Számomra egy sci-fivel kapcsolatban a legfontosabb elvárás a "világteremtés". Nem kell, hogy tele legyen akcióval. Még az sem szükséges, hogy csavaros története legyen. Vigyen el egy világba, ami legyen más, mint a mi világunk, meglepő, zavaró, megdöbbentő, ijesztő vagy éppen mágnesként vonzó.
A legjobb az lenne, ha nem is lenne semmilyen cselekménye. Hanem csak élnének abban a világban az emberek és én barangolnék benne. Nem kellenek a nagy szavak, a jó és a gonosz köré feltekert egydimenziós karakterek. Narrátor se kell. Egy jó sci-fit nem kell, nem szabad elmagyarázni. Úgy van jól, ha nem értem.
Nem értem a technológiát. Nem értem az intézményeket. Nem értem a törvényeket, a szokásokat, az emberek közötti viszonyokat. Nem tudom ki kicsoda. Ezeket mind nekem kell felfedeznem menet közben és tulajdonképpen ez egy sci-fi igazi cselekménye. Az én utam, amit bejárok ennek az új világnak a megismerésében.
Egy parizervásárlás köré lehet sci-fit csinálni úgy, hogy az hallatlanul érdekfeszítő és izgalmas lesz, mert a legapróbb mozzanatai is meglepőek, újak, mások és csak talán (ha szerencséd van) a legvégén veszed észre, hogy másfél órán keresztül egy bevásárlás történetét nézted. És nemhogy mérges lennél, hanem morogsz, hogy miért "csak" egy film? Ebből 10 évados, évadonként 15 részes sorozat kéne, hogy legyen. Ez 7 kötetben kéne sorakozzon a polcodon. Nekem ezt jelenti a sci-fi.
A francia, litván és belga koproduckióban készült Vesper nagyon ilyen film.
Egyrészről hozza a témától elvárt, bevett toposzokat. Disztópikus jövő, pandémia, éhinség, az életbenmaradásért küzdő túlélők és diktatóriukus új rend. Mad Max óta ismerős a recept. Nagyon népszerű ez a téma, nem véletlenül. A klímaválság árnyékában, egy COVID világjárvány után, az ismert világ a szemünk előtt omlik össze.
A Vesper-nek azonban nem egy ilyen galagtikus nagy rálátása van a dolgok menetére. Nem a gonosz birodalom ellen küzd maroknyi lázadó, vagy időben küldenek vissza egy parancsnokot, hogy megelőzze a robotok hatalomátvételét. Ezek ilyen globális narratívák.
Vesper, aki egy lány, a sáros földet túrva próbál ehető gumókat találni és a dolgok csak történnek vele. Se nem erős, se nem kiemelkedően okos, ravasz. Nem egy vezető, nem fut be hatalmas személyiségfejlődést, aminek végére a lázadás élére áll és megdönti a gonosz birodalmát. Esendő, gyenge, sír, kétségbeesik, lop, csal, hazudik és főleg menekül, elbújik. Leginkább egy flippergépben ide-oda csapódó golyóhoz hasonlít és vannak pillanatok, amikor hősnek tűnik, más jelenetekben pedig végtelenül erőtlen, eszköztelen, naív és buta.
Sok kritika lehúzta a történetvezetést, mint a film gyenge szálát, de én nem értek velük egyet. Ha lenne egyenes, jól megírt, belátható ívet húzó története a filmnek az azt üzenné, hogy ez a sötét jövő cselekvéssel uralható. Szerintem a Vesper története azért ilyen ellentmondásosan kusza mert ki akarták belőle venni a szuperhős vonalat. Amint kivesszük a karizmát, a szupererőt, a megmentőt, minden esetlegessé válik. Otrombán véletlenszerű (és ettől duplán tragikus) a halál, de a megváltás is. Vesper olyan hős, akit odasodort a szél. És ez számomra sokkal hitelesebb, hihetőbb.
A filmet szerintem nem ebben a dimenzióban érdemes nézni. A megjelenített világ apró rezdülései jelentik az igazi cselekményt. Inkább egy vizuális történet, egy hosszúra nyúlt videóklipp az egész, mint a szó hagyományos értelmében vett történetet elmesélő film.
Litvániában forgatták, ami szerintem nagyon jó választás. Belőlem majd 10 év Észtországban élés teljesen kiölte a magányos remete, a civilizációtól való elvonulás romantikáját. Nem tudom, valahol Dél-Olaszországban a citrom, narancs és olajfák árnyékában talán jó móka lehet kinyúlni a napágyból a vadszőlő fürtőkért, de hogy a zord Észak-Európában nem ez a helyzet az biztos. Már az ég is ijesztő, örökké szürke ha éppen nem viharos. A szélviharok egész erődőket facsarnak ki, a jeges eső vízszintesen küld pengéket az arcodba, a talpon maradt fák, mint szörnyek lengetik a karjukat. A vékony, sikár földben semmi nem terem meg, a legjobb almák is fonnyadtak, ütődöttek, sápadtan sárgák. Lehet csipegetni a bokrokról az apró szedret, térdig az aljnövényzetbe vagy a mocsárba süppedve és a vállad fölött lesheted, jön-e a medve. Száz éves, dohos faházak nyújtanak menedéket, de nem csak neked, hangyának, méhkasoknak, kígyónak, bogárnak, bagolynak és szúnak. Füstös szauna a fürdő, ami nem csak nevében füstös, hanem az első nap után mozdonyvezető ábrázatot varázsol rád. Alig ablakok vannak a vastag rönkökből összeácsolt házakon, amik rendszerint magányosan állnak az erdőben több száz méterre vagy akár látótávolságon kívül a szomszédtól. Ha van öt ilyen ház, akkor az már falu, de utcája nincsen, csak az erdő van, a mohával befutott faház, és a vad sötétség. Az emberek rongyokba csavarva hangtalan árnyakként mozognak a ház körül. A legijesztőbbek azonban az elhagyatott, üres házak. 70-80 év múlva is ott állnak makacsul, növényekkel befutva, beomlott tetővel, és sötét üvöltő belsővel beszélve az oroszok által 1944-ben elhurcolt gazdáikról, akik aztán sosem jöttek vissza szibériából. Egy néma sikoltás az egész, amit úgyse hall senki, mert a szél és a vihar mindent felülír.
Ez most nem a Vesper film leírása volt, hanem a Baltikumé, mindenféle disztópikus sci-fi nélkül. Ez az ottani valósága a vidéki életnek, a természetközeliségnek, az elvonulásnak, a zöldnek. Azon a klímán a természet nem barát, hanem folyamatos túlélőshow.
Ebbe a környezetbe kellett csak beletenni egy 13 éves lányt, aki silány mocsaras földet túrva gumókat keres a folyamatos szürke ködben és megkaptuk a disztópikus sci-fit. Ilyen jó alapra építve építettek fel a szerzők egy fantasztikus világot, ahol minden növény, minden egyes élőlény csáppal nyúlik ki feléd, hogy valamit leszívjon belőled. A gépek hol a steam-punk hangulatát, hol az újabb Star Wars filmek jól eltalált koszos, elhasznált világát hozzák semmiben nincs egy darabnyi öröm és mégis nagyon szép az egész. Nem tudom megfejteni mi a titka. Úgy lett színes, érdekes és szép, hogy mindenben az ellentéte az Avatar giccszuhatagának mégis nagyon hasonló elemekkel operál.
A másik dimenzió, amiben a film nagyot alkot, az a színészi játék. Nincsenek nagy tömegjelenetek, látványos csaták, monumentális jövőbeli városok. Ezeket távolról látjuk, igaz az is impozáns tud lenni.
Emberek vannak, nyomorult emberek. A főszereplő Vesper fantasztikusan játszik, de a gonoszt megtestesítő nagybátyja is, aki egyszerre rokon és egyszerre veszélyes ellenség.
Ebből a filmből egy világot lehetne felépíteni véget nem érő folytatásokkal.
Ami most számomra körvonalazódik Donald Trump második elnöksége körül, az a XIX. századi és az azt megelőző korok birodalmi logikán alapuló politizálásának a visszatérése. Sokak szerint mondjuk ez soha nem is ért véget. A nemzetközi szerződéseken (értsd keretek közé szorított együttműködésen) és diplomáciai erőfeszítéseken alapuló, a II. világháború végén (vagy datálhatjuk a 90-es évek elejére is) létrejött kifinomult rendszer sokak számára mindig is csak szépségtapasz volt a nagyhatalmak játszmáin, melyek változatlanul folytatódtak a felszín alatt. Akik ezt képviselik beszélnek általában deep state-ről, emlegetik fanyar gúnnyal az amerikai kultúra (popkultúra, az amerikai mítosz, az amerikai álom) előretörését, mint valami bújtatott tankhadosztályt, és látnak, láttak minden befektetés mögött modernkori gyarmatosítást. Most lekerül ez a szépségtapasz, ha az volt, mert az Egyesült Államok egy olyan tahó kocsmai verekedő szerepében fogja magát megmutatni a közeljövőben, aki mi...
Most, hogy nagy valószínűséggel kivonul a TikTok az Egyesült Államokból, illetve mondhatjuk inkább úgy, hogy ki lettek rakva onnan, egy nagyon érdekes jelenség ütötte fel a fejét. Most nem akarok a távozás/kitiltás, végleges/Trump visszahozza őket témába belemenni, az is érdekes, sőt számomra összekapcsolódik, más a közösségi médiát érintő kérdésekkel, de ez a bejegyzés egy apró jelenetet akar megragadni. Szóval meséli a Kínában élő kínai nyelvtanárom, hogy a TikTok megszűnése hírére elkezdtek áramolni az amerikai felhasználók a szintén kínai de leginkább eddig csak Kínában használt RedNote közösségi média oldalra. A RedNote, némi leegyszerűsítéssel élve, a kínai Instagram nagyjából. Lelkesen számolt be arról, hogy általa sosem látott találkozások jöttek létre a RedNote-on egyszerű hétköznapi kínai és amerikai emberek között úgy, hogy a RedNote-nak még automatikus fordító felülete sincs (mint a Facebooknak), ami alapból lefordítaná az angol szövegeket kínaira. Úgy indu...
Akárhányszor egy futóversenyen indulok mindig az jut eszembe az élményről, hogy valami ilyesmi lehetett egy ókori falanxban, Nagy Sándor seregében, a római légiókban vagy egy középkori csatában részt venni. Egyszerre egy fanatizáló tömegjelenet, egy tömegpszichózis és mégis a végére lecsupaszodik egy teljesen magára hagyott egyéni teljesítményre. Hajnai háromkor kellett kellnem. Itt Szingapúrban 5.30-6.00 körül indul az első metró, én már 5-kor ott akartam lenni a start környékén, hogy biztos legyek abban, hogy elég időm legyen a hátizsákom leadni, beregisztrálni meg végigmenni a beléptetésen. 30.000-ren regisztráltak csak a 10km-es távra idén, és az ugyanaznapra szervezett 5km-re is olyan 7-8 ezer ember. Az tényleg egy ókori vagy középkori hadsereg létszáma. Taxival mentem, ami kicsit vicces, mert be vagyok öltözve futó cuccba, mellemre kitűzve a rajtszám, viselem a verseny trikóját és kezemben az általuk adott hátizsák. És ehhez képest taxival megyek a helyszínre. Lé...
Csak részletekben tudtam megnézni Menczer Tamás és Magyar Péter suttyó ordibálását a pécsi gyermekvédelmi intézmény előtt. Azért írom le, mert szerintem történelmi a pillanat. A legalja. A legalja kezdete, folytatása. 2006-ban is ezt éreztem…hogy az én pogácsás, már unalmasan békés, Svejkkel rokon közép-európai Magyarországom megérkezett a Balkánra. Mit a Balkánra a Kaukázusba. Ilyen csecsen meg grúz vidékeken lehet látni ezt a melldöngető pufidzsekis lakótelepi maszkulinitást. Próbálok levegő után kapkodva abba kapaszkodni, hogy ezt azért chavs néven lehet látni Angliában, ha látott valaki hatalmas fegyverekkel az utcán mászkáló boltban sorban álló amerikai rednecket, vagy német neonácit akkor felismerheti a rokon lelkeket. De azok (még) nem államtitkárok. Nálunk ez lett a jelentése. Nem először. Voltak nekünk már nyilas minisztereink, lövöldöztek a parlamentben. Mentek már kopaszok választási irodába, fenyegetett már meg csecsen magyarföldön kamerák előtt magyar állampolgárt, le...
A közelmúltban egymás után jelentették be nagyvállalatok – köztük a Facebook, a BlackRock, és az Apple –, hogy jelentősen leépítik vagy akár teljesen megszüntetik Sokszínűség, Egyenlőség és Befogadás (angolul DEI) programjaikat. A hír nemcsak üzleti, hanem politikai szempontból is rezonál: az Egyesült Államok polarizált közéletében a „woke kapitalizmus” elleni támadások és a várható republikánus politikai előretörés nyilvánvaló hatással vannak ezekre a döntésekre. A DEI programok, amelyek célja a munkahelyi sokszínűség és befogadás előmozdítása , évek óta részét képezik a nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalási stratégiájának. Mégis, a kötelező tréningek, érzékenyítő workshopok és szabályozások egyre inkább céltáblájává váltak egy szélesebb kulturális és politikai ellenállásnak. De tényleg csak politikai döntésről van szó? Vagy a probléma gyökerei mélyebben húzódnak? A DEI programokat gyakran kritizálják mint a „progresszív elit” és a „woke ideológia” megnyilvánulását. Donald T...
Ez engem is érdekel és pont így, köszi, hogy felhívtad a figyelmet a filmre!
ReplyDelete