A melegek helyzete Szingapúrban

Otto Fong, felvállaltan homoszexuális szingapúri férfi. Képregényeket rajzol, de korábban az ország legrégebbi, legpatinánsabb középiskolájában a Raffles Intézetben volt tanár. A Facebookján közzétett egy posztot, amiben nehezményezte, hogy a város egyik középiskolájában, szexuális felvilágosítás címszó alatt az iskola egészségügyi tanácsadója diszkriminatív kijelentéseket tett a meleg közösség tagjai ellen. 

A felvilágosítás során olyan kijelentések hangzottak el miszerint a homoszexuálisok 50%-nak vannak bélférgekkel problémái, vagy hogy 15 homoszexuálisból 1 pedofil. A bejegyzés eljutott az egyik helyi internetes újsághoz is, ami tegnap délelőtt lehozta azt, két óra múlva pedig már a középiskolások felvételei (videók és fotók) jelentek meg a sajtóban a tanácsadó slidejaival és felvételekkel amin arról beszél, hogy miképpen változtatta meg őt a hite abban, ahogy a homoszexualitással kapcsolatban gondolkodik. A cikkek nem részletezték a tanácsadó etnikai és vallási hovatartozását. 

A történtek hatására az érintett középiskola felfüggesztette a tanácsadót. 

Nade most jön a csavar a történetben....Szingapúrban illegális a homoszexualitás. Akkor ez most hogy? 

A törvény szövege egész pontosan így szól:

Outrages on decency

377A.  Any male person who, in public or private, commits, or abets the commission of, or procures or attempts to procure the commission by any male person of, any act of gross indecency with another male person, shall be punished with imprisonment for a term which may extend to 2 years.

A megfogalmazás szerint akár nyilvánosan, akár privát módon ha egy férfi más férfival "durva illetlenséget" (gross indecency) követ el, akkor 2 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. 

Otto Fong 24 éve él nyíltan férfi partnerével, gyerekeknek szóló tudományos felvilágosító képregénye és TV sorozata van Sir Fong Kalandjai címmel. 

Tehát a magyar gyermekvédelmi törvény szellemében mondhatnánk: hogy miközben a homoszexualitás 2 év börtönnel büntetendő bűncselekmény, ezt a fickót erősen áthallásos címmel TV sorozathoz, képregényhez, egyáltalán gyerekekhez engedik és ha valaki szót emel a homoszexuálisok ellen (ami ugye bűncselekmény), akkor az elveszíti az állását. 

Hát mi az isten történik itt?

Hónapokkal e történet előtt, 2022 áprilisában a washingtoni székhelyű The Diplomat magazin jelentetett meg egy elemzést arról, hogy miképpen mozdul el Szingapúr lassan de egyértelműen a gyarmati korból megörökölt homoszexualitás ellenes álláspontról. 

A városállam világszerte híres a szigorú és sokszor fura törvényeiről, anekdota számba megy, hogy itt törvény tiltja a rágógumizást, és igen csekély drog birtoklásáért is halálbüntetés (akasztás) jár. Ebbe a sorba illik bele a fent idézett passzus a homoszexualitás kriminalizálásáról, bár akinek éles szeme van, azonnal kiszúrhatta, hogy paradox módon a jogszabály kizárólag a férfiak homoszexualitását kriminalizálja. Tehát formállogikailag még az sem igaz, hogy az LGBTQ+ közösség tagjait érné diszkrimináció, mert jópár betűt leszedhetünk a betűszóból. 

Mégis hogy a 377A passzus mennyire nem csak egy bentfelejtett bekezdés a büntető törvénykönyvben azt jól mutatja, hogy idén februárban a Szingapúri Feljebbviteli Bíróság elutasította három meleg szingapúri férfi beadványát, miszerint a passzust nyilvánítság alkotmányellenesnek. 

A Legfelsőbb Bíróságot is megjárt jogi procedura során a bíróság egy 2007-es politikai kompromisszumra hivatkozott, melyet a napjainkban is regnáló miniszterelnökkel Lee Hsien Loong-gal kötöttek, miszerint a passzus érvényben marad, azonban azt nem hajtják végre abban az esetben, ha közös megegyezésen alapuló privát kapcsolatról van szó. A kompromisszum azonban arra is kitért, hogy a helyi társadalmi normákra is tekintettel kell lenni, ami a heteroszexuális kapcsolatban élő családokat preferálja.

15 éve tehát ez az európai füllel nagyon furán hangzó politikai kompromisszum van érvényben. 

Azóta jogi értelemben több alkalommal is eljárások indultak a passzus eltörléséért mindvégig sikertelenül. 

Ugyanakkor egyértelműen érzékelhető változás, ami mentén talán jobban érthető a bevezetőben említett pár nappal ezelőtti történet. 

Az új évezred első éveiben Szingapúr gazdasága érezhetően elmozdult a hagyományos iparágak (olajfinomító, a világkereskedelemben jelentős szerepet játszó kikötő és a mikrochip gyártás) felől a nem csak technológiai szempontból innovatív kreatív iparágak felé, ami magában foglalta a médiát és a modern művészeteket is. Ezekben az iparágakban azonban nem feszes öltönyös sales managerek dolgoznak leginkább ezért teljes szemléletváltásra volt szükség. (Vicces, de a korabeli kormánydokumentumokban olyan javaslat is szerepelt, hogy az ezekkel az iparágakkal foglalkozó minisztériumi osztályokon nyíltan meleg alkalmazottakat lenne célszerű felvenni). Ez a fajta haszonelvű progresszíó vegyítve egy sajátosan voluntarista jelleggel nagyon jellemző Szingapúrra. Nem emberi jogi megfontolások, nem polgárjogi vagy civil küzdelmek, hanem felismert érdekek viszik lassan de biztosan a nyugati társadalmakhoz közelebb álló útra Szingapúrt.

Azért a The Diplomat elemzése azt is megjegyzi, hogy a térségben eddig Taiwanban és Japánban Tokió prefektusban van engedélyezve az azonos neműek házassága és India is hasonló lépésre készül. Dél Koreában az együttélés legális, Kambodzsában, Vietnámban és a Fülöp-Szigeteken pedig már dekriminalizálták a homoszexualitást. 

A jelenleg Hong Kongban tanító elismert szingapúri társadalomtudós Prof. Kenneth Tan 2000-ben megjelent könyvében (Renaissance Singapore? Economy, Culture, and Politics) nagyon szépen összefoglalja azt a folyamatot, amin a városállam átmegy. Ő abból indult ki, hogy az ezredforduló táján már megjelentek azok a pesszimista hangok, miszerint a hagyományos iparágakban és a hagyományos, igen konzervatív társadalompolitikával nem lehet fenntartani a városállam példátlan sikerét. Ezért ő már 20 évvel ezelőtt azért emelte fel a szavát, hogy nagyobb teret kell engedni a civil mozgalmaknak, a fiatal generáció igényeinek és világlátásának, egy jövőbe mutató, kritikus gondolkodásra képes, nyitott, sokszínű, résztvevő és befogadó társadalomra van szükség. 

Mint egy lázmérőre úgy tekinthetünk a bevezetőben szereplő történetre. Ma ott tartunk, hogy a férfiak homoszexualitását büntető jogszabály továbbra is érvényben van, azt azonban az ügyészség nem alkalmazza hacsak nem történik nyílt szeméremsértés, és amikor diszkriminatív támadás éri a meleg közösséget akkor a közvélemény, a sajtó és a hatóságok is elítélik a diszkriminációt. 

Update: A poszt megírása óta két fontos dolog történt a témában, amik szerintem nagyon jól mutatják a téma sajátos dinamikáját Szingapúrban:

1. Az érintett egészségügyi tanácsadót végleg elbocsátották, az oktatási minisztérium közleményt adott ki, miszerint az előadása nem volt összhangban a minisztérium iránymutatásaival, azt velük nem egyeztette. (Megjegyzem itt tényleg még az egyetemi előadások tartalmát is szigorúan ellenőrzik. Ha nem is a minisztérium szintjén, de a belső hierarchiában több szinten is. Ez nem csak az állami szféra jellemzője. A nagyon erős tekintélytisztelet miatt a vállalati szférában sem lehet kiküldeni egy emailt mondjuk vezetői szintekre úgy, hogy azt a köztes vezetők ne lássák. Mint a hadseregben, a szolgálati utat nem lehet megkerülni. Lehet, hogy ez csak nekem új, de én Észtországban minden további nélkül írhattam levelet a kar vezetőjének a tanszékvezető megkérdezése nélkül és a rekorátusnak a kar vezetője nélkül. Miniszterekkel, államtitkárokkal találkoztam a magam jogán. Ez Szingapúrban elképzelhetetlen.) 

2. A napokban Nancy Pelosi amerikai házelnök nem csak Tajvanon járt, hanem ázsiai körútját Szingapúrban kezdte. Ez a szokásos protokoll szerint jelzi a fontossági sorrendet a térségben. Ahogy az lenni szokott körbejárta az állami vezetőket, minden szép és minden jó, de egy sajtótájékoztatón Pelosi azt találta mondani, hogy arra bátorítja a Szingapúrban tevékenykedő amerikai cégeket, hogy álljanak ki az LMBTQ+ közösség jogaiért. Azonnal állásfoglalásban határolódott el a szingapúri belügyminisztérium odaszúrva azt a megjegyzést, hogy ebben a témában szeretnék maguk lefolytatni az ide vonatkozó társadalmi diskurzust, az itt képviseletet nyitó amerikai cégeknek pedig felhívták a figyelmét az érvényben lévő jogszabályokra. 

(Nem ide tartozik, de a nagypolitikai összefüggések megértése végett leírom, hogy Szingapúr következetesen az egységes-Kína állásponton van, tehát inkább Kína oldalán, a Tajvant érintő kérdésben. Folyamatos az egyensúlyozás a két nagyhatalom között.)

Nagyon sajátos dinamikája van tehát a kérdésnek. Belülről van egy egyértelmű de nagyon lassú fellazulás, sokszor olvasom azt a szófordulatot, hogy Szingapúrban arra játszanak, hogy kihaljon a "boomer" generáció. A nyitás ellenére azonban rendkívül érzékenyen reagálnak bármilyen külső beavatkozásra nem csak ebben, hanem más kérdésekben is (pl. a halálbüntetés, vagy a vallási kisebbségek jogai vs. szólásszabadság kérdésében). A közvélekedés is érzékenyen reagál erre. Habár a jelek szerint a saját megítélés inkább a liberális, megengedőbb irányba mozdul el, amint a nyugat (fehér ember) jön az emberi jogi mantrával azonnal zárják a soraikat. 

Leírtam már ezt valahol, de ide tartozik. Évekkel ezelőtt, volt egy holland hallgatóm Tallinnban, egy kulturális menedzsmentet tanuló cserediák Utrechtből. Nem emlékszem már milyen órámra járt, de arra igen, hogy az esszéjét az azonos nemű párok együttélésének észtországi szabályozásáról írta és abból előadást is tartott a kurzus végén. Arra jutott a kutakodásában, hogy Észtországban (ez kb. 6-7 éve volt) egy hajszálnyival több ember (talán 52-54%) százalék ellenzi az azonos neműek házzasságának elismerését és ennek ellenére az akkori liberális kormány elindította azt a jogalkotáscsomagot, aminek a vége ez lett volna. A folyamat egyébként megakadt egy konzervatív kormányváltás miatt, de teljesen már nem csinálták vissza, inkább úgy tűnik lelassult a folyamat. Akkor, amikor az esszé készült akkor ott tartottak az észtek, hogy hamarosan továbblépnek a szabályozásban. 

A holland hallgató azonban azzal a konkluzióval zárta az előadását, hogy Hollandiában (szerinte) ha 52% ellenezné az azonos neműek házasságát, akkor nem lenne erről jogszabály. Ott először már a 19. század elején megjelent a téma liberalizációja de nagyon fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem azért mert valamilyen külső (nemzetközi, morális, emberi jogi stb.) kényszer húzta a hollandokat, hanem ezt volt az akkori többség akarata. Ő amellett tette le a voksát, hogy habár teljes mértékben támogatja az azonos nemű párok együttélésének és házasságának a jogát, azt nem vezetné be akkor ha a társadalom többsége nem ért vele egyett mert az nem demokratikus. Éles vita kerekedett az előadásából.