A magyar néplélek

Számtalan Facebookos bejegyzésében olvastam, hogy a szavazóköröket megjárt értelmiségiek többek között olyan tapasztalatokkal érkeztek vissza, miszerint a baloldal (és leginkább annak értelmiségi része) képtelen megérteni a magyar néplelket, kifejezetten ódzkodik attól. Ehhez képest Orbán sikere pedig éppen abban mérhető a vidéki lakosság körében, hogy ő pontosan érti, elfogadja és ehhez alakítja a politikáját. 

Bödőcs Tibor ugyanezt a jelenséget a kangörcsös TSZ elnök névvel illette, Orbán folyamatosan előadott produkcióira utalva a pufidzsekis disznóvágástól a nótázásig és disznókörömből való pálinkázásig.

A magyar néplélek az én véleményem szerint azonban egy fenntarthatatlan világot tükröz. 

Mindjárt azonnal korrigálom is magam, mert abban az értelemben egyáltalán nem fenntarthatatlan, hogy elketyeg ez akár évszázadokig is, ahogy eddig is működött. Nem kérdés, hogy ez egy ezer éves ország. 

Nagyon régen, majdnem 10 éve ennek a blognak egy ősi változatában írtam arról, hogy a "magyar jövő megtekinthető Örményországban", ahol én akkoriban dolgoztam. Örményországban én nem azt láttam, hogy az ország összeomlana. A szűk, kivételezett és gazdag helyi oligarchák, orosz mintára, a még otthon maradó lakosságot a megfélemlítés és a vallásos, nacionalista parasztvakítás keverékével tartja sakkban és ez az állapot évtizedekig fenntartható. Az EU tag Magyarország ennél egy jóval magasabb szinten fog tudni szintén akár évtizedekig éldegélni. Ahhoz túl jó helyen vagyunk, jól kiépült infrastruktúránk van (a harmadik világbéli országokhoz képest) viszonylag jól képzett lakossággal. 

A fenntarthatatlanságot itt abban az értelemben értem, ami a progresszív jövőképet illeti a fejlett világhoz való felzárkózást, illetve inkább az attól való távolodást. 

Ez a felzárkózás még az orbáni narratíváknak (mert nem egy van neki) is visszatérő része. Habár sokan beszélnek a nyugatból, a demokráciából és a liberális kapitalizmusból való kiábrándulásról, az anyagi javak dimenziójában ez máig erős példa maradt. A kelet még nem elég erős, vagy túl messze van ahhoz, hogy úgy látszódjon, mint Ausztria (vagy pár év múlva majd ahogy Csehországra nézünk fájó szívvel). Ami itt az arcunkba van tolva gyakorlatilag a XX század közepe óta, az a nyugati jólét és a lepukkant kelet-európai lét éles kontrasztja. 

A Facebookon forgó véleményekben és azóta sok más riporot meghallgattam, bejegyzést elolvastam, ez a néplélek sok formában ölt testet. Van itt egy a régi keletű, népies-urbánus vonal, a (suttyó) vidék és az (idegenszívű) nagyváros (értsd: Budapest) ellentéteként. Ennek van egy erős kulturális vonulata, a magyar nótától a komolyzenei csatornákig, a magyar nyelv és kultúra ápolásától a kozmopolita popkultúráig. Én ezt releváns ellentétnek látom, de nem magyarázó erejűnek. 

Láttam én már nemegyszer utrechti vagy amszterdami hollandokat parasztozni a déli vagy keleti vidék lakosait, ugyanazzal az arisztokratikus gőggel, ahogyan a bécsiek tekintenek gyakorlatilag egész Ausztriára és viszont. De láttam ezt 8 évig Észtországban, hogy az ottani nacionalista szélsőjobb által dominált déli vidéki megyékben mit gondolnak a világhírű tallinni startup és digitális kultúráról és ahogyan alternatívaként szeretnének visszatérni a XIX. századi paraszti világhoz, bezárkózva a maguk világába, gyűlölve mindent, ami külföldi, homoszexuális, női egyenjogúságot hírdető és digitális. 

De még itt, a csili-vili Szingapúrban is, ahol most élek, kézzel fogható a feszültség a tőzsgyökeres "heartleander" lakosság és a hasító gazdaság által bevonzott magasan kvalifikált "cosmopolitan" bevándorlók között. Annak ellenére érzékelhető a feszültség, hogy Szingapúrban városállam lévén nincs is "vidék" és a tőzsgyökeresek gyökerei is igen vékonykák, hisz alig 200 éve létezik a hely és 60 éves sincs az ország. 

Ez a vonal tehát önmagában nem magyarázza a fenntarthatatlanságot. A svájciak úgy tudnak a világ legversenyképesebb gazdasága lenni, hogy én az arcomat lekaparom az ottani vasárnap délelőtti sramli zenés műsoroktól a TV-ben. A kulturális különbség létezik, de a fejlettséget önmagában szerintem nem befolyásolja, vagy nem kéne, hogy befolyásolja. 

Van itt a népléleknek egy másik vonása, amit én sokkal komolyabb problémának tartok. Ez pedig a feudális (sőt azt is megelőző) szinte rabszolgai függési rendszerek, a korrupciót a DNS-e részeként hordozó kliens-patrónus felállásról, magyarosabban az uram-bátyám vagy az úr-szolga világról szól. 

Nagyon sokáig magam is úgy gondolkodtam erről, elfogadva a baloldali gyökerű konfliktuselméletek alapvetéseit, hogy ezek kikényszerített helyzetek, elnyomás, hatalomtól, hozzáféréstől való megfosztás eredményeképpen jönnek létre. 

Ma már azt látom, hogy mint a mágnes két fele úgy pattan egymáshoz szolga és úr, és - Magyarországon legalábbis - nincs az a társadalompolitika, oktatás, érzékenyítés, érdekképviselet, hatalommal való felruházás, ami ezt az egymáshoz pattanást ki tudta volna kezdeni. (Vagy egyszerűen ezek a szavak  és módszerek nem jelentenek semmit.) 

Erről a világról lassan három éve lesz, hogy készítettem egy bejegyzést.

Említem ebben a videóban Kuczi Tibor szociológus tanulmányait, amelyek egyikében a jelenlegi földbérlés rendszerét veszi górcső alá vidéken. Itt tehát még csak nem is a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb rétegről beszélünk, hanem azokról a magyar földtulajdonosokról, akik az új nagyüzemi gazdálkodást folytató cégeknek, illetve az ő új arisztokrata tulajdonosaiknak bérbe adják földjeiket. 

Ezekért a bérelhető földterületekért folyamatos verseny van és az egyik bevett módja annak, hogy rávegyék a tulajdonosokat a bérbeadásra, hogy beterelik őket egy kliens-patrónus felállásba, ahol a szerződés szerinti piaci viszonyokon felül egy a 80-as évek TSZ-ének szívességekkel, kijárással és törődéssel övezett világát hozzák vissza számukra. 

Kuczi Tibor arra  a felismerésre jutott, hogy a magyar földtulajdonosok egy része az ugyanolyan elvárásokkal tekint a mai modern cégekre (már azokra a cégeke, amelyek a földjeiket bérlik) mint annak idején a TSZ-re. Tőlük várják a szociális problémáik megoldását, egy szövevényes kapcsolat alakul ki közöttük szó sincsen valamiféle vállalkozási kultúráról, ahol a bérbeadásból származó passzív jövedelem egy polgárjogi aktus alapján a családi megélhetési portfoló egy eleme lenne csupán. 

Azonnal újratermelődik ez a kliens-patrónus felállás ráadásul úgy, hogy több megkérdezett cég értetlenkedve fogadta ezt, de aztán rájöttek, hogy egyedül így, egyedül ezzel az ajánlattal lehet versenyre kelni a földekért. 

Orbán Viktor, olyan politikus lévén, aki számára a hatalom megszerzése és megtartása az egyetlen igazodási pont, rájött arra, hogy itt progresszióval nem lehet választást nyerni és jó demokrataként úgy döntött kiszolgálja a népakaratot. 

"Sosem volt ilyen erős a demokrácia Magyarországon." Mondta a minap. És a maga módján, igaza van.

Évekkel ezelőtt a valamikor SZDSZ-es Kis Jánostól olvastam talán, de sokan leírták, hogy a rendszerváltás első 20 évének korszakában a hatalom - éppen a korábban említett nyugathoz való felzárkózás jegyében - mindig progresszív jelleggel húzni akarta a társadalmat (a maga szemszögéből felfelé). Szerinte túl nagy lett a távolság a magyar rögvalóság és a progresszív kormányzati szándékok között. Túlságosan gyorsan, radikálisan akarták megváltoztatni Magyarországot, nem voltak tekintettel a nép valódi igényeire. 

Ő nem mondja ki, de ezek a valódi igények a kádári Magyarország újratermeléséről szóltak, a biztonságos kiszolgáltatottság világának megteremtéséről. 

Magyar Bálint és Pethő Iván, egy hosszú évekkel ezelőtti interjúban azzal példálódzik, hogy Magyarországon a liberális párt, azt jelentette, hogy tagjaik között csak 60% támogatja a halálbüntetést. Ezeknek a liberális, demokratikus értékeknek a szemszögéből mind az SZDSZ és később pedig az LMP politikusainak a szájából hallottam a "progresszív fővárosi vezetés és a szörnyű vidéki tagság" kifejezést. 

Én azonban nem lennék olyan nagyra a progresszív fővárosi kifejezéssel sem, mert a krumpliosztásra váró falusiak fővárosi megfelelője az állami támogatásért kiáltó színház, művész, filmes, a közszolgálatiság jegyében szintén valamilyen fajta állami apanázst követelő újságíró, a tudós és az egyetem is. 

Az én ismerőseim a 10 körmömről leszedtek a Facebookon azért, mert az Index bedarálása kapcsán amikor odáig jutott a felháborodás, hogy Orbán Viktortól követelték az Index finanszírozásának biztosítását, akkor meg találtam jegyezni, hogy szeretnék már látni Magyarországon egy olyan újságot, amit az olvasói, egy olyan színházat, amit a nézői, és egy olyan vállalkozást, amit a vásárlói tartanak el. 

Pár hónap múlva létrejött a fizetős Telex és 444, a mai napig lelkes előfizetője vagyok és számomra itt állt helyre a világ rendje. Történetükben először, és ezt paradox módon Orbán Viktor hozta el nekik azzal, hogy kizárta őket az új-kádári rendszeréből. A baj, a szükség hozta el a progressziót. A pain-point. A legtöbb innováció a válság és nem a biztonság vagy a jólét szülötte. 

Mintha lenne ennek egy recept szaga...

Ehhez képest most mindenki arra jut, hogy megértéssel és elfogadással kell fogadni a népakarat kifejeződését és, hogy Orbánozással meg Putyinozzással nem lehet választást nyerni. Az eszem megáll...

Ezek szerint Vlagyimir Putyin csak addig véreskezű gyilkos, Orbán meg addig hazudozó, populista tolvaj, amíg nem növeli 800.000-rel a szavazatai számát? Mert a nép bölcs, nem szabad bántani, meg kell érteni őt és ha a néplélek meg népakarat arra szavaz, aki ingyen sört ígér (és ad) neki, akkor nekünk ezt meg kell hallanunk és levonni a konzekvenciákat, ha választásokat akarunk nyerni.

"Bátyám lesz itt most egy nyolcvanas, és ha a számok úgy alakulnak, mégegy...."

Ez egy bödőcsi paródiába illő mondat megint ugye. De a választási eredmények ismeretében Karácsony Gergely már így gondolkodik erről:

"Mivel az anti-Fidesz stratégia nem működött, a főpolgármester szerint azt kell végiggondolnia az ellenzéknek, hogyan lehet a Fidesz-szavazókat egy elfogadhatóbb ajánlattal megtalálni. Identitáspolitikával biztosan nem lehet őket átcsábítani, jóléti politikával talán – tette hozzá." 

Hatalomtechnikailag egyetértek. Jöhet megint a jóléti rendszerváltás programja, és nem tudom milyen lesz az új Városliget mert évek óta nem jártam Magyarországon, de egy május elsejei sör-virsli fesztivál talán még elfér majd. Arra alapból megvan a hajlam a baloldalon is, és az (állítólag progresszív, régi szóhasználatban "reform") értelmiség részéről is, hogy a nyugat hanyatlását, a kapitalizmus végét vízionálja. 

Csak hallgassátok meg a Partizán Tölgyesi Péterrel készült interjújának erről szóló részét. De mint fentebb utaltam én ezen nem csodálkozom, lévén ők se a piacról élnek, olyan Magyarországon ugyanis nincs. Vagy csak akkor van, ha a hatalom tényleg teljesen kiszorítja őket a tortából és hirtelen pár hónap alatt kiderül mégis van fizetőképes kereslet az újságra, amit a vevő vesz meg. Én ezt hívom kapitalizmusnak, amit ha magyar cikkeket olvasok (akármelyik oldalról) az úgyis össze fog omlani. Maradjunk tehát a feudalizmusban, otthon ugyanis arra van az előre. 

És milyen igaz, ha megnézzük az emberek világhoz való viszonyáról szóló értékkutatásokat azt találjuk (Csepeli György, Prazsák Gergő elhíresült írása  "az el nem múló feudalizmusról') akkor azt kapjuk, hogy Magyarországon az emberek több mint hatvan százaléka ide tartozik:

"az államtól várják, hogy kikényszerítse az jövedelemi különbségek leszorítását, a munkavállalás biztonságát. Autonómiaérzetük a munkahelyen minimális, nincs olyan tapasztalatuk, miszerint munkahelyükön a vezetők bevonnák őket a döntésekbe. Óvatosak és becsapják vagy kihasználják őket. Nem érdekli őket mások véleménye, nem kíváncsiak azokra, akik nem értenek velük egyet. Nem hiszik, hogy az esélyek egyenlősége fontos lenne a társadalom életében, miként azon sem jár az eszük sokat, hogy segítsenek a körülöttük élőknek. Nem szempont számukra a környezet védelme és óvása. Nincs bennük tolerancia sem azokkal szemben, akiket sorsuk saját nemükbe zár, miként nem kedvelik az idegeneket, főként azokat, akik ráadásul szegények is egyben. A bevándorlástól félnek. Elutasítják az új dolgok keresését, nem szeretik az egyéni megoldásokat, kalandozni sem akarnak. Egyféle dolgot szeretnek csinálni az életben, félnek a változatosságtól. A mozdulatlanság és a változatlanság az ő otthonuk. Nem akarnak feltűnni, nem akarnak sikeresek lenni, nem hisznek abban, hogy joguk lenne az élet örömeinek élvezésére. A csoport tagjai a konformitás értékosztályában szerezték a legmagasabb pozitív pontszámokat. Fontos számukra, hogy biztonságos körülmények között éljenek, kerülnek mindent, ami veszélyeztethetné biztonságukat. Azt gondolják, hogy az embereknek azt kell csinálniuk, amit mások mondanak nekik. Az erős államban hisznek, mely megvédi őket. A hagyományok fontosak számukra, követik a családban tanult vallási és életmódbeli szokásokat."

Ehhez képest van Magyarországon alig több mint 10%-nyi réteg akiket az értékkutatások így írnak le:

 

"Fontos számukra, hogy új dolgokat találjanak ki, szeretik a dolgokat a maguk egyéni módján intézni, kerülik a rutint, ki vannak éhezve a sikerre, melyet az teljesítmény függvényében várnak el maguktól és másoktól. Keresik a kalandot és a kockázatot. Minden lehetőséget megragadnak, hogy jól érezzék magukat. Fontos számukra, hogy olyan dolgokat csináljanak, amelyek örömet okoznak számukra. Nem meglepő, hogy kedvelik a veszélyt, elutasítják azt a maximát, miszerint az embereknek mindig azt kell csinálniuk, amit mondanak nekik, s nem szempont számukra, hogy mindig megfelelően viselkedjenek. Hagyományok nem kötik őket.

E 2008-ban született portré láttán nem lehet nem gondolni a nyugat-európai szabad emberre, aki akár nemesnek, akár polgárnak született, tudja, hogy ő az értékteremtő. (Nietzsche 2000b: 127). A szabadság légkörében felnőtt ember a cselekvő igeragozás paradigmái szerint beszéli el életét.."

Ránézek a választás utáni (immár sokadszorra) narancsszínű térképre és én ezt látom életre kelni. Aki tehát ma Magyarországon demokratikus választást akar nyerni, annak a 60+%-nyi ember értékvilágát kell követnie, és egészen pontosan ezt csinálja Orbán Viktor némi kísérletezgetéssel 1994 óta és azóta az utolsó stamplispohárig kiismerte a nép lelkét. 

Én ezek fényében azt nem értem miért volt szükség buszoztatásra, levélszavazat égetésre, mert mint ahogy minden szavazatszámláló beszámolója elmondja, az égvilágon semmiféle csalás nem volt.

Nem Orbán Viktort nem lehet demokratikusan leváltani, hanem a világ progresszív (legyen ez egy szubjektív jelző) feléhez  kapcsolódó értékekkel nem lehet demokratikusan választást nyerni. Ide kell az igazi pávatánc, amikor az MSZP a jóléti virslis ígéretekkel megnyeri a választást és a koalíciós partnerként beuszó SZDSZ Magyar Bálinttal a progresszív irányba mutató oktatási reformokba kezd. 

Én két világba látok bele a magyaron kívül. Az észtbe, és most a szingapúriba. 

Észtországban ugyanaz az értékkutatás 30%-30%-ra hozza ki mindkét fent említett oldalt. Mit jelent ez a hétköznapokban? 2014-ben az oroszok krími inváziója után bevezetett nemzetközi szankciók egyik áldozata a szovjet idők óta híres észt tejipar lett. Az oroszoknak nem lehetett többet szállítani és kiderült ez volt a fő, ha nem egyetlen piacuk. Az is kiderült, hogy ez nem jól felépített vállalkozási sikereknek volt köszönhető, hanem egyszerűen tovább éltek a meglévő orosz üzleti kapcsolatok újak meg a jelentékeny orosz ajkú lakosság szintén inkább személyes ismerettségei mentén jöttek létre. Nincs is ebben semmi rossz. Addig míg valami - mondjuk a szankciók - véget nem vet a dalnak. 

Mi történt azonnal. Ment a felháborodás, a termelők a kormánytól, az EU-tól követelték a "gazdaságmentést" ami nemes egyszerűséggel annyit jelentett, hogy fizessenek a gazdáknak. Az észt kormány nem fizetett, illetve de, két dologra. A tejüzemek automatizációjára és digitalizációjára és marketing tréningekre meg költségekre lehetett nagyobb pénzeket kapni. Az üzenet, mint Észtországban mindig, az volt, hogy nincs ingyen kenyér. Az állam nem fejőstehén és nem is egy jóságos nagybácsi. 

Én ezt a történetet egy gazdasági minisztériumi tisztviselő egyetemi előadásában hallottam, pár évvel az események után és azzal zárta a beszámolóját, hogy egy sikeres piaci újraszevezés után ma ugyanez a tejipar Japánba és Dél-Amerikába importál, az orosz helyett meg a svéd vásárlások vették át a szerepet. Innováció és oktatás...Ja és kapitalizmus, amit előtte arrafele se nagyon ismertek. Mert ott az nem szitokszó, mint Gulyás Márton műsoraiban. 

Számomra kétségbeejtő, ahogy Orbán feudalizmusa és a progresszív magyar baloldal egymásra talál ebben a maga perverz módján. 

A minap letöltöttem magamnak Szingapúr 2030-ig szóló fejlesztési terveit. Csak egy elemet emelek ki, annak érzékeltetésére, hogy merre rohad az a kapitalizmus. Két fő irány van. Zöld fordulat és digitalizáció. Igen az a digitalizáció, amire Magyarországon csak egy pornó kamupártnak volt szava. Igaz más szava nem is volt....

Az alábbi fotó a 2040-re elkészülő Tuas mega-kikötőt ábrázolja, ami a világ legnagyobb teljesen automatizált és zöld (full-electric automated guided vehicles) kikötője lesz, átadva a jelenlegi kikötőt zöld lakónegyedeknek és kikapcsolódási központoknak. 

Gondoljuk végig, milyen munkaerőre, milyen gazdasági modellre, milyen szemléletre és milyen értékvilágra van szükség egy ilyen világban. És ebből mi van meg Magyarországon? 

Orbánék kommunikációjukban mindig a pillanatot akarják uralni (és uralják is). Gazdaság és társadalompolitikájukban pedig egy történelmi léptékben értelmezett pillanatra építenek. Ahogy a 60-as évek végétől a rendszerváltásig a kádári jólét alapját a nyugati hitelek jelentették, úgy az Orbán rendszer valószínűleg egykor majd ugyanolyan nosztalgiával idézett eddigi 12 évét (lesz az több is) az EUs fejlesztési pénzek finanszírozták. Egyik se saját teljesítmény. Mindkettővel lehetett volna modernizálni az országot, ehelyett mindkettővel pacifikálva lett az ország. Az egyik 56 után, a másik...hát ki tudja miért. 

Pszichológiai értelemben, az egyes ember egyéni léptékével mindkettő elég hosszú időszak ahhoz, hogy korszakként lehessen emlegetni, a jólét korszakaként. Mintha ez valamiféle felemelkedés, fejlődés lenne, azonban az nincs vagy csak a felszínen van (nálunk is van Netflix, meg iPhone). Pedig ez valójában keletkezése pillanatatától lassú és veszélyes agonizálás, amibe a rendszer egy ponton bele fog bukni, amikor a kívülről jövő hullám már nem tartja fenn. 

De politikai értelemben ez sem probléma. Mert ezek szerint lehet 12-20 jó évet csinálni, az egy politikusnak egy életpálya, még a történelemkönyvbe is majd (hisz minden szám ezt mutatja) a konszolidáció és felemelkedés címén lesz beírva. A bukást majd rá lehet kenni másra, külső erőre, belső acsargásra és az kellemesen megágyaz egy következő hazugságnak, ami ha emelkedik az ár, ujabb 12 évre felemel minket is. Saját mozgás nincs, csak jól el kell kapni a hullámot. A hegyet is meg a völgyet és írni rá egy narratívát a népnek, maguknak meg annyit összelopni, hogy ugyanúgy jól kijönnek belőle mintha vállalkoztak volna. Már ha tudnák, hogy mi az...

Most a jelek szerint a magyar ellenzéknél az jön, hogy meg kell szólítani a magyar lakosságot. Ez a része még jól hangzik. De ők választásokat is akarnak nyerni. Ehhez pedig a magyar néplelket kell megérteni....a feladat tehát az, hogyan ígérjünk rá az ingyen sörre.