Novák Katalinnak mennie kell
Ez nem kérdés.
Ahogy az sem, hogy nem magától, saját ötlettől vezérelve adott kegyelmet a pedofil bűnsegédnek. Elétették, aláírta.
Hogy hol ér véget a történet, nem lehet tudni, de az már most egyértelmű, hogy a főnőke kihátrált mögüle innentől ennek a nőnek nincs jövője.
Én ezt ellenzéki oldalról, és Magyarország egésze szempontjából nem tudom sikernek betudni. Mármint abban az értelemben, hogy sikerült megint lyukat ütni a Fidesz hajójának falán. Két okból nem:
1. Megint, ezredszer, százezredszer látszik világosan, hogy mennyire egyetlen zsinórra van felfűzve ez az egész ország. Engem már akkor, amikor a saját pártját bedarálta, szörnyülködéssel töltött el, hogy mi lesz ha egy nap az egész országot ugyanígy darálja be. Ez a nap ijesztően hamar be is következett. Vannak, akik már Európa bedarálását vízionálják és globális szerepet látnak Orbán cirkuszában, de én nem értek egyet pl. Uj Péter értelmezésével. Ő olyasmiről írt, hogy Orbán nem becsicskult (az ukránoknak szánt pénz megszavazásakor), hanem pontosan az történt, amit akart, tele van vele a világsajtó. Én ezt inkább úgy látom, hogy tündöklése idején a brazil elnökkel vagy a fülöp szigeteki elnökkel is tele volt a világsajtó. Mindenki megkapja a maga 15 percét ha elég nagy cirkuszt csinál, bármelyik bolhából lehet elefánt, ha letolja a nadrágját és odarondít az asztalra. Ettől még lehet erre építeni kommunikációs stratégiákat, de én nem érzem, hogy ezek a mutatványok a nettó sajtóemlítések számán felül emelték volna Orbán ázsióját. Ha a fundamentumokat nézzük nagyon is határozottan rövid pórázra lett fogva. Hogy az EU hogy működik ebben arról itt írtam korábban.
2. Másrészt az is világosan látszik, hogy a Fidesz a populista szó eredeti értelmében valóban végtelenül demokratikus. A legfájdalmasabb a regnálásukban számomra az, hogy bármit csinálnak az a magyar társadalom többségének támogatásával történik. Amit ők tizedmásodperces pontossággal mérnek. Márming a magyar társadalom támogatását, minden egyes, akár piszlicsáré, ügyekben. Tehát amikor Novák Katalinnak mennie kell, az azért van, mert megmérték, hogy egyetértés van abban a magyar társadalomban, hogy pedofiloknak nem adunk kegyelmet. A Fidesz lemérte mit gondol a magyar és az lett hirtelen a politikája. Ebben (nem is olyan) implicit módon benne van, hogy más ügyekben (korrupció, demokratikus intézmények lerombolása, a személyes függések és kiskirályok világa, az agyzsibbasztó hazudozás, a melldöngető nemzetieskedés) teljes és biztos a támogatás. Nincsenek meghekkelve a választások...ez a világ a magyar társadalom meggyőző többségének támogatásával került kialakításra. Amint ez nincs így, a Fidesz abban a pillanatban, tényleg órákon belül korrigál. Se ideológiája, se elvei nincsenek, nem tartja magát ha kell még a matematika vagy a fizika szabályaihoz se hanem valós időben reagál a társadalom rezgéseire.
A 2010 előtti kormányok (beleértve a Fidesz 1998-2002-es regnálását is) még húzni próbálta a társadalmat. A polgári társadalom, mint tudjuk politikai termékként ugyanúgy egy progresszív (értsd még nem vagyunk ott de oda igyekszünk) vízió volt, mint az európai elköteleződés vagy a szabadelvű gondolkodás a másik oldalon. Aztán tanultak a "panelproli" szavazatokból és onnantól kezdve az elveket engedték el a szavazókat nem. Ebben az értelemben teljesen igazuk van, amikor felháborodnak, hogy bárki megkérdőjelezi demokratikus voltukat. Abban az értelemben nem demokratikusak, hogy demokratikus intézményeket (fékek és ellensúlyok rendszerét, szabad sajtót) működtetnének, de abban igen, hogy a népakaratot követik.
Én egyetlen témában látom azt, hogy a Fidesz nem a társadalom pillanatnyi hangulatát és értékvilágát követte hanem manipulált és sikerrel átfordította a saját táborát. Az orosz kérdés. Ezt pedig azért merték megkockáztatni, mert fogják Orbánt Moszkvából és nem volt más választás. Aztán megnyugvással tapasztalták, hogy át lehetett hangolni a tábort, tehát még ez is működik. Azért túlzásba nem viszik, pedofiliára már nem hangolnak, amíg az nem Moszkvából jön.
De engem nem érdekel a Fidesz. Úgy értem nem a Fidesz érdekel. Ha ők megszállók lennének, akik rabul ejtették a magyar társadalmat akkor lenne értelme partizánnak lenni. Én azonban azért hagytam el az országot és léptem ki ebből az egészből, mert a Fidesz a magyar társadalom nem túl szép, nem túl vonzó, de valósághű tükörképe. Most örülhetünk egy kicsit...ebbe a pedofília nem fér bele. Minden más igen.
Comments
Post a Comment