Ellenőrzést kaptunk a környezetvédelmi hatóságtól

 Szingapúrban minden, de tényleg minden kontrollálva van. Egyrészt erős hagyománya van ennek Ázsiában, az emberek vezetve, irányítva vannak, nagyon erős a kontroll nem csak a politika oldaláról, hanem a munkahelyeken és a családokban is. Másrészt csak nagyon fegyelmezett, összehangolt cselekvéssel lehet egy ilyen sűrűn lakott, ennyire magas színvonalon funkcionáló közösséget összetartani. 

Elég csak lemenni a metróba, ahol néha 4 metróvonal is találkozik és szinte lehetetlen megtanulni mindegyiket mi merre van, hol kell átszállni. Az irány is számít nem csak a járat, a rossz mozgólépcsőre szállsz levisz szépen a legalsó szintre, ami lehet, hogy a te metróvonalad csak éppen az ellenkező irányba fog vinni. És mindehhez akkor add hozzá, hogy csúcsidőben tízezrek használják a legfontosabb csomópontokat. A 6 milliós Szingapúrban, napi átlagban 2,7 millió ember használja a metrót. Ez csak a metro, a buszok és más közösségi közlekedési formák nincsenek benne. Tehát egy nagyon bonyolult hálózaton kell egy iszonyú tömegben átverekedned magad. 

Ez nem megy másképpen csak fegyelemmel. És részletekbe menő irányítással. Minden ki van táblázva 4 nyelven (angol, kínai, maláj, tamil), és minden vonalat külön színek jelölnek. Tucatnyi kijárata van minden metromegállónak, amik vagy valamilyen hatalmas plázába vagy irodaházba vagy a külvilágra nyílnak, de sokszor előfordul, hogy két metrómegálló között van egy földalatti folyosó (természetesen tele üzletekkel) és úgy lehet megállókon keresztül gyalog is vándorolni, hogy ahhoz nem kell felmenni a felszínre. Tehát nem csak kijáratok, hanem ilyen összekötő folyosók is vannak. Aztán meg átszállási pontok, amikhez nagyon sokat kell le-föl mászkálni. 

Én úgy közlekedek lassan 2 és fél év után is, hogy a Google Maps-en megtervezem az útvonalat elsősorban az olyan részletek miatt, hogy hol kell átszállni, melyik betűjelű kirájaraton kell kijönni és melyik verzió a gyorsabb. A lányom külön app-ot is használ erre, ami a járatokat valós időben követi, tehát meg tudja mondani mikor jön a busz. Nekem már app undorom van, igyekszem a számukat kordában tartani és ezért a Google bőven elég nekem. A metroban ki van írva mikor jön a következő és amúgy is két percenként jönnek kb. és egyre több buszmegállóban is van digitális tábla, ami megmondja melyik busz hány perc múlva ér be. 

Ha az iránymutató táblák, feliratok, felfestett sávok és nyilak nem volnának elegendőek, minden metromegállóban (amikhez mindig csatlakozik busz és taxiállomás is) van egy információs fülke, 3-4 dolgozóval is akár. Rajtuk kívül, csúcsidőben a közlekedési vállalat egyenruhás irányítói terelik a népet főleg arra, hogy ne csak a mozgólépcsőhöz legközelebbi ajtókon szálljanak be és ne rohanjanak ha már villog a lámpa. A metrokocsiknak Szingapúrban nincs vezetője, a teljes rendszer automata. Korábban sok volt az öngyilkosság ezért nem nyíltak a metropályák, egy plexi fal van végig aminek szintén ajtaja van és a metro halálpontosan ott áll meg ahol az ajtók vannak. Kinyílik a plexi ajtó majd kinyílik a metro ajtó is. 

Nyilak vannak arra is felfestve, hogy egészen pontosan hova kell állni 45-fokban az ajtótól várva a beszállást (ez piros nyíl) és sárga nyíl mutatja, hogy középen a kifelé igyekvők jönnek előszőr. És mindenki szépen pontosan így beáll. 

Itt baloldali közlekedés van és ezt gyalog is tartják. A mozgólépcső bal oldalán sorakozik fel szépen mindenki szabadon hagyva a jobboldalt ahol a sietők szaladhatnak előre. Nagyon nagy udvariatlanság elfoglalni a jobboldalt és nem haladni rajta. Sok helyen mozgó járdák is vannak, azon is ugyanez a szabály. Ha nem haladsz, csak viteteted magad a szallaggal akkor balra kell állni. Ha megyünk a járdán, vagy bárhol akkor is balra tartás van, tehát az emberek automatikusan az autók közlekedésének mintáját veszik fel gyalog és tömött sorokban balra rendeződnek. Másképpen nem is lehet, mert főleg a belvárosban iszonyat mennyiségű ember közlekedik egyszerre. Ha átkelnek a zebrán akkor is jó esetben bal oldalt megy mindenki, de a legtöbbször már túl sokan vannak az oldalazáshoz, akkor legalább az van, hogy balra kerülgetik egymást. 

A terelő emberek egyfajta autoritással is bírnak, kesztyűben integetnek, segítenek, eligazítanak, vagy éppen rádszólnak. Enni, inni szigorúan tilos és büntetés jár érte. Ezért aztán patyolat tiszta minden. Minden megálló tökéletesen akadálymentesített és a lifteket csak az idősek, mozgássérültek, babakocsisok használják jobbára. Itt azért nincs olyan mint japán videókon látni, hogy pajzsokkal tolják be az embereket, akármekkora a tömeg mindig van hely szépen halad a sor is. Fizikai érintkezés nincs. 

A terelő embereken és az információs fülkéken kívül rendőrök is folyamatosan járőröznek általában négyesével. Hogy ehhez miért kell géppisztolyt viselni azt nem tudom, de nyilvánvalóan ez is a rend és a rendteremtés üzenetét hordozza. Ha nem is géppisztollyal, de azért van dolguk a rendőröknek. Majd minden napra jut egy karatebajnok a hírekben, vagy a TikTok-on, a helyiek előszeretettel verekednek a metrón, az úttesten kocsiból kiugorva, étteremben székeket rúgva fel, vagy bevásárlóközpontokban. Van egy alapfeszültsége egy ilyen sűrűn lakott helynek, de a verekedések számomra azt is mutatják, hogy habár komoly rendteremtés van, hatalmasak a bírságok, az emberek nem érzik magukat lefojtva simán nekimennek egymásnak, nem félnek. És nem arról van szó, hogy fogatlan külvárosi kocsmatöltelékek esnek egymásnak hanem cégvezetők, menedzserek vagy középosztálybéli emberek. Fehérek is elég sokszor, vagy csak nagyobb eséllyel kerülnek be a hírekbe. A fehér emberek (angol módra ugye) inkább bokszolnak, az ázsiai (kínai, maláj) vonalon már gyakrabban látni jiu-jitsu, karate kedvelőket és időről időre előkerülnek a szamurájkardok. 

Ezeket egytől-egyig perceken belül leszerelik, jön ki a kommandó, imádják ezeket a drámai villogó nagyjeleneteket. Vannak plakátok is kitéve, hogy baleset vagy bármilyen esemény esetén hogyan helyezze szolgálatba magát a mezei polgár, a képen szigorú arccal állítja meg a járókelő a forgalmat míg a másik telefonál. A metrón folyamatos videón megy évek óta ugyanaz a film, hogy mit kell csinálni terrortámadás, zombiattack, alieninvázió vagy armageddon esetén. A metrokocsik orra (lévén nincs vezető) a vészkijáratok egyike, lenyílik mint egy sárkány szája és ott lehet kimászni a videó szerint. Az alagútban már integetve várnak a kesztyűs egyenruhás terelőemberek és az idős férfi unokáját cipelve hálás arccal fogadja az instrukciókat. 

A rendszer tehát úgy paternalista hogy végtelenül logikus, praktikus és hatékony, amitől aztán valahogy bizalom is van, az emberek interiorizálják ezeket a részletes szabályokat és nem véletlen, hogy a maláj standupos azt figurázza ki, mi a különbség Malajzia és Szingapúr között akkor, amikor át akarunk kelni az úttesten. Azt meséli el nagyon viccesen, hogy Szingapúrban ha át akarsz menni akárhol, akkor utánadszólnak (Sir,sir....sir!) és elmagyarázzák, hogy csak a kijelölt gyalogátkelőhelyen lehet átmenni ha zöld a lámpa. Míg Malajziában az emberek Jedi üzemmódban az autók felé emelt tenyerük erejében bízva lavíroznak a rájuk ügyet sem vető autók között. 

Szingapúrban már csak azért sem éri meg játszadozni ezekkel, mert olyan szinten van bekamerázva minden, hogy itt éhenhalnak a zsebtolvajok. 

Na ebben a szövegkörneyezetben esett meg velünk, hogy kopognak az ajtón. Már gyanús volt, mert kicsit erélyesebb volt a kopogás, mint amikor a futár hoz kaját vagy csomagot. A szomszéd néni, amikor sütit vagy csokit ad át (a kislánynak), akkor nem kopog hanem szólongatni szokott. Uncle...uncle....80 éves is elmúlt a drágám engem mégis bácsinak szólít a tisztelet hangján. Az idős nőket itt auntie-nak (néni) illik szólítani, az egy vízválasztó, amikor egy nő azt mondja magáról, hogy ő már auntie. 

Kinyitom az ajtót és két fehér pólós fiatal férfi áll ott, kártyával a nyakukban, amit mutatnak, hogy környezetvédelmi ügynökség. A pólójukon is zöld logo van, a hátukra fel van írva  a szervezet rövidített neve. Bejöhetnek-e ellenőrizni (inspection). Mondom persze, már ég a pofám milyen kupi van. Leveszi a cipőt és végigjárja az összes helyiséget. A dengue láz (ejtsd: dengi) a téma. Akármilyen fejlett is Szingapúr, az egyenlítőn vagyunk és a trópusi vidékeken nagyon sok Európában szinte ismeretlen betegség és vírus tarol. A dengue láz egy csúnya fertőző megbetegedés, vérzéses formája itt Dél-Kelet Ázsiában elterjedt. Moszkítók, szunyogok terjesztik és olyan erős fájdalmat okoz a csontokban, hogy csonttörő láznak is nevezik. 

Van védőoltás rá, de az igazi küzdelem a szúnyogok ellen zajlik. És itt jönnek képbe ezek a pólós fiataelmeberek. Ki van plakátolva városszerte, ott ahol a dengue láz megjelent ott meg célzottan és számadatokkal, hogy mi a teendő a moszkítók kordában tartása érdekében. Az írtás folyamatos. Napi rendszerességű. Van egy általában indiai vagy maláj faszi, aki nagy permetezőputtonnyal a hátán járja a lépcsőházakat és nagynyomású írtószerrel végigmossa az összes folyosót és előteret. Ezt minden egyes nap megteszik. A lakosságnak ugyanakkor az a dolga, hogy szigorú szabályok között lehet csak növényeket, virágokat tartani. Ez nem tilos, sőt az élelmezési program keretében bátorítva is van, ugyanis a saját mezőgazdasággal nem rendelkező Szingapúr 2030 úgy akarja az elfogyasztott élelmiszer 30%-át helyben megtermelni, hogy többek között a lakosokat arra bátorítják, hogy a lakásuk előterében ablakában haszonnövényeket tartsanak, paradicsomot, paprikát, narancsfát, citromot, de itt még a dinnye is simán megterem. Eső, nap van elég. 

Nekünk a lakásban nincsenek növényeink (ahhoz túl sötét), de kint az előtérben egész kertecském van. És bizony az egyik növénynek volt alátétje a cserép alatt. Ismerve a szabályokat az összeset kiszedtem már, de egy hátul bent maradt. Azt szúrták ki. 

Kiemeli a faszi, mutatja állóvíz van benne. Na az a tilos. 

Már barna a víz, az esővíz megállt benne. Kiönti a vízelvezető járatba a vizet és leguggolnak nézik. Nincs szerencsém. Látni messziről is, nem kell leguggoljak ott viháncolnak a sekély vízban a szúnyoglárvák. Vagy mit tudom én mik. de tényleg látni, ahogy ott kapálóznak mert folyik el a víz alóluk. A faszi elővesz egy tubus sprét megküldi őket és minden mozgás megszűnik. Még több vizet engednek utánuk, lemossa a járatban a víz az egészet. 

Megúsztam egy figyelmeztetéssel. 

Az az igazság, hogy nem haragudtam vagy nem voltam felháborodva, hogy mit jönnek ezek itt be. Tudtam a szabályokat és eskü az összes állóvizet felszámoltam a növények alól, pedig jobb nekik ha felszívják a vizet mintsem felülről locsolom de világosan ki voltak téve a plakátok, hogy nem lehet vizet állni hagyni. Teljesen jogosan kopogtak be és a helyi büntetési szokásokhoz képest nagyon jófejek voltak. 

A történet másik részéhez az is hozzátartozik, hogy se dengue lázam nem volt idáig, és szúnyogcsípésem is nagyon ritkán. Itt nem jellemző az, hogy este lemész futni a parkba és akkor halálra esznek a szúnyogok. A város patikatiszta annak ellenére, hogy a trópusokon vagyunk.