...és még annyit, hogy...

Amikor először láttam a debreceni akkumulátorgyár terveivel kapcsolatos közmeghallgatás videófelvételeit, az ide-oda feltöltögetett videódarabkákból nagyon nehéz volt kikövetkeztetnem kik ezek az emberek.  Még nem tudtam, hogy mit látok pontosan, de az volt az érzésem, hogy valami fontosat.  Feltűnt, hogy napokkal az esemény után se lehetett normális összefoglalót látni, esetleg elemzést olvasni. Ahhoz képest, hogy tele volt a terem professzionális kamerákkal jó darabig csak rossz felbontású mobilos felvételek keringtek. Ez azért is volt furcsa számomra, mert máskor már egy pár fős tüntetést is azonnal élőznek a nagyobb portálok. Remélem nem arról van szó, hogy nem tartották mérföldkőnek, ami Debrecenben történt, történik.  Azóta jobb a helyzet, megjelent pár összefoglaló elemzés, és nekem is alkalmam volt olyanokkal beszélni, akik jelen voltak a közmeghallgatáson.  Szóval, amikor még csak a fantáziámra hagyatkozhattam az én tippem a résztvevők összetételéről a következő volt: 1. Volta

A minap történt tragikus rendőrgyilkossághoz kísértetiesen hasonló eset történt 2017-ben Tallinnban.  Azzal a különbséggel, hogy Észtországban az intézkedő rendőrök a késsel rájuk támadó embert a helyszínen lelőtték.  (csak erős idegzetűek nézzék meg a videófelvételt)   Az áldozat egy 33 éves fiatalember Jaanus Käärmann volt, aki súlyos mentális problémában szenvedett és a kérdéses őszi délután mezítláb járt fel alá, két késsel a kezében Tallinn egyik központi terén. Ez a tér a 400.000 lakosú észt fővárosban olyan frekventált hely, mintha Budapesten a Kossuth téren vagy a Hősök terén történt volna az eset.  Az eseményről számos felvétel készült , ezeken az látható, hogy a lakossági bejelentésre kiérkező rendőrök felszólítása ellenére a férfi nem tette le a késeket, egy ponton a felé közeledő rendőrjárőr irányába kezdett rohanni, amire annak társa leterítette a támadót, aki a helyszínen életét vesztette.  Az eset, különösen miután egy egész ország nézte végig a közösségi médiában pár

Bejárta a szingapúri bulvársajtót egy 17 éves helyi lány (Zoe) története, akit az édesapja egy Charles & Keith táskával lepett meg amiről a lány rövid tik-tok videó formájában számolt be azzal a kísérőszöveggel, hogy - "köszi apa!" A videót meg azzal feliratozta, hogy: - "Az első luxustáskám! :))" @zohtaco thank you dad 🥹 ♬ Glitch - Just audios A tinédzserlány lelkesedése nem tarthatott sokáig, mert megérkeztek az első kommentek, amik erősen kétségbevonták, hogy a Charles & Keith egy luxusmárka lenne: A legkegyetlenebb tényleg talán az első kommentár, ami azt a kérdést teszi fel: - Ki mondja el neki? (mármint, hogy ez messze nem egy luxusmárka) Zoe egy válaszvideót készített, amiben sírva mondja el, hogy számára nagyon kényelmetlen a pénzről beszélni, mert neki sosem volt sok. Elmeséli, hogy ők nem tudtak kenyeret venni a Bread Talk-ban (az egy menő helyi pékséglánc itt...ahol sokkal drágább a kenyér, mintha megvennéd a szakszervezti fenntartású közér

Nem hibáztatom a Telex újságíróját , hogy fogalma nincs arról mit nézett meg a Netflixen, amikor megírta a kritikáját. Elsősorban azért nem, mert tiszteletben tartom, hogy mindenki egészen más szemmel, lélekkel, gondolatvilággal, elvárásokkal és hangulatban ül le egy filmhez. Valószínűleg ráadásul magyarul nézte meg, (ezt onnan veszem, hogy a magyar címet használja a cikkében hivatkozásként) és véleménye szerint Edgar Allan Poe-val telepakolva lett a film, ami az újságíró interpretációjában egy "csigalassúsággal mozgó, mindenféle vizuális fantázia nélküli, monokróm nem különösebben lebilincselő nyomozás története." Az én véleményem ehhez képest az a filmről, hogy az minden tizedmásodpercében Edgar Allan Poe-ról és munkásságáról szól, és nem vele, hanem Christian Bale-lel és az általa alakított karakterrel lett telepakolva pusztán azért, hogy a Poe-ra oly jellemző nézőpontváltásokhoz aszisztáljon és rajta keresztűl (is) lássuk a valódi főszereplőt, aki inkább költő, mint író e

Tegnap arról írtam egy bejegyzést, hogy milyen vita zajlik a mesterséges intelligencia és az annak segítségével létrehozott műalkotások szerzői joga körül . Ma a témában zajló másik fontos diskurzusról akarok írni, arról, hogy a mesterséges intelligencia milyen módon alakítja át az egyetemi számonkérések rendszerét, sőt a felsőoktatás egészét.  A ChatGPT berobbanásával ismét fellángolt a vita arról, hogy mennyire működnek az egyetemi számonkérés rendszerei az új technológiák megjelenésével. Ez a vita nem az AI-val kezdődött. Évtizedek óta van diskurzus arról mit kell megtanulni és mihez lehet használni mondjuk a függvénytáblázatot. Másik példa, ami a 80-as évek óta velünk van (tehát több mint 40 éve), hogy lehet-e számológépet használni órán, vagy tessék kockás füzetben kézzel (fejben) levezetni az egyenletet.  Én műszaki szakközépiskolában tanultam a 80-as évek második felében és nekünk még szakrajz órán, hatalmas rajzolótáblák fölött görnyedve kellett egy-egy rajzot beadni. 15-20 órá

Ahogyan sokakat engem is beszívott az utóbbi hetekben a ChatGPT mesterséges intelligancia alapú chat programja. Nem vagyok a téma IT szintű szakértője, abszolút felhasználói szinten közelítek a kérdéshez és ezáltal megengedem magamnak, hogy az egyszeri végfelhasználó szempontjából nézzek az egészre és teljesen hidegen hagyjon milyen brilliáns vagy éppen egyszerű megoldások állnak egy-egy AI alkalmazás mögött. Nem érdekel sem a matek, sem a programozás, sem a hardver és sem a teljes fizika, kémia, matematika, ami ezek mögé kell. Kb. úgy nem érdekel, ahogy nem érdekel mitől hűt a hútőgép, vagy hogy katódsugárcső vagy LCD elemek hozzák a képet a kepérnyőre.  Engem a felhasználói élmény érdekel, álljon el a kaja hűtőben anélkül, hogy megsükketülnénk a zúgástól és rámenne a gatyánk a villanyszámlára. Ne legyen hangyás a TV képe hanem úgy érezzem rám esnek a jégdarabkák amikor a jégkorong közvetítésen a plexifalhoz csapódik egy játékos.  Az AI alkalmazásokhoz is így álltam. A Google fordít b