Van nekem egy Youtube csatornám is. Olyan mint ez a blog. Van benne minden attól függően milyen kedvem van. Leginkább rólam szól, magamnak. Mindig akkor lendülök neki, amikor évek távlatából visszanézek egy-egy videót és néhány elkészítéséért igazán hálás vagyok magamnak mert megörökítettem egy pillanatot vagy gondolatot, ami nekem fontos volt.
Szóval régi vágású énblogok ezek, csak nagyon szőrmentén követem a trendeket és nem nagyon érdekel mivel nőhetne a nézettség. De az is igaz ugyanakkor, hogy rengeteget tanulok belőle, a technológiáról, a közösségi média működéséről, arról, hogy az algoritmusok milyen módon uralják a cselekvésünket. Miközben engem cseppet sem zavar ha másfél évig nem teszek ki videót és leül az egész, azt a tanulságot látom belőle milyen ravasz módon tesznek embereket tartalomgyártó rabszolgává ezek az üres kereteket létrehozó cégek.
Most olyan időszakomban vagyok, hogy rengeteget sportolok, sokat vagyok kint, szabad levegőn és a biciklimmel együtt beruháztam egy GoPro szettbe, amivel apránként felfedezem Szingapúrt. És játszok azzal, hogy miképpen lehet gyorsan és mégis hatékonyan vizuális tartalmakat készíteni.
Itt van mindjárt az első, nagy lélegzetű videó, amit teljesen hagyományos módon csináltam. Mit jelent ez. Hogy az ember két hónapot szöszmöszöl vele. Nem azért mert annyi idő kell rá, egy pár óra alatt össze lehet rakni, de nekem kéthetente egyszer volt 1-1 órám rá.
Inkább annyiban hagyományos, hogy hosszú, hogy manuális van szerkesztve a felvett nyersanyagokból. Itt én vágtam ki minden másodpercet, én keresgéltem hozzá zenét, letöltötöttem a kameráról, fel az egyik szerkesztőre darabonként, úgy adom hozzá a szöveget, meg a másikra amivel szétszedett részeket össze lehet rakni és a végén szövegalámondás utolsó simítások és elkészül a gigafájl, ami meheta Youtube-ra.
Mehetne, ha ez ilyen egyszerrű lenne. De valójában az van, hogy ezeknek a lépéseknek minden egyes elemében ezernyi banánhéj van és ami elszaródhat az el is fog szaródni.
Kezdhetjük magával a tartalomgyártással. Milyen kamera? Kamera kamera, olyat már szinte senki nem használ. Nekem van, egy egész profi Canon kamera, kifejezetten Youtubereknek lett fejlesztve. 2019 környéként használtam utóljára talán. Amióta nagyot fejlődtek a mobil kamerák, nincs szükség külön kamerára. Igen ám, de egészen másképpen kell/lehet használni őket. Meddig bírja az elem, lemerül, fény, hangrögzítés, élesség, közelítés, fókusz, pozíció. Ezeket mind külön ki kell kísérletezni. Ezernyi béna videó árán. Aztán vettem pár éve egy GoPro-t az megint mindent felülírt. A biciklis videón például nagyon ki kellett kísérletezni milyen szögbe kell állítani, hogy élvezhető perspektívából rögzítse a kiruccanást.
A GoPro egyébként most a kedvencem, már ami a képminőséget és a hangulatot illeti (drónos videókkal sosem játszottam még, de már nézegetem mit lehet és mit nem Szingapúrban).
Viszont amikor a letöltésről, a fájlok kezeléséről van szó, akkor a GoPro rémálommá válik számomra mert ezeket a giga fájlokat az isten computere sem tudja kezelni. Pedig nekem van egy játékokra fejlesztett felturbózott laptopom, de egy nagy felbontású egy órás GoPro az azt is leölte. Kis túlzással mindent le kellett róla szednem, hogy legyen elég hely és levegő a videószerkesztéshez.
A GoPro nekem amúgy úgy tűnik inkább rövid és rapid videókra lett tervezve. Eleve az aksija max másfél órát bírja, de inkább egy óra az és azon belül is olyan hamar melegszik (és annak hatására kikapcsol) hogy kész lutri, hogy veszi-e a fejeden vagy nem. Ehhez képest 1-2 perces gördeszkás ugrásokat vagy kunsztokat felvenni tökéletes és nagyon szép dinamikus képet ad. Mindegy, megoldottam, ahol lekapcsol ott van vége.
Így néz ki a nagy felbontású, giga fájlokkal dolgozó verziója ugyanannak a videónak:
A technikai részleteken felül azonban az ember a koncepcióval is kísérletezget meg szenved. Melyik jobb? Ha zenét teszek alá? Vagy ha hagyom érvényesülni a város zaját? Narrálni jobb szöveggel, vagy feliratozni. A beszédhez már régen rájöttem, hogy vagy profi mikrofont használ az ember és gondosan elhelyezi (mint egy TV stáb) vagy jobb később rámondani. De a beszéddel az is gondom, hogy narrálni az egy szakma, ez megy egy csináld magad műfaj. Szóval most jobban fekszik a felirat, ami meg időigényes.
És az eredmény nemhogy nem tökéletes, hanem mindig az van, hogy csak a szar van. A nagy felbontású videót a szerkesztő 5 órán át nemistudommicsinálja....amíg kiadja a végső videófájlt. Namost annak az öt órának az utolsó 10 percében kiírja, hogy HIBA, mert nem tudta összehangolni a két audiófájlt. Na akkor ne verd szét a laptopot. :)
Namost azért végtelenül old school ez az egész, mert nem csak arról van szó, hogy a nagy lélegzetvételű hosszú videókat már nem nézi senki (ahogy a hosszú szövegeket se olvassák), hanem mert a technológia és főleg a közösségi média oldalak is a rapid tartalmakra vannak ráállva.
Shortok vannak meg reelek meg tiktok. Ezek sajátossága egyszerre az, hogy rövid (érts 20 másodperc és 1 perc közötti) tartalmakra kényszerítenek és az, hogy ehhez viszont mindent a segged alá tolnak és a vágástól a zenéig, a szövegtől a formátumig mindent előre megcsinálnak neked vagy egy gombnyomásos választási lehetőségeket adnak. Úgy, hogy ehhez a telefonodat nem kell letenni a kezedből.
Tehát míg az én márciusban készült biciklis videóm május végére tud kimenni, addig az általam mostanában nézett pszichopata indonéz-kínai milliomoscsaj napi 5 videót lenyom függőleges kamerállásban elmesélve hogy egy napja 11-kor kezdődik, pilatessel indul majd jóga és délután még alszik egyet mielőtt kipróbálnák a barinőkkel azt az új helyet Jakartában.
Csináltam pár short-ot én is, hogy lássam mire jó. Meg kell mondjam, nagyon jótékony (rám fér) az, hogy 1 percbe szorít be. És mindent el lehet mondani egy percben. De nem ebben van a varázslás. Nincs ugyanis varázslás. Kiteszem a hosszú videóm.....mivel van párszáz követőm megnézik (gondolom) naturálisan olyan 60-70-en. Csinálok egy shortot azonnal lesz 300 nézője mindegy mi a tartalom. Pusztán azért mert a platform most ezt a formátumot nyomja. Mit csinál az indo csaj? Észreveszi és erre mozdul rá. Mit csinálok én? Szerkesztem a következő biciklis videót :)
Most, hogy nagy valószínűséggel kivonul a TikTok az Egyesült Államokból, illetve mondhatjuk inkább úgy, hogy ki lettek rakva onnan, egy nagyon érdekes jelenség ütötte fel a fejét. Most nem akarok a távozás/kitiltás, végleges/Trump visszahozza őket témába belemenni, az is érdekes, sőt számomra összekapcsolódik, más a közösségi médiát érintő kérdésekkel, de ez a bejegyzés egy apró jelenetet akar megragadni. Szóval meséli a Kínában élő kínai nyelvtanárom, hogy a TikTok megszűnése hírére elkezdtek áramolni az amerikai felhasználók a szintén kínai de leginkább eddig csak Kínában használt RedNote közösségi média oldalra. A RedNote, némi leegyszerűsítéssel élve, a kínai Instagram nagyjából. Lelkesen számolt be arról, hogy általa sosem látott találkozások jöttek létre a RedNote-on egyszerű hétköznapi kínai és amerikai emberek között úgy, hogy a RedNote-nak még automatikus fordító felülete sincs (mint a Facebooknak), ami alapból lefordítaná az angol szövegeket kínaira. Úgy indu...
Az év végén (2024) a lányom elvégezte az általános iskolát Szingapúrban és sikerrel felvételizett az egyik általa kiválasztott helyi középiskolába. Talán ez jó alkalom arra, hogy összefoglaljam eddigi tapasztalatainkat a szingapúri oktatási rendszerről, legalábbis, ami az általános iskolát illeti. Pár hónappal ezelőtt interjút készített velem egy szakdolgozó egyetemista arról, hogy milyen élményeink voltak az észt és szingapúri iskolákban és ez az interjú külön kitért arra, hogyan láttuk a művészet oktatását ezekben az iskolákban. Ez az interjú is segített nekem, hogy átgondoljam a tapasztalatokat és az interjú beszélgetést szerkesztettem itt át egy kicsit. A lányom az általános iskola első két és fél osztályát Észtországban végezte el, aztán félévkor Szingapúrba költöztünk és mivel itt januárban kezdődik a tanév, újrakezdte a harmadik osztály és itt járta ki az általánis iskola 6 osztályát. (Lévén Szingapúrban 6 osztályos az általános iskola) Kicsit átírva meg kiegészítve de a pá...
A közelmúltban egymás után jelentették be nagyvállalatok – köztük a Facebook, a BlackRock, és az Apple –, hogy jelentősen leépítik vagy akár teljesen megszüntetik Sokszínűség, Egyenlőség és Befogadás (angolul DEI) programjaikat. A hír nemcsak üzleti, hanem politikai szempontból is rezonál: az Egyesült Államok polarizált közéletében a „woke kapitalizmus” elleni támadások és a várható republikánus politikai előretörés nyilvánvaló hatással vannak ezekre a döntésekre. A DEI programok, amelyek célja a munkahelyi sokszínűség és befogadás előmozdítása , évek óta részét képezik a nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalási stratégiájának. Mégis, a kötelező tréningek, érzékenyítő workshopok és szabályozások egyre inkább céltáblájává váltak egy szélesebb kulturális és politikai ellenállásnak. De tényleg csak politikai döntésről van szó? Vagy a probléma gyökerei mélyebben húzódnak? A DEI programokat gyakran kritizálják mint a „progresszív elit” és a „woke ideológia” megnyilvánulását. Donald T...
Csak részletekben tudtam megnézni Menczer Tamás és Magyar Péter suttyó ordibálását a pécsi gyermekvédelmi intézmény előtt. Azért írom le, mert szerintem történelmi a pillanat. A legalja. A legalja kezdete, folytatása. 2006-ban is ezt éreztem…hogy az én pogácsás, már unalmasan békés, Svejkkel rokon közép-európai Magyarországom megérkezett a Balkánra. Mit a Balkánra a Kaukázusba. Ilyen csecsen meg grúz vidékeken lehet látni ezt a melldöngető pufidzsekis lakótelepi maszkulinitást. Próbálok levegő után kapkodva abba kapaszkodni, hogy ezt azért chavs néven lehet látni Angliában, ha látott valaki hatalmas fegyverekkel az utcán mászkáló boltban sorban álló amerikai rednecket, vagy német neonácit akkor felismerheti a rokon lelkeket. De azok (még) nem államtitkárok. Nálunk ez lett a jelentése. Nem először. Voltak nekünk már nyilas minisztereink, lövöldöztek a parlamentben. Mentek már kopaszok választási irodába, fenyegetett már meg csecsen magyarföldön kamerák előtt magyar állampolgárt, le...
Többen megkérdezték tőlem, hogy van-e karácsony Szingapúrban, hogy ünnepli-e az ország, van-e karácsonyi hangulat. Hát rögtön kezdhetem azzal, hogy (legalábbis számomra) nagyon nehéz karácsonyi hangulatot csinálni +32 fokban, tűző napsütésben, pálmafák árnyékában. A hivatalosabb válasz azonban az, hogy nagyon is van. Egyrészről December 25 munkaszüneti nap (national public holiday) annak jegyében, hogy Szingapúr igyekszik minden az országban jelenlévő nagy kultúra ünnepeit megtartani. A karácsony állami elismerése abban is tetten érhető, hogy az itteni politikai showműsor részeként minden kerület az év egészében tele van plakátolva a helyi közösséget képviselő parlamenti képviselő fotóival és karácsony alkalmával ezek a képviselők karácsonyi kellékek között jelennek meg a képeken. Aztán látjuk őket buddhistának, hindunak, muszlimnak öltözve, amikor más ünnepek jönnek. A másik dimenzió az, hogy a pénzcsináláshoz nagyon értő szingapúri cégek és kereskedők nem hagyna ki e...
Comments
Post a Comment