Ha már diktatúra…

Pár nap van hátra még a szólásszabadságból, talán annyi se, mert egyszer majd akár visszamenőleges hatállyal is alkalmazni lehet az új médiatörvényt.

Régóta tervezem ezt a bejegyzést, kicsit macerás, sok munka van vele, nem is pont úgy sikerült, ahogy terveztem, de nincs időm most igényesebbre megcsinálni. Mégis fontosnak tartom, hogy kiadjam magamból, ami bennem van.

 
A jelenlegi politikai kurzus számomra legnehezebben viselhető eleme a szimbolikus, semmitmondó beszéd. Ellenzékben sem volt más a FIDESZ, az 1994-es köpönyegátfordítása óta Orbán Viktor beszéde szinte egy csapásra lelassult, a korábban inkább hadaró, tüzes hangvételből patikamérlegen szavanként kimért, az én nyakatekert szóhasználatomban „elpíározott” modoros beszéd lett.

 
Lehetne ez egyéni kvalitás is, és amíg retorikai eszközről van szó, addig akár a fejlődést is láthatnám benne, hiszen 20 év alatt mindenki sokat változik, egy közbeszédekből élő ember miért ne mehetne el beszédtanárhoz, vagy akár miért ne vehetne retorikai leckéket (ezt tanítják ugyanis) csiszolandó beszélőkéjét.

 
Ami miatt mégis engem a világból ki lehet kergetni Orbán Viktor beszédeivel az a szimbólumokba csomagolt semmit mondás. A képesség arra, hogy akár több mint egy órán át képes nagy közönség előtt mindenféle konkrétum, valósághoz köthető tényszerű dolog nélkül beszélni, úgy hogy a végén az embert elfogja egy frusztráló WTF érzés.

 
Fogtam magam és kiválasztottam egy másik magát demokratikusnak tartó, valójában (szintén) diktatórikus ámde a miénknél összehasonlíthatatlanul sikeresebb ország, Szingapúr miniszterelnökének évértékelő beszédét és összevetettem azt Orbán Viktor teljesítményével.

 
Igyekszem az általam fontosnak tartottakat magyarul itt összefoglalni, de az angolul értőket arra bátorítom ne az én (természetesen nagyon szubjektív) interpretációm mentén hasonlítsák össze a két beszédet, hanem hallgassák meg maguk akár egymás után a kettőt, és vonják le a maguk következtetéseit.

 
Szingapúrról többször írtam már személyes érintettség okán, ez a poszt nem Szingapúr dicsérete. Véleményem szerint egy diktatúra akkor sem jó berendezkedés, ha sikeres. Ezt egyszerre tartom igaznak a most olajon ülő öbölbeli országokra, és a kiváló adottságokkal bíró Szingapúrra. Korábban hosszan írtam arról, hogy az egy főre jutó hazai össztermék alapján a világ negyedik leggazdagabb államának tartott ázsiai szigetország minek köszönheti előkelő helyzetét, és milyen kihívásokkal küzd. Ezeket most is fenntartom.

 
Mégis nem tudok elmenni amellett, hogy nálunk egy olyan berendezkedés körvonalai látszódnak kirajzolódni, ahol ugyanúgy megszűnik a szólás szabadsága, központosulnak a fontos gazdasági és politikai pozíciók, eljelentéktelenedik a jogállamiság, mint Szingapúrban, azonban ez nem fog párosulni egy gyümölcsöző gazdasági hatékonysággal.

 
Hogy miért nem arra legyen példa a két ország jelenlegi miniszterelnökének 2010-es évértékelő beszéde.

 
Lee Hsien Loong Szingapúr miniszterelnöke a 40 éve töretlen hatalmi többséggel kormányzó PAP (People’s Action Party) színeiben, a mi jelenlegi ellenzéki pártjainknál is jelentéktelenebb ellenzékkel bíró országban kormányoz. Hozzánk hasonlóan Szingapúr is augusztusban ünnepli államalakulásának ünnepét, Augusztus 09-én.

 
Az alábbiakban beágyazott videón a 2010 augusztusában elhangzott évértékelő beszédnek első része látható (a további részek a youtube-on kikereshetők) Orbán Viktor 2010-es ország értékelő beszéde idején még nem volt miniszterelnök, bár az akkori kormányzatot is beleértve mindenki pontosan tudta, hogy 2010 februárjában a leendő kormányfő szólal fel, szokásához híven értékeli az előző évet, és iránymutatást ad az előttünk álló teendőkről. Azt (engem is beleértve) akkor még kevesen tudtuk, hogy az év végére egy a szingapúrihoz politikai értelemben nagyon hasonló berendezkedés fog körvonalazódni Európa közepén.

A szingapúri beszéd világos tág térben zajlik, ha jól emlékszem egy egyetemen lehet, kellékeiben is sok tekintetben egy közgazdasági előadásra emlékeztet. Nemzeti jelképek helyett az üzleti élet előadásaira emlékeztető prezentáció kivetítőjét találjuk. A szónok zakó és nyakkendő nélkül, kigombolt nyakú rózsaszín ingben szólal fel, a hallgatóság nagy része hasonlóan öltözött.

Mindkét beszéd a gazdasági világválság csúcspontja utáni első évben hangzott el, a szingapúri miniszterelnök erre is fűzi fel mondanivalójának első részét. Beszámol róla, hogy az előző évben a szigetországot is elérte a válság, tavaly csökkent a nemzeti össztermék, de idén már 18%-os növekedést várnak. Arra próbál választ adni, milyen módon sikerült egyrészt átvészelni a válságot minimális veszteséggel (Szingapúrban a visszaesés mindössze 1%-os volt 2009-ben), másrészt hogyan lehetséges, hogy ilyen impozáns eredményeket várnak rögtön egy évvel az összeomlással fenyegető válság után.

A kulcsszó a produktivitás és az annak érdekében tett közös erőfeszítések. Beszédében a miniszterelnök példákkal emeli ki, hogy a különböző szinteken hogyan tudnak az egyes szereplők hozzájárulni a termelékenység növekedéséhez, az ország további prosperitásához. Ha el is hangzik pár jelszó (working harder – working smarter = dolgozni keményebben – dolgozni okosabban) azok teljesen összhangban vannak a mondanivalóval, életre kelnek a kifejtés során. Nekem különösen tetszik az dolgozni okosabban kitétel, ami egyértelműen utal arra, hogy munka és munka között bizony nagy különbség van. A tenyérbe köpős, alacsony hozzáadott értékű, nagy volumenű termelésre épülő munka helyett Szingapúr már régen a magasan kvalifikált hatékony munkaerő országa. Hogy ez mennyire komolyan van véve, azt a beszéd is mutatja.

A munkavállalók szintjén elvárásként és a sikerek láttán elismerésként fogalmazódik meg, hogy a sok tekintetben az öngondoskodásra épülő szigetországban a kormányzat arra bátorítja a lakosságot, hogy folyamatosan fejlessze tudását, készségeit, és még az olyan finomságokra is kitérnek, hogy jó lenne, ha mindenki több területen is megállná a helyét, szélesítené az általa elfoglalható állások körét a saját szintjén növelve foglalkoztathatóságát. (A beszédben nem hangzik el, de ehhez Szingapúr a világ egyik legszínvonalasabb oktatási rendszerét tolja a lakosság alá). Hazai viszonyok között szinte elképzelhetetlen, de a szingapúri miniszterelnök arról beszél, hogy a lakosok tegyenek meg mindent, hogy a munkavállalóik értékes alkalmazottaivá váljanak. Ezt ők nem rabszolgaságnak, hanem közös sikerük zálogának tartják.

Bemutat egy élő példát. Negyvenes évei végén járó embert látunk a képen, aki kb. 15 éve iskolázatlanul helyezkedett el egy cégnél, folyamatosan képezte magát, és ma vezető beosztásban dolgozik.

Nem biztos, hogy ez mindenki számára szimpatikus, de a szingapúri miniszterelnök válasza arra kérdésre, hogy hogyan lábaljunk ki a válságból az az, hogy egyéni szinten tegyünk meg mindent saját munkaerő-piaci pozíciónk javítására. A diktatúra itt abban nyilvánul meg, hogy nincs választás, nincs alternatív élet, a szociális juttatások is igen szegényesek, azonban az állam infrastruktúrában, oktatásban, lehetőségekben mindent a fegyelmezett munkavállalóvá programozott lakosok alá tol.

Egyáltalán nem csak szimbolikus jelentőségű, hogy ez a beszéd ugyanannak a miniszterelnöknek a szájából elhangzik maláj nyelven is, annak a Szingapúrban kisebbségben élő népcsoportnak a nyelvén, amelyről a közvélekedés az, hogy lusták, csak szülik sorban a gyerekeket és ők veszik fel a juttatások nagy részét. Ugye nem kell az olvasó szájába adnom az áthallást. A maláj egyébként Szingapúr egyik hivatalos nyelve.

Kiterjed a beszéd egy másik szférára is, az üzleti világ szférájára, a munkaadókra. Számukra a recept a válságból való kilábalásra, a foglalkoztatási képesség növelésére az, hogy folyamatosan fejleszteniük kell szakértelműket a maguk területén, új értékeket hozzanak létre, növeljék versenyképességüket és profitszerző képességüket (!), mert ezáltal lesznek képesek arra, hogy minél több alkalmazottat felvegyenek, akik tovább emelhetik a cég produktivitását.

Példaként két helyi részvénytársasággal áll elő a miniszterelnök. A többek között olajfúrótornyokat építő társaságok (egy olyan országban, ahol olaj nincs és nem is volt soha), a mexikói öbölbeli katasztrófa után aktív szerepet játszottak a megsérült fúrótorony alatt lévő olaj elszivattyúzásában. A sikeres megbízás eredményeképpen a cég olyan hatalmas bevételekre tett szert, hogy év végén 9 hónapnyi bónuszt fizetett alkalmazottainak (azt hiszem az 21. havi fizetést jelent). Mosolyogva jegyzi meg az előadó, hogy boldog ettől a kormány is, mert több százmillió (szingapúri) dollár adóbevétele származott a cég (és annak dolgozói) sikeréből.

Azt hiszem számukra valami ilyesmiben ölt testet az iskolákban minden reggel elkántált helyi NENYI:

„We the citizens of Singapore pledge ourselves as one united people regardless of race, language, or religion to build a democratic society based on justice and equality so as to achiece happiness, progress and prosperity or our nation.”

A democratic és justice kitételeken még csiszolnék egy kicsit, de az egy irányba mozdulás egyértelmű és ez az irány a közös siker és prosperálás, ami a fenti példában életre kelni is látszik.

Akinek füle van rá, annak átjön, hogy egy egészen más, sokkal pragmatikusabb, kézzelfoghatóbb stílus érvényesül ebben a beszédben, mint bármelyik magyar évértékelő beszédben az eltel 20 év alatt.

Orbán Viktor szintén nagy hallgatóság előtt, sötét zakóban és nyakkendőben tartja meg beszédét. Ez a viselet jellemző a nézők többségére is, és bár a stílus különbözősségét nyilván befolyásolja az európai tél (a magyar beszéd februárban hangzott el) és az egyenlítői klíma különbsége, nem gondolom, hogy pusztán ez magyarázza az eltérést.

A szónok mögött nagy nehéz magyar zászlók, a szélesebb közösséghez (Európai Unió) tartozást semmi nem jeleníti meg a teremben . A sötét hátteret nemzeti színű világítás oldja fel.

Az előadás kulcsszava számomra egyértelműen az erő, legalább 10-szer fordult elő a kifejezés az első videóban. Erő és tisztelet, erős vezetés, erős nemzet, erő és szorgalom. A választások megnyerésére készülő miniszterelnök mondhatnánk kampányolt, az erő szó sulykolásával egy üzenetet akart átadni, miszerint cselekvésre kész és képes szereplő várja a hatalomra kerülést.

Számomra még (az idén szinte nem létezett) kampányhangulathoz képest is kiáltó, hogy ez is egy olyan beszéd, amiből konkrétan nem tudunk meg semmit. Nincs egy szám, nincs egy fogódzó, akárhányszor nekilendül az előadó, mindig van bennem egy várakozás, hogy na most megtudjuk végre, de amikor a konkrétumokra kerülne sor témát váltunk vagy egy hihetetlenül általános, elkent passzus, jelszó következik, amit mindenki a maga által belefantáziált tartalommal tölthet meg.

Hogy próbáljak valami vázat adni az összehasonlításnak (szinte lehetetlen egyébként), nézzük meg a miniszterelnök válságról szóló megjegyzéseit. A szingapúri miniszterelnök ugye rögtön ezzel kezdte, Orbán Viktornál az ötödik percben kerül elő, előtte a „magyar emberek tiszta, egyenes és őszinte hangjá”val kellett megelégednünk, „amiben mégis volt erő, valami, ami tiszteletet ébresztett”.

Az ötödik perc táján azonban végre megtudjuk, 2009-ben új világ született, mely számos illúzióval leszámolt. Kitolja a (leendő) miniszterelnök a beszédét olyan dimenziókba, ahol nem kell arról beszélnie, ami munkaköre, tudniillik, hogy hogyan fog ez az ország kilábalni a válságból, hanem mintha egyenesen az ENSZ főtitkári székbe készülne, világrendek változásáról, illúziók kipukkadásáról hallatunk, amit az erős állam és a megregulázott piaci szereplők fognak követni.

„Új világgazdasági verseny van kialakulóban, melyben másképpen és más eszközökkel lehet sikereket elérni. „

Végre valami bíztató, tehát itt az új eszközökről lesz szó mindjárt. De nem. Elmegyünk megint egy kontinenssel arrébb, most éppen Ázsiába, ahonnan a szél fúj. Szép kép, de akkor most miben is merülnek ki a mi másképp alkalmazott más eszközeink, amikkel majd sikeresek lehetünk?

Szingapúrban a beszéd 30. másodpercében el tudott hangozni, hogy ott az egyes munkavállaló, a vállalkozások és a kormány szintjén is értelmezett produktivitás és versenyképesség növelése az irány. Aztán hallottunk erre a konkrét példákat, meg van egy mérőszám hozzá, 18%-os GDP növekedés idénre.

Az Ázsiai szélnek mi a mértékegysége, és nekünk mit kell tennünk, hogy ebben az új szélben sikeresek legyünk? De miket akarok itt, hiszen kiderült az új világ

„…leszámolt azzal az illúzióval, hogy pusztán számokkal, igazi munka és értékteremtés nélkül fenntartható a világgazdaság.”

Én néhány számnak azért örültem volna.

"Csak olyan politikának van értelme, ami a magyaroknak anyagi, értelmi, testi, szellemi gyarapodást, lelki nyugalmat, kiegyensúlyozott és harmónikus életet hoz."

De milyen az? Mi az a politika? Öt mondatban ha lenne szíves?!

„Jó magyar szokás szerint sokan vannak, akik még mielőtt belevágnánk a közös munkába máris lehetetlennek nyilvánítják a vállalkozásunkat. Ők a hitetlenek.”

Lehidalok baszki..olyan ez mint egy AMWAY beszervező találkozó. Még nem tudod miről van szó, de hitetlen vagy ha nem bízol meg benne feltétel nélkül.

„a hit nem más, mint a remélt dolgokban való bizalom. Én ezért hiszek Magyarországban. Ezért hiszek a magyar emberek életerejében és hiszem, hogy egy reményteljes korszak vár ránk, a magyarokra.”

Köszi, ismét sikerült egy mondatot alkotni kézzelfogható tartalom nélkül. Valamit a programról esetleg?

„Nagy célokat és nagy terveket kell kitűzni magunk elé és minden tudásunkkal készen kell állnunk, hogy eredményes és hatékony kormányzást valósítsunk meg az emberek szolgálatában.„

Na jó, próbáljuk meg valami konkrét kérdéssel. Az elején a változás mindenki által várt szükségességéről volt szó? Konkrétan hogy képzelik ezt Orbán Úr?

"Persze a változáshoz, egy új irány kijelöléséhez mindig szükség van biztos iránytűre. És erre a mai világban és Magyarország helyzetében különösen, úgy látom, a józan ész lehet a legalkalmasabb. A józan ész, ami talán a legősibb kapocs ember és a valóság között. A józan ész az, ami az emberekben közös. Valójában nem más, mint a valóság iránti közös érzék. Ez a különleges tudás mindenkiben benne van. Sokkal inkább az anyatejjel szívjuk magunkba, inkább az édesanyánktól, mintsem könyvekből tanuljuk."

Ha jól értem oktatás-fejlesztés akkor nem nagyon lesz..

„Én azok közé tartozom, akik makacsul bíznak az olyasféle alapvetésekben, mint az, hogy minden zsákutcából ki lehet jönni, mégpedig ott, leginkább ott, ahol belesétáltunk.”

Elnézést, tudja valaki merre van itt a kijárat?

„Ezt a bizonyos ösvényt nem a távoli, megfoghatatlan szimbólumok és ideák világában kell keresnünk. Az elmúlt 20 évben megtanulhattuk, hogy az üres jelszavakat, a doktriner politikát, az életszerűtlen ideológiai tételeket követő kormányzatok elszívják és felemésztik a társadalom energiáit, megbénítják az országot.”

Azt hiszem itt magáról beszél….menjünk..

Sajnálom, nem tudtam intellektuálisan megragadni Orbán beszédét és túl nagy bennem a méreg és elkeseredettség ahhoz, hogy ne röhögjem pofán ezt az egész nevetséges cirkuszt.

Én nem mondom, hogy nincs szükségünk szimbólumokra, de amikor a szimbólumok arra valók, hogy a semmit takargassák, akkor az nem jó. Azt sem mondom, hogy tök jó a diktatúra. A jövő fejlett gazdaságai a kreativitáson (és bizony nem a nagy volumenű termelésen) fognak alapulni, s a kreativitásra valahogy nagyon rossz hatással van az elnyomó légkör. Ettől Szingapúr is szenvedni fog hamarosan, jobb lett volna svéd vagy német példával élni, ahol demokratikus keretek között van lehetőség a ma ismert legnagyobb termelékenység (és unokatestvére a szabadság) elérésére.

A veszély, ami minket Orbán Viktor rezsime által fenyeget az az, hogy a szingapúrival ellentétben a mi alakuló diktatúránk nem a hatékonyság kikényszerítésének diktatúrája lesz, hanem a szervilis, agyatlan viszonyok átörökítésének diktatúrája, ahol olyan beszédeket és az ehhez kapcsolódó cselekéseket kell elviselnünk, amiket a hazai ország értékelők szoktak képviselni. És ma mintha már a helyünk is látszódna, amit alig pár hét alatt kiküzdöttünk magunknak Európa és a világ térképén.

Hogy egy másik klasszikussal fejezzem be: Gyerünk barátaim….

van még lejjebb is.