Ezek a gyüttmentek

Talán érdemes onnan indítanom, hogy lejártak az észt igazolványaim. Amikor 2013-ban Észtországba költöztem akkor azonnal kaptam egy észt személyi igazolványt és ideiglenes tartózkodási engedélyt vele. Ez EUs állampolgárként egy nagyon egyszerű ügyintézés volt és automatikusan munkavállalási engedélyt is jelentett.  

Öt év elteltével ez annyiban módosult, hogy immár állandó tartózkodási engedélyt kaptam, örökre maradhattam (volna) ha akarok és csak öt évente meg kellett újítanom az igazolványt, ahogy minden észt állampolgárnak is. 

Én azonban a következő öt éves korszak 3. évében Szingapúrba költöztem. Itt (mármint Szingapúrban) azonnal állandó letelepedési engedélyt kaptam, meg egy szingapúri személyi igazolványt. Ezzel is gond nélkül vállalhatok munkát és a letelepedési engedély örökre szól, nem kell hosszabbítgatni. 

Most tehát 3 igazolvánnyal a zsebemben sétálgatok az utcán. A magyar, az észt a szingapúri. Érdekes amúgy, hogy kinézetre ezek nagyon hasonlítanak egymásra.

Midjourney által generált háromkezű anyáék költöznek

Az életem is így van háromfelé szakadva. Magyar állampolgár vagyok, a családom, a gyökereim, az emlékeim ide kötnek. Van ugyan per pillanat még egy magyar lakcímem, de pusztán ideiglenesen ügyintézés céljából, amint nem kell fel fogom számolni. Hosszú évek óta ki vagyok jelentkezve az adózásból és a magyar TB-ből is. Észtországban van az állandó bejelentett munkahelyem, itt van lakcímem is, itt adózok, itt van társadalombiztosításom, nyugdíjmegtakarításom, bankszámlám. Van észt vállalkozásom is, annak is van saját észt bankszámlája, bejelentett címe, regisztrációs száma, mindene. 

Szingapúrban van a lakásom, a hivatalos lakcímem, itt is van egy cégem, azzal helyi munkákat vállalok, itt is adózok, itt is van egészségbiztosításom és magán és céges bankszámlám. 

Magyarországon, ahol 10 éve nem élek, szavazhatok az országgyűlési választáson. Észtországban, ahol 2 és fél éve nem élek, szavazhattam eddig a helyhatósági választásokon. Szingapúrban, ahol élek, ahol vásárolok, ahol használom a közszolgáltatásokat, itt nem szavazhatok. 

Most hogy eltelt két év, lejártak az észt jogosultságaim, de megmaradt ott a munkahelyem, a nyugdíjcsomagom, a bankom és nagy kérdés mire vagyok ilyen nem rezidens távmunkásként jogosult. 

Szóval ez a bejegyzés kezdőfelállása, amiből felteszem a kérdést (magamnak), hogy vajon tényleg annyira globalizált ez a világ?

Nekem nem mindig tűnik annak. Még a híresen rugalmas, online észt rendszer is nagyon rezegve viszi át a lécet. Ír a rendőrség, a bank, fáradjak be, menjek a követségre stb. Láthatóan nehezen kezelik a helyzetet, mert az hogy ott van egy főállásom erős jogosultság, de az hogy nem élek ott az felvet kérdéseket. 

Ez egy ilyen nagyon különleges élethelyzet.....

Tényleg az? 

Én lennék az első, aki nem ott dolgozik, ahol lakik? 

Egy különleges állatfajnak számítok, három hely között zsönglőrözve, hazátlan bitang. A szeme se áll jól az ilyennek. 

És valóban, hiperűr sebességgel oldódik bennem az, amit úgy hívhatunk nemzeti identitás. Pillanatnyilag a büszkeség se veti szét a mellkasom, de ettől függetlenül is olyan fáradt, avittnak és a magam életét, de különösen a lányomét tekintve irrelevánsnak és hamisnak érzem ezt a keretet. Hamis abban az értelemben, hogy nem illik rám, nem rám lett szabva, nem érzem a magaménak. 

Írtam korábban, évekkel ezelőtt, hogy nekem a magyarságom szabad vegyérték. Egy alaptulajdonság, amit kitörölni nem tudok, nem is akarok, de az értéke abban jelenik meg, ahogy másokhoz képes vagyok csatlakozni vele. 

Ezzel párhuzamosan nő bennem egy nem tudom mi. Identitásnak még kevés, de annál már több, hogy elfogadjam azt a bélyeget, hogy én valami speciális állatfajta lennék. 

Nevezzük elvárásnak....

Nem akarok elnézést kérni a helyzetem miatt a világban. 

Az észt igazolvány kapcsán a munkahelyem is nyekeregni kezdett és kitalálták tavasszal menjek el Észtországba, sétáljak be a rendőrségre és hosszabbítsam meg az állandó tartózkodási engedélyem azzal, hogy felveszem az új igazolványt. Ez ugye praktikusan azt jelenti, hogy hazudok nekik. Mert a szabály az, hogy két év távol lét után lejár a tartózkodási engedély. De egy EUs útlevélben nem lehet látni mikor távoztam, mikor jöttem vissza, ezért senki nem tudja megmondani, hogy távol voltam vagy sem. 

Távol voltam, és nem akarom azt hazudni, hogy nem. 

Ebben jelenik meg az elvárás...nem akarok magyarázkodva, hazudozva, az eresz alatt osonva, a kő alatt bújkálva létezni valahol. Nem követtem el bűncselekményt azzal, hogy máshova költöztem és ha ilyen feltételekkel az egyetem nem tud, nem akar már alkalmazni (egy 100%-ban online oktatási programban) akkor ne alkalmazzon. 

Ha bemegyek Észtországban egy bankba, egy bankfiókba, olyanba, ami állítólág egy nemzetközi bank, világcég, akkor ne kelljen nekem magyarázkodni arról, hogy hol, mit miért. Egyáltalán, ha a világon bárhol bemegyek egy állítólag globális cég bankjába, akkor onnan én elvárom, hogy az én akárhol máshol lévő számlámhoz hozzáférjek. Mert számomra ezt jelenti a szó világcég. Ha csak a logó ugyanaz, amúgy semmi közük egymáshoz, az akkor az én szempontomból legalábbis messze nem világcég. 

Ha van egy előfizetésem egy globális céggel itt, akkor az automatikusan éljen ott is. A Netflix például nem csinál problémát ebből. 

A nagy állami ellátórendszerek (különösen az Európaiak) nem tudnak mit kezdeni a mobilis, globális léttel. A XIX. század viszonyaira lett szabva a társadalombiztosítás nagyjából annak a világnak a színvonalán üzemeltetve azt. 

Márpedig én azt várom el, ha valahol dolgozom és nem ott élek, akkor dönthessek úgy, hogy nem fizetem oda azt az egészségbiztosítást, ami nem téríti meg semmilyen egészségügyi beavatkozás költségét azon a helyen ahol élek. Jelen pillanatban én így nem dönthetek Észtországban, a fizetésem egy jelentős része megy a semmibe és szerintem ez nincs így jól. Elvárhatom-e, hogy szolgáltatást (biztosítást) kapjak a pénzemért? Jelen pillanatban ugyanis duplán fizetek, befizetem Szingapúrban is és Észtországban is. Nyilván én tehetek róla...az én hibám, szégyeljem magam, hogy nem tudok nyugodtan a seggemen maradni ahol élnem, halnom kell. 

Nem sorolom tovább. Talán átmegy, amire gondolok. Olyan mélyen helyhez kötött, dobozba zárt ez a világ még, hogy a globalizáció mint kifejezés....hát ez is el lett kicsit sietve. 

A COVID ebben is fordulópont volt. Megrezgett a világ, és a magamfajta jöttmentek státusza hirtelen olyan kérdőjelessé vált. Észtországban a kormány is olyan első nyilatkozatokat tett, hogy az észt állampolgárok először, aztán majd meglátjuk. 

Felment bennem a pumpa. Ez volt az az időszak, amikor élelmiszer, vakcina, WC papír ki tudja mi frontján hirtelen nem létezett többé az EU és minden ország zárt be a dobozába. Ekkor éreztem meg, hogy micsoda senkik vagyunk mi itt. 

Nemrég választások voltak Malajziában. Az egyik erősen följövő párt az iszlamisták pártja. Elképzelésük szerint Malajzia egy iszlám kalifátus, amiben minden itt élő nem iszlám ember örülhet, hogy megengedik nekik, hogy itt éljenek. Tisztséget azonban nem vállalhatnak. Miközben az ország 22%-a nem muszlim kínai, de olyan kínai, akik évszázadok óta Malajziában élnek. A párt azt is megjegyezte, hogy ezek a nem muszlim külföldiek korrupciós kockázatot jelentenek. Abban az országban ahol a muszlim, etnikai származása szerint maláj miniszterelnök és neje sporttáskában hordozta ki az ország befektetési alapját milliárdos tételekben. 

Ez az a fuckeráj amiből nekem egyszer és mindenkorra elegem van. Direkt nem magyar példát mondtam...

A másik végleten van egy erősen feljövőben lévő narratíva az ún. globális városokról (global city). Olyan városokról, amik mögött nincs hátország, amitől függnének. Ami már nyomokban sem hasonlít a saját országán belüli vidékre. Ám nagyon hasonlít más világvárosokhoz. Ezek a helyek általában tele vannak ilyen fura, különleges helyzetű emberekkel. Állatfajokkal. Gyüttmentekkel. Vonzzák őket. Valójában ők hozták létre ezeket. És valójában sokukért ezek a helyek ma már versengenek. Mégis ezek az emberek a legtöbb helyen, mint valami megtűrt, választójoggal nem rendelkező, letelepedett, betelepedett emberek élnek. Miközben gazdasági értelemben sokszor ők termelik meg a nagyját annak az értéknek, amit aztán a helyiek felélnek. Szingapúrban egyértelműen ez a helyzet. 

Miközben megy a szájalás folyamatosan az idejövő "foreign talent" emberek ellen, a helyzet az, hogy ezek azért jönnek ide, mert helyben nem termelődött ki olyan AI programozó, biokémiai kutató, vagy félvezető tervező, akire a csúcságazatokban szükség van. A szingapúri (és sok tekintetben az amerikai) gazdaság arra épül, hogy a világ legtehetségesebb embereit és az azokat alkalmazó cégeket halásszák össze és ezekkel az emberekkel a hely, az eredeti lakosai által elérhető szint többszörösén pörög. Én magam nem kiemelt tehetségként, hanem házasság révén telepedhettem le itt, tehát én inkább helyinek számítok, nem idecsábított tehetségnek. De ettől még, vagy éppen ezért ki merem mondani, amit látok. 

Az olyan helyeken, mint Szingapúr nagyon élesen látszik ennek a helyzetnek az ellentmondása. Van majd hatmillió ember, akiknek kicsit több mint a fele (3,5 millió) az állampolgár vagy állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező. Ez utóbbiak még mindig nem szavazhatnak. A többi vendégmunkás státuszban van, de sokan itt élnek évtizedek óta akár. Ezek az emberek folyamatos bizonytalanságban élnek, a helyiekhez képest státuszuk akkor és addig tartható, amíg magas szinten teljesítenek. Ez például abban mutatkozik meg, hogy a tartókodási engedély a fizetés szintjéhez van kötve (a fizetés meg nyilván teljesítményfüggő egy piaci alapú gazdaságban). Ezt a szintet időről időre emelik, tehát ahhoz, hogy valaki maradhasson folyamatosan többet kell keresnie (többet kell termelnie, jobban kell teljesítenie). Ráadásul az élet számára sokkal nehezebb, mert nem veheti igénybe az állampolgárok számára ingyenes vagy szinte ingyenes olyan szolgáltatásokat, mint az állami oktatási rendszer, vagy az egészségügy államilag támogatott része. És, ha megszűnik a munkája kap egy levelet, hogy 30 napon belül hagyja el az országot. Akár 20 év után is. 

Ehhez képest egy állampolgár, akinek a "teljesítménye" annyi, hogy ide született (ami se nem érdem se nem bűn), semmiféle hasonló követelmények elé nincs állítva. Csinál amit akar, teljesít ahogy teljesít, a státusza nem változik. És ő az, aki szavazhat, tehát döntést hozhat az ország jövőjéről. Mármint kizárólag ő. 

Ez már most számos feszültség forrása. A helyiek (akiket itt heartlandereknek hívnak) folyamatosan panaszkodnak, gunyoros vagy dühös kommenteket írnak a bejegyzések alá, hogy elég a "külföldi tehetségek" bevonásából, a helyieknek tessék lehetőséget adni. Érdekes módon az itt élő külföldiek ritkán reagálnak erre közvetlenül, nem konfrontálódnak hanem a saját véleménybuborékaikban fejezik ki rosszallásukat a kiszolgáltatottság, a folyamatos bizonytalanság és a gyökértelenség miatt. Egy francia, aki 12 éve él Szingapúrban és előtte 16 évet dolgozott a hong-kongi bankszektorban, az vajon mennyire francia még? Hazamegy és nem ismeri ki magát. Visszajön és ugyanolyan gyüttment bevándorló mint 28 évvel ezelőtt volt. (Ez egy konkrét ismerősöm)

A kommentárokra inkább a kormány szokott válaszolni nyilatkozataiban. Megértésükről és segítségükről biztosítják egyrészt az állampolgárokat. Mit jelent ez? Az, hogy a lakosság fele magas keresetű, magas hozzáadott értékű munkákat végző, jelentős értéket teremtő ember (vagy idetelepült gazdag, mert abból is rengeteg van, főleg Kínából) az csillagászati magasságokba emeli az itteni árakat és az ilyen embereknek komoly elvárásaik is vannak például szolgáltatások színvonaláról, elérhető árukról stb. Hogy ez a tempó tartható legyen a kormány nagyon sokmindent támogatott áron ad a helyieknek (pénze mondjuk bőven van erre), illetve nem csak azokat a csili-vili szolgáltatásokat fejlesztik, amik az itt élő jómóduak életét teszi jobbá, hanem nagyon figyelnek a hétköznapi emberek szükségleteire is. Egy példát mondjak, sokáig a közösségi közlekedés (metro, busz) piaci alapon működött. Itt is jellemző, hogy akinek van pénze, az vezet (az autóhasználat csillagászati árairól itt írtam korábban), a pórnép metrózik. A 2000-es évek elején a közösségi közlekedés minősége rohamosan romlott. Zsúfolt járművek, nem elég elérhető vonal, lerobbanó infrastruktúra. A kormány látva, hogy már csak alig pár százalékkal nyerik meg a választásokat (ugye szavazni csak a helyi állampolgárok szavazhatnak), azonnal észbe kapott és egész egyszerűen államosította a közösségi közlekedést majd iszonyatos fejlesztésekbe kezdett. Azóta sokkal jobb a helyzet. (Igazából kiváló a helyzet, mert a COVID megtizedelete a munkába járók számát és ez máig nem állt vissza, ezért egyáltalán nem tömöttek már a járművek). 

Ez egyébként teljesen rendben van. Habár a felszínen Szingapúr a szabadpiac éllovasa az én véleményem szerint a Skandináv államok szintjén mérhető színvonalú közszolgáltatások vannak, igaz annak alapja nem valamiféle univerzális jog, hanem egy gondoskodó paternalizmus. De az eredmény ugyanaz. A lakosság majd 80%-a állami bérlakásban lakik, ingyenes és a világon az egyik legszínvonalasabb az oktatás, alacsonyan tartják az alapvető élelmiszerek árát, erősen dotált az egészségügy, az állami tömegközlekedés és még az olyan szolgáltatok elérését is olcsón biztosítják, mint a szélessávú internet elérés. 

A kormány válaszának másik része azonban egy nagyon erős odaszólás. Elmondják, hogy a helyi lakosság körében a születések száma az egyik legalacsonyabb a világon. Ahhoz, hogy a szigetország jelenlegi életszínvonalát fenn tudják tartani és a gazdaságot működtetni tudják évi 70.000 új bevándorlóra van szükség. Olyanra, akik azokban a magas hozzáadott értekű munkákat kínáló cégekben tudnak dolgozni, amik rendre idetelepülnek. Ezt megállítani sem lehet, mert ha ezek a cégek nem találnak itt ilyen munkaerőt vagy továbbállnak vagy távmunkában veszik fel az embereket és a kormánynak erre semmilyen befolyása nincs. A kormány nincs abban a helyzetben, hogy lemondjon ezekről az emberekről, sőt ahhoz, hogy a versenyben továbbra is az élenjárók között tudjon maradni még több magasan képzett szakemberre van szükség. 

Én két dolgot vetítek előre ebből:

1. Nem kell már sok idő ahhoz, hogy ezek a világvárosok egyszerűen leszakadjanak a hagyományos nemzetállami gondolkodásról. Szingapúr már most is olyan hely, aminek funkciója van és ennek a funkciónak változó összetételű működtetői vannak, mintsem egy olyan hely, ahol adott emberek élnek, akik csinálnak valamit, akármit, és azt hívjuk akkor annak az országnak. Ez explicit módon még nincs kimondva, te tényszerűen mindig is ez volt. Miközben a hétköznapi kommunikáció az, hogy itt a helyi lakosság cipel a vállán egy csomó idegen bevándorlót, a helyzet paradox módon inkább fordított. Azzal a meghagyással, hogy a helyi lakosság is annyiban helyi, hogy pár évvel, évtizeddel korábban vándoroltak be. 1819 előtt itt dzsungel volt. 

2. Ha nem létező városok, Szingapúr, London, New York, Torontó fordulnak át egy a nemzeti kereteket felülíró működésmódba, akkor előbb utóbb ma még nem ismert helyeken meg fognak jelenni új települések, amik zöld mezős beruházásként hátizsákként cipelt helyi "őslakosság" nélkül szerveződik ezért szavazati joga annak lesz, aki hozzájárul a közösséghez, nem pedig beleszületett abba. Igaz Szingapúr is pont ezzel a motívációval jött létre, csak aztán elkezdtek születni itt emberek. :)

Ennek egy másik, az előzőnél is talán valószínűbb szintje, hogy fizikai entitás nélkül, virtuálisan jön létre egy új, a globális, kozmopolita identitást összefogó entitás. Ennek apró elemei ma is léteznek. Vannak például kifejezetten expat (migráns) létre szabott egészségbiztosítási cégek, amelyek globálisak. Igyekeznek minden világvárosban szerződést kötni helyi szolgáltatókkal, ezáltal bárhova költözöl ugyanazt a biztosítást használhatod. Az IB (International Baccalaureate) egy olyan globális oktatási program, ami pont arra lett kidolgozva, hogy diplomaták, üzletemberek gyerekei, bárhol vannak a világban, ugyanabban a rendszerben tanulhassanak. Mindegy hova költöznek, ha olyan iskolába mennek, ami ezt a programot követi, onnan folytathatják, ahol abbahagyták. Aki előbb észreveszi, hogy erre ma már egy az élet teljes spektrumát lefedő rendszert lehet építeni és képes egybefogni őket majd egy erős narratívával átfogó virtuális identitást húzni fölé, az nagyot fog kaszálni.

Én amikor az észt e-residency rendszer elindult, pont ezt a törekvést láttam a kezdeményezés mögött. Benne is volt egyébként. A kis 1,3 milliós ország egy virtuális identitás létrehozásával 10 millió új lakosra akart szert tenni, akik nem csak vállalkozásaikon hanem identitásukon keresztül is csatlakoznak anélkül, hogy fizikailag bevándorolnának. Aztán valahogy maguk is megijedtek ettől, vagy elrugaszkodott ötletnek tartották és az egész program besimult egy szokásos adóparadicsommá. (Szerintem). Ha nem az észek, hát mások meg fogják ezt csinálni. 

Abban biztos vagyok, hogy előbb utóbb helyet fog követelni magának a világban ez a most gyüttment kategóriában tartott erősen mobilis, végtelenül rugalmas és általában nagy hozzáadott értekű munkákat végző kozmpolita réteg. 

Egy friss élmény kiegészítésképpen. Le akartam tölteni egy játékot konzolra az internetről. Meg akartam vásárolni. Három fizetési módot is kipróbáltam, hogy átutalhassak nekik $80-t. Mindet letiltották. Írtam a chaten nekik. Azt írják, hogy a PayPal címem Magyarországon van regisztrálva, a hitelkártyám észt és a debit kártyám szingapúri. Ezt nem tudják elfogadni, letiltották a fiókomat..... Érezzem magam egy bűnözőnek...