Kundera

 36 évet kellett várnom a találkozásra Kunderával. Olyan 25 évig azt hiszem nem is tudtam róla, utána már inkább rajtam múlott a halogatás. Mindig sajátos ellenállást érzek a híres és népszerű írókkal szemben, pedig végül mégiscsak leginkább őket olvasom.

Gyerekkoromban úgy fedeztem fel egy könyvet, hogy megvolt otthon a polcon. Anyámnak nagyon sok könyve volt. A TV a faltól falig tartó szekrénysorra volt feltéve, amit jobbról is balról is hosszú sorokban könyvek vettek körül. Amikor a TV-ben unalmas részek voltak előszeretettel olvasgattam a címeket kicsit oldalra billentett fejjel. Így maradtak meg olyan címek, hogy: angela davis beszél, gecse gusztáv: van-e túlvilág?, orvos a családban, uracsok arszlánnők (ez utóbbit sose tudtam rendesen kiolvasni), csikóéveink, jó széllel francia partra, nagy indiánkönyv, michelangelo. Többségük örökre olvasatlan címként kolompol a fejemben mint egy szemrehányás.

Így voltam Kundera könyveivel is. Habár mikor már saját háztartásom lett gondosan kerültem, hogy gyorsabban vegyem a könyveket, mint ahogy olvasom őket, mert ezek ott üvöltenek, követelődznek a polcon. Egy versenyfutás az egész. Ezért ma, ami könyvem van azt jobbára mindet olvastam és csak amikor a közepe felé érek a legutóbbinak, akkor veszek egy újat. Mert a másik fenyegetés az, hogy könyv nélkül marad az ember. Mintha a lélegzete állna el. Úgyis illúzió, hogy egy élet elég minden elolvasására. Mindannyian csak egy szeletet tudunk kiszakítani az irodalomból egy emberöltő alatt, jobb tehát nem frusztrálni magunkat.

Szóval Kundera ha nem is a polcomról, de ismertségén keresztül a fejemből kolompolt. Katie Holmes a Dawson és a haverokban egyszer említette a nevét. Ez újabb kb. öt évet adott ahhoz, hogy ne vegyem a kezembe.

De a sorsát nem kerülhette el Kundera sem. Tudhatta már, hogy közel járok hozzá, hiszen évek óta Hrabalnál voltam leragadva és szinte adja magát a cseh vonal folytatása. Hrabal azért is fontos, mert az ő világából léptem át Kunderáéba.

Csalódás volt először. Hrabal történetei és különösen figurái szerethetőek. Egy Pepin bácsi vagy Bondy a költő az ember szívéhez nő, és annyira hálás voltam, hogy ezek az alakok hosszú könyveken keresztül végigjönnek velem. Hrabal történetei színes fuvallatként mutatják még egy papírbálázó hétköznapjait is. Én soha nem éreztem nagyobb felmentést a lábas fölötti oldalas zabálásokért és a sörözésekért, mint ezeket a könyveket olvasva.

Kundera ehhez képest úgy éreztem csak ürügynek használja szereplőit magvas gondolatainak kifejtéséhez. A halhatatlanság volt az első, amit elolvastam. Azon gondolkodtam közben, hogy miért nem egyszerűen filozófiai gondolatokat ír? Osho mellett elférne. Sajnáltam Ágnest és Pault, hogy elő lettek rángatva, és kétszeresen elképzelt létük csak Kundera gondolattolulásának statisztál.

A gondolatok viszont tetszettek, sőt nagyon tetszettek. Olyan sokszor ismertem rá saját érzéseimre és felismeréseimre, hogy alig vártam mikor érnek véget a kiszámítható párhuzamokat és "meglepetéseket" felvonultató történetet mesélő részek.

A Nemtudás volt a második. És egyben az, ami átbillentette bennem ezt a Hraballal hasonlítgató fitymázós ellenállást. 

"De a jövőről kiderült, hogy hangok folyama, vízözön, amely a zeneszerzők tetemeit sodorja hullt levelek, letépett ágak között. Egy napon Schönberg megvadult hullámokon hányódó holtteste Sztravinszkij holttestéhez csapódott, és kései, gyarló összebékülésben lebegtek tovább ketten a semmibe (a zenei semmibe, ami a teljes hangzavar)."

Ez volt az a bekezdés, ami eldöntötte, hogy Kunderának van jövője, a mi világaink találkozni fognak. Most így bemásolva már nem jön az az érzés, ami először olvasva úrrá lett rajtam. Olyan szépnek és frappánsnak, frappánsan szépnek tartottam, ahogy hosszú hosszú fejtegetések után erre képes megérkezni. Ez Kundera...frappánsan szép. És ettől ragaszkodik mégis a regényekhez, mert nem csak azt akarja megmutatni milyen bölcs, hanem azt is, hogy milyen szép. Bölcsnek lenni nagyon magányos dolog. Szerintem a bölcs szitokszó, mert amit ő lát azt más nem látja, és ez elválaszt bennünket. "Lebölcsezni" valakit ugyanazzal a következménnyel jár mint lebunkózni. Nem tartozunk egy csapatba. Kundera viszont közénk akar tartozni. Ezért regényt ír, de nem a történetei a szépek. A gondolatai azok. Viszont a műfajon keresztül jut el a Dawson forgatókönyvírójáig, és a szépségének köszönhető, hogy nem csak az ELTE filozófia és cseh irodalom szakán szerepel elsárgult irodalomjegyzékekben.