A bebörtönzött civilizáció
A kifejezés az angol történésztől Arnold J. Toynbee-től származik, aki monumentális életművében számtalan nagy társadalom felemelkedését és bukását feldolgozta. Az egyik figyelemreméltó megállapítása az volt, hogy egyes civilizációk nem féltetlenül azért omlanak össze, mert összeakadnak a külső kapcsolódásokkal. Hanem éppen akkor térnek egy "öngyilkos üzemmódba" amikor az a domináns kis csoport, ami a hatalom birtokosa útját állja a kreatív fejlődésnek, önzően védve a maga (ezek szerint csak vélt) érdekeit.
Hogy egy adott társadalom elkerülje ezt a "bebörtönzött" létet, ami mindig a valamikori nagyságra hivatkozva akar tartósítani berögzött állapotokat, ahhoz vagy ennek az uralkodó kisebbségnek kell tudnia megváltoznia vagy egy új uralkodó elit kell a helyébe lépjen.
Elnyomták azonban a környékbeli görögöket (helotákat), és szinte teljesen bezárkóztak. Minimális mértékben kereskedtek a külvilággal, a szomszédos területek meghódítása révén volt elég földjük, ahhoz, hogy mindent megtermeljenek maguknak, többnyire nem tartottak fenn flottát, nem nagyon utazgattak, a legszükségesebb diplomáciai és a katonai küldetéseken túl nem nagyon tartották a kapcsolatot a külvilággal. Erősen szabályozták ki látogathatja meg őket, letelepedni, bevándorolni nem lehetett. Őrizték a kultúrájukat...mondhatnánk.
Amikor Spártából a ma is ismert végletekig militarizált állam lett, akkor egycsapásra megszűnt az innováció is, eljelentéktelenedett a művészet, puritán egyszerűségükben nem használtak fényűző ruhákat, arany vagy ezüst érméket és távol tartották magukat az ezekkel való kereskedéstől is. Ezt az általuk leigázott és lenézett szomszédos népekre bízták, ahogy a kézművességet is.
Mindez nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen évszázadokig uralták a térséget úgy, hogy az általuk leigázott népek létszámban 7-szeresen felülmúlták a spártaiakat, akiknél az állampolgárság vérség szerint, az ősi vérvonal igazolásával terjedhetett csak tovább. Ez a létszám a spártai állam történelme során ritkán ment 8000 fő fegyverben tartott ember fölé. És mivel állampolgárságot nem lehetett szerezni, bevándorolni nem lehetett, a jogok nem terjedtek ki sosem az uralmuk alá vetett területekre, a lázadások állandó fenyegetettségében éltek és minden egyes csatában amikor embereket veszítettek egyre nehezebb volt azokat pótolni.
Spárta nagyon aggresszíven, foggal körömmel igyekezett fenntartani saját kultúráját, amibe senki mást nem engedett be, senki mással nem közösködtek, keveredtek és képtelenek voltak a megújulásra. A szó szoros értelmében elfogytak. A pun háborúk idején már messze volt a hírnevük de formailag még léteztek, akkor a rómaiakat támogatták, később azonban, amikor a térség végleg római uralom alá került Spárta egy turistaváros lett, mert már akkor is híres, hírhedt volt bár a rómaiaknak már harcolni se kellett a város megszerzéséért.
És azért a rómaikat említem, mert Toynbee is velük példálózik. Náluk ugyanis a meghódított népek megkaphatták az állampolgárságot, volt idő, amikor a harc éppen a befogadásért ment (tehát a kívülről jövők harcoltak azért, hogy római jogaik legyenek) és vannak történészek, akik szerint a római birodalom tulajdonképpen nem elbukott, legalábbis nem úgy, ahogy tanítják, hogy Krisztus után 456-ban hopp vége lett az ókornak, hanem egész egyszerűen több évszázad alatt átalakult és az átmenet a középkorba egy sokkal szervesebb átalakulás volt nem egy éles váltás.
A rómaiak kereskedtek, beruháztak, építettek, nagy becsben tartották a művészeteket és folyamatosan alakultak annak fényében, ahogy más civilizációkkal találkoztak. Érdekes módon magukat a rómaiakat, tehát az alapítókat róma környéki etruszkokat, nem tartották különösebben innovatívnak, viszont róma folyamatosan képes volt magáévá tenné más népek (hogy mást ne mondjak a helota görögök) hihetetlen kreativitását.
Comments
Post a Comment