A robot-biztos munkaerőpiac

Befejezem végre a munkaerőpiac alakulásáról szóló rövid bejegyzéssorozatomat. Három bejegyzést írtam eddig:

Írtam a munka világának múltjáról, a szocializmus munkakultúrájáról Magyarországon. Aztán mintegy összehasonlításképpen írtam arról miképpen alakult ez szinte ugyanabban az időben (a 60-as évek közepétől kezdve) Szingapúrban, ahol a lakosságot a nagy multinacionalista vállalatok kiszolgálására trenírozták.  

Érdekes módon habár két nagyon eltérő világról van szó, mindkettőre jellemző volt egyfajta voluntarizmus, és az is, ahogy ha kellett erőszakkal terelték a lakosságot a kívánt írányba. Magyarországon az extenzív iparosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása, tömegek városokba költözése, nagy lakótelepi építkezések, vagy éppen az ingázás. Szingapúrban is nagyon erős urbanizáció zajlik ekkor, a 60-as évek előtt egyáltalán nem a ma ismert felhőkarcolós, szupermodern arca volt a városállamnak. A maláj nyelvből eredő kampong (falu) jellemezte a lakhatást és a viszonyok nem sokban különböztek bármelyik magyar falu képétől (sőt, európai szemmel a trópusi klíma viszontagságai miatt még lepukkanatabbnak is tűnik, mint a takaros tornácos házak vagy akár a vályogkunyhók). 1965 után viszont korábban sosem látott fejlődésnek indult Szingapúr, és az egykor vadkeletnek számító viszonyokat tűzzel-vassal alakították át a multikat fogadni képes fegyelmezett munkaerővé. 

Mindkét megközelítésben észre lehet venni a felülről jövő erőszakot. Nem egy szerves fejlődésről van szó, amiben spontán folyamatok, mozgások zajlanak a társadalomban, hanem nagyon tudatosan tervezett és minden akadályt áthágó módon végrehajtott döntések mentén történtek a változások. A szocialista Magyarország társadalmi viszonyai és munkakultúrája ugyanúgy egy tervező asztal mellett született konstrukció mint Szingapúr turbókapitalizmusa. 

Egy nagy ugrással, egy harmadik bejegyzésben pedig megintcsak Szingapúr egy példáján azt villantottam meg, merre mozdul el a munka világa, hogyan alakul a munkaerőpiac. 

Most ezt a vonalat szeretném egy kicsit átfogóbban, általánosabb érvénnyel folytatni a téma lezárásaként. 

Még nem itt laktam, látógatóban voltam Szingapúrban olyan 5 évvel ezelőtt és bevásároltam könyvekből. Többek között Joseph E. Aoun könyvét vettem meg: Robot-Proof, Higher Education in the age of articial intelligence.

A könyv arról szól, hogy miképpen kell átalakítanunk az oktatást (különösen a felsőoktatást), hogy lépést tudjunk tartani az automatizáció, a robot technológia és a mesterséges intelligencia jelentette kihívásokkal. Abban az értelemben szól a munkaerőpiac jövőjéről, hogy magától értetődőnek veszi, hogy a felsőoktatás célja a jövő (nem a jelen, és nem a múlt) munkaerőpiacára való felkészítés.

Ezt azért kell külön hangsúlyoznom, mert ez egyáltalán nem mindenhol és mindenki számára egyértelmű. Van olyan megközelítés miszerint a felsőoktatás (és általában az oktatás) célja kiművelt emberfők képzése, ami sokkal inkább szól egy általános értelemben vett humanisztikus műveltségről, az értelmiségi létről, tudatos állampolgárságról, a világ dolgaiban eligazodni képes emberről. 

A két megközelítés között nagy az átfedés, mégsem teljesen ugyanarról van szó. 

A szerző amerikai, a technológiai innováció terén amúgy is erős Massachusetts egyik legjobb magánegyetemének (Northeastern Univesity) elnöke. Arra voltam felkészülve, hogy majd kapunk egy "programozzon mindenki", digitális a jövő típusú evangéliumot, némi lesajnáló megjegyzésekkel a társadalomtudományok vagy a bölcsészet irányába. De nem ez történt.

A szerző ugyan mondja, hogy programozzon mindenki, de azt is mondja, hogy ez nem elég. Szerinte a ma három alap kultúrtechnika (írás, olvasás, számolás képessége) már nem elég, a jövő generációinak ha lépést akarnak tartani a technológia jelentette kihívásokkal minimum három másik elemet is be kell emelniük az alapvető kultúrtechnikák körébe. Sose tudok jó magyar fordítást találni ezért angolul is odateszem az általa használt kategoriákat:

- Data literacy (az információ kezelésének készsége) Itt elsősorban arra utal, hogy ma soha nem látott mennyiségű és minőségű információ özönlik az emberekre, ezekkel egyszerűen nem lehet mit kezdeni, sőt kifejezetten ártalmas lehet, ha az emberek képtelenek szűrni, kezelni, interpretálni és fehasználni a rájuk zúduló információt. A kifejezés szúkebb értelemben az adatok kezelésének képességéről szól, és ebben már megint van egy - a szerző által - magától értetődőnek vett előfeltevés, miszerint az adatok (nevezhetjük őket tényeknek is) fontos dolgok. Mifelénk azonban a tények legfeljebb makacs dolgok, és Orbán Viktortól (Pokornyi Zoltánnak tett megjegyzése alapján) azt is tudjuk, hogy "Zoli, az a baj, hogy te még a számokban hiszel". Hát messziről indulunk, de ha egyszer talán elérkezünk oda, hogy az adat, a tény, az empirikus információ az alapja a fejlődésnek, a tervezésnek, irányításnak, vezetésnek akkor azzal meg is kéne tanulni bánni. Hogy kétköznapi példát említsek, az adatok kezelésének képessége magába foglalja azt, hogy az emberek táblázatokat, grafikonokat képesek áttekinteni, és felismerik azokat a turpisságokat is ahogyan színekkel, vizuális megjelenítéssel kétszer akkorának lehet feltüntetni egy 2%-kal nagyobb értéket. Másik példa, húsbavágó. A kamatos kamat fogalma és kiszámolásának mikéntje vajon a lakosság hány százalékának van meg? Mondjuk ahhoz képest ahányan hitelt vesznek fel. 

- Technological literacy (technológiai készségek) Itt jön a programozás, de nem mondja, hogy mindenkinek programoznia kéne. Erre ugyanis valószínűleg nem lesz szükség mert már ma is lehet pl. mobil applikációt építeni anélkül, hogy bármelyik programnyelven tudna az ember. Tehát úgy beszél a programozás szükségességéről, hogy az nem feltétlenül a mostani programozási képességeket igényli. Nem abban kell erősnek lenni, hogy egy elsajátított programnyelven egyértelmű logikai utasításokat tudjunk adni egy gépnek (mastery of syntax), hanem valami olyasmire, amit ő úgy hív "pop computing", ami sokkal inkább arról a kreatív képességről szól, hogy össze tudunk állítani egy szoftvert egy felmerülő adott probléma megoldására vagy akár csak a személyre szabott saját igényeink kielégítésére. Ehhez egy olyan világban, ahol lépten-nyomon gépek vesznek körül minket, elengedhetetlen, hogy az ember tudja legalább az alapokat, hogy ezek a gépek miként működnek. Pl. ha nem is tud kódot írni, de tudja hol találjon olyan nyílt forrású kódot, amit beilleszthet saját rendszerébe. Én most már 8-ik éve tanítok Észtországban online szolgáltatás tervezést (tehát az interneten elérhető szolgáltatások tervezését) és ezt a tárgyat finnektől vettem át az ő módszerüket megtanulva. Van egy elterjedt nézet, miszerint a mai fiatal generáció (hozzám 21-25 év között kerülnek a mesterképzésbe) már veleszületett képességként kezeli a digitális eszközöket és otthon van az online fejlesztések világában. Ha azt vesszük digitális készségnek, hogy az Instagramra mindegyikük tud posztolni, akkor ez igaz. Azonban amikor azt a feladatot kapják, hogy egy online vállalkozáshoz kéne összedobni egy induló weboldalt (landing page only) akkor általában azt kapom első válaszként, hogy ehhez fel kell venni egy webfejlesztőt és a folyamat olyan másfél év lesz. Ilyenkor mondom nekik, hogy jó, akkor most mutatok pár eszközt és mindenki nyissa ki a laptopját, kaptok másfél órát. 

- Human literacy (az emberről szóló tudás). Itt jön a meglepetés. Az alapvetően technológiai irányultságú szerző javaslatainak zöme egyáltalán nem technológiai, hanem sokkal inkább humán természetű. A jövőben sokkal több tudásra van szükségünk arról, hogy miképpen működnek emberi csoportok, közösségek, hogyan hoznak emberek döntéseket, miképpen hatnak rájuk a reklámok vagy politikai ideológiák. Ezeket azonban nem csak a marketingeseknek, vagy politikai kampányok szervezőinek kéne ismerniük, hanem az általános műveltség részévé kell váljon. Leginkább azoknak kéne rendelkezni ezzel a tudással, akik jelenleg inkább áldozatai (célcsoportjai) azon keveseknek, akik rendelkeznek ezzel a tudással. Az innováció és a technológia sem ér semmit, ha nem vagyunk tudatában annak, mi a következménye mondjuk annak, ha okostelefon közelébe engedjük a gyerekeinket. Ez a készség abszolút a társadalom és humántudományok eredményeire épül. Szociológia, pszichológia, kommunikáció, közgazdaságtan (ahol ma nagyon megy a behavioral economics - már megint nem tudom a magyar szakszót), történelem, filozófia. Nálunk külön képzés van Human-Computer Interaction címen, ami magyarul olyasmit jelent, hogy a digitális eszközök és az ember közötti interakciót vizsgálja. Erről szólnak ma a szintén keresett UX (user experience) design szakmák, amik ha röviden akarom összefoglalni abban merülnek el, milyen utat fut be egy felhasználó (ember), amikor bármilyen elektronikus eszközt használ. Nem a gépet, az embert kell ismerni nagyon akkor is, amikor gamifikációval (felhasználói utakba történő játék, pontszerzés, jutalmazás stb) növeljük a felhasználói élményt. És végsősoron akármelyin gépeket, eszközöket gyártunk azokat az ember szolgálatába állítjuk, tehát leginkább az embert kell ismernünk bármilyen gép, alkalmazás, eszköz megalkotásakor. 

A három új "literacy" szükségességén felül négy olyan alapvető kognitív készségeket is említ, ami szintén elengedhetetlen lesz egy olyan környezetben a túléléshez, ahol gépekkel kell majd együtt élnünk, olyan gépekkel, amik fizikailag sokkal erősebbek, és sok tekintetben okosabbak is lesznek nálunk. De a szerző szerint az alábbi területeken még mindig az ember teljesít majd jobban:

- Kritikai gondolkodás (critical thinking) - az a képesség, amikor képes vagy kilépni az adott keretekből és egészen más szemmel ránézni ugyanarra a jelenségre. Ez szerintem egyre inkább eltűnöben van. A közösségi média (különösen a Facebook) amikor véleménybuborékokba zár bennünket, akkor megfoszt a más nézőpontokra való rálátás lehetőségétől. A kritikai gondolkodás nagyon komoly probléma szerint Ázsiában, ahol a munkaerő az utasítások fegyelmezett végrehajtására van "idomítva", szoros szolgálati utak vannak a kommunikációban és imádják az egyértelmű protokollokat. Ez sok területen rendkívül hatékony. De pont ezekben lesznek a gépek is jók, sőt nálunk sokkal jobbak. Ezért jönnek fel nagyon a kreatív iparágak, ahol nem előre gyártott elemekkel kell dolgozni, hanem éppen az jut messzire, aki a legváratlanabb, látszólag legtávolabbi dolgot tudja sikerrel a témához kapcsolni. Felértékelődik az intuíció és a kisérletezés, a deviancia, a keretek feszegetése és a bejáratott sémák megkérdőjelezése. Egymástól távoli szintek és rendszerek összekapcsolásának képessége - ez szerintem a kreativitás fogalma is egyben.

- Rendszerszemlélet (system thinking) -  Ma a legtöbb dolog, amit csinálunk, amivel egy munkahelyen foglalkozunk egy összetett rendszer (ökoszisztéma) része. Legyen szó gyártási folyamatról, bármilyen szolgáltatásról, vagy éppen oktatásról az biztos, hogy az elején és a végén is kapcsolódik valahova. Emberek, termékek érkeznek egy előzményből, és történik velük valami, amikor tőlünk távoznak. Alig-alig van olyan terület, ahol az ember mint a klasszikus Chaplin filmben, megengedheti magának, hogy a futószalag csak rá eső részére koncentráljon. Ha van is ilyen, megint ezek lesznek azok, amik leghamarabb kikerülnek az ember kezéből és gépek fogják csinálni. A rendszerszemlélet ahhoz is nagyon fontos, hogy ....és megint nem tudom hogy kell ezt magyarul mondani ....legyen egy ownership érzése. Azt hiszem magyarul úgy mondjuk, hogy érezze az ember a magáénak azt, amit csinál. Bármilyen kicsi szeletében is vesz részt a munkának, látnia kell a jelentőségét, hogy ő hol és pontosan mivel járul hozzá a teljes képhez. Csak ennek a horizontnak a szem előtt tartásával lehet úgy dolgozni, hogy gondolkodik is közben (kritikus gondolkodás) és azon dolgozik, hogy tehetné a folyamatot jobbá, sikeresebbé. Az Elon Musk cégeiről szóló egyik könyvben olvastam, hogy a SPACEX-nél nem lehet úgy odamenni Muskhoz, hogy "van egy kis probléma". Akkor kiabálni kezd. Még ha el is rontottak valamit, vagy valami tőlük független módon nem múködik, a megoldási javaslattal vagy javaslatokkal kell odamenni hozzá. Musk úgy fogalmaz, erre lettek felvéve. Ha neki kell kitalálni mit kell csinálni, akkor mi szükség van rájuk? Vesz majd két robotkart, azok összerakják a "főnök utasítása alapján". Ha van egy fejlesztési projekt, amiben mondjuk 150-200 ember összehangolt munkájára van szükség és hozzájuk még jön a takarítónőtől a portáson keresztül a futárig ki tudja hány ember, akkor vajon elegendő-e ha a projekt menedzser látja a teljes képet? Egyre kevésbbé. Ha igen, akkor azoknak akik egy apró részfeladatot oldanak meg nagyon nagy veszélyben van a munkája 10-15 éves távlaton belül. A rendszerszinten gondolkodni képes kreatív emberre még sokáig szükség lesz. 

- Vállalkozói készség (entrepreneurship) A szerző szerint a gépek még sokáig nem lesznek képesek arra, hogy felismerjenek egy emberi problémát, arra, hogy előálljanak egy megoldással és nagyon sok apró, egyámstól különböző tudás és készség összekapcsolásával egy olyan rendszert hozzanak létre, ami sikeres lesz a piacon (ami továbbra is elsősorban emberek igényeit elégíti ki). Namost az a folyamat, amit ez az előző mondat leírt az tulajdonképpen a vállalkozás fogalma.

Lehet, hogy a mesterséges intelligencia le fogja nyomni bármelyik online marketing ügynökség kreatív teamjét, az is lehet, hogy a big data dzsungelében mindenkinél jobban fel fog tudni állítani egy szoftver egy célcsoport profilt, de ezek legfeljebb eszközök egy nagyon összetett úton, és az összetettség itt nem matematikai jellegű. A jövő a szerző szerint nem a munkavállalók, hanem a vállalkozók világa lesz, ám ő arról beszél, hogy a vállalkozószellem (az új ötletek és azok megvalósításának képessége) lesz a jövő keresett készsége az alkalmazottak körében is.

A vállalkozói készség ráadásul szorosan kapcsolódik a két előző ponthoz is. Csak az képes piaci rést észrevenni, aki átlátja a piacot (rendszerszemlélet). És csak az képes új megoldásokkal előállni, aki nem elégszik meg a meglévőkkel (kritikai gondolkodás). Van itt Szingapúrban egy megjegyzés, amit akkor használnak, amikor mérgesek arra, hogy emberek nem képesek maguk cselekedni a munkahelyen. One-push-one-go - egy lökés egy mozdulat, talán így lehetne lefordítani és arra utal, amikor folyton szem előtt kell tartani a munkavállalót mert ha van egy legapróbb elakadás is akkor megáll a tudomány és képtelen önmaga megoldást találni. Pont úgy, ahogy az automata takarítógép beszorul a sarokba. Csakhogy azok ma egész szépen kijönnek szinte bárhonnan. Hát emberben is olyanra van szükség, aki nem elvégzi a munkát, hanem napi nyolc órában problémát old meg. A magáénak érzi ezt a problémát és folyamatosan megoldást keres. 

- Kulturális érzékenység (cultural agility). Nyilvánvaló, hogy ez a könyv egy globális szereplő tollából született, aki számára az élet a földön már természetesen átível kontinenseken, kultúrákon és aki már nem egy uralkodó kultúra szemüvegén keresztül méregeti a többit. Sem verseny-, sem életképesek nem tudunk maradni, ha nem vagyunk képesek más kultúrákhoz kapcsolódni, velük együtt dolgozni, közösen létrehozni valamit úgy, hogy mindenki a maga hátterét hozza. Hát ez sem egy tech jellegű tudás...

Egyre több bizonyíték van arra, hogy mind az innovációt, mind pedig a versenyképességet mérhető módon növeli a diverzitás, tehát az, amikor egymástól nagyon különböző emberek dolgoznak együtt. Mindegyik hozza a maga világát, tudását, szemléletét, mindenki mögött más történet, hiedelemvilág, tapasztalat van. Ez egyszerre igaz szakmák, diszciplinák és nemzeti, etnikai kultúrák közötti kapcsolódásra is. Ezt a kapcsolódást azonban tanulni kell, folyamatosan csiszolni kell, van egy készségszintje ennek is, amikor az ember képes másokhoz alkalmazkodni, elfogadni, sőt értékelni a másságot és ugyanakkor helyet tud találni, teremteni a maga világának is. 

A szerző szerint a felsőoktatás jelenlegi rendszere nem, vagy nagyon csökevényesen járul hozzá ezeknek a kognitív készségeknek a fejlesztéséhez. Hogy mit javasol akkor az egyetemeknek? Hát ahhoz érdemes elolvasni a könyvet.