Együtt kellene mondanunk...

"Együtt kellene mondanunk, hogy ácsi, nem fogunk 500 ezres fizetést adni" - ezzel a címmel jelent meg egy viszonylag hosszú interjú a magyar Forbes hasábjain egy budapesti séffel. 

Az interjú témája, címe, és az azt publikáló magazin profilja azt feltételezi, hogy itt egyfajta iparági rálátásra teszünk majd szert, mögé nézhetünk az éttermek hétköznapjainak, beleláthatunk az étteremvezetés nehézségeibe ezekben a zűrzavaros, bizonytalan időkben. 

A megkérdezett séf (most direkt nem nevezem néven, mert nem a neve érdekes, a jelenség a fontos) válaszaiban ráadásul szociálisan érzékenynek titulálja magát, egy vegán éttermet vezet, külön kiemeli, hogy ha kizárólag a profitszerzésben lennének érdekeltek akkor kevesebb embert alkalmaznának. 

Ha nem lenne a cím az ember már azt gondolná, hogy ez egy woke, környezettudatos, hipster vonal. Torontótól, Amszterdamig tömegével találunk ilyen helyeket, ez egy létező üzleti modell, egy láthatóan évek óta jól jövedelmező "niche", abszolút van helye és piaca Budapesten is. Minőségi ételek, vegán vonal, fenntartható beszállító lánc, szociálisan érzékeny üzletpolitika, jó előmeneteli lehetőségek (mosogatóból tálalóséf). 

Már csak az a kár, hogy az egész interjúból pont az a transzparencia hiányzik, amitől ezt az egészet el is lehetne hinni. 

Először ott húztam fel a szemöldökömet, amikor azt mondja, hogy 

" Annyi biztos, hogy szakemberhiány van, ami mesterségesen is felveri az árakat, akárcsak az ingatlanpiacon vagy az építőiparban, ahol egy szakembernek látszó valaki már napi 50-60 ezer forintot simán elkér."

Tehát a szakemberhiány az mesterségesen veri fel az árakat. Itt nem pontosan értem a közgazdasági alapjait ennek a mesterséges szónak, mert a kínálat-kereslet törvénye alapján bármilyen hiány azonnal felveri az árakat és ez a szabad piaci (értsd nem árszabályozott) gazdaság természetes törvénye. Semmiféle mesterséges, mesterkélt sundabunda nincs benne. 

A szociális érzékenység önjellemzésétől két bekezdés alatt eljutunk a "szakembernek látszó valaki" vádjáig, akik mesterségesen verik fel az árakat. Ez nem az 50-es évekbeli árdrágítók munkavállalói verziója? A beszületes munkaválaló, aki igazi szakember, az nem veri fel az árakat csak mert hiány van. Az megél a szférában sokáig olyan jól működő minibálbér + zsebbe valami + jatt konstrukcióból (ha, esetleg).

Munkáltatói, tulajdonosi, üzletvezetői, menedzseri szempontból abszolút megértem azt a problémát, hogy jön a munkavállaló, aki egy sárgarépát nem tud felszeletelni. Ez egy probléma. 

Akkor azt az embert nem kell felvenni. Akkor szeletelheti a menedzser a répát maga. Melyik kerül többe? Betanítani a hozzánemértő embert és kifizetni neki, amit kér (mert ha nem kapja meg fordul is sarkon a jelek szerint) vagy beállni répát szeletelni? Ez szintiszta matematika, jobban mondva gazdaságtan, üzleti számítás. Lehet innoválni is, hátha vannak már pöpec répaszeletelő gépek. 

Amit nem lehet, az az, hogy megkérdőjelezem a munkavállaló alapvető jogát az alkupozícióra és őt hibáztatom azért mert el mer kérni háromezret egy óra munkáért. 

Ez a nagy bajom ezzel a cikkel, amiért tollat ragadtam, hogy a kenetteljes felvezetéshez képest homlokegyenest az ellenkező irányú gondolkodás sül a szavakból.  

Az a ki nem mondott üzenete a cikknek, hogy van valami erkölcsi mércéje a kért bérnek, és tisztességtelen magas béreket kérni.

Nekem pedig az a rossz hírem van, hogy a szabad piacon nincsen árajánlat plafon. Az ár (jelen esetben a munkavállaló ára) nem valami elvárható józan ész mentén hanem a kért és felkínált (kínálat és kereslet) bérszint találkozásaként jön létre. Senki nem kötelezi az étteremtulajdonost, hogy kifizesse a háromezer forintos órabért. Az egy fikció, egy vágyálom, egy bemondott ajánlat, egy blöff, egy tárgyalási pozíció mindaddig, amíg megállapodás nem jön létre. Amint van deal, az lesz a munkaerő ára.

Itt jegyzem meg, hogy az újságíró azért megszólaltathatott volna egy répaszeletelőt is, akinek azt a mondatát lehetne idézőjelek között kiemelni, hogy "1450 forintért óránként a nadrágomat nem veszem fel reggel". 

A kedvenc mondatom az interjúból: "De én azt vallom, hogy nem lehet mindent pénzzel megfizetni."

Hivatkozhatok-e erre esetleg a fizetőpincérnél a vegán ebéd elfogyasztása után? Szívvel, lélekkel ettem, eskü.

De nincs vége, nagy a verseny a kedvenc mondatokért:

"Hozzáteszem, hogy a vendéglátósok között lehetne nagyobb összetartás, akár jó értelemben vett kartell,..."

Az az igazság, hogy én erre az egészre már nem tudok a nagyobb kontextus nélkül nézni. Igazából ez a mondat egy progresszió. Eljutunk vele a vármegyék és ispánok XVIII. századi világából legalább a XIX század közepének angol kapitalizmusáig. Legyen kartell....

Azért tudom elfogadni (és ezt vicc nélkül mondom), mert pont annak az útnak a végigjárására lenne nagyon szükség Magyarországon, amiben mindenki a bőrén tanulja meg a saját pozícióját javítani.

Mert he lesz kartell, akkor szintet lépnek a munkáltatók és egy iparág összefog. Ez a gondolat egyébként nagyon pozitív, és ha nem lógna ki az a sértettség, (hogy eddig szarért húgyért elment évtizedekig mindenki dolgozni akkor most mire jönnek most ezek 500 ezres bérigényekkel)......szóval ha ez nem lenne, akkor ez egy nagyon pozitív cikk lenne számomra. 

Igen, fogjanak össze a munkáltatók és ne a kormány által agyzsibbaszó álszervezeteken keresztül mesterkélten, hanem pontosan így, szükségből, a bajban, egymásra találva alulról építkezve. 

Innen már aztán majd egy következő lépés, hogy a munkavállalók is összefognak (velük majd valami szakszevezeti lapban lesz interjú, mert akkor a Népszava esetleg ilyen lap lehet megint) és a végén egy XXI. századi szervesen kifejlődött iparági (ágazati) egyeztetésen találjuk magukat. 

Nem azért mert progresszíven importáltuk Svédországból. Nem azért mert az EU előírja és akkor a kormány tessék-lássék csinál rá valami törvényt aztán meg viccet belőle. 

Azt hiszem nem lehet megspórolni az utat, ami bajban, felismeréseken keresztül elvezet a valódi piaci egyeztetésekig. 

Egy utolsó gondolat, amit kommentárként rövidebb formában beírtam a cikkhez a Facebook felületükön.

Ez az interjú akkor lenne őszinte, ha a teljes matek ki lenne téve. Itt egyetlen szám hangzik el a munkavállaló (jelölt) fizetési igénye. A cikk azért íródott valószínleg, hogy betekintésünk legyen a vendéglátósok problémáiba, de valódi betekintést nem kaptunk. Ha tudunk turkálni a munkavállaló zsebében, értékelve az ő fizetési igényeinek jogosságát, akkor tegyük ezt meg magunk felé is és legyen az 500 ezres fizetésigény mellé téve a cég éves árbevétele, a tulajdonos által realizált profit, az étteremveztő, a séf fizetése. 

Könnyen lehet, hogy a séfnek igaza van. Nem lehet kigazdálkodni 500 ezres fizetést. Mert egyszerűen nem jön ki nyereségesen. És én egy percig sem vonom kétségbe a tulajdonos jogát arra, hogy nyereségessége miatt működtessen egy vállalkozást. 

A munkavállalóról azt mondtam, hogy annyi pénzt kér amenyit akar (és hogy kap-e az akkor dől el, ha megállapodás születik). De ezt mondom a tulajdonosról is. Ha azt mondja, hogy csak akkor működteti az éttermet, ha minimum 30%-kal több pénzt hoz vissza, mint amit befektetett, az az ő joga. És ha ez a szám nem jön ki, akkor szíve joga eladni az éttermet és betenni a pénzét állampapírba, részvénybe, aranyba, bitcoinba, amibe akarja vagy kezdhet vállalkozást más ágazatban. 

Én nem mondok neki olyat, hogy nem lehet mindent pénzzel megfizetni...és csinálja szívvel lélekkel, meg hagyatkozzon a munkavállalók jóindulatára...csinálnak neki egy "befektetőknek szőt szociális hálót" arra az esetre ha nem menne az üzlet, akkor nem mondanak fel....(csak próbálok tükröt állítani).

Amikor Finnországban kicsit közelebb kerültem az ott nagyon aktív szakszervezetek munkájához, akkor engem lenyűgözött az, hogy a finn szakszervezet mögött a cégvezetőkkel, menedzserekkel vetekedő üzleti, szakmai tudás van. Az ő tevékenységük abból áll, hogy birtokában léve ugyanannak az információnak, mint amit a menedzserek látnak, alternatívákkal állnak elő, és javaslatot tesznek olyan megoldásokra, amiben nem azonnal elbocsátásokkal kezdünk. Többször láttam nagyon erősen érvelni szakszervezeteket arról, hogy éppen a hivatkozott termelékenység, a jövedelmezőség növelése érdekében kéne béreket emelni. 

Ez a cikk, az ígéretes felvezetés ellenére úgy keni egyoldalúan a munkavállalókra a kialakult helyzetet (megalapozatlan, mesterséges igények), hogy nem meri őszintén kitenni a saját részét, amitől rálátása lenne mindenkinek arra, hogy mekkora is az a torta, amiből óránként 3000-ret kér egy (béna) répaszeletelő. 

A vendéglátás egyébként pont az az üzem, ahol ha valaki látja a teljes képet az éppen a személyzet. Véletlenül az ő kezükön megy át a teljes forgalom. Pontosan tudják mennyi étel, ital megy el naponta (hisz standolnak), tudják ennek az árát, a szó szoros értelmében a kezükön megy át a pénz, és én még nem találkoztam olyan a vendéglátásban dolgozó emberrel, aki ne mondta volna azt, hogy simán ki tudnák gazdálkodni a tulajdonosok a nem minimálbéres meg zsebbe fizetett béreket. 

Én nem tudom. De azért nem tudom, mert nincsenek őszinte interjúk...ez se lett az.