Természetes fény

Ijesztően jó ez a film. Olyan mint egy ablak. Egy apró rés, amin kinézel és nézed mi zajlik a külvilágban. Ilyen módon nincs ennek a filmnek se története, se nagy drámája, mintha nem is lenne megvágva, azt látjuk, ami elmegy az ablakunk előtt. (egyébként ettől szinte értelmezhetetlen mint film, de ez engem nem zavart)

Nekem pont azért tetszik. Nem akart sem megríkatni, se fellelkesíteni, se nagy erkölcsi leckét nem adott, de a vízes lepedőt se húzta le senkiről. Egyszerűen a maga pőre valójában megmutatta milyen volt a mai Ukrajna területére küldött magyar katonák élete a megszállás alatt. 

Merthogy megszállók voltunk a második világháborúban, egészen addig amíg végül minket szálltak meg. A háborús filmek többsége valahogy pozícionálni próbálja a történteket és benne a szereplőket. A történelmet a győztesek írják, ezért a győztesek által készített filmekben mindig ott van az erkölcsi fölény, a diadal, a győzelem, aminek szűrőjén keresztül látjuk aztán akár a szenvedést, akár az emberi gyarlóságot. A vesztesek által készített filmek az egyén hősiességét, kiszolgáltatottságát, helytállását, helyezkedését, haláluk hiábavalóságát, a kényszert, a beszorítottságot, a tragikus sorsokat mutatják be. 

Ez a film semmi ilyet nem csinál. Nem azért mert ne lenne erkölcsi alaphelyzet. Egy falu lakóinak kiírtása az. Csak hős nincs benne. 

Már az mellbevág, ahogy beszélnek. Szinte mindenkinek tájszólása van. És nem csak, hogy tájszólása, hanem a képzetlen, faragatlan ember nyelve. Káromkodnak, szűkszavúak, sokszor kifejezetten mogorvák. Mint a smirgli, olyanok egymással is. Nem ölelkező bajtársak, kamerádok, mint sok háborús filmben, ahol életreszóló barátságok köttetnek (ha meg nem halnak). Kérges, kemény arcok, olyan pilótabarátság van maximum, mert ki tudja meddig maradunk együtt, ki hal meg legközelebb. Nyűg az egész, ha meghalsz. Az nem azért tragédia mert elvesztettünk egy bajrtársat, hanem egy emberrel kevesebb van, hogy cipeljük ezt a sok szar málhát, teherautóra pakoljuk a lőszereket, gyakrabban kerülünk őrségbe, járőrbe, és különben is haladjál már gyorsabban baszdmeg. 

Nincs semmiféle romantikája a helyzetnek, csillogó szemű, hősi küldetés. A profi hentes, kicsontozza az elejtett rénszarvast, kiparancsolva a bízből a folyón lefelé csordogáló parasztokat. Tőlük vették el. Mire legyünk büszkék? Ezek még tudtak szarvast csontozni? Vagy, hogy azok a bajottenettek még kések voltak? 

A megszálló magyar csapatok pár napjáról szól a film. Egy ocsmány, sáros, nedves, lápos erdőben, ahol többek között a rongyokba öltözöt falusiak egrecíroztatása által partizánok felkutatása a feladat. Olyan feladat, amit a mai modern hadseregek sem tudnak megoldani. Sem Irakban, sem Afganisztánban, de nem tudják Izraelben vagy nem tudták Vietnámban sem kezelni. 

A témában két magyar film jut eszembe. Elsőként Sára Sándor monumentális Krónika című dokumentumfilmje, ami a II. Magyar Hadsereg szerepvállalását örökíti meg az akkor még élő túlélők beszámolóin keresztül. Nagyon erős film, de számos későbbi elemző rámutatott, hogy nagyon keményen cenzúrázott is. A kádári cenzúra hiába állt a későbbi győztesek oldalán, nem engedhette meg, hogy bekerüljenek olyan részek, és beszámolók, amik a magyarok által elkövetett kegyetlenkedésekről szólnának. Csak olyan részek maradtak, amiben arról volt szó, milyen jól kijöttek az egyébként magyar szemmel is elképesztő szegénységben élő helyi lakossággal. A rendszerváltás után készült kritikus elemzésekben olvashatunk többet a filmben nem szereplő részletekről. 

A másik film, habár filmvígjáték, talán pont azért, sokkal közelebb jutott a valósághoz. A Tizedes meg a többiek. Annak a filmnek az alaphelyzete katonaszökevényeket mutat be. Egyikük történetesen lelépett az ezred zsoldjával, tehát tolvaj is. Nagyban tesznek az egészre és a túlélésre játszanak. Ha nem lenne vicces akkor észrevennénk azt is, hogy a magára hagyott villát éppenséggel kifosztják. Nincs abban az alapfelállásban se nemzeti érzelmű kitartás, se valamiféle erkölcsi tartás. 

Azt a szerepet játszák el, ami a túléléshez éppen kell.  - Ez a mondat egyébként Kelet Európa elmúlt 500 évének rövid összefoglalója is lehetne egyben.

A Természetes Fény e tekintetben sokkal közelebb áll a Tizedes meg a többiek alapfelállásához, mint a Krónika. Még azt se mondanám, hogy kegyetlenkednek a filmben bemutatott katonák. Talán a szenvtelenség a jobb kifejezés itt, és ez a szenvtelenség egymás iránt is ugyanúgy igaz, mint az ukránok iránt. A katona a gyomrával, a napi szükségletei mentén gondolkodik. Jól esik a meleg leves, ki tudja hány napja nem evett. Az hogy ez a falusiak levese volt, akik most ott állva nézik a magyar katonát enni az mellékes. Ugyanolyan szenvtelenül, sőt beszólogatva kötözik ki saját (megbüntetett) társukat, ahogy ló után kötve hozzák vissza az elszökött falusiakat. Sem valamiféle náci ideológiai átitatottság nincs, sem pedig valami humánus, erkölcsi magasság. Túlélés van. Ma kell a gyomromnak tele lennie mert korog, és estére valahol aludni kell, mert mégegy éjszakát nem akarok az esőben állni az erdőben. 

Ha az apró pillanatokból nem állna össze ez az alapfelállás hát a rendező betesz nekünk egy drámát. Ami azért nem hat a filmben drámának, mert a szörnyű halálon kívül nem történik semmi. Nincs élvezkedős kegyetlenkedés, és felháborodott erkölcsi kiállás, veszekedés, verekedés, feljelentés, nyomozás. Hősünk, a zseniálisan kiválasztott éles arcélű érzéketlen szakaszvezető maga nem követett el semmit. Apró kicsi dolgokban elengedi a falusiakat, otthagyja a fa tövében bújkáló nőt. A század élén óvatosan halad mert nem akar meghalni. Amikor ezért a parancsnoka hátrazavarja szarik bele. Amikor a parancsnokát lesből lelövik, ugyanazzal az érzéketlen arccal eltemetik. Hát mi ezért nem siettünk. 

Elzavarják az erdőbe. Én azt hiszem ő attól volt azon fennakadva (egy arcrándítás erejéig), mert kizavarják a szakaszával a lápba (veszélyes, fáradtságos). Látva mi történt a távollétében szó nélkül átadja a szakaszát, beviszi a sebesülteket a városba és úgy meséli el a történteket az őt kihallgatásra rendelő őrnagynak mintha mi sem történt volna. Hát nem válik belőle egy Tom Cruise, aki fiatal katonai ügyészként nyomoz ki egy halálesetet a kubai támaszponton. Ugyanazzal a szenvtelen arccal fogadja el a hallgatáséért cserébe kapott szabadságot, mint az ukránok utolsó levesét. Szerintem szabadság nélkül is ugyanezt tette volna. Ahogy minden bizonnyal legtöbbünk..

Ettől jó film a Természetes fény. Ablak a valóságra.