Idén mi lesz majd 1956-ban?

Mi van ha átírják a könyveket megint?

Tettem fel ezt a kérdést 13 évvel ezelőtt, ennek a blognak egy előző változatában. Ma már tudom a választ. Semmi. 

Olyan értelemben semmi, mint amikor egy kupac trágyára ráraksz mégegy vödörrel. Mi lenne? Szar...

Ma már úgy szól ez a mondat: hát persze, hogy átírják a könyveket megint. De már könyvek sincsenek, a Facebookon megy posztokban, elejtett nyilatkozatokban, a lakájmédián keresztülfuttatva. Nincs idő a nyomdára várni, mert a tempó is felgyorsult. Akár egy napon belül változik a helyzet. Nem a jövő, az változatlanul elérhetetlen. De a múlt, azt nagy sikerrel érjük el újra és újra. 

Nem tudom van-e még ország Európában, ami ilyen vehemens erővel építi, alakítja, írja majd átírja a múltját. Nálunk az innováció az a múlt megújítása. Sosem látott távlatok vannak mögöttünk. Higyjétek el, előttünk fényes múlt áll. Posztmodern múlt, ami minden nap megújul, újradefiniálja magát. Az voltál aki akarsz, csak akarnod kell. Még minden lehettél régebben, előtted a múlt. 

13 éve már arról írtam, hogy nem hiszek el semmit. Ma ez odáig kopott, süllyedt tovább, hogy már nem is érdekel semmi. Mármint, hogy ki mit mond. Semmilyen interpretáció nem érdekel. Sem a fennkölt sem az ördögi. Vannak tények, amiken elidőzöm, magamban jutok valami saját következtetésre, de mindig ott van a kételkedés. A szkepticizmus. A katarzis hiánya miatt a cinizmus. 

A modern diktátorok trükkje éppen ennek a cinizmusnak az elérése. Először a nyelvet erőszakolják meg. Hirtelen úgy érzed, hogy a szavak elveszítik jelentőségüket. A morál, az erkölcs válik le az igazságról, az igazság magára magad, aztán viszonylagos lesz. Aztán hirtelen párhuzamos igazságok kerülnek elő és a hatalmas zajban már nem lehet felismerni az eredetit. Az idő síkja is folyamatosan alakul, ferdítik az időt és a teret, hogy az utolsó kapaszkodódat is elveszítsd. Ajánlatnak helyette ott van a vezető. Ő az egyetlen, akibe lehet kapaszkodni és abban az értelemben tényleg ő marad az egyetlen állandó, hogy ő van a valósághajlítás középpontjában. Ő pörgeti a ringlispílt, így ő az egyetlen, aki állva marad. A többiek számára nincs biztos pont. Pörögnek, és amikor valaki igazodási pontot keres még a horizontot is elpörgeti előle a nagymester. 

Bemásolom ide mit írtam 13 éve:

1956 kapcsán valami nagyon fontosat tanultam meg az életben. 1972-ben születtem. 16 évvel az 56-os események után. Nem voltam ott, nem láttam a saját szememmel. Nincs élményem róla.

Először az iskolában hallottam 1956-ról. A 80'-as évek történelemkönyveiben amikből tanultunk az szerepelt, hogy 1956 ellenforradalom volt. Elhittem. Miért?....Mert azt mondták. Beettem Mátyás királyt is, meg a tatárjárást is, ahogyan a pitagorasz tételt is....ugyanazok (a tanáraim) mondták, és ugyanazokban az iskolai tankönyvekben szerepelt.

Tudásunk nagyrésze honnan származik? Honnan tudod, hogy kerek a föld és nem lapos? Honnan tudod, hogy Ausztrália létezik?

Hallottál róla, könyveket olvastál róla, láttad a TVben és talán, ami a leghangsúlyosabb, ezt tanították az iskolában. Elhiszed? El hát. Még akkor is ha saját szemeddel sosem tapasztaltad, hogy valóban kerek a föld, nem vagy űrhajós. A legtöbb tudásunknak nem megyünk utána, én nem csináltam matematikai számításokat, hogy vajon a pitagorasz tétel igaz-e. Nem is érdekelt. Most jön a szentségtörés. Engem általános iskolában 1956 sem érdekelt. Ugyanolyan távoli valami volt, mint a Mohácsi vész, vagy a Pákozdi csata. Tök jó (vagy tök szar), de túl vagyunk rajta, és különben is mikor csöngetnek már. Beettem mindent, amit tanítottak nekem.

Azt hiszem tudásunk vagy 80%-a ilyen lehet. Egyszerűen elhisszük amit mondanak nekünk.

1989-ben 17 éves voltam. A kommunista rendszer összeomlott és hirtelen az újságok, a könyvek, a TV arról kezdett el beszélni, hogy 1956-ban forradalom volt. Új történelemkönyvet kaptunk, de annak tartalma más volt. Ugyanazokat az újságokat olvastam, de azok homlokegyenest mást írtak mint akár néhány hónappal korábban.

Néztem a TV-t, ahol okos, öltönyös emberek, szuperkomoly arckifejezéssel beszéltek a forradalomról. Ugyanolyan okos, öltönyös emberek, szuperkomoly arckifejezéssel, mint akik korábban az ellenforradalomról beszéltek.

Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy semmit nem fogok elhinni ezentúl csak mert azt valaki nagyon komoly arckifejezéssel, mégoly hangsúlyos kellékekkel megtámogatva, mondja.

Ez a története annak, ahogy a szkepticizmus alapvető részévé vált a gondolkodásomnak. A görög szkeptikusok valami ilyesmit vallottak:

- minden tudás csak limitált lehet. Még a logika eszközét használva sem lehetünk bizonyosak abban, hogy a végső igazságra bukkantunk mert azok a tények (premisszák), melyeket logikus következtetéseinkhez használunk legtöbbször előfeltevéseken alapulnak.

Számomra a szkeptikusok legfontosabb üzenete az, hogy nincs végső igazság, az nem létezik valami tiszta, megkérdőjelezhetetlen formában.

Talán ünneprontó dolog ilyeneket írni, amikor a TVben vonják fel a zászlót, ma majd okosok patetikus szavakat szuperkomoly arccal megint, de számomra ez az egésze már régen valahogy mérgezetté vált. Talán túl öreg vagyok 37 évesen, már nem eszem be a kanyarokat, már ott ül a vállamon a kisördög és azt mondja:

- mi van ha átírják a könyveket megint?