Tibi bácsi elintézi

Kétféle bejegyzést szoktam írni. Vannak azok, amelyekre akár hónapokat készülök, rengeteget olvasok, foglalkoztat a téma. Ilyenkor források, háttér, adatok, különféle oldalról megvilágító érvek vannak az írásban és esetleg pluszban hozzáteszem, hogy én mit gondolok erről a saját fejemmel. 

Máskor csak gyorsan, gyomorból leírok valamit. Ilyenek a magyar belpolitiai írások többnyire, vagy bármi, amikor reagálok egy hirtelen eseményre. 

Ez a bejegyzés az utóbbi kategóriába tartozik. Arról írok most, ami szembe jön velem az utcán anélkül, hogy komolyabb elemzést csináltam volna. Készülök ilyennel, szeretném megérteni és feldolgozni Szingapúr társadalom és szociálpolitikáját de olyan szerteágazó a téma és annyira más alapokon nyugszik, hogy nagyon messzire kell visszamennem. Ez pedig időbe telik. 

Ezért amit most írok az pontatlan, a felszínt karcolja, de mégis azért van értelme leírni mert végsősoron ez jön az emberrel szembe az utcán.

A város tele van ilyen és ehhez hasonló molinókkal és poszterekkel. A képen az egyik belvárosi kerület parlamenti képviselőjét látjuk, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben valaki segítségre szoruló emberről tud, akkor vegye fel vele a kapcsolatot. 

Ezek a poszterek nem csak választások idején, hanem folyamatosan kint vannak. Minden kerületnek van egyéni képviselője (vagy kormánypárti vagy ellenzéki) és a helyi képviselők folyamatosan tartják a kapcsolatot a választókerületükkel. 

Vannak poszterek, amik a különböző állami vagy vallási ünnepek alkalmából köszöntik a lakókat. Ilyenkor a képviselő sokszor művészekkel, helyi celebritásokkal szerepel a plakátokon, ünnepségre hívva a lakókat. Máskor tájékoztatás céljából jelenik meg az arcuk és a nevük. Most például az eddig 7%-os Áfát két lépcsőben emelni fogják 9%-ra 2025-ig és jövedelmi helyzettől függően az állam kompenzációt ad az átállás éveiben a háztartásoknak. 

Szingapúrt nem lehet azzal vádolni, hogy egy európai értelemben vett jóléti állam lenne. Alacsonyak az adók, nincs nagymértékű állami újraelosztás illetve ha van is (és itt jön az adatok hiánya) az nem egy átfogó, nyílt a szociális jogokra épülő társadalompolitika része, ami valamiféle alapértékként, alaphangulatként körbelengi az országot. 

Ami a kirakatba van téve, és ami a vállalt ideológia, az egyén öngondoskodásán, az érdemen alapuló előrejutás, a liberális, szabadversenyen alapuló kapitalizmus és az ezt lehetővé tevő (például a korrupciót tűzzel vassal üldöző) éjjeli őr szerepben lévő állam. Ez a reziduális (maradékelvű) "jóléti" rendszerekre jellemző, ahol az emberi igények kielégítésének elsődleges terepe a piac. Az állam szerepe minimális, igyekszik nem beavatkozni a piaci folyamatokba, nem gördít bürokratikus akadályokat a vállalkozások elé és nem alkalmaz magas adókat, hogy ezen a módon terelje a magasabb jövedelműek felől az alacsonyabb jövedelműek felé a megtermelt javakat. 

Ez a 80-as évek Margaret Thatcher vagy Ronald Reagen neve által fémjelzett neoliberális gazdaságpolitika alapvetése. És nagyon jól rímel a hagyományos kínai konfuciánus filozófia és társadalompolitika alapvetéseire is. A szorgos kínai, nem egy alaptalan kifejezés, a kemény munkával és megtakarításokkal megszerzett javak jelentik a kínai boldogulás alappillérét és ezen 70 év kommunizmus sem sokat változtatott Kínában, Szingapúrban, meg ahol soha nem volt kommunizmus vagy bármilyen más kollektivizmusra épülő ideológia az egyéni boldogulás mint alaptétel a 19. század eleje óta érintetlen maradt. 

És ezzel együtt, mindezek ellenére mondom azt, hogy nem lehet a mai gazdaságokat ezekkel az elavult kategóriákkal (neoliberális vs. jóléti állam) leírni. A kirakatban lehet, hogy a mai napig az van kint Svédországban, hogy az a skandináv jóléti modell zászlóshajója, de a múlt század 90-es éveitől kezdve nagyon sokat változott az a modell a piaci megoldások irányába. És ugyanez mondható el Szingapúrról is csak a mozgás ellentétes irányú. Az ország a keményen dolgozó, öngondoskodó, megtakarításokkal a rossz időkre spóroló, erkölcsös, tiszta és megbízható képre épül, ahol mindenki az érdemei szerint jut előre, ahol a kemény munka, a tehetség kiemelkedik. Ez van a kirakatban mégis a valóság mára az, ahogy európai szemmel is figyelemreméltó jóléti juttatások veszik körbe a polgárokat. 

Csendben a háttérben. 

Fussunk neki a poszter szövegének mégegyszer. Ismersz valakit, aki segítségre szorul? Ott van a képviselő minden elérhetősége. Hívj fel, Tibi bácsi elintézi. Senkit nem hagyunk az út szélén. Nem az van, hogy az alkotmány értelmében, a szociális jogok jegyében minden állampolgárt alanyi jogon megillet a lakhatás. Hanem az van, hogy egyenként, kérdezőbiztosokkal monitorozva, fokuszcsoportozva, Kubatov lista típusú tudással a választókerületről lakótömbről-lakótömbre, háztartásról háztartásra tudnak mindent a családok jövedelmi helyzetéről és egyénileg közelítik meg őket a különböző támogatási lehetőségekkel. Ez a felhívás erről szól. 

A konfuciánus gondolkodás egyik alapeleme az atya és fia, a a vezető és a beosztott, az idősebb testvérek és a kisebbek, az erősebb és a gyengébb kapcsolata, ahol a bölcs vezető, a mentor egyfajta védelmező. Erkölcsi kötelessége anyagi támaszt nyújtani, cserébe a család (klán) tagjai engedelmességgel és hűséggel tartoznak a vezetőknek. A rendszer úgy paternalista, hogy annak egyik külsőleg is látható mérőeszköze a rábízott közösség, család jóléte. 

A baloldali gondolkodás hagyományosan alulról jövő mozgalmakból fejlődött ki az osztályharc jegyében. A munkásmozgalomnak köszönhetjük a 8 órás munkaidőt, az 5 napos munkahetet, a nyugdíjrendszert, a betegbiztosítást, a munkanélküli ellátásokat. A nőmozgalom alulról küzdötte ki a nők politikai, polgári és szociális jogait a választójogtól, a munkahelyekhez (karrierhez) való hozzáférésen keresztül az anyasági támogatásig vagy éppen odáig, hogy GYESre éppenséggel férfiak is mehetnek. Etnikai kisebbségek, gyarmati sorban élő országok függetlenségi mozgalmai teremtettek lehetőséget arra, hogy önállósodjanak. Mindez folyamatos konfrontáció, harc (olykor fegyveres máskor ideológiai) és aztán érdekegyeztetés formájában történt. Az európai gondolkodásban ezért fontos a szólásszabadság, a gyülekezési jog, a hatalom ellenőrzésének lehetősége. 

Ázsiában, és ezen belül Szingapúrban is a harmónia a fontos. Az itteni politikai gondolkodás nem elnyomásként éli meg a rendteremtő, rendpárti, európai szemmel elnyomó megoldásokat. Az idősek (tapasztalt vezetők) feladata a közösség jólétének a biztosítása, számukra komoly arcvesztés amikor ez nem valósul meg, nekik kell gondoskodniuk a "családjukról". Hatalmas a nyomás a konzervatív felfogású kínai férfiakon és a politikusokon is. Ahhoz, hogy ezt a feladatukat el tudják látni ahhoz azonban feltétlen engedelmességet, kemény munkát, részvételt, áldozathozatalt és hozzájárulást várnak el mindenkitől. 

Ebbe a gondolkodásba nem férnek bele a szociális jogok, mert nem ez a társadalmi jólét alapja. Nincs a szingapúri létnek olyan dimenziója, ami ne lenne erősen államilag dotálva. A lakossági rezsi sokkal olcsóbb, mint amit cégek fizetnek. Ha valaki nem tudja fizetni a számláit, a fent ismertetett módon egyénileg meg fogják őket találni a szociális munkások és az állam átvállalja a rezsiköltségeket. Senki nem kerülhet ebben az országban az utcára, a politikusok nagyon idegesek szoktak lenni, amikor a média hajléktalanokról tudósít, mert akár ingyen vagy havi 5 dollárért (1500 Ft) lehet állami bérlakást kapni, csak szólni kell. (A konfuciánus értelemben vett családfőhöz, apafigurához fordulni). Az emberek több mint 70%-a állami bérlakásban lakik, aminek bérleti jogát 99 évre adja oda az állam. Egy éven belül mi is kaptunk egyet. Két százalékkal emelik az áfát, tele van a közösségi média és az összes lépcsőház plakátokkal, meg képernyőn futó digitális üzenetekkel a lift mellett, hogy hány dollár kompenzációt kapnak a háztartások. 

Amikor az ember orvoshoz megy, a saját biztosításából fizeti az ellátás egy részét, de állampolgároknak és letelepedési engedéllyel bíróknak az állam a költségek kb. 50%-át átvállalja. Ez rajta lesz az orvostól kapott számlán. COVID-os beteg, mindegy, hogy külföldi, vagy állampolgár, turista vagy ezer éve itt él, ingyen kap ellátást (tehát a biztosítást sem terheli meg a kórház, az állam a költségek 100%-át állja). Ezt változtatták meg annyiban, hogy aki nem oltatta be magát, annak nem vállalta át az állam a 100%-ot, a biztosítását terhelték meg, tehát úgy fizetett mint minden más eü ellátásért. 

Véget nem érően tudnám sorolni az ellátási formákat és juttatásokat, de ennek forrását nem a különféle szociális mozgalmak, szakszervezetek által kiharcolt szociális jogok jelentik, hanem a tradícionális gondolkodás paternalisztikus odafordulása. 

Egy kettős csavarként én azért szeretném ennek a dichotom különbségtételnek is elvenni az élét.

Ez európai (maradjunk pl. Svédországnál) jóléti rendszerek is erősen top-down jellegűek. Felülről, jogszabályokon keresztül érvényesítik őket lefelé. Ott is az állami szerepvállaláson van a hangsúly, csak eufemisztikus módon nem paternalizmusnak hanem etatizmusnak hívják. Társadalmi szerződésről beszélnek, azonban az nem úgy működik, hogy minden csecsemő eldöntheti, hogy aláírja-e vagy sem, hanem beleszületnek egy országba aminek megvannak a maga szabályai törvényei és ezeket ha kell erőszakszervezetekkel betartatják. Tamás Gáspár Miklós egy interjújában a skandináv típusú jóléti államokat a jólét és az egyenlőség nevében fenntartott diktatórikus berendezkedésekként írta le. 

De a társadalombiztosításon alapuló kontinentális európai modellről is elmondhatjuk ezt. A kötelező társadalombiztosítás - tehát az a tény, hogy a fizetésed meghatározott hányadát levonják nyugdíjra és egészségbiztosításra - az mi hanem erőszakkal kikényszerített (tehát diktatórikus) lépés. Az amerikaiak , ahol ugye a nyugdíj és egészség biztosításodról (nem teljesen de majdnem) magadnak kell gondoskodnod, azt tartják az európai modellről, hogy az infantilizálja az állampolgárokat. Szabad emberek helyett, akik maguk hoznak döntéseket a maguk életéről, Európában gyerekek élnek, akiknek a jövőjéről a náluk mindent jobban tudó állam gondoskodik, ami előírja nekik (ha egyet értenek ezzel ha nem) hogy jövedelmük egy részét fizessék be a társadalombiztosításba. Ott ahol nincsenek egyéni TB és nyugdíjszámlák ott tulajdonképpen aztán az állam politikai jóindulatára vagy hagyatkozva hogy mi történik aztán a pénzeddel. 

Hát így tekintve erre már nem is vagyunk olyan távol az ázsiai modelltől, ahol a gondoskodó apa a politikusok alapszerepe és akikhez személyesen kell fordulni bármilyen baj esetén amikor ők segíteni fognak (hogy ne érje szó a ház elejét). 

Ugyanakkor az alulról jövő mozgalmak nem ismeretlenek az ázsiai országokban sem. Szingapúr függetlensége Malajziától a kínai önrendelkezésért egy konfliktuselméletekkel tökéletesen leírható módon ment végbe és ugyanezen a módon váltak függetlenné a térség országai a gyarmati sorsból. Nagyon komoly és igazi szakszervezeti mozgalom volt itt a második világháború után, és napjainkban pedig nagyon erős a feminista nőmozgalom, kézzelfogható és látható, hallható szerveződések vannak a halálbüntetés eltörléséért vagy az LGBTQ+ közösség jogaiért. 

A kép tehát nem fehér és fekete. Igyekszem előbb utóbb előállni egy olyan írással is, amiben a számok, adatok, tények mentén tudom elmondani milyen is Szingapúr szociálpolitikája.