700 év vagy 200 év - vita Szingapúr történelméről

Sajátos, intellektuálisan számomra nagyon érdekes vita van Szingapúrban az ország történelméről, gyökereiről. Ez a vita nem sokban különbözik az Európában is ismert - mi voltunk itt előbb - játéktól, de ad egy számomra eddig ismeretlen csavart a történetnek Szingapúr kiemelkedő sikere és az abból történelmileg visszavezetett magyarázatok. 

Sir Stamford Raffles megérkezik Szingapúrba

Én ahogy vagyok szokva, hogy a történelmet nemzeti keretek között szemléljük. Ezt itt, talán Kína közelsége miatt, dinasztikus megközelítésként említik, amikor a történelmi vizsgálódás kerete egy adott dinasztia története, tekintet nélkül arra, hogy azok éppen mekkora területen uralkodtak. Tulajdonképpen ilyen a magyar történelem is, aminek rögzített pontja a magyar nép, és akármekkora is vagy akárhol van "Magyarország" az lesz a történelmi vizsgálódás tárgya.

Ehhez képest itt (mármint Dél-Kelet Ázsiában) sokkal gyakrabban előkerül egy teleologikus szemlélet, ami egy progressziót, egy utat mutat be, amit legtöbbször a jelenből vetítenek vissza és az egész történelmet ennek a jelennek, mint végkifejletnek a szemszögéből vizsgálják. Így a történelem átalakulások, fejlődések története lesz feltételezve valami korokon átnyúló, előremutató progressziót. Szingapúr történelmi szemléletében ez a vonal nagyon erős, de felismerhetjük ezt az európai történelemben is, amikor a polgárosodásról, civilizatórikus fejlődésről, a társadalmi viszonyok bonyolultabbá válásáról, vagy éppen a technológiai fejlődésről beszélünk és annak előrelépései adnak valahogy támpontot a történelem szemléletünknek.  Itt az erős angol kapcsolódások miatt ezt Whig interpretációnak hívják az angol Liberális Párt 19. századi elődeire utalva. 

Szintén ismerős lehet számukra a földrajzi megközelítés, ami egy adott térség történelmét vizsgálja, tekintett nélkül arra, hogy kik éltek, milyen társadalmak voltak ebben a térségben. Európában ilyen a Mediterránium történelme, és ez a szemlélet nagyon erős Dél-Kelet Ázsiában is, ahol szintén egy tengeri, kereskedelmi és gazdasági övezet földrajzilag nagyon meghatározó miközben a népek jönnek-mennek rajta. Van olyan értelmezése Szingapúrnak, amiben a földrajzi hely a rögzített pont (és nem egy kiválasztott nemzet, ami azon a helyen él) és ekörül forognak népek, emberek. 

Szingapúrban elsősorban az utóbbi két megközelítés dominál. Ezekkel operálva aztán találunk egy olyan szemléletet, ami nagyon határozottan 1819-re teszi Szingapúr történelmének kezdetét, és Sir Stamford Raffless, a Kelet Indiai Társaság tisztviselőjének érkezésétől datálja a városállam történetét, amikoris egy angol szabad kikötő jött létre a térségben. 

Sir Richard Olof Winstedt, a brit gyarmati adminisztráció egy másik jeles képviselője, Malajzia is a térség történetének elismert korabeli kutatója ezt a szemléletet így foglalja össze:

"Singapore is the name of an island, which with the exception of a single village of poor and predatory Malay fishermen, and that only formed in 1811, was covered with a primeval forest down to the 6th day of February 1819...(F)or a period of about five centuries and a half, there is no record of Singapore having been occupied, and it was only the occasional resort of pirates." 

Magyarul:

Szingapúr a neve annak a szigetnek, ami egy 1811-ben létrehozott szegény maláj halászfalut leszámítva, egy érintetlen erdővel borított terület volt, egészen 1819 február hatodikáig. Az azt megelőző 550 évig nincs nyoma semmilyen emberi tevékenységne Szingapúrban, a szigeten alkalmanként kalózok ütöttek tanyát. 

Én még tovább borzolnám az identitáspolitikai kedélyeket azzal, hogy az a maláj falu, az bizony egy Orang Laut falu volt, aminek a magyar neve Tengeri Cigányok. A tengeri cigányok pedig egy tengeri értelemben vett mobilis, ha úgy tetszik nomád népség Dél-Kelet Ázsiában. 

De nem csak a brit gyarmati adminisztráció képviselői hirdették ezt a történelemfelfogást. Sinnathamby Rajaratnam eredetileg Sri Lankán született, de a családja és ő is malajziában élt és később Szingapúr alapítói között találjuk őt, aki több miniszteri posztot is betöltött élete során és nevéhez fűződik a híres National Pledge, amit a gyerekek (a lányom is) minden egyes nap elkántálnak az iskolában:

"We, the citizens of Singapore, pledge ourselves as one united people regardless of race, language or religion, to build a democratic society based on justice and equality so as to achieve happiness, prosperity and progress for our nation."

Magyarul:

"Mi, Szingapúr állampolgárai, egyesült népként vállaljuk, hogy függetlenül a fajtól, nyelvtől vagy vallástól, demokratikus társadalmat építünk, amely igazságon és egyenlőségen alapul, hogy boldogságot, jólétet és fejlődést érjünk el nemzetünk számára."

Ezt a fogadalmat 1966-ban írta, két évvel azután, hogy véres etnikai összecsapások történtek a maláj és a kínai lakosság között Szingapúrban. Mindezt most azért emelem ki, hogy adjak egy színezetet a nemzeti, kozmopolita értelmezéseknek Szingapúr kapcsán. 

Rajaratnam feleségét Fehér Piroskának hívták (Frei Tamás hahóó), aki ráadásul nem is akárki volt. A felvidéki Csák nemzettség leszármazottja volt ez a Piroska, akinek a családja az első világháború után elvesztette a vagyonát, ő pedig a nácik előretörése miatt Londonba távozott, ahol Rajaratnam jogi tanulmányukat folytatott, illetve újágíróként dolgozott. Rajratnam szülei soha nem fogadták el európai feleségét az indiai kaszt rendszer hagyományai szerint half-castnak számított, gyüttment, bevándorló, azonban Rajaratnam élete végéig kitartott az asszony mellett. Ennek fényében (is) érdemes olvasni azt a fogadalmat, amit írt a "one united people regardless of race, language or religion"...és amiért őt alapító atyának tartják egy olyan közegben, ahol nem pont ez volt a korszellem. 

Mindez, nem kitérő, hamarosan visszatérünk rá, de most nézzük meg mit mondott Rajaratnam Szingapúr történelméről, amúgy éppen külügyminiszteri minőségében: 

"After attaining independence in 1965 there was a debate as to who should be declared the founding fathers of Singapore. The debate was brought to an abrupt end when the government fixed responsibility for this on Sir Stamford Raffles and officially declared him the founder of Singapore....(I)n nominating Raffles as the founder of modern Singapore we are accepting a fact of history. To pretend otherwise is falsify history - about as honest as claiming descent from the sun or the moon or the wolves or licentious Greek gods."

Magyarul:

"Miután elérte a függetlenséget 1965-ben, vita bontakozott ki arról, hogy ki legyen kikiáltva Szingapúr alapító atyjának. A vita hirtelen véget ért, amikor a kormány hivatalosan Sir Stamford Rafflest nevezte meg Szingapúr alapítójaként... Rafflest kijelölve a modern Szingapúr alapítójaként, elfogadjuk a történelem tényét. Másként tenni mindezt, az történelemhamisításnak minősülne - olyan becsületlenségnek, mintha leszármazást állítanánk a naptól, a holdtól, a farkastól vagy a szégyentelen görög istenektől."

Nagyon erős szöveg, főleg a végén érezni egyfajta ingerültséget a vita kapcsán, pedig valószínűleg akkoriban még a kanyarban sem volt a mai identitáspolitika, igaz annak anti-kolonizációs vonala ebben a térségben nagyon régen jelen van. 

Még eggyel magasabb szintre is feltehetjük ezt a vonalat. A független Szingapúr megalapítójának, első miniszterelnökéne Lee Kuan Yew-nak a visszaemlékezései (The Singapore Story) abszolút ugyanezen Whig megközelítésen alapulnak. Nekem megvan a könyv, nagyon erős benne az a vonal, ami egyfajta csodálattal néz az angol birodalmi adminisztrációra, arra a képességre, ahogy egy globális térben rendszereket működtetni, irányítani tudnak, Lee rokonsága odavan a fess angol hajóskapitányoktól, angol nyelvű iskolába járnak (Lee felnőtt fejjel tanul meg kínaiul, gyerekként malájul beszélt amit az utcán szedett össze, a háború alatt japánul tanult meg, mert nekik dolgozott, az iskoláit pedig végig angolul végezte) és végül Angliában diplomázott. Gondolom ott ismerkedtek meg Rajaratnam-mal is. 

Szóval Lee könyve, és az egész személyes életútja arról szól, hogyan juttat el kicsi, nem is túl fejlett kikötőt a harmadik világból az első világba és ezen a fejlődési úton az induló és bizonyos értelemben igazodó pont Raffles kezdeményezése egy szabad kikötőről volt. 

A választás, hogy ide vezetik vissza a modern Szingapúr történelmét szerintem inkább volt eszmei és ideológiai mintsem tudományos, történelmi indíttatású, de így is sok kritika éri ezt a megközelítést azért mert az angol imperializmus szekerét tolja és mert teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a sziget évszázadokig visszavezethető jelentőségét a térségben. 

A következő részben ezekkel a Raffles előtti korszakokkal folytatom majd ha odaérek.