Physical 100

Néztük tegnap ezt a koreai valóságshow-t, amiben 100 sportoló és jó karban lévő celeb méri össze különféle feladatokban az erejét. Van egy kicsi falanszter jellegge a shownak, de nekünk tetszik. A lányommal sokat sportolunk és a konditeremben is folyamatosan téma, szóval jól működik a koncepció. 

A második évad első feladata az volt, hogy egy manuális futószalagon kellett futniuk 10 percet. Tehát egy olyan szalagon, ami nem állít be automatikusan egy sebességet, amit aztán követni kell, hanem az ember maga tekeri a szalagot a futásával. Sose futottam még manuális szalagon, de tudom, hogy nehezebb, mint a motorizált változat és a talajon futásnál is nehezebb. Akár 30%-kal több energiát vesz el. Ami jelentős.

De nem 10 percen. 

10 perc futás egy olyan embernek, aki rendszeresen fut az kb. bemelegítés. Még a rövid interval vagy gyors futások is olyan 15-25 perc között szoktak lenni. 

Annak ellenére, hogy lassan 10 éve, hogy futok, nem tartom magam valami nagy futónak. Kifejezetten lassan futok, 10km-es versenyekre edzettem magam, egy-egy futás alkalmával 5-7 km-t futok. 10km-t olyan 9km/h-ás átlagsebességgel futok le, ami 1 óra 6 perc körüli időbe telik. Egy stabil futónak illene ezt a távot olyan 50 perc alatt lefutnia, nekem még sose sikerült 1 óra alá szorítani az időt. Szóval nem vagyok egy nagy futó. 

Mégis, nézve a Physical 100 kigyúrt, fitt sportolóinak, rendőreinek, katonáinak az eredményét én 10 perc alatt simán benne lettem volna az első 50-ben. Űgy, hogy 20-30 évvel idősebb vagyok legtöbbjüknél. Valahol 1,6 - 1,8 km körül teljesítettek azok akik az 50-ik hely környékén végeztek (és így nem estek ki) és ezt a távot szerintem egy manuális szalagon is le tudnám futni 10 perc alatt. 

Van a futásnak egy pszichedelikus része. Kell egy alap izomzat a futáshoz. Nekem hónapokba tellett míg a térdem, aztán később a csípőm körüli izmok megerősödtek annyira, hogy tudtam hosszabb távokat futni és a légzést is jól ki kell kísérletezni. Ezen felül azonban leginkább fejben dől el minden. Ha rossz napom van (fejben), akkor akár pár száz méter után azt érzem, hogy elment a szufla. Máskor meg úgy lefutok 10km-et, hogy le kell állítanom magam, hogy ne legyen mégegy 10-es. 

Régóta azon dolgozom, hogy ezt tudjam tudatosan alakítani. Az alvás nagyon fontos, és az étkezés is. Voltak napok, hogy tésztát ettem, pár óra múlva lementem futni és mint egy rakéta. Máskor, nem aludtam eleget és olyan volt mintha kő lenne a tüdőmben. 

De a legnagyobb trükk, kikapcsolni az időt. És a teret is. Az ember belemeditálja magát a ritmusba, az ütembe, a légzés, a lépések az egész tempó egyetlen lüktető tánc. Nincs idő, nincsenek km-ek, egy zakatoló gőzmozdony vagy. Néha kinézek egy pontot a távolban, arra fókuszálok, arra szűkűl le az egész valóság és a testem együtt mozog a zenével. Ha megtalálom a megfelelő tudatállapotot akkor hirtelen megszűnik minden teher (az idő terhe, a hátralévő távolság terhe), minden fájdalom, a légszomj. Minden olyan pillekönnyűvé válik, olyan mintha minimális erőfeszítést kéne csak tenni, azt is inkább arra, hogy azt a pontot ott a horizonton tartsam. De már azon lógok, a lábam szinte lebeg, a levegő magától jön át rajtam, a karom lendül, vagy a szél lengeti nem tudom mert minden olyan mintha nem is futnék hanem egy csónakban lebegnék. 

Ha ez az állapot megvan, akkor szinte akármeddig képes futni az ember. És 10 percen, friss erővel, mindenféle előzetes fárasztó feladat nélkül a frissesség lendületével nagyon szépen lehet futni. Olyan kevés a 10 perc, hogy szinte kapkod utána az ember. 

Nézem ezt a sorozatot és jó érzéssel tölt el, hogy nem szorongással, irígységgel, lelkiismeretfurdalással nézek ezekre az emberekre, hanem úgy érzem ott vagyok és azon kapom magam melyik feladatot tudnám én is megcsinálni.