MI MAGYAROK mindig is különbek voltunk és különbek is leszünk mindenkitől.

"(...) Egyébként ózdi lévén nem hiszek sem az ARVISURÁBAN, sem más számomra fantaszta elképzelésekben, de így is hiszem, hogy MI MAGYAROK mindig is különbek voltunk és különbek is leszünk mindenkitől.

Csak abban a történelemben hiszek amit az iskolában tanítottak, és ebből is világosan látszik számomra, hogy milyen szerepet töltöttünk be a világban RÉGEN.

Sajnos csak régen. Ezek a szép idők már elmúltak amikor, de hidd el ha mindannyian szeretnénk akkor még leszünk mi meghatározó nemzet. (Kérlek ne erőszakos cselekedetekre gondolj, csak arra, hogy mivel írnám én ezt a hozzászólásomat a kedves Naumann János nélkül?) Számolatlanul sorolhatná(nk)m a Magyar feltalálókat és rájönnél, hogy nem a jelenlegi „hely” ami megillet minket. Igaz, hogy ehhez kicsit érettebb Magyar nép is kellene, de tudjuk, hogy nehéz időkben mindig felerősödnek a szélsőjobbos hangok.

Amikor ezek lecsendesednek én akkor is ezt fogom mondani.

Magyarország jelenleg nem a neki járó megbecsülést kapja (igaz, hogy ezért néha megküzdünk). Ettől mi többek vagyunk.

A NYUGAT megcsókolhatja a lábunkat, hogy útját álltuk a Tatárnak és a Töröknek is (néha több, néha kevesebb sikerrel). Csak, hogy már mást ne említsünk...(...)"

Egy kommentfolyamból ragadtam ki ezt az idézetet, most mindegy is, hogy honnan. Több mint 10 éves a komment egyébként. Abban az értelemben semmi jelentősége nincs sem a szövegkörnyezetnek, sem a cikknek, amihez írta, hogy nem megcáfolni akarom, de még csak nem is valami szörnyűlködésként bemutatni. 

Magamon érzek két dolgot a kommenttel kapcsolatban és erről akarok írni. 

Az egyik az, hogy öles léptekkel távolodom ettől az egésztől. Egyre kevesebbet írok a magyar közéletről, mint látni fogjátok, ez sem a magyar belpolitikai fejlemények kapcsén ragadta meg a figyelmem. Szóval az alaptéma (a mélymagyarokodás) nem érdekel. 

De a másik dolog, ami mégis érdekessé teszi, hogy egyszerre meg is szelídül bennem ez a komment. Ha nem úgy nézek rá, mint a nemzeti büszkeséggel kipótólt kisebbségérzet egy klinikai esetére, akkor kultúrantropológiai szempontból érdekessé válik az egész.

És ezt nem feltétlenül ledagradálóan mondom. A távolság nem csak abból fakad, hogy távol vagy térben és lélekben (is egyre inkább) Magyarországtól, hanem ugyanakkor közel kerültem más kultúrákhoz mindeközben és azt tapasztalom, hogy bizony nem Hungaricum a nemzeti önáltatás. 

A fokozatai lehetnek különbözőek, egy ország történéseit erősen befolyásolja az, hogy hányan rezegnek rá erre a fonalra, de az alapséma megdöbbentően hasonló. Néha volt alkalmam arra is, hogy átszűrődjön a szomszédos országok hasonló vonala a nyelvi korlátokon. Tulajdonképpen nagy kár, hogy a Facebook, ami ma már elég ügyesen fordít automatikusan különböző nyelvű bejegyzéseket a saját buborékaikba tereli az embereket. Mert ha néhány magyarságtudattal bő lére eresztett Facebookozó valami véletlen algoritmus folytán belekeveredne a szerb, román, görög, albán, orosz, ukrán nemzeti eredet és büszkeség cunamiba és visszaolvasná saját történeteit és mondáit egy másik nemzet színeiben, az talán egy kicsit segítene. Bár nem vagyok benne biztos. 

Nekem mindenesetre segített. Aztán amikor elkezdtem látni ennek az észt, finn, majd mostanában a maláj, indonéz és hogy a hiperaggresszív kínai nacionalizmust ne is emítsem (de folytathatnám a sort az éledező hindu nacionalizmussal vagy az afrikai népek hozzánk nagyon hasonló áldozati szerepeivel.). Egyáltalán nem lóg ki a mélymagyar mondavilág a képből és amint általános emberi kulturális jelenségként nézek rá, megszépül az egész, mint a népmesék.

Mert tulajdonképpen arról van szó. Ma a mesék már nem tábortűz körül, meg kukoricahántás közben terjednek, hanem kommentszekciókban, FB csoportokban és Youtube videókon. Nem szabad őket összetévesztenünk sem tudománnyal, de még publicisztikával vagy mondjuk politikacsinálással sem. Ezek mindegyikének lehet tárgya, eszköze vagy éppen alanya, de ezek a modern mesék és mítoszok önálló élettel, önálló funkcióval bírnak és nagyon szépen illeszkednek oda, ahonnan forrásaikat merítik. Azokhoz a mesékhez, ahol Mátyást a Duna jegén választják királlyá, amikben megnyertük a Tatárjárást és egy Mu nevű civilizáció élt Eurázsiában magyar nyelven, már nem tudom, hogy a Szíriusz után vagy még előtte. 

A történetek által kielégített lelki igény felől érdemes nézni ezeket a kommenteket és előadásokat, az egész szubkultúrát. Hatalmas rá az igény. Szorongató érzés az egyéni teljesítmény vagy akár kollektíve az a tudat, hogy MOST és NEKÜNK kell csinálni valamit, érteni valamihez, letenni valamit az asztalra megoldani a MA problémáit és mérlegre ez alapján leszünk téve. Közösen is és egyénileg is. 

Van olyan vélemény, miszerint ez a feudális előjogok, közelebbről a nemesi kiváltságok és annak lelkületének az öröksége. Nálunk elég szélesre sikeredett egy magyar kisnemesi réteg, akiknek azonban vagyona, birtoka nem volt elég az érvényesüléshez, tehetsége nem volt a fejlődésre ezért az egyetlen megmaradt dologba kapaszkodott, a kiváltságaiba és onnan követelte jussát. És paradox módon a forradalmak, ellenforradalmak, rendszerváltások nem azt küzdötték ki, hogy a kiváltságosok megérkezhettek a teljesítők táborába, hanem a forradalmárok foglalják el rendre a kiváltságosok helyét ideológiát kreálva az aktuális "nekünk ez jár" pozíció betöltésére. 

Ilyen alapon kerül kiírtásra a magyar vidéki zsidóság és kerül a szó szoros értelmében vett igénylőlap alapján kiosztásra a vagyona azok között, "akiknek ez jár", de a testvéreket követő elvtársak sem tettek másképpen amikor kitelepített németek vagyonát, házait, berendezési tárgyait, földjét adták oda azoknak, "akiknek ez akkor járt". Habár ma is divat csak szelídebben kvótáknak hívják, de egészen nyugodtan ide sorolhatjuk a munkás-paraszt származással "járó" egyetemi férőhelyeket és állami beosztásokat, és napjainkban hasonló elv (és nem az érdem, a tehetség, a tudás) alapján kerültek kiosztásra traffikok, közbeszerzési eredmények. Ugyanide tartozik a járadékvadászat összes évtizedes (ha nem évszázados) hagyománya, akkor is ha az a kultúra, vallás, civil szervezetek vagy tudomány támogatása díszdobozba van csomagolva. Remélem elég jobb és baloldali példát mondtam ahhoz, hogy érzékeltessem ez általános társadalmi jelenség Magyarországon. 

És habár mítoszokról van szó, ezek nagyon erős fundamentumokat teremtenek, erkölcsi, szimbolikus alapokat, narratívák komplex rendszerét, amiben tulajdonképpen magától értetődővé válik, hogy itt embereknek jussa van, amit ki kell adni nekik. A kisember jussa a magyarsága. Traffik már nem jutott neki, sőt könnyen lehet, hogy elvették tőle, közbeszerzésen már nem is indul, nyelvet nem tanul, vállalkozásba nem kezd, azonban tálcán kapja meg a tudatot és annak kellékeit, miszerint MI mindig is "különbek voltunk és különbek leszünk másoknál". 

Külön érdekes a jövő időben megfogalmazott, leszünk kitétel, mert itt nem egy gördülő felelősségre gondolt a szerző, miszerint minden generáció maga dolgozik meg ennek a különbségnek a fenntartásáért. Nem, nem. Itt elég volt 150, 200, 500, 1500, 15000 évvel ezelőtt egyszer nagynak lenni, jónak lenni, félelmetesnek lenni, győztesnek lenni, eredményesnek lenni, tehetségesnek lenni, onnantól az örökre kitart. Nekünk már nincs ehhez mit hozzátenni, mi dicsőségre vagyunk ítélve, jobb nem is belerondítani ebbe a tökéletes munkába. 

Nézem itt Szingapúrban, milyen rendezvények töltenek meg akár stadionokat. Nagy vállalkozói summit-ok, motívációs beszédek, tréningek a sikerességről."Enrichment" (gazdagítás) gyűjtőszó alatt mennek a felnöttképzések, készségfejlesztések, tanfolyamok, továbbképzések. Még a szemetesembert is arra terelik, hogy képezze ki magát robotkezelésből, mert nem ő fog seperni.  Külön műfaj a befektetési lehetőségek ajánlása a tőzsdézéshez, cryptovalutához, aranyhoz, vagy hogy valami nagyon újat mondjak a fenntartható, zöld befektetésekhez való csatlakozás lehetősége, vagy az erről szóló tanfolyamok, klubok, körök tagsága. És meg kell jegyezzem ezek a körök antropológiai szempontból ugyanolyan érdekesek, viccesek, nem egyszer röhejesek lehetnek. Lelki értelemben nem nagy a különbség egy crypto valuta evangelista és egy szkíta magyartudatú között. Még abban is biztos vagyok, hogy van átfedés. 

És úgy sem akarok csinálni, mintha a térségben ne lennének olyan hangok, rendezvények irányok, amik mondjuk arról szólnak, hogy Szingapúr története 10.000 éves, ősi maláj, indonéz, indiai, kínai föld (aszerint, hogy ki mondja). Azt hiszem egyrészt a léptékben van különbség. Errefelé a crypto vallásnak és a Warren Buffet módszere 10 lépésben befektetési kurzusoknak nagyob a keletje, otthon a "300 évet hamisítottak a középkorhoz hogy a magyarok helyett a frankoké legyen a vezető szerep" könyvbemutatóra mennek el többen.  

Mégis azt mondom ezzel nem lenne baj, ezt el lehetne fogadni.

Ami számomra egy vörös vonal, az mindig az, amikor a "juss" jogerőre emelkedik és mondjuk traffikot lehet kapni a lojalitásért. Ilyen Szingapúrban elképzelhetetlen, mert alapjaiban rengetné meg a meritokratikus (érdem alapú) rendszerüket. Állandó parázsló kritika kíséri, hogy errefelé egy parlamenti képviselő havi fizetése másfél millió. Dollárban. Azonban ha a trópusi eső kiönt egy kereszteződésben az útra mert nem lett jól megtervezve a vízelvezető rendszer, akkor forradalmi hangulat söpör végig az országon. Ettől aztán általam korábban soha nem látott hatékonyság jellemzi az állami szférát, amiben a "juss" és a teljesítmény ikertestvérek. 

Az pedig, hogy egy hindu herceg meglátott egy fehér oroszlánt a dzsungel szélén az ugyanolyan pátosszal terjedő mese errefelé, mint a mi történeteink, csak nem emelkedik számonkérhető "jussok" szintjére sem egyéni sem nemzeti narratívákban. Lehet rá büszkének lenni, csak az a határidős munka a robotok programozásáról elkészült-e már?