Kiraktak a szingapúri egészségbiztosításból, aztán mégse

Számomra a legnagyobb különbség az ázsiai és európai életem között (a klímát leszámítva) a nagy állami ellátórendszerek logikája és működése közötti különbség. Itt most elsősorban a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerre gondolok. 

Szakmailag eddig is tudtam, hogy a kötelező teljes lefedettséget nyújtó egészségbiztosítás szinte csak Európában létezik.. 

Most megint megengedem magamnak, hogy ne a társadalompolitikai ideológiák hanem a felhasználói élmény mentén közelítsek a témához. Mert engem is így ért, és habár a szakmám folytán elméletileg tisztában voltam az eltérő jóléti rendszerek különbözőségeivel, megélni azt a hétköznapokban teljesen más élmény. 

Európa legtöbb országában, amikor az embernek van egy állandó bejelentett munkahelye, akkor azonnal van TB-je is, tehát egészségbiztosítása és nyugdíjmegtakarítása. Ha akarja, ha nem. (most a bejegyzés erejáig engedjük meg ezeket az elnagyolt leírásokat. A valóságban ez nem ilyen vegytiszta.)

És azt se keverjük most ide, hogy a magyar egészségügyi ellátórendszer (ami szintén az európai mintát követi) az éppen a szétesés szélén áll. Ennek a szétesésnek semmi köze nincs a rendszerhez, nem a rendszer módot csődött, az a politikai kultúra, ami ma Magyarországon uralkodik az bármilyen rendszert tönkretenne. 

Amikor hagyják működni (illetve tényleg működtetik) maga a rendszer végtelenül egyszerű. Ha van munkahelyed, biztosítva vagy. Ehhez semmit nem kell tenned. Automatikusan és kötelezően levonják a fizetésedből és onnantól nincs más tennivalód, mint betegség esetén vinni a TB kártyádat bemondani a TAJ számodat, vagy mit tudom én hol tart az otthoni adminisztráció ebben. 

Az is nagyon fontos sajátossága a rendszernek, hogy nincsen egyéni számlás nyilvántartás. Mindegy milyen alacsony vagy milyen magas a béred, a befizetés ugyan arányos a bérrel, a kapott szolgáltatás nem. Teljes körű ellátásra jogosult mindenki, aki biztosítva van, tekintet nélkül a hozzájárulás mértékére. Itt tehát egy nagy arányú jövedelem újraelosztás történik. 

A szociálpolitikusok általában szeretik ezt a megoldást mert nagyon erős szolidaritási elem van a rendszerben. Azért is szerethető ez a megoldás, mert az egyéntől tulajdonképpen nem vár el semmit, nem kell érteni hozzá, nem kell átlátni, nem kell számolgatni, gondolkodni, takarékoskodni, biztosítót váltani stb. Van egy állami biztosítás, eszi-nem-eszi, azt kapja.

Ehhez képest azokban az országokban, ahol az egészségügy piaci alapokon működik - és Szingapúr ilyen - ott az egészségbiztosításoknak egy nagyon bonyolult és egyénre szabott rendszere van. Egyénre szabott abban az értelemben, hogy egyrészt

- Mindenki magáról gondoskodik

másrészt

- A szinte végtelen számú elérhető lehetőség közül, mindenki azt választ, amit akar. 

Ezt azért rögtön korrigálnám is, mert van egy alap kötelező biztosítás. Sőt, a piaci alapú rendszerekben is ingyenesek az életmentő beavatkozások, de Szingapúr például teljesen ingyenessé tette a COVID járvánnyal kapcsolatos teljes ellátást, hogy ezzel ösztönözze az embereket az egészségüggyel való kapcsolattartásra (az emberek ugyanis rejtőzködni fognak, ha fizetniük kell a kezelésért). Ezek azonban szélsőséges helyzetek, alapból az van, hogy a kórház az egy vállalkozás és a vállalkozás pénzt kér a szolgáltatásaiért. 

Az első számú változat ebben a rendszerben, hogy mint az étteremben. Bemész, eszel, fizetsz. Ha csőgazdag vagy akkor nem érdekes mekkora a számla, ki fogod fizetni. 

A hétköznapi emberek ehhez képest nem engedhetik meg maguknak, hogy piaci áron betegedjenek meg. Az orvosnak fizetni kell, az (errefelé) nem kérdés, és az orvoslás technikai lehetőségei ma már nagyon magas színvonalon állnak, azonban ennek az ára kifizethetetlen egy egyszerű halandó számára. 

Ezért jöttek létre a különféle biztosítások, melyek szétosztják a terheket egy nagy sokaság tagjai között arra alapozva, hogy a kockázat mindenkinél megvan, de nem mindenkinél következik be. Az európai hagyományokban a 19. század végén nagy kötelező állami rendszereket vezettek be, Ázsiában (legalábbis itt Szingapúrban) az öngondoskodás a jellemzőbb, és a biztosításhoz való csatlakozás az egyén döntése. 

Hogy ezt rögtön (megint) korrigáljam is, a szingapúri egészségbiztosítási rendszer alapját is egy kötelező, az állam által működtetett biztosítási forma képezi, amit itt Medishield Life-nak hívnak.  (az ezt kiegészítő, szintén kötelező ápolási biztosításról korábban írtam egy bejegyzést)

Ebbe a rendszerbe minden állampolgár és letelepedési engedélyyel bíró ember kötelezően beletartozik, tekintet nélkül a korára és egészségi állapotára. A rendszer nagyon hasonló a magyarhoz, abban az értelemben, hogy amikor valaki dolgozik, a munkáltatója levon 20%-ot a fizetéséből TB gyanánt, és szintén a munkáltató a fizetés 17%-ának megfelelő összeget befizet a munkavállaló egyéni számlájára. 

A különbség az állami rendszerben tehát abban van, hogy a befizetések egyéni számlán kerülnek nyilvántartásra, másrészt pedig abban, hogy ezekből a befizetésekből nem csak az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás fedezhető, hanem az emberek ebből fizetik az állami bérlakások bérleti díját, illetve a berleti jog törlesztőrészleteit is. Magyarul a TB lakásvásárlásra is használható, a lakás költségei (ha van munkahelye az embernek) nem a nettő bért terhelik. Ezen felül az egyéni számlás megtakarításokat befektetési célra is lehet használni, az állam kamatot fizet azért ha a számlán tartott pénzt az állami befektetési alapok forgathatják és természetesen garantálja az állam a befektetett összeget (és az ígért kamatokat), nem fordulhat elő, hogy eltapsolják a pénzt. (Előfordulhat, de akkor az állam hitelt vesz fel, hogy az állampolgárai eltapsolt pénzét és az ígért kamatokat kifizesse). 

Hogy érzékeltessem mennyire fontos szerepe van itt az egyéni döntéseknek azt szeretném kiemelni, hogy az egyéni számlán lévő pénzről nagyon sokféle döntést hozhatnak az emberek. Pakolhatják egyik alapból a másikba, kiegészíthetik eseti befizetésekkel, befektethetik, lakást vásárolhatnak a saját TB-jükből. A legfontosabb, hogy napra készen, folyamatosan látják mennyi pénzük van az egyéni számlájukon és egészen pontosan tudják milyük van arra az esetre, ha nyugdíjba akarnak volnulni vagy megbetegednének. 

Ha valakinek nincs munkahelye, akkor maga kell befizesse az alap biztosítási díjat, ez olyan évi $1000 körül alakul (kortól is függ, ez egy erős kerekítés és becslés, de nagyságrendileg ennyi). Ha valaki ezt se tudja befizetni akkor az állam ki fogja egészíteni neki. (Sajnos nem automatikusan, kérvényeznie kell). 

Mindenesetre a fentiek alapján elmondhatjuk, hogy ez a biztosítási forma minden egyes embernek megvan. Azt is fontos megjegyezni, hogy akkor is megvan ha valaki krónikus megbetegedésben szenved, fogyatékossággal él vagy nagyon idős (vagy mindhárom, ami a legvalószínűbb kombináció). 

Mire elég ez a biztosítás? Az egyéni számlán meglévő pénz keretéig lehet belőle fedezni az egyszerúbb orvosi beavatkozásokat, a járóbeteg ellátás költségeit. Egy háziorvosi vizit az olyan $50, mi már törzsvendégek vagyunk a baleseti sebészeten, egy lábtörés, vagy egy sürgősségi ellátás olyan  $120. Egy röntgen $100, egy ultrahang $150. Egy oltás $150, egy teljes éves szűrés vér, vizelet és székletvizsgálattal $500 körüli összeg (plusz a vizitdíj). Ezekben a gyógyszerek nincsenek benne, azok árra a pár dollártól a horrorig. 

Azt kell, hogy mondjam, hogy 50 felett, kiskorú gyerekkel az ember havi 500-600 dollárt simán otthagy az egészségügyben. Vagy csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek :)

Ha nincs az egyéni számlán ennyi pénz, akkor készpénzzel kell kiegészíteni, vagy lehet válogatni az orvosok, rendelők között, mert ezek tényleg úgy működnek mint az üzletek. A gyógyszer sem úgy írják fel, hogy az orvos felírja és akármelyik patikában kiválthatod. Minden háziorvosnak saját gyógyszerkészlete van, minden kórháznak saját patikája és amikor ők felirnak valamit azt csak náluk tudod kiváltani. Tehát a gyógyszer az a biznisz része, a háziorvos nagyon nem akar elengedni anélkül, hogy valamit fel ne írjon. Fájdalomcsillapítóból például nekünk szerintem olyan 10.000 évre elég adag van itthon pedig csak két éve költöztünk ide. Tudni kell nemet mondani. 

(Széljegyzet: A szomszédos Malajziában ugyanazokat a gyógyszereket töredékeáron meg lehet szerezni. Malajzia Szingapúrnak a tükörképe. Szingapúrban rend van, szigor van, nagyon erős szabályozás, nagyon drága és nagyon gazdagok. Most ezeknek a szavaknak keressük ki az ellentétét és az lesz Malajzia.)

Szóval azt kell mondjam, hogy a háziorvos, járóbeteg ellátás kombó az nagyjából saját finanszírozásból megy, mármint az egyéni TB számláról vagy saját pénzből. 

Az igazi nagy költségek akkor keletkeznek amikor kórházról van szó, ide értve az egynapos műtéteket is (amit itt kórházi kezelésnek tekintenek). Itt lép be sokkal erősebben a biztosítási elem. 

A MediShield Life kötelező állami biztosítás a kórházi számlák nagyjából 75%-át fedezik. A fennmaradó részt az egyéni számlán lévő pénzből, családtagok egyéni számlájáról, vagy saját készpénzbefizetésből lehet fedezni. Vegyünk egy viszonylag gyakori és egyszerű beavatkozást, egy vakbélműtétet. Ennek az ára $4000 és $7000 körül alakul. Vegyük az alsó értéket, mert az lesz állami kórház a legalacsonyabb szintű kórházi ellátással (12 ágyas kórterem, állami kórházban).  Ezt a szintet itt C-ward (C-osztálynak) hívják. 

A C osztályon csak a legszükségesebb dolgok vannak, többen vannak és a költségek jelentős részét átvállalja az állam. Igen, a biztosításon felül, az állam belenyúl az egészségügyi költségekbe és a számlán mutatják, hogy mennyit fizetsz te (a biztosításodból és magad) és mennyit az állam. A C osztályon a költségek 60-80%-át átvállalja az állam. 

(miért teszik ezt? - rosszindulatú válasz: szavazatért, ott lesz a számlán kinek kell megköszönni. Jóindulatú válasz: az állami gondoskodás keretén belül, elismerve az elszabaduló egészségügyi költségek jelentette problémát). 

Egy vakbélműtéthez 2 napi kórházi ellátás jár általában, a legalacsonyabb C osztályon ennek költsége napi $150-300 dollár körül alakul. Az erős állami támogatás miatt azonban lehet, hogy az állampolgár valójában csak $30-40-et fizet. De ez csak a kórházi ellátás költsége, a beavatakozásé teljesen különálló az a fenti $4000. Tehát a kórházi ágy, az egy kicsit ilyen hotelköltségként van elszámolva, és 4 osztály közül lehet választani. 

Az "A" a csúcskategóriás privát szoba (saját fürdőszobával, TV, telefon, étlapról rendelhető kaja, választott orvos, és most kapaszkodj: vendégszoba a hozzátartozóknak) Ennek költsége ugyanebben a példában (vakbélműtét) $350-550 között van. Ez egy szingapúri szállodai szoba ára. 

Csak összehasonlításképpen, Szingapúr ikonikus Marina Bay Sands szállodájában tavaly $650-ért kaptam szobát hármunknak. Ez volt a legalacsonyabb ár, az alsóbb emeletek egyikén. Csakhogy a feleségemnek éppen születésnapja volt (ez volt az apropója a foglalásnak) és ezért felajánlották, hogy külön pénz fizetése nélkül feltesznek minket a legfelső emeletre egy Delux szobába, az olyan $800. 

A "B1" kategória árai a $300 felé közelítenek naponta (ugye emlékszünk, hogy ez csak a kórházi ágy ára, ebben nincsenek benne a beavatkozások, vizsgálatok díjai, ez pusztán a hotelköltség, szállás+kaja). Ez 4 ágyas kórtermet jelent, TV, telefon, az ágyak elektronikusan alakíthatóak, itt is étlapról lehet rendelni és saját orvost választhat az ember). 

A "B2" kategória (ilyenben volt szerencsém nekem is 2 napot eltöltenem), $200-300 között van. 5-6 ágyas kórterem, de itt már nincs TV, nincs telefon (wifi se volt, mobilnetet használtam), viszont az ágy itt is nyomógombokkal meg karokkal alakítható volt, saját motor hajtja. Ezt én inkább a nővéreknek tartottam nagy segítségnek, a saját pozíciómat pár párnával magam is meg tudom oldani. 

Szóval maradjunk a legolcsóbb elérhető változatnál és az állami biztosításnál. A kórház tegyük fel kijön két napra $100-ból, a műtét és a különböző vizsgálatok azonban $4200 dollárnál állnak meg. (ebből olyan $100 lesz csak a mentő). Ez $4300-as számla (1 millió 135 ezer forint). Ennek 75%-át állja az állami egészségbiztosítás, a fennmaradó összeg $1075. Ezt kell kicsengetni az egyéni TB számláról vagy készpénzben saját pénzből. Egy C kategóriás osztályon lévő betegnek valószínűleg a beavatkozás költségeihez is hozzájárul az állam, tehát a végső összeg alacsonyabb lesz. Ha valakinek nincs ennyi pénze, akkor fordulhat támogatásért egy erre elkülönített állami alaphoz. 

Habár a szingapúriak (is) nagyon szeretnek panaszkodni, hogy mennyire drága minden, különösen az egészségügy, tegyük ezekhez az árakhoz hozzá, hogy a háztartások mediánjövedelme havi $9000 körül alakul a városállamban. A medián nem az átlag, a háztartások fele ennél többet, a másik fele ennél kevesebbet vissz haza. Kb. 1,3 millió háztartásról beszélünk. Ha valamelyik családtagnál havonta van egy-egy vakbélműtéthez mérhető beavatkozás, vagy árban ahhoz mérhető bármilyen egészségügy költség, a háztartás túl fogja élni. Egy átlagos családban ez azért nem havi rendszerű kiadás. 

A gondok akkor kezdődnek, amikor súlyosabb problémák vannak, komplexebb beavatkozások és idősebbek az emberek. Akkor ez az állami biztosítás nem lesz sajnos elég. Képzeljünk el egy 30.000 dolláros (8 millió forintos kórházi végszámlát),  egy szívműtét után, és annak ki kell fizetni a 25%-át. Az $7500 az egész család havi jövedelme simán rámegy. És akkor azt még nem számoltuk, hogy ahol ilyen nagy beavatkozás van, ott a lábadozás, utókezelés költsége sem lesz elhanyagolható.

Az állami egészségbiztosítási rendszer honlapján olvastam azt a kalkulációt, miszerint ma egy idősődő, nyugdíjkorhatárhoz közelítő embernek, a várható élettartamot (ami itt bőven 80 év felett van) és az ezzel járó krónikus betegségek kockázatát figyelembevéve egy embernek idős korára olyan $191.000 megtakarítása kell legyen az egyéni számláján, hogy élete végégig fedezni tudja a várható kezelések költségeit. Egy hosszú ideig egészséges, az egyéni számláját fiatal kora óta töltögető, azzal jól sáfárkodó ember számára ez nem elérhetetlen. Viszont egy kiegészítő biztosítással mondjuk évi $2500 díjjal ez a teher áttehető a biztosító vállára.

Ezért aztán Szingapúrban az állam erősen ajánlja kiegészítő, piaci biztosítások kötését. Nagyon sokféle csomag és nagyon sokféle ajánlat van. Tényleg mint a szívárvány színei. Van, ami a kórházi költségeket vállalja át, van ami a betegség bekövetkeztekor ad egy nagyobb összeget és arra költöd, amire akarod. Én egy olyan biztosítást kötöttem, ami a kórházi költségek (az ágy és a beavatkozás költségeit együtt beleértve) 95%-ig megtéríti úgy, hogy a fennmaradó 5% összege maximum $3000 lehet évente. Magyarán bármi súlyos történik velem (ami kórházi ellátást igényel, akár egynaposat) annak 95%-át állja a biztosító, de a fennmaradó 5% önrész se lehet magasabb $3000-nál. Ezért én fizetek olyan $2500-at úgy, hogy ezzel a csomaggal akár A kategoriás osztályt is igénybevehetek. A biztosítások egymásra épülnek, az állami és privát rendszer kombinációja jön így létre én csak a biztosítónak fizetek, abba már az állami befizetés is beletartozik. 

Én ezt egy nagyon megnyugtató és életképes megoldásnak tartom. Sajnos az ambuláns dolgok nem tartoznak bele, tehát a náthától a lábtörésig mindent csenget ki maga az ember, erre még nem találtam biztosítást, ahogy a fogorvosra sincs (vagy nem találtam). De bármi komoly történik, nem jön a horror számla. 

De....de.de.de.de.de.de mert mindig van egy de. A piaci biztosító pontosan úgy viselkedik, mint egy piaci biztosító. Míg az állami rendszer mindenkit bevesz bármi baja is legyen, bármilyen életformát is éljen, a piaci biztosítóval ez nincs így. Van olyan szingapúri ismerősöm, aki azt mondja, hogy a piaci egészségbiztosítás egy pofátlan csalás és lenyulás, mert hatalmas összegeket fizet az ember évente ők meg ki fogják találni miért nem fizetik ki a kórházi számlát. 

Nálam az történt, hogy szerencsétlen módon akkor voltam a privát biztosításom intézésének a közepén, amikor tavaly decemberben mellkasi fájdalmakkal kórházba kerültem. Az orvosok 40%-os szűkülést találtak az egyik szív körüli artériában, amit ők úgy ítéltek meg, hogy nem kell ilyen buborékos megoldással kitágítani, hanem gyógyszeresen illetve életmódváltással helyre lehet tenni a vérnyomást és a koleszterin szintet is. 

A biztosító azonban úgy ítélte meg, hogy ez számukra egy vállalhatatlan kozkázat ezért a szív- és érrendszeri megbetegedések tekintetében kizártak a piaci biztosításból. 

Én teljesen magam alatt voltam. Pont ezek a megbetegedések jelentik a legnagyobb kockázatot márcsak azért is, mert itt az élő példa, hogy ezzel van bajom. És akkor az derül ki, hogy pont erre nem lesz érvényes a biztosításom?

Az ügynök, akivel intéztem a biztosítást fellebezett. Azt hangsúlyozta ki a fellebezésében, hogy minden leletet és papírt bemutattam (erre a biztosítás kötésekor nem lett volna szükség), teljesen őszintén és átláthatóan kommunikálok a meglévő problémáról és együttműködök az orvosokkal annak megoldásán (szedem a gyógyszereket, járok kontrollra). 

A biztosító azt választolta, hogy amennyiben 1 év múlva be tudom mutatni, hogy rendeződött a vérnyomásom, (a koleszterin éppen határérték fölött volt csak), és csökkenteni tudom a tesstömeg indexemet, akkor kiveszik a szerződésből a megszorítást. 

Ezt fair dolognak tartottam, de elmentem másik biztosítóhoz is, azok már szerződni se akartak egyáltalán semmire se. És ők is azt mondták mutassam meg a papírjaimat mondjuk 6 hónap múlva. 

Ez az egérút jól hatott rám, mert motivált. Elfogadtam, hogy van a történetnek olyan része, ami rajtam áll, és megértettem, hogy itt az egészség magánügy, nincs elkenve valami nagy társadalmi masszában, amiben aztán mindenki csinál, amit akar, az életmódjáért majd valaki más fizet. Itt nekem kell állnom a magam számláját egy olyan problémáért aminek kialakulásáért igenis felelős vagyok.

Mindez decemberben volt. Január közepén beiratkoztam egy speciális programra, ami 50 év felettieknek lett kidolgozva. Ez a meglévő életmódomat felmérve kombinálja az edzést és az étkezési tanácsadást. A biztosító nem tudta (mert csak a vérkép érdekelte őket), hogy én évek óta futok, most már úszok is és 10kg-val vagyok könnyebb mint előtte. Most kaptam egy évet, hogy a végére járjak ennek az útnak és nem akartam a véletlenre bízni. Jól rámijesztett ez a biztosító és beiratkoztam erre a programra. 

Az első edzés után én nagyon komolyan azt gondoltam, hogy taxit fogok hívni, pedig az edzőterem csak 10 perc sétára van tőlünk. Saját személyi edzőm van. Mivel vérnyomás gyógyszer szedek, mindig rajtam van a fitness óra és nem mehet a pulzusom egy bizonyos szint fölé. Ezért én az 1 órás prógramot általában 1,5 óra alatt oldom meg, mert közte sokat kell pihennem. 

Az első hónap után vicces módon nem fogytam, hanem 1 kg-ot híztam. 3 kg izmot szedtem magamra és 2 kg zsírt adtam le (bödönben van eladó). Február van....juniusban vissza kell mennem a kórházba terheléses szívtesztre, decemberben újra beadhatom az akkori eredményeimet a biztosítónak. Hétfőn és pénteken az edzésre megyek. Szerdán és szombaton 5-5 km-t futok. Csütörtökön és vasárnap 1000-1000 métert úszok. Ez a program idénre.