...és még annyit, hogy...

 Olyan időket élünk, amikor az oktatás egyre több területen válik inkább valami közös felfedezéssé, és már rég nincs arról szó, hogy meglévő és főleg szilárd tudás átadása történne. Igy élem meg a mesterséges intelligencia, illetve annak használatának az oktatását is itt Szingapúrban.  Az mindenesetre tény, és hagy kezdjem ezzel. Szingapúr nagyon határozottan elfogadja, magához öleli és azonnal teljes széltében alkalmazza a mesterséges intelligenciához kapcsolható új technológiákat. Ez számomra nem meglepő, ha másért nem a FOMO jelenség miatt, az országra amúgy is jellemző, hogy nincs az az innovációs vonat, amiről le szeretne maradni. Legalábbis, ami a technológiai, pénzügyi és üzleti innovációkat illeti.  Habár Szingapúrt nem tekintjük a mostani AI forradalom egyik bölcsőjének, egyik ismert nagy modell sem innen nőtte ki magát, mégis sokkal többről van szó annál, mint, hogy egy gyors korai alkalmazója lenne a fejlett technológiáknak csupán. A mesterséges intelligenciáva...

Korai ezt még mondani, de a várakozást, vagy ha így jobban tetszik, az elvárást már kézzel foghatóan érzem. Hétfőn reggel (amikor otthon még javában vasárnap éjjel volt), bementem dolgozni és a kollégák azonnal a magyar hírekkel fogadtak. Pedig nem mondanám, hogy Magyarország olyan nagyon rajta lett volna a szingapúriak térképén. Az itteniek egy sajátos buborékban élnek, sokszor az az érzésem, hogy az átlag magyarnál is kevesebbet tudnak, vagy foglalkoznak nemzetközi viszonyokkal.  De Orbán Viktor eltávolítása áttörte a falat, de már nem csak ő, hanem habár a nevét kimondani nem tudják (és nem tudják, hogy azt jelenti Hungarian), Magyar Péter nevét is tudták. Kapom napok óta a Whatsapp üzeneteket a világ minden sarkából. Tegnap Hegedűs Zsolt tánca futott nagyott, a helyi országos sajtóban is lehozták, nekem meg azért küldözte mindenki, mert rájöttek, hogy nem csak engem hívnak Zsoltnak (amit szintén nem tudnak kiejteni).  Aztán látom az amerikai kommenteket, híreket, podcastok...

Négy évvel ezelőtt Nagyon fáj címmel írtam bejegyzést a magyarországi választások éjszakájáról. Tegnap este a 6 órányi időeltolódás ellenére ébren maradtam, egészen hajnali ötig, pedig hétkor már kelnem kellett és mentem munkába. Már akkor éreztem a helyzet súlyát, amikor megérkezett a levélszavazat formanyomtatványa Szingapúrba. Én (ha emlékeim nem csalnak) egyetlen választást sem hagytam ki. Éppen csak az elsőt, az 1990-es választást, mert májusi lévén éppen nem töltöttem be a 18-at. A nagymamámat kísértem el a szavazófülkébe, aki tanácstalanul kérdezte kire szavazzon és mondtam neki, a Fideszre mama. Végzős középiskolás voltam és teljesen beszívott a közélet, pedig korábban a tatabányai megyei újságban a Dolgozók Lapjában egy sort nem voltam képes elolvasni az unalmas belpolitikai hírekből. Néha elolvastam a nemzetközi híreket, mert féltem az atomháborútól, de 90-re már sokat enyhült a helyzet a peresztrojka miatt.  A gyerekkori szobám ajtaján, valahol még talán egy fénykép is ...

Az utóbbi időben újra és újra visszatérek ugyanahhoz a kérdéshez: mi magyarázza valójában Orbán Viktor viselkedését? Sokáig nekem is az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy ezt az embert valamilyen módon fogják. Nem egyszerűen arról van szó, hogy jó kapcsolatot ápol Oroszországgal, vagy hogy üzletel velük. Hanem arról, hogy a látható viselkedése sokszor annyira következetesen megy szembe Magyarország nyilvánvaló stratégiai érdekeivel, annyira makacsul ragaszkodik egy egyre terhesebb orosz kapcsolatrendszerhez, hogy adja magát a gondolat: itt több van puszta politikai számításnál. Valamivel zsarolhatják, beszervezhették, fogják, és kész. Másokkal beszélgetve viszont egy másik magyarázat rajzolódott ki. Eszerint nincs szükség semmiféle titkosszolgálati mélydrámai elemre. Elég az, hogy az orosz üzlet – olaj, gáz, Paks, a köré szerveződő pénz- és lojalitásrendszer – olyan erőforrást adott a rendszernek, amelyet egyszerűen nem akart és talán már nem is tudott elengedni. Nem kellett beszervezni. E...

Az ázsiai országok híresek (inkább hírhedtek) a szigorú, sok esetben mindent (úgy értem a jövőt) eldöntő vizsgáztatási rendszerükről. Jellemző ezekben az országokban valami nagy állami csúcsvizsga, aminek az eredménye aztán automatikusan eldönti ki mehet egyetemre, de még a szakiskolák között is szigorú rendben szórja a fiatalokat.  Ez tényleg létezik, itt Szingapúrban is.  Nem teljesen ismeretlen azért a magyar rendszerben sem, hiszen van nekünk egy érettségink, ami pontosan ugyanúgy központi, állami, országos vizsga és nagyon hasonló dramaturgiával zajlik. Kiöltözött halálosan izguló diákok, központi tételek, írásbeli, szóbeli, feladatmegoldós vizsga, de én a szakközépiskolában szakmai érettségit is tettem, éppenséggel egy Lada személygépkocsi sebességváltóját kellett diagnosztizálnom.  Azért is hozom fel ezt az élményt, mert nagyon erősen feljöttek most az emlékeim, ahogy be lettem hívva vizsgáztatónak egy vizsgára a szingapúri politechnikumban, ahol most tanítok. Invi...

Nekem nem nehéz visszafejtenem, hogy honnan jön az illiberális demokrácia, a szuverenitás, az erő, a győzteskompenzáció és az egész NER felépítmény ideológiai muníciója. Maguk se rejtik véka alá, a szűk, de létező intellektuális holudvarban röpködnek a Machiavelli és Carl Schmitt hivatkozások, utalások. A politika a hatalom megszerzésének és megtartásának művészete.   Pont. Nincs utána erkölcs, nincs közjó, nincs eszmény. Csak technika, erő és stratégia. Orbán Viktor saját szavaival ezt úgy írta le, hogy ha jön egy bármilyen kihívó, akkor ő ott áll egy nagy karddal a mezőn és az a dolga, hogy azt a kihívót legyőzze. Csak egy maradhat állva. Mint a Hegylakóban. Az ő fejében ez a hatalom természete, és neki, mint politikusnak, ez a dolga. Végzi a munkáját. Immár több mint 30 éve. Pont. Kelet-európai lévén, van bennem egy nagyon erős késztetés, egy zsigeri reakció, egy egyetértés. Így van. Nincs it semmi néznivaló, ez a hatalom természete, minden más máz rajta. A puszta beismerés azon...