Boldog Születésnapot Szingapúr

Szingapúr tegnap ünnepelte az ország alapításának 57-ik évfordulóját. Nekem sajátos viszonyom van a nemzeti ünnepekhez, ami, ahogy öregszem változik. :) Gyerek fejjel, még kisdobosként, úttörőként el voltam bűvölve a szépruhás ünnepektől, a felvonulásoktól. Olyan volt mint egy fesztivál, ahol mindig jókat ettünk, ittunk és magával ragadott a felhajtás.

Tizenéves koromtól azonban ez teljesen átfordult. Akkoriban az ember persze minden ellen lázad, de ennek éppenséggel alapja is volt. Akkor már zavart, hogy a nemzeti ünnepek kötelezőek. Soha egyetlen ünnep sem szerveződött spontán módon, vagy alulról jövően. Mindig felülről előírt, kötelező rendezvények ezek és tizenéves fejjel ez akkor hamvában holt. Csak a gúnyos ellenállás marad.

A rendszerváltást követően (én éppen 18 éves voltam 1990-ben) ez még megfejelődött egy korai cinikus kiégéssel. Az hogy hirtelen mindennek éppen az ellenkezőjét ünnepeltük és úgy változott a múlt mintha az lenne a jövő (az is lett), az számomra megemészthetetlen volt. Amúgy is volt bennem egy kamasz ellenállás, de a rendszerváltás után nem volt olyan állami ünnep, amit ne parasztvakításnak tekintettem volna. Nem azért mert a kommunista ünnepeket tartottam igazinak, hanem a közvetített pátosz és a köpönyegforgatás kiáltó ellentmondásai miatt. Milyen ezer éves hagyományok és értékek, amikor egyik napról a másikra változik meg hirtelen, hogy mi a hagyomány és az érték? 

Manapság, 50 éves fejjel újra életre kelnek az ünnepek számomra. Legalábbis a szükségét érzem a kollektív ünnepeknek. Nem csak az államiaknak, hanem például annak a közös élménynek, ahogy az élet leáll karácsonykor és mindannyian átadjuk magunkat egy másik tudatállapotnak. A karácsony azért jó példa mert abban sokkal több alulról jövő spontaneitás van mint egy Augusztus 20-ában. A nemzeti ünnepet nyújtják nekünk, a karácsonyt mi csináljuk. 

Az állami ünnepek azt hiszem a bajban, vagy közvetlenül a bajt követően jelentenek ilyen közösen átélt eseményt. Abban biztos vagyok, hogy az ukránok, ha mint ország, túlélik ezt a háborút akkor nagyon erősen átélve fognak megemlékezni az évfordulóikról. Aztán majd valahol egy generáció múlva, amikor a traumák és az élmények elhalványodnak, akkor majd az akkori tinédzserek ezen fognak röhögni. És ez így van jól....

A másik pillanat, amikor egy állami ünnep életre kelhet a közösen megélt fenyegetettség. Egy kicsit ezt éreztem tegnap, amikor a szingapúri nemzeti ünnep közvetítését néztem a TV-ben. 

Augusztus 9-én van a nemzeti ünnep (Singapore National Day), ekkor ünneplik a városállam 1965-ös függetlenné válását. Az ünnepség már előző nap elkezdődik, a lányom iskolájában rövidebb volt a nap és tanítás helyett az iskola színháztermében tartanak reggel egy közös ünneplést. Jött haza a 10 éves lányom már délelőtt fél tíz magasságában és kérdem tőle milyen volt: "Boring (unalmas)".

Este a miniszterelnök mond beszédet. Ezt ő általában három nyelven teszi, a kínai etnikumu miniszterelnök Lee Hsien Hoong mindhárom nyelven folyékonyan beszél: angolul, kínaiul és malájul. A negyedik hivatalos nyelven (tamil) a kormány indiai származású minisztere (A közlekedési miniszter) mondta el a beszédet.

Az idei beszéd, nem volt valami vidám. Sőt kifejezetten ijesztő volt. A kb. 10 perces beszéd, amit itt rendre üzenetként aposztrofálnak, talán azért mert nem élőben megy, hanem előzőleg veszik fel valami gondosan kiválasztott helyszínen. 

Azonnal a COVID-dal kezd. Kiemeli, hogy az ország 2 és fél éve áll harcban a vírussal és már sokkal jobban felkészült és az ország együttes erővel sikeresen kezelte a járványt. A beszédben nem hangzik el, de én kikerestem:

A COVID megjelenése óta az 5,7 milliós Szingapúrban 1,77 millió ember fertőzödött meg a vírussal (ennyit diagnosztizáltak). Közülük 1542-en haltak bele a fertőzésbe. 

Magyarországon a mai állás szerint, a COVID megjelenése óta 1,99 millió ember fertőződött meg a vírussal és közülük 46.866-an haltak meg. 

Mára...és ezt már ismét a miniszterelnök mondja, a lakosság nagyrésze átoltott és védettnek tekinthető  vírus legdurvább hatásaitól. A kórházakban jelenleg is sokan szorulnak kezelésre, de az egészségügyi ellátórendszer nem túlterhelt. Hangsúlyozza a beszédben az összefogás jelentőségét, és a társadalomban észlelhető nagymértékű bizalmat a kormány intézkedései felé. (Zárójelben jegyzem meg, hogy itt a mai napig maszkot kell hordani zárt térben. Nyílt utcán nem kell viselni, a legtöbb ember ott is hordja).

Lee Hsien Hoong szerint a járvány egész generációnk hatalmas próbatételének tekinthető és a szingapúri társadalom jól teljesített. Ezt a teljesítmény, azt hogy az ország képes volt összefogni, áldozatokat hozni és bízni a kormányban azonnal át is konvertálja a jövő kihívásai felé. 

A beszéd második percénél se tartunk és már elhangzik, hogy az előttünk álló út nem lesz könnyű. Viharfelhők gyülekeznek. 

Ebben a térségben a hírek hangsúlyai sokkal inkább vannak a Kína és az USA közötti konfliktuson, mint az európai energiaválságon vagy az orosz invázión. Ami ijesztő az az, hogy ezzel kapcsolatban a miniszterelnök azt állapítja meg, hogy a helyzet egyre rosszabbá válik és nem úgy tűnik, hogy a belátható jövőben megoldódna. Mély gyanakvás és limitált kapcsolatok jellemzik a konfliktust és a legkisebb félreértés vagy tévedés azonnal eszkalációhoz vezethet. 

Szóba hozza hasonló módon az orosz inváziót, amit így, invázióként, nem konfliktusként, nem orosz-ukrán háborúként, vagy ukrajnai háborúként ír le. Azt emeli ki itt is, hogy az ellenségeskedés nagyon súlyos (a NATO és Oroszország között, illetve Oroszország és számos más ország között) és nem látszik rövid távú megoldás. Ennél is beszédesebb azonban az, amikor arról kezd el beszélni, hogy az orosz invázió egyértelműen megsérti az egyes országok területi integritásáról szóló ENSZ egyezményt és ez rendkívül figyelmeztető Szingapúr számára. Ezek az alapelvek szolgálják ugyanis Szingapúr biztonságát sőt létezését is. 

Megítélése szerint az Európában zajló háború közvetlenül érinti az ázsiai és csendes óceáni (Asia-Pacific) térség biztonságát is 

Mindezek okán fontos, hogy Szingapúr lakossága továbbra is összefogjon. A világban egyre nő a feszültség, sokasodnak a problémák. Kiemelte a védelmi képességek és a haderő fontosságát. Arra hívta fel a figyelmet, hogy pszichológiai értelemben is fel kell készülünk arra, hogy a következő évtizedekben a régió nem lesz az a békés és stabil vidék, aminek megszoktuk. 

Itt tér rá a gazdasági kihívásokra is. Habár a szingapúri gazdaság nagyon gyors emelkedésnek indult a járvány lecsengésével a kilátások meglehetősen sötétek. A válság már az orosz invázió előtt is komoly zavarokat okozott a globális ellátási láncokban, és az infláció emelkedésnek indult. Ezeket a problémákat csak még súlyosabbá tették a február 24-e utáni események. Növekszik az élelmiszerek és az energia ára. A megélhetési költségek növekedése mindannyiunkat aggodalommal tölt el. A kormány mindent megtesz azért hogy segítsen a szingapúri embereknek megbírkozni a növekvő költségekkel. 

Különböző támogatási csomagokat jelentett be a kormány, célzottan támogatva azokat, akik leginkább rá vannak szorulva a segítségre. Az élelmiszerellátás és más létfontosságú termékek beszerzését több forrásból biztosítják (Szingapúrnak nincs saját mezőgazdasága) és jelentős készleteket halmoztak fel. 

A visszatérő jelsző (az egész COVID alatt ez volt): Stronger Together (Erősebbek vagyunk együtt).

Ezzel együtt azonban felhívja a figyelmet arra, hogy megváltozott a nemzetközi gazdasági környezet. Nem lesz vége az inflációnak a közeljövőben és nem élvezhetjük az alacsony kamatok (olcsó pénz) előnyeit. Ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk ezekhez a változásokhoz mélyreható reformokra van szükségünk. Teljes iparágakat kell átalakítani, és ismét új készségeket kell elsajátítanunk, hogy növelni tudjuk a termelékenységet. Ez az egyetlen módja annak, hogy a fizetések emelkedése meghaladja az infláció növekedését.

Hosszú távra kell terveznünk. A beszédet a Gardens by the Bay híres parkjában vették fel, amiről megjegyzi, hogy ez a környék éppen idén 10 éves. Ahol ebben a pillanatban áll és beszédet mond az 10 évvel ezelőtt nyílt tenger volt. 50 évvel ezelőtt kezdték meg azt a munkát, amivel apránként feltöltötték a területet és a ma ismert belvárost létrehozták. Amikor a Gardens by the Bay területet fejlesztették akkor már arra is ügyeltek, hogy ne beton felhőkarcolók és irodaépületek legyenek mindenhol, hanem hatalmas zöld területet hoztak létre az óceántól elhódított területen a lakosság számára. 

Azt demonstrálta ezzel, hogy ez a módja, ahogy hosszú távra terveznek és beruháznak Szingapúrban. 30 és 50 éves távlatokban gondolkodnak. Aztán részletesen elkezdi ecsetelni, hogy milyen módon készülnek ezek a tervek együtt a lakosság bevonásával. A fizikai infrastruktura fejlesztésén túl, a gazdasági fejlődés és a társadalmi rugalmasság (social resilience) fontosságát is hangsúlyozta. Ezek alapjául pedig az szolgál, hogy az oktatáson keresztül be kell fektetni a jövő generációjába, az idősek és a társadalom sérülékeny tagjairól pedig gondoskodni kell. Ezeken az alapokon kell az unokáink jövőjét felépíteni. Minden generációnak az a dolga, hogy egy jobb helyet hagyjanak hátra a következő generációnak. És itt megint elismétli milyen új programok indulnak arra, hogy a lakossággal együtt tervezzék meg a jövő társadalmát. 

A beszéd végén azonban a felhívja a figyelmet arra, hogy nem a COVID volt az utolsó válság, amit a szigetországnak át kell élnie. További viharok készülődnek. De nem szabad félnünk. Ha együtt maradunk és továbbra is rugalmasan tudunk alkalmazkodni a helyzethez akkor a nemzet békében és bizonságban vészeli át az elkövetkező éveket. 

Idén mi nem mentünk ki a nemzeti ünnep körüli ünnepségre. Tavaly kint voltunk egész nap, este meg megnéztük a tüzijátékot. Idén családi programot csináltunk inkább. Reggel elmentünk együtt az uszodába, délután meg vendégeket vártunk és együtt főztünk, ettünk. Délután-este, az interneten néztük az ünnepi közvetítést és a parádét. A házunk felett egyszerre szálltak el a repülőgépek meg helikopterek élőben és a közvetítés képén is. 

Mert persze mint mindenhol, a nemzeti ünnepet itt is katonai parádéval ünneplik meg. Méltatlankodtam is magamban egy sort. A Youtube-on élőben ment a közvetítés és bekapcsolva hagyták a kommentelési lehetőséget is. Így vált az esemény igazán szórakoztatóvá. A képernyő egyik felén ugyanis ment a hivatalos állami ünnepség, nyilván kellően kilúgozott szereplőkkel, előre megtervezett és begyakorolt koreográfia mentén míg a másik oldalon ugyanennek a társadalomnak a tudatallatiját hozta a várakozásnak megfelelően a komment szekció. :)

Pár példa csak: 

1. Zenés táncos kezdés, középiskolás korú fiatalok táncolnak indiai, maláj vagy kínai ihletettségű ruhákban. A hátsó sorokban azonban valami oknál fogva rikító sárga és piros ruhába öltözött táncosok pörögnek és nekem is pont ugyanaz jutott eszembe róluk, mint ami végigpörgött a komment szekción: McDancers. :))

2. Arra kérnek mindenkit a jelenlévők közül, hogy álljanak fel, a köztársasági elnök érkezik. Aki egy maláj nő, muszlim fejkendőben és a narrátor nem felejti el megjegyezni, hogy Szingapúr első női köztársasági elnöke. Komment szekció: "miért nem mindjárt fekete és transznemű?"

3. Sorra jönnek a katonai és rendőri alakulatok a parádé részeként. A komment szekcióban arról ment az üzenetfolyam, hogy melyik rész melyik videójátékhoz hasonlít leginkább. Volt itt Call of Duty, Among US, CS, minden.

Ez a katonai parádé. Ha megengedő vagyok, akkor az idei beszédhez, illetve az aktuális világpolitikai helyzethez teljesen illett a katonai parádé és a védelmi képességek demonstrálása. De minden évben ez megy itt is. Észtországban is hosszú órákon át volnulnak fel tankokkal, teherautókkal, menetelve az országban jelen lévő különböző NATO egységek és a helyi csapatok. Magyarországon is tisztavatás van Augusztus 20-án. Az még nem jutott eszébe senkinek, hogy miért nem az abban az évben végzett orvosok hipokrarészi esküjét közvetíti reggel a TV a Kossuth térről? 

Itt tegnap azonban nem pusztán felvonulás volt. Három egymást követő szcenárióban, először a katonaság, aztán a rendőrség majd a tűzoltóság játszott el egy imitált katasztrófahelyzetet, a Marina Bay oldalán felszerelt lebegő színpad előtt. A katonáknak az jutott, hogy a haditengerészet azonosítatlan behatolókat észlel a radaron, akik feketébe öltözött jet-skisek formájában érkeznek az öböl bejáratához.

 A kivetítőn a parancsnoki szobát mutatják, tucatnyi képernyővel mind mögött operátorok. Ha valaki látott már ázsiai katonai akciófilmet, akkor feltűnhet az a nevetséges jelenetsor, hogy habár másodpercek alatt itt az armageddon a kamera hosszú egymásutáni képeken mutatja ahogy belép a parancsnok és egyenként tisztelegnek, visszatiszteleg, jelentést kér, megint tisztelegve jelent, rendben. Szóljon ha eszkalálódik a helyzet. Tiszteleg, jelenti hogy a helyzet eszkalálódott, megint tiszteleg, engedélyt kér a beavatkozásra. Parancsnok komolyan néz, másodpercekig semmi, aztán utasít a beavatkozásra. Tiszteleg és ismétli a parancsot. 

Na ennek a gyors reagálásnak az eredményeképpen megjelenik a haditengerészet négy motorcsónakja, mindegyik elején egy-egy géppuskás. Az öbölben tett néhány manőver és vaktölténnyel való durrogtatás után, a parancsnoki szoba ügyeletes tisztje jelenti az eddig vele együtt ott álló parancsnoknak, hogy a veszély elhárítva (természetesen tiszteleg). A parancsnok néz. Majd tudomásul vesz és mosolytalanul megjegyzi: great job, majd kivonul felvenni a díszegyenruháját. 

Most nem veszem ugyanilyen részletességgel végig a rendőri és a tűzoltó akciót, legyen elég annyi, hogy a rendőrök egy iskolai lövöldözéssel tarkított túszejtést hiúsítottak meg, a tűzoltók pedig ismeretlen összetételű gáz szivárgását és terjedését akadályozták meg egy robbanás után. 

Szingapúr védelmi képességeivel még nem vagyok tisztában, amit ma láttam, hogy demonstratíve felvonultatták a médiából is ismert és az ukrán hadszintérről közelebbről is megismert csúcstechnológiás fegyvereket. Jöttek a vadászgépek, az első női harci pilóta jelentkezett be, a kivetítőn az F-16-os pilótafülkéjéből élőben meg a fejünk fölött körözve három másik társával alakzatban. 

Jöttek a HIMARS rakétavetők, az Apache helikopterek. A lakosság azt hiszem itt ájulásig lett nyugtatva. 

Sokkal megnyerőbb és szivet melengetőbb volt számomra azonban az ünnepség második fele. A kivetítőn egy kórházi jelenetet játszanak le, ahol orvosok és nővérek látnak el egy COVID-os beteget. Az orvosok beszélgetnek, egy férfi és egy nő, és míg az eszközöket készítik elő a nő megjegyzi, hogy táncol, de nem hiszi, hogy egyhamar táncolni fog megint (nincs ideje). A férfi bátorítja, hogy szeretné látni táncolni és a doktornő megjegyzi, hogy ígéri ha újra lehet majd tánolni ő lesz az első aki láthatja. Itt vált át a kép a parádé színpadára és ugyanabban a kék orvosi egyenruhában látunk táncosokat. A narrátorok köszönetet mondanak az egészsségügyi dolgozóknak az eltelt két év munkájáért. 

Ezt követően egy tanárra vált a kivetítő képernyője, aki a COVID alatt online tart művészet órát a gyerekeknek. Gyerekeket látunk, akik nehezen viselik a bezártságot, de a tanár átsegítő őket rajzolással és festéssel az interneten keresztül. Ott van a család is, anyákat látunk, akik egyszerre szonglőröznek a háztartás és a gyerekek otthoni tanulása között. Idős családtagot ápolnak és megjegyzi az anya, hogy a nővére Ausztráliából jött haza, hogy gondoskodjon a szüleikről. Mindenkinek egyenként köszönetet mondanak a narrátorok és táncol az egész család, a szingapúri társadalom színpadnyi leképezése a szinpadon.

Ez a rész nagyon megható volt, itt mondták el közösen a nemzeti fogadalmat

We, the citizens of Singapore, pledge ourselves as one united people, regardless of race, language or religion, to build a democratic society based on justice and equality so as to achieve happiness, prosperity and progress for our nation.

majd elénekelték a himnuszt. Sokan sírtak, a kivetítő hosszan mutatott egy férfit, akinek a könnyei csorogtak az arcán. Másnap az újságok kiderítették, hogy egy tanár, most volt először élőben a parádén. 

Ez a része az ünnepségnek nagyon megható volt. Itt azt éreztem, hogy egymást ünneplik.