Csak egy magyarázat maradt

 Nem akarok túl sok szót pazarolni Orbán Viktorra és a beszédére. Én nagyon remélem, hogy eljön az az időszak, amikor nem vele lesz tele a sajtó és nem lesz értelme őt idézgetni, elemezgetni. Már az borzasztóan szomorú, hogy egyáltalán egy ilyen emberrel kell foglalkozni és az ő szintje, az ő gondolatai és szavai határozzák meg egy egész ország közbeszédét. 

Van ez a régóta csordogáló vonal arról, hogy Orbánt fogják az oroszok. Volt itt szó valami táskáról, tele pénzzel, arról felvételről, Orbán fel sem akart menni, valami orosz illetűségű de magyarországon székelő maffiózó kapcsán. Nem emlékszem a részletekre.

Aztán ez összekötődött azzal, hogy Orbán Oroszországgal kapcsolatos párfordulata azután következett be, hogy ellátogatott Moszkvába és hazefelé menet Putyin személyesen vitte ki a reptérre anélkül, hogy a magyar diplomácia kar vagy a kormány bármelyik tagja ott lett volna. 

Egy táskányi pénzzel szerintem még nem lehetne így fogni Orbánt, de én nem is innen közelítenék. Nem tudjuk mivel, miért és hogyan fogják. Én csak a következményeket látom, ami egy lefelé vezető spirál képét mutatja. 

Az orosz reláció tekintetében egyértelműen tavaly február 24 volt a fordulópont. A nap, amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát. Az azt megelőző időkben még sokáig el lehetett mondani, hogy ez egy klasszikus hintapolitika, a nagy birodalmak közé szorult kis államok szokásos (és érthető) játéka, amiben az egyensúly a lényeg. Egyszerre teszek a pirosra és a feketére is, valamelyik nyerni fog. 

Belefértek ebbe a képbe a rendszeres orosz látogatások, a kiterjedt üzleti kapcsolatok, a fokozódó együttműködés. Észtországban élve (akik hagyományosan oroszellenesek) én elég közelről láttam, ahogy a szomszédos Finnország kifejezetten jó kapcsolatot ápolt Oroszországgal. Ők is atomerűvet akartak építtetni velük, Helsinki hagyományosan jó pénzt csinált az orosz bevásárlásokból, az ország délkeleti részén már kezdték megfontolni az orosz mint második (nem hivatalos) nyelv bevezetését, ahogy a délnyugati részeken a svédet használják. Egy versengő hatalmi tömbben politikailag és gazdaságilag is jól jön ha van olyan megbízható és lojális tag, aminek azért vannak kapcsolódásai a másik félhez. Finnország ezt földrajzi értelemben megengedhette magának (olcsóbb, jövedelmezőbb és biztonságosabb volt), de Németország erős orosz gazdasági érdekeltségei is ilyen kapcsolódást jelentettek sokáig. Rá lehetett illeszteni a magyar narratívát erre. 

Az orosz invázió után volt pár napnyi zavarodottság ("lehet, hogy át kell majd gondolnunk Oroszország politikánkat") de aztán Márki-Zay segítségével azonnal kifundálták a békepártiság pozícióját, amit csak nagyon rövid ideig lehetett úgy értelmezni, hogy a nyugati erős beavatkozással (szankciók és fegyverszállítmányok) szemben mi valami semleges, svájci stílusú kívülállást hangsúlyozunk a feleket azonnali fegyverszünetre szólítva fel 30 másodpercenként. Nem volt türelmük (vagy lehetőségük) ezt a látszatot sokáig építgetni, mert a pitbull sajtó szinte az első pillanattól kezdve nagyon erősen orosz párti lett, de ennél is erősebb (és megdöbbentőbb) volt Orbán Viktor kirohanása Zelenszkij ukrán elnök ellen, rögtön a választások éjszakáján és azóta is folyamatosan. 

Ezt a lépést, vagy lépéssorozatot nem lehet már a hintapolitika logikájából levezetni. Továbbra is fenntartva a nagyhatalmak közé szorult kisállam nézőpontját, még lehetett itt azt mondani, hogy 2022 Április magasságában volt, lehetett értelme az oroszokra tenni. Kb. ugyanaz a szisztéma, mint ahogy Trump nyerését várja és explicit módon ennek hangot is ad idejekorán. Tiszta matematikával kijön egy játekelméleti számítással. Ha Biden nyer, már bármit tesz romlani fognak az amerikai-magyar kapcsolatok. Ebben egy Trumpnak drukkolás már nem oszt, nem szoroz, ennél sokkal nagyobb kavicsokat rakott már Orbán az amerikaiak cipőjébe. Miközben ha Trump nyer, a korai támogató melléállás jutalmát busásan le lehet aratni. Lesz majd megint látogatás a Fehér Házban, ne adj isten Magyarországra jön az újraválasztott elnök. Tehát kicsi veszteség, nagy nyereség, tiszta matematikával kiszámítható, hogy nyilván meglépi. 

Ugyanerre a kaptafára rá lehet húzni a korai oroszpártiságot a háború kezdeti időszakában. Amúgy is, eddig is oroszpártiak voltak, ha az oroszok kerekednek felül (és ezt Orbán számtalanszor megjósolta, máig azt mondja, hogy az oroszokat nem lehet legyőzni) akkor az egy jó pont a speciális viszonyban, a hintázó kapcsolódásban és az EUnak se lesz más választása mint valamilyen módon konszolidálni a helyzetet, amihez megintcsak Magyarország lehet esetleg a közvetítő. Amikor a finnek is berágtak és lerázták magukról az amúgy is nagyon problémás orosz atomerőmű építést és felvételüket kérték a NATO-ba, úgy tűnt Magyarország egyedül marad a nyugati szövetségen belül, akinek továbbra is jó kapcsolatai vannak Oroszoroszággal. Egy hintapolitikát folytató állam kiemelkedhet ezzel, majd itt lesz csúcstalálkozó, magyar közvetítéssel épülnek újra az elszakadt szálak és Magyarország Ukrajnával szemben (pl. a magyar kisebbség védelmében) sokkal kedvezőbb pozícióban lesz a győztes barátjaként. 

Ez azonban csak nagyon-nagyon rövid ideig volt egy tartható terv. Erkölcsileg, morálisan már az első pillanattól kezdve hányiger-keltő volt az, ahogyan a magyar hivatalos politikai és kormánypárti sajtómegnyilvánulások az orosz oldalra áltak. Sokan azt mondják, hogy a politika nem erkölcsös, morális műfaj, de én ezzel nem értek teljesen egyet. Hogy nem erkölcsös (a szarkavarás a lényege) az világos, de a játszmáikat mindig úgy játszák, hogy nagy erkölcsi narratívákban legyen elmondható, amit művelnek. A szabad világ, a békepárt, hogy minden seggszagú diktatúra hivatalos nevében benne van a nép vagy a demokrácia kifejezés. Mik ezek ha nem erkölcsi pózolások? A politikának a népmesék, a görök drámák és mítoszok szintjén kell tudnia pozícionálnia magát és ezekben az ősi történetekben nagyon fontosak a leosztott szerepek morális pozíciói. 

Ezt szem előtt tartva, és azt látva, hogy az idő haladtával folyamatosan romlottak az oroszok pozíciói, egyre nehezebben lehetett elhinni, hogy itt valami játékelméleti számítgatás mentén van értelme az oroszok nyerésére játszani és ilyen egyértelműen, ennyire mindenféle gesztus és egyensúlyozás nélkül szapulni az ukránokat, az EU-t. Még a megszavazott szankciókat is rejtegették, ha nem lenne maradvány ellenzéki sajtó akkor azt élnénk meg, hogy ezek fű alatt, a mainstream kommunikációjukkal szöges ellentétben mindent megszavaznak Brüsszelben, miközben ugyanezekben a témákban döngetik a mellüket. Ezt azonban nem tudják ilyen vegytisztán megtenni, mert átmegy a sajtón, hogy aláírtak, megszavaztak mindent ezért itt is szintet kell lépni. Ki is áll Orbán a háttérbeszélgetésből "kiszivárgott" értelmezésével miszerint már csak kényszerből tagja a nyugati szövetségnek. Ez a mozgás úgy mutat egyre inkább az oroszok irányába, hogy időközben az oroszok már rég levonultak Kijev ostromáról, jelentős területeket veszítettek a korábban megszált keleti részeken és hosszú hónapok óta képtelenek érdemi eredményeket felmutatni a harctéren. Megint a hideg számításra bontva az egészet egy zuhanásszerűen csökkenő orosz győzelmi esély mellett emeli a magyar kormány a tétet az oroszpártiságban. 

Van az a pont, ahol elveszíti ez az értelmezés a jelentőségét, mert nem jön ki a matek. Nagyon nagy ugrás lenne azt gondolni, hogy itt az oroszpártiság, és az oroszok legyőzhetetlenségének hangoztatása egy erős végjátékra épít, amiben a nukleáris arzenál fordítja át a helyzetet. Az ugyanis egy armageddon közeli állapotban történhet csak meg, amiben minden tényező kiszámíthatatlanná válik hirtelen, nincs értelme, nem lehetséges a hagyományos politikai esélylatolgatás keretei között gondolkodni. 

Azt látva tehát, hogy rohamosan csökken az oroszok győzelmi esélye és nagyon komolyan megkérdőjeleződik Oroszország hosszú távú hatalmi pozíciója, Orbán gyakorlatilag hetente emeli orosz irányba tétet az erősen elvisz engem egy másik, a bejegyzés elején említett magyarázat irányába.  Orbánt fogják Oroszországból. 

Amikor minden az országot érintő hatalmi, gazdasági és politikai logikának ellentmondanak a lépései, akkor nem marad más értelmezési lehetőség, mint annak feltételezése, hogy az ő személyes léte van szorosan összekapcsolódva Putyin és rezsime létével. Ez a személyes lét jelentheti az ő politikai túlélését, de akár a szó szoros értelemben véve az életét is. 

Mi lehet az az ár, amiért még mindig fent lehet tartani ezt az irányt? Az, hogy nincs más választása. Hogy az utolsó pillanatig addig kanyarog, addig nyekereg, amíg egy centi mozgástere is van. Belülről a jelek szerint nem fenyegeti semmi. Simicska Lajos volt az egyetlen vezéráldozat, amit meg kellett hoznia az oroszbarátság oltárán és simán beáldozta, lecserélte Lölő-re. Az '56, a doni események, a '44-45-ös rombolás és akár az 1849-es szabadságharc kozákokkal való leverése okán hagyományosan oroszellenes magyar jobboldalt úgy hangolta át oroszbaráttá, ahogy a rádioállomást áttekeri az ember egyik csatornáról a másikra. Én sajnos ebben nem az ő zsenialitásáról vagyok meggyőződve hanem a magyar nép "állagáról" mond ez sokat. Olyan képlékeny mint a gyurma, 1956 októberében még forradalmat csinál, 1957 május elsején ugyanaz a tömeg már az állampártot élteti. Egy gyereket nem lehet kihordani annyi idő alatt ami alatt ez a nép képes köpönyeget váltani. (Ha nem morálisan megítélni hanem megérteni akarom, akkor azt mondom, hogy ez a kaméleon lét a túlélés evolúciós tanulsága Magyarországon. Az észtek a kő alá bújnak, elrejtőznek. A magyarok oda állnak, ahonnan a nyomás jön). 

Orbán egy sportos, energikus fiatalemberből Palpatine császárrá öregedett és az életéért küzd. Ha Putyin elvész vele vész ő is és ebben neki nincs választási lehetősége, játéktere. Ezért aztán az ő személyes játékelméleti számításai szerint, akkor és azzal maximalizálhatja a túlélését ha a lehető legtovább forgatja követőit az orosz irányba és a lehető legtovább konfrontálódik a nyugattal úgy, hogy onnan ne fenyegesse hasonló mértékű vagy nagyobb veszély. Az orosz nyomás, az onnan fenyegető veszély azért lehet sokkal de sokkal nagyobb mint egy táska pénz, mert a legutóbbi fejlemények ismeretében már az EUs pénz elvesztése, a nyugati szövetségben meglévő összes megmaradt kapcsolat megromlása sem elég nagy ár, hogy ezt ellensúlyozza. A mostani beszéde ebben a sodorban azért volt ijesztő megint, mert mind az EU mind a NATO tagság relativizálódott benne. 

Orbán megjegyzéseit nagyon komolyan kell venni (addig míg bármekkora hatalma van), mert mindig előre pontosan megmondja mit fog csinálni. Nem tudom a cselekedeit a magyar érdek mentén értelmezni, számomra az amit csinál csak valamilyen személyes pozícióból értelmezhető, amiért egy egész ország fog hatalmas árat fizetni.