Moonshot thinking

Lehetett kb. 1992 vagy talán 1993. Tatabányán dolgoztam, életem első munkahelyén, az Egyesített Szociális Intézményeknél. 20 éves voltam,  a mésztelepi hajléktalanszállón voltam képesítés nélküli szociális munkás. 

A program, amit működtettünk egy éjjeli menedékhelyből, ingyenkonyhából, 3 szobás krízis fektetőből és egy pár lakásos átmeneti szállásból álló modellkísérlet volt a rendszerváltás hajnalán. 

Történt egyszer, hogy konferenciát rendezett az intézet a témában és Budapestről jöttek le nagy, neves szakemberek előadni, meg meghallgatni mit csinálunk mi Tatabányán. Némi éllel mondom ezt a nagy, neves szakembereket, de ki fog derülni mindjárt, hogy az él nem nekik szól. 

Én nem sokkal korábban szereltem le a katonaságtól, ezért pontosan tudtam mit jelent az, amikor valami nagy ember jön. Takarítást, ideges készülődést, kiabálást, parancsolgatást és szolgalelkű seggnyalást, amikor a "pestiek" megérkeznek. Fehér abrosz, pogácsa, ásványvíz, "gyertek kérlek, akkor talán az igazgatói irodába". 

A mi munkacsoportunk csupa magamfajta fiatalokból állt. A legidősebb kollégám fent az éjjeli menhelyen lehetett talán 23 éves, amikor én voltam 20. Akkor indult ez a szakma 40 év szocializmus után tele voltunk lelkesedéssel. Azóta sem volt olyan munkahelyem, ahol magamtól este 10-ig maradtam ott egymás szavába vágva a frissen leszállított mosható ágymatracokon ülve tervezgettük hogy fog működni a szálló. 

De már akkor ment a helyi sunda-bunda. Kavartak a pénzzel, csinosították az adatokat, a tört részét se teljesítette a menedzsment és a város a vállalásoknak. Mi lázadni szerettünk volna és a konferencia kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy követ dobjunk a tóba. 

A vezetés által készített, és a konferencián előadni tervezett beszámoló mellé készítettünk egy alternatív beszámolót, amit elküldtünk a pesti vendégeknek a konferencia előtt. 

Mezei György, szociológus, az akkor legendás UJCSAKÖ (Újpesti Családsegítő Központ) vezetője, és Gyuris Tamás a frissen alakult Hajléktalan Kamara egyik alapítója, szintén szociológus jöttek le Tatabányára és kaptak az alternatív jelentésből. 

Mezei György - a fotó forrása 

Orgazmus közeli állapotba hozott minket, amikor a helyi potentát elkezdte a tatabányai modellről szóló beszámolóját vetíteni és még be se fejezte, amikor Mezei György a göndör hajával, kinyúlt hosszú pulloverében szót kérve felállt és elkezdte számonkérni az adatokat és vállalásokat a mi árnyékjelentésünk alapján. 

A zavarodottságot, frusztrációt és dühöt az arcokon sosem fogom elfelejteni. 

A történet itt nem ért véget, Mezei meghívott bennünket Budapestre, a saját lakásába, hogy beszéljük át mit lehet tenni. 

Valahol az Árpád hídnál lakott egy lakótelepi lakásban, de én vidéki gyerekként akkor még nem ismertem Pestet. Nem hogy nem ismertem, engem azonnal elkapott a szorongás azokat a nagy pesti bérházakat látva az öreg 1200-as lada hátsó üléséről a belvárosban. Budapest végtelenül nagynak tűnt, befogadhatatlannak, szorongató kavalkádnak, ahol örökké nagy a pörgés és ahol olyan bátor nagy emberek laknak, mint a Mezei György, aki fel mert állni és kérdéseket mert feltenni a mi konferenciánkon. 

Én azt vártam attól a találkozótól, hogy majd együtt panaszkodunk egy jót. Hogy majd az lesz, hogy elmondják nekünk milyen hatalmasságok fognak lejönni Budapestről és majd mint Mátyás király helyre teszik a Gyevi bírót. Én valami konspirációra vártam, és arra, hogy majd a kis hatalmasságokat megregulázzák a nagyobb hatalmasságok. 

Csalódnom kellett. Nem ez történt. A találkozón, pár szelet zsíros kenyér fölött, Mezei György elővett egy darab papírt és elkezdte azon egy rajzzal és mellette apró jegyzetekkel számokkal felvázolni, hogy miként tudjuk mi létrehozni a saját hajléktalan programunkat. 

Bennem abban a pillanatban egyrészt egy hatalmas csalódás volt...most akkor nem együtt szídjuk a helyi vezetést? Másrészt nyomasztóan ijesztő volt, hogy ezek arról beszélnek itt, hogy nekünk kéne csinálni valamit. Mi nem ezért jöttünk. Mi azt várjuk tőletek, hogy ti nagy Pestiek gyertek le és csináljatok rendet. Nekünk, értünk, helyettünk. Hogy legyen az, ami a konferencián volt csak nagyobban. 

De egyáltalán nem ez történt. Mi hebegtünk habogtunk ott, hogy dehát mi kicsik vagyunk ahhoz, hogy saját hajléktalanszállót csináljunk, mi egyszerű alkalmazottak vagyunk, ott a tojáshéj a seggünkön, egyikünknek sincs felsőfokú végzettsége nemhogy tudós szociológusok lennénk. 

Volt azon a konferencián egy másik híres pesti szakember is. Gerevich József pszichiáter. Őt onnan ismertük, hogy beiratkoztunk az utcai szociális munkás képzésébe és an-block az egész teamünk felment Pestre pár napra elvégezni azt a képzést. Gerevich nyilatkozott a helyi TV-nek és emlékszem azt mondta a vele készített interjúban, hogy ezen a konferencián ő ennek a szakmának a jövőbeli vezetőit látta meg. Egyértelműen ránk gondolt. 

Mezei György látva a félelmünket és ellenállásunkat hasonló szavakkal biztatott minket. Azt próbálta elmagyarázni, hogy ez nehéz, de mi meg tudjuk csinálni. És hogy sokkal messzebbre jutunk vele mint a panaszkodással. 

Akkor én, ha egyszerűen akarok fogalmazni, hát beszartam. Mondom, csalódott voltam. Nem lesz konspiráció, nem jönnek le többet a nagy pestiek rendet rakni. Feljöttünk ide és elmondták, hogy nekünk kell megcsinálni a magunk hajléktalan szállóját. 

Hajléktalan szállót nem csináltunk Tatabányán. Én alig pár hónap múlva felvételiztem az ELTE Szociológiai Intézetébe és felköltöztem Budapestre. Hogy pénzem legyen egy pszichiátriai osztályra mentem el éjszakánként dolgozni. Két év múlva egy alapítvány vezetője lettem, ahol a hónom alatt egy hasonló papírral, mint amit a Mezei György rajzolt nekünk, saját pszichiátriai szolgáltatást hoztunk létre. Mire lediplomáztam soha nem kellett már a tatabányaihoz hasonló munkahelyre visszamenni. Megcsináltam a saját munkahelyemet. Ez volt a 90-es évek...

Ma, itt Szingapúrban ahol most élek, az általam alapított és vezetett inkubációs programban tanítjuk a Moonshot Thinking technikát. A megközelítés John F. Kennedy elnök 1962-es beszédéhez köthető, amin a holdraszállás tervét jelentette be. Moonshot Thinking-nek hívjuk azt a gondolkodásmódot, amikor hatalmas, vad ötleteink támadnak, melyek megvalósítása látszólag lehetetlen, amit azonban ha meg tudunk csinálni újraírhatjuk a történelmet. 

Mezei György és Gyuris Tamás, anélkül, hogy ezt ők így nevezték volna egy Moonshot beszédet tartott nekünk és miközben mi panaszkodni meg megmentőket keresni mentünk oda, ők azt a gondolkodásmódot adták át nekünk  - mégha mi ettől csalódottak is lettünk, amivel az amerikaiak is eljutottak a holdra. 

(Szeretném itt ebben a zárójelben megjegyezni, hogy a közeljövőben több olyan bejegyzést is fogok készíteni, amiben nagyon kritikus leszek az ún. rendszeváltó értelmiséggel. Legyen ez a bejegyzés egy "akinek nem inge..." üzenet)

Egy egész országnak szüksége lenne erre a gondolkodásmódra.