A kisvakond nadrágja

Egy konkrét példán keresztül szeretném szemléltetni miképpen zajlanak hihetetlenül intenzív fejlesztések Észtországban. Harmadik napja tart a Garage48 nevű startup hub hackathonja csakhogy itt ezt az IT területen ismert fejlesztési módszert kiterjesztették más területekre is.

A hackathon egy olyan intenzív 48 órás rendezvény, ahol szoftverfejlesztők, programozók, marketing szakemberek és dizájnerek dolgoznak együtt egy ötlet megvalósításán a nullától az indulásig. Ez a munkamód sokak számára ismerős lehet, akik IT területen dolgoznak, az észtek azonban igyekeznek ezt a hihetetlenül effektív és intenzív módszert átültetni más területek gyakorlatába.

Ezalkalommal a fogyatékossággal élő emberek életét helyezték középpontba és egy olyan rendezvényt szerveztek, amelyen IT és marketing szakemberek, dizájnerek és szociális munkások valamint fogyatékossággal élő emberek dolgoznak együtt új eszközök és megoldások fejlesztésén. Amikor péntek délután megérkeztem a rendezvény helyszínére a Tallinni Műszaki Egyetem épületébe, akkor azonnal lejött, hogy itt nagyon különböző kultúrák sajátos találkozójáról lesz szó.

Ragnar Sass a rendezvény házigazdája, amint éppen yesman-ként lelkesíti a résztvevőket

A mintegy 80 résztvevő fele programozó vagy webfejlesztő volt, de ők inkább ilyen szavakat használnak, hogy “front end developer”, “back end developer”, “full stack developer”, az üzleti fejlesztők meg, hogy “visionaire”, “accelerator” stb.. Rajtuk kívül viszonylag sok marketinges, reklám szakember, szociális média guru és kreatív dizájner, vagy “copy writer” jelent meg. A résztvevők másik fele ehhez képest mozgássérült, vak vagy egyéb fogyatékossággal élő ember és elég sok szociális és rehabilitációs szakember is volt. Hát kb. mintha világok találkoznának…

A szervező Garage48 egy népszerű start up inkubátor Tallinnban, a házigazda szerepét az Észtországban startup gurunak számító Ragnar Sass töltötte be, az itt nagyot futó Pipedrive alapító fejlesztője.

Mivel először vettem részt ilyen fejlesztési munkában meglehetősen magával rántott az ilyen marathonok speciális hangulata. Valahol a “Yes man”, az X-faktor és egy Stephen Hawking előadás keveréke. A rendezvényre bárki bejelentkezhetett egy akármilyen ötlettel, ami a technológia segítségével jobbá teszi fogyatékos emberek életét. Péntek délután kezdődött én néztem nagyokat, hogy a program szerint aznap éjfélig tart, de akkor még nem tudtam, hogy ez nagyjából vasárnap éjfélt fog jelenteni majd. Arra számítottam, hogy senki nem fog eljönni…péntek….éjfél….hagyjuk már.

A rendezvényen nagyon sok fogyatékos ember jelent meg, elsősorban mozgássérültek, látás- és hallássérült emberek

Ehhez képest tele volt a terem, volt olyan ismerősöm, aki nem tudott már regisztrálni, mert beteltek a helyek. A teremben sok parlamenti képviselőt és ismert észt embert is láttam. A brit nagykövet tartotta a nyitóbeszédet de ahelyett, hogy utána hazalógott volna végig a twitteren kommentálta az eseményeket, amit egy nagy kivetítőn oldalt látni lehetett, mert követték a hashtageket.

90 másodperce volt minden előadónak, hogy megfogalmazza az ötletét. Ezt itt pitchingnek hívják és könyörtelenül lelőnek másfél perc múlca. 25 ötlet érkezett, több közülük fogyatékos emberektől közvetlenül. Az összes pitching meghallgatása után az ötletgazdáknak kellett levadászniuk a megvalósításhoz szükséges fejlesztőket akiket a nyakukban lógó tagek alapján lehetett felismerni. Más színűt kaptak a programozók, mint a dizájnerek, vagy a marketingesek, mint a szociális munkások. 10 projekt tudott elegendő számú szakembert gyűjteni az ötletéhez. Ők mehettek tovább a megvalósítás felé.

Én egy olyan platform fejlesztéséhez csatlakoztam, ami fogyatékos embereket köt össze önkéntesekkel, akik hajlandóak segítséget nyújtani nekik apróbb vagy akár bonyolultabb dolgokban. Péntek délután ebből annyi volt meg, hogy egy fogyatékos emberekkel foglalkozó szervezet vezetője ezt remegő hangon elrebegte 90 másodpercben. Vasárnap reggelre a platform beta verziója elindult, a kezdeményezés Facebook csoportjához pedig az eltelt 48 órában több, mint 700-an csatlakoztak.

Nem sokat aludtam az eltelt három napban, de az is igaz, hogy ilyen hatékony és lelkesítő rohammunkát se igen láttam. Ahhoz, hogy egy ötletből 48 óra múlva működő dolog legyen ahhoz nagyon különböző emberek nagyon intenzív együttműködésére van szükség.

A “Helpific” team egy része munka közben

És egyszerűen hihetetlen volt látni, ahogy a farmer-pólós programozók, a stílusos dizájnerekkel és az iPadet csak a nyelvükkel használni tudó fogyatékosokkal együtt dolgoznak úgy hogy előtte az életben nem találkoztak. Szociális munkásként először azt gondoltam, hogy majd elsétálgatok itt, mert nagyjából ebben a mezőnyben semmihez sem értek. Azonban nagyon hamar kiderült, hogy az egyes teamek motorjai leginkább bölcsész, szociális vagy nemzetközi szakos diákok vagy szakemberek, ők ragadják magukhoz a projekt menedzser funkciókat, illetve ők képesek kommunikálni. Ez nem jelenti azt, hogy ők végeznék a munka dandárját, mert a fejlesztők nélkül itt a fű se nőne. De nagyon szép példája volt számomra ez a három nap annak, miképpen dolgozik együtt konkrét problémák és élethelyzetek megoldásán a műszaki és IT szakember, az üzleti és a humán világ képviselőivel. Nem tudom azt hiszem érzékletesen átadni, de mi harmadik napja itt alszunk, Szergej az orosz származású programozót vasárnap reggel 8-kor a kanapé előtt aludva találtam, ő akkor aludt el. mi pedig az ő munkájára építve készítettük el a demo videókat, és a különböző arculati elemeket.

A teljes idő alatt mint az X-faktorban különböző szakterületek mentorai járták az egyes teameket és körülbelül 6 óránként ún. checkpoint-ok keretében minden team egy-egy tagjának elő kellett adniuk hol tartanak. Az egész egy hatalmas futóverseny, és a hangulatot azzal teremtik meg, hogy mint egy showműsorban megtapsolnak minden produkciót bármennyire is remeg valaki hangja és újongva próbálják ki az új fejlesztéseket. Egy adrenalinbomba az egész, innen elmenni lesz nehéz nem az alvás a probléma.

Nagyon kellett érte harcolni de a második napra lett dizájnerünk is

Ma este lesznek a demo előadások. Észtországban nagyon lapos az a hierarchia, ami egy ötletet a döntéshozóktól elválasztja, estére számos politikust. befektetőt és újságírót várnak. Sok külföldi is van az egyes teamekben, a mi csapatunkban egy szerb lány is dolgozik, és vele beszélgettünk, hogy egyszerűen érthetetlen számunkra miért jönnek el ezek az emberek és dolgoznak, mint egy őrült a saját szabadidejükből egy teljes hétvégén keresztül. Igyekeztem sokakat megkérdezni, és a válasz az volt, hogy még fizetnének is azért, hogy részt vegyenek. A rendezvény ingyenes, de fizetést se kap senki. Sőt megírják, hogy bakkártya legyen nálad a domain regisztrációhoz, sokan hardvereket is fejlesztenek és maguk hozzák a kütyüket hozzá. Mégis mi tartja össze?

A perspektíva. Én három nap alatt megint annyit tanultam, mint máskor egy év alatt. Olyan embereket ismertem meg ráadásul munka közben, valami közös megalkotása ügyében, akikkel máshol aligha találkozom. És habár a teljes hétvégém ráment, hihetetlenül jó érzés, hogy valami olyat hoztunk létre, amire egyenként egyikünk se lenne képes, közösen azonban 48 óra alatt megcsináltuk.

Így kéne talán egy egész országot is építeni, és Észtországban úgy tűnik ezt felismerték.