A társadalomtudományok helyezete Szingapúrban

Tegnap a Singapore University of Social Sciences kampuszán jártam egy kutatási együttműködés megbeszélésén. Nagyon érdekelt, hogy milyen ez az egyetem, hiszen Magyarországon és Észtországban is társadalomtudományokkal foglalkozó egyetemeken tanítottam. 

Az egyetem ebben a formában egészen új, 2017-ben alapították. Ekkor kapta a nevét és ekkor vált Szingapúr hatodik önálló állami egyetemévé az oktatási minisztérium irányítása alatt. Űgy is értelmezhetjük ezt a dátumot, hogy az ország 1965-ös alapítása óta 52 évet kellett várni arra, hogy önálló, társadalomtudományokkal foglalkozó egyeteme legyen Szingapúrnak. Jól érzékelteti ez, hogy mennyire az üzleti, mérnöki vagy éppen természettudományos gondolkodást részesíti előnyben ez az ország, aminek minden négyzetcentiméteréből árad a haszonelvűség.

Ennek jegyében született ez az egyetem is. Az alkalmazott társadalomtudományok programjait találjuk meg itt és az egyetem létrehozását az a felismerés motíválta, hogy a társadalomtudományos ismeretek éppen olyan hasznosak, mint a többi tudományág. Sokat elárul, hogy az intézmény jogelődje egy menedzsmenttel foglalkozó magánintézmény volt (Singapore Institute of Management) és fokozatosan csúszott bele az állami szervekkel és közvetlenül a kormánnyal való együttműködésbe, amikor elkezdtek a hallgatóik állami ösztöndíjakat kapni, vagy amikor mondjuk a közösségi közlekedésért felelős állami vállalat a városi közlekedés megszervezésének oktatására kérte fel az egyetemet. 

Így apránként került be a portfolióba - szintén állami megrendelésre - a jog, és ma már itt tanítják az olyan társadalomtudományi területeket is, mint a szociológia, szociális munka. Az is jellemző az intézményre, ami érdekes módon nagyon hasonlít az észt megoldáshoz, hogy ennek az egyetemnek van a legtöbb részidős hallgatója. Tehát olyanok, akik dolgoznak a szakterületökön és az előrelépéshez szereznek itt diplomát. 

Az egyetemnek olyan 14 ezer hallgatója van, ez kb. fele akkora, mint az itt vezető egyetemnek számító National University of Singapore. Engem az épületegyüttes, és a hangulat is sok tekintetben emlékeztetett a Tallinni Egyetemre, annak a fénykorára, amikor 10 ezernél is több hallgatónk volt akik javarésze nappalis képzésbe járt (ma jó ha elérjük a 8.000-ret).

Abban is nagy a hasonlóság - legalábbis a mi tallinni programunkkal - hogy ezen az egyetemen is nagyon nagy a hangsúly a gyakorlatorientált, projekt alapú képzésen. Az itteni rendszerben egy BA képzés 4 évig tart és ezután legtöbbször 2 éves MA képzések vannak. Az oktatás amerikai stílusban Major és Minor kombinációkkal zajlik, tehát a hallgatók választanak egy fő szakerületet és ahhoz felvehetnek egy-egy kisebb témát. Nagyon régen Magyarországon ezt hívtuk B-szaknak. 

A szingapúri egyetemeken tandíjat kell fizetni, a társadalomtudományok terén a tandíj államilag támogatott programban $30.000 környékén van (kb. 8 millió forint) ami a teljes négy éves alapképzés tandíja. Tehát évente 2 millió forint. Ez azonban csak az állampolgároknak jár, külföldi diákok támogatás nélkül ennek négyszeresét fizetik. 

Az oktatás Szingapúrban nem csak drága, hanem hihetetlenül versengő is. Az oktatási rendszerben való előrejutásnak az alapszelleme a meritokrácia, az érdem. Ez praktikusan azt jelenti, hogy már az általános iskola hatodik osztályában nagyon fontos vizsgát tesznek a diákok és ennek a vizsgának az eredménye fogja meghatározni, hogy melyik középiskolák közül választhatnak (itt 12 évesen mennek középiskolába, tehát úgy működnek mint egy hatosztályos gimnázium). Ezt egy még komolyabb záróvizsga követi (az kb. a mi érettségink) és az megint eldönti ki mehet egyetemre. Az egyetemre járó diákok száma folyamatosan növekszik, de egy plafon van húzva és most ez a plafon olyan 30%-nál van meghúzva. 

Ez ad egy elitképzés jelleget a szingapúri felsőoktatásnak. Itt nem cél az, hogy mindenki egyetemre mehessen, és ezzel leginkább az egyetemi képzés minőségét védik.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne hangsúlyoznák a minél magasabb szintú képzettséget.

Egyrészt Szingapúrban a középiskola (secondary school) és az egyetemek (BA, MA) között még van egy közbevető szint, a nagyon gyakorlat és szakmacentrikus politechnikumok és az inkább elméleti képzésekre felkészítő Junior College rendszere. És nagyon sokaknak bőven elég ezeket elvégezni. Én kifejezetten kedvelem a politechnikumokat, eddig akárhányszor dolgoztam onnan érkező hallgatókkal ők nagyon praktikusan és professzionálisan álltak hozzá dolgokhoz. 

Másrészt hatalmas pénzeket pumpálnak a felnőttoktatásba, külön szakpolitika van arra, hogy az alacsony jövedelmű (és ezzel együtt alacsony hozzáadott értékű) munkákat úgy vezetik ki a gazdaságból, hogy a cégeket egyszerre kötelezik a dolgozók folyamatos (és egyre szigorúbban nyomon követett) továbbképzésére és támogatják az innovációt (automatizáció, digitalizáció). A dolgozók pedig maguk is folyamatosan beiratkozhatnak továbbképzésekre hatalmas (90%-os) állami támogatással. 

Az egyetemi képzés tehát valahol megmaradt az akadémiai szintű elitképzés rendszerének, és a munkavállalással kapcsolatos készségek, szaktudások oktatását a felnőttoktatás illetve a középiskolai évek után itt még beillesztett köztes képzések oldják meg. 

Én azonban azt látom, hogy egyre inkább tolódik el az egyetemi képzés is a praktikus, gyakorlati problémamegoldás irányába, illetve a hagyományos akadémiai teljesítményeken (publikációk, hivatkozások, kutatások száma) felül az impact orientált, tehát a társadalmi hatást mérő indikátorok felé. Ezt részben a piac húzza. Habár Szingapúr rengeteg pénzt öl az oktatásba, az egyetemek mégis abban versenyeznek egymással, hogy melyik tud több piaci partnert bevonni a kutatás-fejlesztésbe, illetve fordítva is megfogalmazhatjuk, miképpen tudnak a helyi egyetemek piaci pozíciót találni a vállalatok kutatás-fejlesztési tevékenységében. És itt giga pénzek mozognak. 

Azt mondtam feljebb, hogy az SUSS emlékeztetett engem nagyon a Tallinni Egyetemre. Sőt meg is jegyeztem magamnak, hogy a projektfejlesztéssel, startup inkubációval foglalkozó termeik még mindig erősen oktatásra vannak dizájnolva padsorokkal. Nálunk már a projekt termekben babzsákok vannak, tologatható bútorok, inkább hasonlít az egész egy startup cég irodájához, nagy képernyős kivetítővel, internet eléréssel, meeting sarkokkal vagy éppen munkaállomásokkal, mint padsorok között a tanárt "hallgató" osztályteremre. 

Ez az SUSS project terme. Pár bejegyzéssel korábban írtam, miképpen állnak rá Szingapúrban az urbánus környezet mezőgazdaságának megteremtésére. Hát a jelek szerint itt is ezzel foglalkoznak.

Ami viszont nincs Tallinnban (egyelőre), az mondjuk az, hogy a kínai Alibaba az egyetem hivatalos partnere és csillagászati összegekkel finanszírozza a projektfejlesztéseket, azok mentén kapkodja ki már a képzés közben a tehetséges hallgatókat. A tegnapi találkozóm fő témája annak a startupnak nyomonkövető vizsgálata, amivel mostanában dolgozom, és ami idősek és gyerekek mesterséges intelligencián alapuló érzelmi felismerésével foglalkozik. Az SUSS-szel együttműködésben tervezzük lebonyolítani a kutatást és a gerontológiával, idősellátásssal foglalkozó egyetemi részleg nemrég kapott egy szingapúri családi vállalkozástól 10 millió dollárt öt évre arra, hogy az idősellátás terén indítson be innovációkat, szervezze rá a képzéseit és hirdesse az eredményeit konferenciákon és szakmai/tudományos körökben. 

Ez a Tallinn University projekt terme Észtországban. Nyomokban sem hasonlít már a klasszikus tantermekhez.

Mindezek alapján amit eddig látok a szingapúri társadalomtudományok helyzetéről az az, hogy az utóbbi években megnőtt ennek a tudományterületnek az ázsiója, azonban ez úgy történt, hogy a terület beemelődött a hasznosnak, a fejlődés és az innováció területén fontosnak ítélt területek közé annak minden következményével együtt. Vessünk egy pillantást néhány program nevére:

- Applied Health Sciences (Alkalmazott Egészségtudományok)

- Smart and Sustainable Urban Solutions and Social Services (Okos és Fenntartható Városfejlesztési Megoldások és Szociális Szolgáltatások)

Szingapúrra nagyon jellemző módon a szociális szféra nem egy jóléti modell részeként, hanem a városfejlesztés keretében jelenik meg. Itt ugye a lakásállomány majd 80%-a állami bérlakásrendszer ezért a nagy beruházások nem csak ingatlanfejlesztést jelentenek, hanem annak szerves része a közösségfejlesztés, a társadalompolitika és ezen a nagypolitika ráadásul folyamatosan rajta tartja a szemét. A társadalompolitika és ennek mentén a társadalomtudományok nem egy felismert és elismert értékvilág mentén vált főárammá, hanem az egyik legalapvetőbb politikai instrumentum a szigetországban és ahogy a piaci szféra szélsebesen mozdul el az ESG és fenntarthatóság irányába a társadalomtudományok elkezdtek a piacon is beárazódni. 

Ez egyébként nagyon hasonlóan jelent meg Észtországban is, ott azonban nincs ez a hihetetlenül erős gazdaság ami képes nagyon rövid idő alatt gigászi pénzeket pumpálni egy-egy területbe ha azt fontosnak tartja. Ezért Észtországban még mindig nagyon alacsony a cégek kutatás-fejlesztésben való részvétele (bár lassan azért növekszik) és még mindig az állami kiadásokon csüng az összes tekintet. 

Magyarországon a társadalomtudományok egészen más környezetben működtek amikor én ott tanítottam és dolgoztam. A szociális, társadalmi kérdések (lakáspolitika, idősellátás, szociális szolgáltatások) amolyan futottak még, maradványelven kerültek terítékre. Ráadásul ennek volt mindig egy mimikri jellege, mert a jelszavak és hívószavak, meg a szakpolitikai fejezetcímek mentén hivatalosan az európai (kontinentális) jóléti modell keretei között működtek, de én sokszor azt éltem meg, hogy a valsóságban még a reziduális/liberális modelleknél is szerényebb forrásokkal operáltak a hatékonyságról már nem is beszélve. Ez folyamatosan a margón tartotta a területet, olyannyira, hogy ma már katasztrofális a helyzet. 

A másik magyar sajátosság pedig történeti okokból, a társadalomtudományok krémjét egyrészt a gyakorlati kérdésektől elrugaszkodott társadalomelméleti, társadalomtörténeti, eszmetörténeti vonalon tartotta, vagy - és ez nem vitt bennünket közelebb a fejlesztésekhez és innovációhoz - a kritikai szociológia  hagyományait (szakszervezei mozgalom, kritikai társadalomtudomány, új baloldali aktivizmus) követte. 

Van tehát az elméletieskedést, -izmusokat, filozófiai és eszmetörténei kapcsolódásokat nagyon szerető, európai értelmiségi hagyományokra építő gondolkodásmód (és soha nem cselekvés), illetve a hétköznapi magyar világból is jól ismert "fikakultúra" a kritikai gondolkodás eufemizmusába öltöztetve. 

Észtországban nagyon hamar az orromra koppintottak, amikor szociálpolitikai előadás címén, én Thomas Hobbs 1600as évekbeli társadalmi gondolatait (Leviatan, társadalmi szerződés) próbáltam az óráimre bevinni, és a kollégáim finoman az értésemre adták, hogy vannak itt 2010-es évekbeli problémák, amit ezeknek a fiataloknak most majd meg kéne oldani, ha lennék szíves esetleg ebbe az iránya terelni az óráimat...Pénzt azonban ott se tudtak rendelni ehhez. Gondolatiságban megvan a társadalomtudományok helye a modern társadalom szervezésében és fejlesztésében, azonban Észtországban az állam nem elég erős ennek finanszírozására a piaci kapcsolatok pedig még nem erősödtek meg eléggé. 

Szingapúrban az állam az utóbbi években a korábbi menedzsment, jogi és államigazgatás szempontú képzésekből mozdult el a szélesebb értelembe vett (és ettől szabadabb, kreatívabb) társadalomtudományok felé, és ezzel párhuzamosan a piac is elkezdte értékelni a társadalomtudományok lehetőségeit. Ennek a folyamatnak az eredménye az SUSS megszületése és a terület megindult szárnyalása.