"Egy férfi kész a harcra, a pacifizmus meggyőződésének halála"

Ilyen és ehhez hasonló képek tömege járja be az internetet, ahogy katonakorú férfiak próbálnak menekülni Oroszországból.

Teljesen érthető módon. Nagyon sokan vannak, akik számára csak akkor kopog be a valóság az ablakon, amikor értük is eljönnek. Addig minden egy médiaesemény csupán, egy görgetés a közösségi média oldalakon vagy gombnyomás a TV távirányítóján.

Ezek a Spin Diktárorok (tetszik ez a kifejezés nekem, eddig ez a legtalálóbb leírás róluk szerintem) mindent megtesznek azért, hogy a lakosság az utolsó pillanatig szinte semmit se érezzen az önkényből, sőt a biztonságnak egy olyan illuzióját próbálják megteremteni, amivel a választók szinte húzzák magukra a diktátorokat. 

Az orosz férfiak számára ezzel lett vége a spin diktatúra korszaknak. Ha a határokat is lezárják, akkor az egész átmegy a szovjet időkből jól ismert mezei diktatúrába. Eddig is az volt, a spin előtag csak arra a trükkre utal, amivel ezt leplezni lehetett és aminek a segítségével még a demokrácia látszatát életben lehetett tartani. Bár ne felejtsük el, hogy a kommunista blokk országaiban minden politikai intézmény a népi és demokratikus jelzőkkel kezdődött. Talán lassan már felállíthatunk egy általános szabályt, miszerint nézz meg egy társadalmi berendezkedést, olvasd el mit ismételgetnek folyton....na annak az ellenkezője lesz igaz rájuk. Ebben az értelmezési keretben érdemes odafigyelni a nyugati társadalmak 'szabadság' szavára.

Nem tud nem eszembe jutni ezekről a képekről Békés Márton és Böcskei Balázs KI! című könyve, amit annak idején valami félreértés folytán megvettem és el is olvastam és megírtam a véleményem róla.  

Pár gondolat a könyvből:

“A férfiak ma eltávolodnak a nemes bosszú, a felállás intézményétől, azt gondolják, megúszhatják az élet tragikus oldalával való szembesülést. Nem ismerik a háborút, nem mennének el, nem halnának meg birtokolt területükért, a valamibe vetett hitükért. (..)

Aknát látva lefotózzák azt – a korábbi férfi rajta járt vagy felszedte. Lassan, precízen, érzékkel. Pontos volt. Egy férfi kész a harcra, a pacifizmus meggyőződésének halála, küzdelme értelmének ellenpólusa. Tudja: lehet, hogy egyszer el kell menni.”

Hát ez az egyszer, most bekövetkezett. Egyelőre Oroszországban, de szinte testvéri a kapcsolat, az eszmei mindenképpen, és elnézve az interneten terjedő fotókat illetve rákeresve a magyar szerzőpáros elérhető fotóira kor alapján simán beleférnek a felkérésbe, hogy immár tettekben bizonyítsák férfi voltukat. 

Ezt énekelik évek óta. És hogy miről szól az egész az az ilyen pillanatokban válik a napnál is világosabbá. Ezeknek a szerencsétlen férfiaknak a többsége az égvilágon semmit nem tehet arról, hogy mi folyik Ukrajnában és ahhoz sincs sok közük, hogy mit művelt Putyin Oroszországban az eltelt 20 évben. Ha van bármi bűnük, vagy bármilyen módon felelőssé tehetők azért ami történt, és főleg azért ami ezután történni fog, az az, hogy az országban maradtak mert azt hitték az biztonságos, sőt azt hitték, hogy oda tartoznak.

Egyik sem igaz. Cinikis módon ki vannak ők írva a társadalomból, le vannak írva, mindig is le voltak írva. Funkcióik addig tartanak, amíg adót fizetnek (állami szolgáltatásokat már csak szőrmentén kapnak ezért), aztán kellő agymosás után négyévente szavaznak, arra a napra hirtelen állampolgárrá válva, és aztán pedig ha akarják, ha nem besorozzák őket és egy húsdarálóba viszik. 

Az az ijesztő az egészben, hogy ezek az emberek tíz körömmel kapaszkodva próbálják a XIX. századot újrateremteni, hanem a XVIII.-kat. Ott volt még divatja annak, hogy a mezőről fogdosták össze a parasztokat, vagy éppen verbunkost járva parasztvakító toborzókat tartottak. A XX. századra már aztán nagyipari méretekben kétszer egymás után küldtek egész generációkat a vágóhídra. Ami kétségbeejtő az az, hogy egész generációk el is mentek.