A besúgó

Megnéztem A Besúgó című sorozatot és nekem nagyon tetszett. Mostanában még a kedvenc sorozataimat sincs időm, kedvem türelmem végignézni. Ha nagynehezen elkezdem néha 5 perc után leállítom így hosszú hónapokba telik egy évad végignézése.

Ehhez képest nagy szó, hogy a Besúgó 8 epizódját kettesével nézve pár nap alatt kivégeztem és nagyon sajnáltam, hogy csak ennyi.

Nincs kedvem úgy írni, hogy virágnyelven kerüljem a spoilerezést, ezért innentől csak akkor olvasd tovább ha már láttad a sorozatot, vagy nem zavar ha hamarabb megtudsz dolgokat a cselekményről, mintsem látnád azt.

Szóval előre szeretném leszögezni, hogy, mint film tetszett. És amikor azt mondom film, akkor azt mondom virtuális fikció, amit színészek játszanak, a média, a képernyő terméke, azé a képernyőé, amin ha a prérifarkasra ráesik a szikla és az még onnan feláll.

Ez nagyon fontos. Számomra egy film a popkultúra része, még ha dokumentarista jelleggel esetleg komolyan is veszem, még a legprofibb dokumentumfilm is egy történetmesélés. Valakinek (főleg a rendezőnek) a története és a szó szoros értelmében az ő szemszögéből látjuk a dolgokat. A másik nagyon fontos sajátossága a játék. Talán azért hívják játékfilmnek néha. Mindenhez hozzá lehet nyúlni, mindennel lehet játszani, lehet utalgatni, lehet a nézőt utaztatni, vagy a szájába is lehet rágni a mondanivalót.

Ebben az értelemben mint „játék” tetszett nagyon a film. Benne van a színes szórakoztatás, tele van utalásokkal, hogy mindjárt majd én is elkezdek találgatni, hogy ki kicsoda a filmben és mégis alaptémájában a magyar társadalom egyik fájó drámájához, az ügynökkérdéshez nyúl, ahogy a cím is utal rá. Én szeretem azt, amikor egy filmnek rétegei vannak, mint a Shrek hagymája 😊

Tehát eleve a játék várakozásával ültem le a képernyő elé, de én mindent így nézek ami a TV-ből, moziból jön. Nem véletlenül ezer szálon eszembe jutott a szintén nemrég futott vámpíros film (lusta vagyok utánanézni a címének), amiben a Bödőcs is szerepel és az még jobban egy szabadon szárnyaló játék volt. De ide tartozik az az áldokumentumfilm, amit az ivóvíz begyógyszereléséről csináltak vagy az HBO másik nagyot futott sorozata az Aranyélet és hogy el ne felejtsem a szintén többszörösen áthallásos Bűnös várost.

Nyúlunk hozzá a rendszerváltás környékéhez, a Kádár-rendszerhez és üzengetünk Orbán rendszerének. Ez a játék, lehet hívni művészetnek is, politikai állásfoglalásnak, aktivizmusnak, de aki akarja láthatja benne a szórakoztatóipar kapitalista pénzcsinálását is. Kinek mi tetszik, szedje ki magának a maga értelmezését.

Én szerettem elmerülni a film világában, a 80-as évek közepének díszletei között, és megszerettem a szereplőket is. Régen néztem már magyarul filmet, és mivel évek óta nem voltam otthon nekem nagy élmény volt.

Na de térjünk a lényegre. Pár kritikát olvastam még mielőtt megnéztem volna és miután megnéztem egyiknek se adok igazat. Az egyik azt mondta például, hogy félrevezető módon az 50-es évek világát vetíti rá a 80-as évek közepére a film, és ez rossz üzenetet, fals képet ad a fiataloknak.

Nekem nem volt ilyen érzésem, sőt. Nagyon is pontosan ábrázolja a film azt a kisstílűséget, ami egyszerre jellemezte a késő kádári rendszer rendőrségét és (upsz mit találok mondani) a rendszerváltás ikonikus ellenzéki alakjait is.

„Tetszettek volna forradalmat csinálni.” – mondta a szépemlékű Antal József, és a film pontosan azt mutatja be, hogy itt az ellenállás, ellenzékiség, forradalmiság, rendszerellenesség maroknyi értelmiségi szórólapozgatásában, egy isten hátamögötti mezőn megszervezett sátoros kempingezésben és egy szúk budapesti téren lezajló rendezvény megzavarásában és némi lökdösődésben merült ki. 

Haj-szál-pon-tos-an.

Ha mondjuk egy a magyar viszonyokat nem ismerő nyugati szemével nézzük a filmet, akkor az bevett narratíváink mentén itt véres elnyomást, annak nyomán elkeseredett, az 56-os forradalomhoz hasonló erőszakot és önfeláldozást várhat. Ehhez képest olyan vágóképeket kap, hogy egy kollégium második emeleti ablakából kiszórnak két táskányi szórólapot, amire csikorgó kerékkel fordulnak be négyesével az 1200-es rendőrladák. Ezek a jelenetek egy akciófilm, vagy egy konspirációs politikai dráma világához képest inkább azokat az amerikai délutáni sorozatokat idézték fel bennem, amikor biciklis rendőrök napszemüvegben ötpercenként gyorsan összevágott jelenetek alatt kapják el a strandon előlük menekülő autótolvajt és a jelenet hangsúlya a napszemüvegen illetve a tekeréstől villogó fehér zoknin van.

De én ennek örültem. Mert ez volt. Szórólapozás, meg szamizdat. Szakkollégiumi sörözgetés és csajozgatás meg az alámondásos Rambo.

A filmben nem azért van a legnagyobb jeleneteknél is alig több mint két tucat szereplő mert nem volt pénz statisztára. A pár rendzavarásos rendezvénynek, Lakitelek, Szárszó és társai típusú értelmiségi találkozóknak haszálpontosan ennyi szereplője volt.

Tölgyesi Péternek kering egy előadása a rendszerváltásról a Youtubon és abban számszakilag összeszedi, hogy miközben Lengyelországban a Szolidaritásnak 10 milliós tagsága volt, Csehországban százezrek tüntettek az utcán, a magyar rendszerváltás egy maroknyi értelmiségi és a technokrata reformkommunisták megegyezéseként zajlott.

Amikor néztem az epizódokat, voltak pillanatok, amikor azt hittem, hogy majd bele akarnak hazudni valami drámát. Hogy a ránk jellemző módon úgy dolgozzuk fel (a popkultúrában is) a saját múltunkat, hogy legendákat, forradalmat, hősöket hazudunk magunknak. Kerekedett a szemem, hogy az egyik főszereplő csávó azért szerez egy kanna benzint (ehhez neki az éj leple alatt egy csepeli kikötőben kellett fura csempész alakokkal találkoznia), hogy majd magyar Jan Palachként felgyújtja magát. Hálistennek csak játszottak a gondolattal (és velünk) a filmkészítők. Magyarországon (és ez így van jól) senki nem gyújtotta fel magát a rendszer összeomlásáért.

Én azt is igen-igen reálisnak és korhűnek látom a filmben, ahogyan a rendőrség (titkosszolgálat) tényleg olyan kisstílű dolgok mentén szervez megfigyelést és koordinált akcókat, mint szórólapozás vagy egy értelmiségi dzsembori egy mezőn. Ahova összejön az összes ellenzéki érzelmű fiatal. Mármint, mind a 22-en. 

Ezt én át is éltem, 14-15 éves fejjel 1986 magasságában, egy későbbi posztban majd írok is róla részletesen. Egy nem politikai jellegű ifjúsági klubba jártam Tatabányán akkoriban és pontosan a filmben ábrázolt kisstílűséggel épült be oda a titkosszolgálat. Én ezt csak hosszú évek után tudtam meg, hogy az egyik csávó a belügytől jött, akkor csak annyi túnt fel, hogy nem volt szimpatikus a feje. De ha mi jelentettük a veszélyt a rendszerre, a helyi zenekarunkkal és hétvégi klubtalálkozóinkkal, akkor a Kádár rendszer még 100 évig kitarthatott volna. Pontosan ezt láttam én a filmben is. Van egy cselekmény, van egy történet, ami érdekes, szerethető, felemelő és a maga módján drámai is, de hogy nem ettől lett rendszerváltás az azért elég világosan kiderül belőle.

Az sem az 50-es éveket idézi, amikor a rendőrtisztek fenyegetőzéseit hallgatjuk a párbeszédekben. Nem lesz a testvérednek gyógyszere, ki leszel rakva a kollégiumból és az egyetemről, nem jelenhet meg novellás köteted. Ezek kétség kívül szarrágó szemét dolgok, karriereket törtek ketté, egzisztenciákat nyomorítottak meg, de azért lássuk már a léptékbeli különbséget az Andrássy út 60 körömletépései, a vészkorszak nyilas kegyetlenkedései vagy az ötvenhat utáni kivégzések és e között.

Itt visszapofáznak a rendőrnek, sarokba szorítja az ügynök a saját tartótisztjét és ugyan számtalan elem azért történik, hogy kanyart és drámát adjanak a sztorinak, mégis inkább áll közel az akkori valósághoz, mintha itt most körmöket téptek volna le.

Nincs ezen mit szépíteni, nem csináltak a filmkészítők egy élhetetlen diktatúrát a Kádár rendszerből és hős forradalmat az ellenzékiekből. Szerintem nagyon ügyesen, finoman és okosan tartották ott a drámát ahol volt. Disszidálás, csencselés. A csencselő gyerek volt nekem a kedvencem. Egyrészt neki volt tényleg 80-as évekbeli haja és ruhái, és az ő szerepe és karaktere sokkal jobban ragadta meg a rendszerváltás hajtóerejét (már ami a tömegek támogatását illeti), mint a kollégiumi alagsorban undergrund zenére elhadart kommunistázások. Ami után tegyük hozzá együtt megnézik a Rambo-t.

Nagyon szépen látszik ez és nagyon pontosan találkozik a saját élményeimmel. Én nem egyetemista, hanem középiskolás voltam a rendszerváltás előtti években. 1978-ban voltam 6 éves, apámmal még a Sztankai István főszereplésével készült Bors Mátét néztük, 1983-84 magasságában engem már csak a Csillagok Háborúja érdekelt. 1986-ban bejöttek a videók, és elámondásosan ment tényleg a Rambo, a Rocky és Schwarzenegger, ugyanebben az évben már a Queen játszott Budapesten. Ha volt valami, ami tömegeket mozgatott meg, az az ausztriai Gorenje bevásárlás volt és nem a Batthyányi örökmécsesnél zajló dulakodás.

1988 környékén az iskolapadba azt véste valaki Bruttósítás. Ekkor már zajlottak az események. Szerveztek egy KISZ rendezvényt a KOMÉP székházban, egy vitaműsort, ahova egyszerre volt hivatalos a KISZ akkori vezetője (Nagy Imre, aki nem az 56-os Nagy Imre hanem kísértetiesen hasonlított arra a félrefésült lenyalt hajú KISZ-eshez, aki a filmben is vitára áll ki) és a FIDESZ meghívott képviselői (Deutsch Tamás jött le Tatabányára). Az én (valós) történetemben nem került sor vitára aztán, mint a filmben, Deutschot a nézők közé ültették be (véletlenül éppen mellém) és a KISZ-es előadása után megengedték neki, hogy egyet kérdezzen. Ismertem a rendezvény szervezőjét és jelen voltam később az irodában, amikot Nagy Imre tajtékzott, hogy ezért az egészért fegyelmit kell adni a szevezőknek. Akik bölcsen hallgattak, hogy ők szervezték volna és nem is lett az egészből semmi. Elment a csávó, sose láttuk többet.

Pontosan ugyanolyan kistílű piti történet, mint ami az egész rendszerváltást végigkísérte.

És a film ennek a hangulatát adja vissza, szerintem hajszálpontosan.

Én nem bánom, hogy 1989-ben nem állt lángokban az ország. Azt sem, hogy nem téptek le körmöket, hogy nem gyújtotta fel magát senki, ellenben a tömeg közé sem lett lőve és lámpavasra se húztak fel senkit. Ilyen Jobbikos vagy Mi Hazánkos körökben mondják, hogy Gengszterváltás.

Igen. Ma már tudjuk.

És a film is ezzel ér véget.

Játszhatunk egy kicsit a szerepekkel. Ki kicsoda. A fürdőköpenyes matekzseni, az tuti, hogy Simicska, de szerintem csak egy kiragadott karakterelem ez nem egy komplex, hű ábrázolás. Inkább ilyen utalások vannak a filmben. A besúgó amivé válik a végén mintha Orbánra hajazna. Az egyetlen, aki okos, és képes megoldani dolgokat. A vidékről Pestre került parasztgyerek. Már az elején romlott, ő a legveszélyesebb alak, mégis ő marad állva az élen. De ez csak az én találgatásom, én így látom.

Nincs élesen beleszőve a filmbe a népies vonal, összemosták ezt egy kicsit a Fidesz-re hajazó kollégistákkal, akik többször is magyar népdalokra zendítenek, kokárdát osztogatnak. Van viszont egy apró vonal a Duna-körös, Bős-Nagymarosos vonalról és ott egy szakadásról, mintha ezzel jeleznék, hogy itt ketté megy a történet.

Amikor a Száva Zsolt nevű forrófejú forradalmár disszidál, akkor azon kattogott az agyam, hogy kiről formázhatták őt. Nem volt a rendszerváltásnak ilyen központi, forradalmi arca (hiába próbálják ma azzá maszkírozni Orbán Viktort) és amikor disszidált illetve attól a ténytől, hogy őt tartotta a rendőrség a legveszélyesebbnek, legidegesítőbbnek akkor én jobb híján nem tudtam másra gondolni, mint a Baksa Soós Jánosra. Erre felhangzik a Kex zárózeneként.

Szabad asszociációk ezek, játék. Játék a játékkal és ez egy filmnek a lényege. Jó volt nézni, elgondolkodtatott, újra meghallgattam elolvastam egy csomó rendszerváltáskori elemzést és eszembe jutott számtalan emlék. Nagyon megkívántam a puncsos mignont....

Mi kell több egy filmtől? Én hálás vagyok érte.