Fizetésemelést kaptak a tanárok Szingapúrban

A szingapúri oktatási rendszert a világ legjobbjai között tartják számon. 

A lányom általános iskolájának egyik tanulósarka

Ha a témában sokak számára zsinórmértéknek számító PISA felmérés eredményeit nézzük meg, akkor azt látjuk, hogy a városállam a kezdetektől fogva (2009) kimagaslóan teljesít. Hogy mennyire kimagasló ez a teljesítmény, azt az alábbi ábra mutatja érzékletesen (de torzan), összeasonlítva a 2018-as felmérés eredményeit az OECD átlaggal és az (itt sok témában összehasonlítási alapként szolgáló) amerikai eredményekkel.

forrás

 (vájtfülüeknek ajánlom ezt az ábrát, nem én csináltam, jó példája annak, hogyan kell torzan mutatni az adatokat) :)

Magasabb pontértékeket érnek el a szingapúri diákok mindhárom mért területen és az ország oktatási rendszer a világhírű finn vagy a látványosan feljövő észt oktatási rendszernél is jobban teljesít, több mint egy évtizede folyamatosan. 

Történelmi távlatból nézve az oktatás a második világháború után, de legfőképpen az 1965-ös függetlenné válás óta vált kiemelt ágazattá az országban. Habár Szingapúr a világkereskedelmi útvonalak egy stratégiai pontján fekszik, ez nem lett volna elegendő felemelkedéséhez. Ez a jó földrajzi elhelyezkedés már a XIX. század elejétől kezdve megvolt, az ország sokáig mégis inkább egyfajta vad-keletnek nézett ki, majd az angol gyarmatosítók pénzpumpája lett, miközben a javarészt írástudatlan ázsia legkülönbözőbb részeiről ideáramló lakosság verejtékes munkával szolgálta ki kevesek gazdagodását. 

Az angoloktól, majd a malájoktól való függetlenné válás idején egyáltalán nem úgy nézett, ki, hogy a habár kedvező helyen fekvő de még az alapvető nyersanyagokkal (mint például az építkezéshez szükséges homok, vagy az ivóvíz) sem rendelkező ország egy hihetetlen felemelkedés előtt áll. 

Az, hogy ma Szingapúr minden valamirevaló világcég ázsiai központjának ad otthont, és ezen keresztül a világ egyik leggazdagabb és legversenyképesebb országa lett az nagyban köszönhető annak, hogy a függetlenné válás óta különös hangsúlyt fektettek az oktatás fejlesztésére.

Míg a második világháború után az irástudatlanság felszámolása volt a legfontosabb (és vegyük észre, hogy ez mennyire megkésettnek számít európai szemmel), a 60-as években már az idetelepülő multinacionális cégek kiszolgálásának képessége volt a fontos, a 90-es években pedig újabb fordulat történt és a kreativitás illetve az innovációra való képesség vált az oktatás fő célkitűzésévé.

Falfeliratok a lányom iskolájában

2004-ben az ország végleg szakított a memorizálásra és ismétlésre épülő tárgyi tudás oktatásával, helyette a mélyebb megértés és a probléma-megoldó képesség került előtérbe. 

Szingapúrt nem szoktuk a társadalmi egyenlőséget prioritásnak kezelő (európai értelemben vett) jóléti államnak tekinteni, és valóban nagy az eredmények szórása, tehát nagy a különbség a jól teljesítő és a rosszul teljesítő diákok között, ahogy össztársadalmi szinten is nagyok a jövedelmi különbségek. Ezzel együtt az oktatás területén kimagasló Szingapúrban a legjobban és a jól teljesítő diákok aránya és feltünően alacsony a rosszul teljesítőek aránya. A hátrányos szociális háttérből érkező diákok 10%-a a kimagaslóan teljesítők között van, az OECD átlag ugyanebben a körben 3%.  (forrás)

Az oktatás tehát nem csak egy jól teljesítő elitképzés eredménye, hanem feltűnöen magas a jól és kimagaslóan teljesítő diákok aránya és az oktatás valóban a felzárkózás, a társadalmi mobilizáció legfontosabb eszköze lett. 

(Én azért itt azzal is árnyalnám a képet, amit korábban az észt PISA eredmények kapcsán már kiemeltem, hogy az oktatás, a tanulás társadalmi percepciója is nagyon fontos tényező itt. Szingapúr kapcsán érdemes odafigyelni a kínai lakosság körében igen elterjedt "Tiger Mom" jelenségre, ami a szülőknek arról a hihetetlen erőszakos fajtájáról szól, akik szinte idomítás szintjén sulykolják a tanulást a gyerekeiknek. Én igyekszem távoltartani magam azoktól a széplelkű megközelítésektől, miszerint a sikeres oktatási rendszerek lényege, hogy az iskola az humor, móka, kacagás, játék és öröm. Ha valaki utánaolvas az észt PISA eredmények részleteinek ott pontosan látszik, hogy Észtországban az iskolára, mint szükséges befektetésre tekintenek, mind a diákok, mind a szülők és a kormányzat is persze. Egyáltalán nem azokban az országokban a leginkább boldogok a gyerekek az iskolában, ahol a legjobb eredmények vannak. Szingapúr ebből a szempontból különösen fontos. A lányom második éve jár szingapúri általános iskolában és példátlan szigor van.)

A zárójeles részt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert az elemzések szerint - és a saját tapasztalatom is ez - Szingapúr sikere nem valami ma korszerűnek számító és divatos alternatív oktatsi rendszernek köszönhető, egy európai szemmel kifejezetten konzervatív, centralizált és fegyelmezett rezsim működik, ám annak finanszírozása kimagasló. Az iskolák nagyon jól felszereltek és igaz erősen top-down jelleggel, de szinte voluntarista módon vonzanak be bármilyen módszert, eszközt, megoldást, ami az innováció és a versenyképesség növelése irányába mutat. Az is feltünő itt számomra, ahogy már 9-10 éves iskolásokat bevonnak olyan projektekbe, amiknek élő kapcsolódása van piaci szereplőkhöz és valódi problémák megoldásához. 

A szingapúri iskola nem egy humanisztikus, reneszánsz oktatási oázis. Ahogy az egész ország, úgy az oktatási rendszere is - ha kritikus akarok lenni - a gazdasági értelemben vett innováció és versenyképesség szempontjait tekinti elsődlegesnek és lehet azt is mondani, hogy akár Marques-i értelemben vett egydimenziós világot épít. Egy amerikai barátom azt jegyezte meg, hogy nagyon nehéz Szingapúrt kritizálni, mert olyan sikeres, hogy minden felvetésre, miszerint nem ez a világok legjobbika felhúzott szemöldökkel néznek vissza. Másik általam gyakran hallott érv, hogy egy sikeres oktatási rendszernek az ország történelméhez és kulturájához is kapcsolódnia kell. Az oktatási rendszer nem mehet szembe a társadalom alapértékeivel, és egy alapvetően konzervatív, fegyelmezett rendre és hatékonyságra épülő társadalomban nincs mit csodálkozni azon, hogy az oktatási rendszere konzervatív, fegyelmezett, rendre épülő. Ez napjainkban, éppen a kreatív iparágak előtérbe kerülése miatt elég gyorsan változik ugyanakkor. 

A számok azt mutatják, hogy az ország jelentős összegeket szán az oktatás fejlesztésére.  Az éves oktatási költségvetés 13 milliárd szingapúri dollár (egy 5,7 millió lakosú országról beszélünk), ami majdnem 4000 milliárd forint. Ennek mintegy három %-a évi 375 millió dollár megy oktatásfejleszésre. Oktatással kapcsolatos kutatásokra évente olyan 45 millió dollárt (13,5 milliárd forint) költenek. Ezek a GDP vagy akár a költségvetés arányában nem kimagasló összegek, de ennek inkább az ország gazdagsága az oka (tehát nem az oktatási költségvetés alacsony, hanem a GDP magas). 

Hogy mennyit keresnek Szingapúrban a tanárok, és mit jelent a nemrégiben megítélt 10%-os fizetésemelés az állami közoktatásban? 

Ha a röviden kommunikálható durva átlagokkal akarok számolni akkor az így néz ki:

Általános iskolai tanár: S$5700 havonta (1,71 millió Ft)

Középiskolai tanár: S$5900 havonta ( 1,77 millió Ft)

Ez Szingapúrban jó fizetésnek számít, ha(!!) azt veszem alapul, hogy a háztartások medián jövedelme S$9000 (2,7 millió forint) körül van, tehát egy pedagógus házaspár havi 3,4 millió Ft körül visz haza, ami bőven felette van a medián (! - nem átlag) jövedelemnek. A pedagósusok egyértelműen a helyi társadalom jobban kereső rétegéhez tartoznak. 

Tovább árnyalhatom a képet azzal, hogy azért a tanárok fizetése között is nagyok a különbségek. Egy kezdő fiatal tanár, már a diplomázás előtt elhelyezkedhet és fog kapni $1800-2400 körüli összeget. Míg egy évtizedes tapasztalattal bíró, magát folyamatosan továbbképző idős tanár kereshet $7000-$9000 körüli összegeket. 

Ide azért szeretném beszúrni, hogy egy hatalmas jövedelmi különbségekkel bíró országban nagyon más a jövedelmek percepciója. Ez az összeg valóban bőven elegendő arra, hogy a helyi átlagos szinten megéljen egy ember. Lakása van, állami bérlakása, mint az itt lakók majd 80%-ának, amit ráadásul a havi TB befizetéséből (CPF) fizethet, tehát a lakbér/törlesztés nem a havi nettó fizetésből megy. Egy ilyen jövedelmű háztartás már megengedhet magának egy autót (a horrorisztikus autó árakról itt írtam), fel tud nevelni 2-3 gyereket (nem jellemző, nagyon alacsony a születési ráta Szingapúrban, a népességnövekedés motorja a folyamatos bevándorlás), és évente többször is megengedhet magának egy nyaralást Balira, Thaiföldre, Malajziába (innen ezek 1-2 óra repülésre vannak), vagy egyszer Európába, az USA-ba, Japánba, Ausztráliába. Amiért ezt az összeget nem tekintik magasnak az az, hogy ehhez képest mondjuk a piaci munkahelyeken a nagyon magasan kvalifikált külföldi munkavállalóknak (ezek bankárok, IT szakértők, keresett területek kutatói) minimum fizetése, amitől kezdve speciális vízumot kaphatnak az 30.000 dollár. És ilyenből itt rengeteg szaladgál, és nagyon sok az ideköltöző Hong Kong-i, kínai milliárdos. Egy kis helyen, ahol elképesztő gazdagság van az arcodba tolva, egy 5700 dolláros fizetéssel tudod magad szegénynek érezni. 

Én azonban reálisabbnak tartom azt az összehasonlítást, hogy általában a külföldi munkavállalók (itt megint a képzettekre gondolok, az építkezések munkásaira, a házi segítőkre és az egyéb kék-galléros munkakörökre más kategóriák vonatkoznak) jelenlegi minimum fizetése, amitől megkaphatják a munkavállalási engedélyt olyan  S$5500 körül van jelenleg (igaz folyton emelkedik). Ez még mindig a tanári fizetések átlaga alatt van és ez az összeghatár talán azért fontos, mert ennél a fizetésszintnél érzi úgy a kormány, hogy már nem kell tartani attól, hogy a bevándorló munkavállalót majd neki kell szociális alapon eltartani. 

Van egy másik dimenziója azonban a történetnek, ami a fizetéseken felül sokkal inkább utal arra a dinamikára, ahogyan a szingapúri oktatás és az egész társadalom napjainkban változik. Az október 1-jétől életbe lépő béremelések mértéke 5-10% között szóródik a közoktatásban, miközben az inflációs várakozás az idei évben 4%-os. Tehát a béremelés mértéke meghaladja az inflációt, növekvő reálbérekről beszélhetünk. 

Ennek ellenére majdnem az összes megjelent cikk azt hangsúlyozza, hogy a tanárok elégedetlenek. Örömmel látják az egyébként rég várt fizetésemelést, azonban ennél sokkal többre lenne szükség. De nem pénzben, hanem szemléletben és elvárásban várnának különbséget. Kevesebb stresszt, jobb munka-magánélet arányt, kevesebb túlórát akarnak. Ennek - az én megítélésem szerint - viszont már ahhoz a tendenciához van inkább köze, ami a COVID óta nagyon érzékelhető Szingapúrban. Elterjedt lett az otthonról dolgozás, az emberek nem akarnak visszamenni az irodákba és alapvetően kérdőjeleződik meg az a típusú rabszolga élet, ami az oktatásban és az élet összes területén érzékelhető egy a hatékonyságot és a teljesítményt mindenek fölé helyező társadalomban. Én európai szemmel elképedve nézem az ázsiai munkakultúrát, ami olyan szinten kipréseli az utolsó szuszt is a munkavállalókból, hogy az már kétségbeejtő. A túlórák a legjobb példa erre (nem csak az oktatásban). Nem csak alapelvárás, hanem egyensen szégyenteljes ha valaki hamarabb akar elmenni munkából, mint az ott éjszakázó többiek, hogy éjjel kettőkor simán rádírnak Whatsappon, és semmiféle kompenzáció nem jár a folyamatos túlórázásért és a hatalmas stresszért. 

Ez alakul át most szerintem meglepően gyorsan, és nagyon komoly munkaerőgondok kezdenek lenni, mert az emberek egyszerűen nem hajlandóak ezt csinálni már. De ez legyen egy másik bejegyzés témája.