Akkumulátorgyár Debrecenben

Amikor először láttam a debreceni akkumulátorgyár terveivel kapcsolatos közmeghallgatás videófelvételeit, az ide-oda feltöltögetett videódarabkákból nagyon nehéz volt kikövetkeztetnem kik ezek az emberek. 

Még nem tudtam, hogy mit látok pontosan, de az volt az érzésem, hogy valami fontosat. 

Feltűnt, hogy napokkal az esemény után se lehetett normális összefoglalót látni, esetleg elemzést olvasni. Ahhoz képest, hogy tele volt a terem professzionális kamerákkal jó darabig csak rossz felbontású mobilos felvételek keringtek. Ez azért is volt furcsa számomra, mert máskor már egy pár fős tüntetést is azonnal élőznek a nagyobb portálok. Remélem nem arról van szó, hogy nem tartották mérföldkőnek, ami Debrecenben történt, történik. 

Azóta jobb a helyzet, megjelent pár összefoglaló elemzés, és nekem is alkalmam volt olyanokkal beszélni, akik jelen voltak a közmeghallgatáson. 

Szóval, amikor még csak a fantáziámra hagyatkozhattam az én tippem a résztvevők összetételéről a következő volt:

1. Voltak ott magánemberek. A kisember. Akik tényleg aggódnak. Féltik az életüket (a víz nem játék, egy tó már eltűnt a város mellől tavaly nyáron). Féltik az ingatlanjaikat (a magyar ember egyetlen vagyontárgya) és számukra eljött a plaforn (vagy a padló?), amin túl már nem lehet a szokásos propagandával megetetni őket. Ez nem egy felvilágosulás eredménye, egyszerűen nagyobb a félelem hatása, mint az altatóé, amit kapnak. 

2. Sokan valamelyik ellenzéki pártot képviselték. Én a felvételeken három párt képviselőit tudtam beazonosítani (nem azért mert ismerem őket, hanem mert elhangzott, vagy kiírták). Mi Hazánk, a DK és az LMP. Ezek az emberek szintén jobbára helyiek voltak (tehát nem a pártvezetők vonultak fel), ezért feltételezem, hogy bennük ugyanúgy megvan a fent említett félelem, de náluk volt egy düh is. 

Egy ismerősöm a Mi Hazánk jelenléte kapcsán inkább konspirációt sejt, amiben az aláírásgyűjtés tekintetében lehet is valami, de a jelenlévő embereik, akik megszólaltak tényleg ki vannak akadva és tartanak a beruházástól. Ha van konspiráció és a Mi Hazánk funkciója az, hogy semlegesítse az ellenállást, azt a saját jelenlévő tagjaik ellenében (rovására) teszik. 

3. Környezetvédők, civil szervezetek, értelmiségiek. Nem ők voltak többségben, ez nekem sokkal inkább tűnt egy igazi lakossági fórumnak, mint egy civilek (vagy pártok) által szervezett megmozdulásnak. Ettől vált az egész igazán figyelemreméltóvá. 

4. Engem érdekeltek (volna) azok is, akik ott csendesen de kitartóan üldögéltek a hátsó sorokban. Ő róluk én el tudtam képzelni, hogy vagy félnivalóval bíró állami alkalmazottak, vagy akár kiábrándult (megszeppent) FIDESZ szavazók. Ez utóbbi bármelyik előző csoportban is simán előfordulhat. A rendezvényt munkanapon, munkaidőben szervezték. 

Két rendezvény volt. Egy idő után vettem ezt észre, mert ugyanazokra a címszavakra két egymástól kb. 10 napra lévő eseményről dobtak fel a keresők felvételeket. Mindkettőn százak voltak, ezeknek az embereknek külön erőfeszítést kellett tenniük, hogy ott legyenek. Még ha nyugdíjasok is, el kellett menjenek. Akik dolgoznak, azoknak szabadságot kellett kivenni. És ezzel együtt mindkétszer több százan jelentek meg. A FIDESZ egyik fellegvárában. 

Bármit is gondoljunk ezekről az emberekről, akárkik is voltak ezek, ők most nekimentek a tekintélyelvű hatalomnak. A saját darázsfészkében. A kisember nekiment a FIDESZnek. 

Kommentekben a videók és cikkek alatt két nagyon erős kritika is megjelent a rendezvényen jelenlévőkkel kapcsolatban:

Erre szavaztatok debreceniek, élvezzétek az akkumulátorgyárat

Megértem ennek a kommentárcsokornak (elég sokan beírtak ilyeneket) a logikáját. Ez a "nekünk Mohács kell" gondolatmenet, miszerint csak az összeomlás fogja elhozna az észheztérést. Magam is hajlok erre, pedig sajnos empirikus alapja nincsen. Mohács se hozott észheztérést, 1944 sem hozott. Ugyanaz a szar jön fel a pöcegödörből menetrendszerűen tulajdonképpen évszázadok óta. 

Szégyen, ami itt történik, ez a magyar ember. Ilyen csürhe.

Ezzel már nem értek egyet. Egyrészt azért mert a világon mindenhol így néz ki egy dühös lakossági fórum. Azok az indulatok, amik Debrecenben elszabadultak, azok mérhető (belátható) távolságra vannak bármilyen attrocitástól és nagyjából így tud kinézni egy forradalom vagy polgárháború kezdete is. Hogy csürhe? Igen az, mint ahogy mindenkiből az állatot hozza ki, ha beszorítják. Azzal a cinikus arroganciával szemben amit a FIDESZ 12 éve (szerintem 1994 óta) előad ugyan milyen más eszköze maradt az embereknek? Aggodalmukat fejezik ki és írnak egy jelentést mint az EU? Már az EU is túl van ezen...elzárták a pénzcsapot. Aláírnak egy petíciót? Azt meghagyják a pesti értelmiségieknek. 

Nem a dühösen öklét rázó, véreres nyakkal üvöltöző, egymás szavába vágó emberek jelentik itt a problémát. Hanem azok, akik semmilyen más lehetőséget nem hagytak már a párbeszédre. 

Van egy másik oka is annak, hogy nem tartottam csürhének ezeket az embereket. 

Mégha az derülne ki, hogy a jelenlévők (vagy legalábbis a felszólalók) többsége szélsőjobbos lenne, akkor is meglepően okos és nagyon releváns észrevételeket tettek. Jelen volt a Mi Hazánk egyik helyi illetőségű alelnöke (a nevét nem jegyeztem meg) és nagyon jól beszélt. Én nem tudom ki ő, milyen múltja van, miket csinált vagy nem csinált eddig, milyen ideológiát képvisel. Én csak pár percet hallottam beszélni egy videófelvételen és az nem csak összeszedett, értelmes, hanem minden szavában releváns és igaz volt. Ahogy például megszólította a gyár jelenlévő kínai képviselőit az egy egyenes, tisztességges beszéd volt, és egy olyan helyen élve ahol a lakosság 75%-a kínai származású, elmondhatom, hogy hasonló módon kérnek számon nyugati üzletembereket, amikor azok a helyiek rovására probálnak nyerészkedni. Szingapúrban az ugyanolyan érzékeny téma, mint ahogy Debrecenben az a kínaiak jelenléte. 

A kedvencem mégis a kérdéseit konteókkal (chamtrail) összekötő nő volt. 

A magyar társadalom egy ijesztően nagy része animisztikus világképpel rendelkezik. Ezt a szót a fejlődéslélektanban használják az óvodáskorú gyerekekre, akik fejében még a mese és a valóság összeér. Teljes természetességgel vannak körbevéve, tündérekkel, boszorkányokkal és az érzékelhető valóság bármely elemével. Amikor a lányom 4 éves volt és én azt mondtam neki, hogy egy rózsaszín elefántott láttam a szobába befelé jövet az ajtó mögött, ő ezt semmilyen módon nem vonta kétségbe, ment és kinyitotta az ajtót, hogy megnézze az elefántot. A felháborodása később sem arról szólt, hogy miért hazudtam az elefántról, hanem, hogy miért nem szóltam korábban, az elefánt már elment. Most 10 éves. A szempilláját sem emeli fel ha ilyesmit mondok neki. A chamtrailes szelete a lakosságnak (nem csak Magyarországon) még nem érte el a valóságérzékelésnek ezt a szintjét. 

Ezt figyelembevéve jó hír, hogy ezek szerint még egy népmesei vonásokkal teletűzdelt animisztikus világban is az van, hogy a népé a hatalom, ha attól valami eltérés van az ármány. A mesében is az van, hogy az elnyomás, az önkény, a hatalmaskodás az rossz. És ettől a jó királyfi, a legkisebb fiú, Robin Hood vagy a vándorlegény fog megmenteni minket. Ha hiba csúszik a mesébe és meztelen császárrá válik a korábban legkisebb fiúnak hitt megmentő, akkor a mese él tovább. A császár megy..

Az egész rendezvény egymondatba sűrített üzenete a napnál is világosabb:

Nincs semmiféle bizalom a hatalom iránt. 

Nézzük azért ezt meg közelebbről, hogy pontosan mi is történt (illetve mit látunk a videókon). És most koncentráljunk a hatalom megjelent képviselőire. 

Az első rendezvény egy hagyományosabb színházterem, vagy díszterem lehetett, emelt színpaddal, lejtőszerű nézőtérrel. A magyar közéleti rendezvények egyik sajátja a pulpitus, de én ide sorolom a kerekasztalnak csúfolt, áldiskurzust is. Mindkettő a "megmondásra" (mármint a frankó megmondására) van dizájnolva leginkább. A pulpitus ideológiafüggetlenül a hatalom néphez szólásának az egyik legkedveltebb eszköze. Első ránézésre (ha az ember nem érti a nyelvet, nincs tisztában a kontextussal) könnyen összetévesztheti a sorozóbizottsággal, államvizsgabizottsággal, esetleg a rögtön ítélő bírósággal. Valami jól látható magaslatra, asztal (védőfal) mögé, a közönségnél minimum egy komfortfokozattal magasabb (fehér abrosz, ásványvíz) kiültetett, gondosan kiválogatott emberek. A komfortfokozat különbségén (a közönség szomjan is halhat) túl üzenet értékű az az elrendezés is, hogy habár eredetileg közmeghallgatásról van szó, a beszélők hallhatóságát biztosító mikrofonok nem a "köz" hanem a hatalom képviselői előtt vannak. 4-5 is. A közönségnek az ő beszédeiket kell hallgatni (4-5 beszéd ha nem több). Ha lenne esetleg kérdés, akkor a munkatársak majd kiszaladnak egy-egy mikrofonnal.

Akkor itt most ki hallgat itt meg kit? 

A rendezvény (nem csak az, az összes többi hasonló, amikor a magyar közigazgatás kommunikálni kíván a lakossággal) már az első pillanattól kezdve, már a térbeli felállásban hazug. Ez nem FIDESZ találmány, én szakmai ügyekben is attól kaptam már 25-évvel ezelőtt is agyvérzést, hogy a minisztériumi egyeztetés az rendszerint azt jelentette, hogy "lejött" az előadó (véletlenül sem a felelős döntéshozó) és hosszan közölte, hogy mi lesz. 

Ezzel az altatási technikával próbálkoztak Debrecenben is. Az első rendezvényen még a fizikai tér védte őket, mert a színpad magasan volt és egy kék terítős asztal mögött ültek még ehhez képest is. Ez kb. olyan hatást tett, mintha egyszerre védték volna magukat egy várárokkal és hatalmas középkori falakkal. Ha a második rendezvényhez hasonló indulatok csaptak volna fel, legfeljebb azt lehetett volna látni, hogy mint zenekarnak csápolnak a rajongók az árokból. 

A második rendezvényre rászaladtak a rendezők (már középkori várostrom stratégiai szempontból). Én egyébként kifejezetten csodálkoztam, hogy a látottak alapján semmilyen korábban szokásos eszközt nem dobtak be. A fizikai elrendezés kifejezetten előnytelen volt számukra. A beszélőket nem emelte ki, ez önmagában sem praktikus, és nem volt érdemi távolság (árok, védvonal) a közönség és a hatalom képviselői között. Volt ugyan asztal előttük, de amikor valaki arra beszélőként rátámaszkodott és felülről üvöltözött az ispán arcába, az egy olyan jelenet, amit a Ludas Matyiban is kizárólag csak az Uraság engedhetett meg magának. Biri néne is csak pillangókká vagy békává tudta változtatni. 

De én "szinte" hiányoltam a FIDESZ nukleáris arzenálját, a helyi focicsapat ultráit, akik pesten a választási irodákban szoktak ügyintézni, de Debrecenben is volt már rá példa, hogy egy Sikh lovagjuk egyedül vert szét egy értelmiségi diákrendezvényt. Porszem került a gépezetbe, szerintem azt hitték Debrecen azért az övék ott senki nem fog ugrálni. A terv a jelek szerint az volt, hogy egy közigazgatási macával 17-szer kimondatják a társhatóságok szót, egy olyan 30 perces előadás keretében, amit egy környezetvédelmi egyetemi óra követ anesztezológiai jelleggel. 

Hogy az egyébként okos és biztos szimpatikus szakember előadását milyen hosszúra tervezték azt valószínűleg sosem fogjuk megtudni, mert a lakosság lekeverte őt kb. ahogy  (a későbbi Lagzi) Lajcsit az Örsvezér térnél, amikor zeneakadémiát végzett trombitásként még azt gondolta klasszikusokat fog játszani. 

És innen jöttek a nagyon erős, nagyon betaláló mondatok, kiabálások, üvöltözések. 

Hogy miért nem lehet tisztességes emberek módjára beszélni egymással? (mármint érhetően, egyszerűen, mint ember az emberrel). Nekem ez régi vesszőparipám, a magyar közigazgatás (állam, önkormányzat, hatóságok, hivatalok) nyelve. Az elbánásmód címmel éppen 10 éve írtam erről. 

Hogy ki vállalt ebben az országban, bármikor, bármiért felelősséget? Hogy a kínai vendégeknek fordít-e valaki vagy díszletnek lettek beültetve? (Vegyük észre a résztvevők kikezdik, nem fogadják el, a számukra berendezet színpadot)

A kérdések visszatérően, a kifeszített molinó is arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatalom a népé, a közigazgatás feladata pedig a nép akaratának a végrehajtása.