Vidnyánszky Attila védelmében

Bődületesen szar az a modern színházi előadás, amit Vidnyánszky Attila bemutatott a Békemeneten Orbán Viktor beszéde előtt. 

Ez a fenti mondat azonban semmi más, mint az én, saját köldökömhöz képest megfogalmazott, véleményem a kb. 15 perces előadásról, amit végignéztem.

Legyek én egy tenyeres talpas műveletlen paraszt, de az őszinte véleményem ez: Én a Fényes Szelek rohangáló hülyegyerekeitől éppolyan kínosan éreztem magam, mint Vidnyánszky színházától. Amiből nekem elegem van, az a kultúra ilyen szintű kiemelése és aztán ennek mentén kisajátítása Magyarországon. 

Ha rajtam múlna, és e tekintetben talán szerencsés, hogy valószínűleg sosem kerülök döntéshozó helyzetbe a témában, én egyetlen tollvonással leválasztanám a kultúrát az államról és kiváltképpen a költségvetésről. Igen....ennek a cirkusznak egyszer véget kell vetni.

A másik tétel a versenysport lenne, de ezt a ládát most ne nyissuk ki...

A gyomrom forog Vidnyánszky politikai állásfoglalásától és hatalmi seggnyalásától. 

Mégis miért ez a bejegyzés címe akkor?

Azért, mert ha elfogadjuk a művészetet annak ami, akkor Vidnyánszky Attila műalkotásán nincs semmi kivetnivaló. És itt ismétlem meg, semmi finanszíroznivaló sincs. Ugyanis mindenki azt bohóckodik amit akar....csak tenné végre már egyszer a saját pénzéből. 

Amit én - nemcsak Vidnyánszky esetében, hanem bárki más kapcsán is - elfogadhatatlannak tartok az a művészi megkérdőjelezés, kirekesztés bármiféle objektív(nek látszó) kritériumok mentén. 

Az én művészet értelmezésemben nincsen ugyanis a művészetnek kritériuma...ettől van az, hogy a művészet szinte minden mástól eltérően...szabad.

SZABAD!

Talán a gondolat ilyen még, a képzelet. A művészet annyival több, hogy cselekvés, művelet van benne és mindig dialogikus. 

Ebből az erkölcsi (ha úgy tetszik esztétikai) magasságból nézve, Vidnyánszkyt nem lehet a műalkotásáért előrángatni sem napi politikai aktualitások, sem társadalmi normák, sem piaci követelmények, de még csak szakavatott művészeti, esztétikai mit tudom én milyen kánonok mentén sem. (és itt ismétlem harmadszor magam...ugyanezen logika mentén semmiféle finanszírozásra, támogatásra sem jogosult úgy ab ovo, mert mondván az művészet...vagy kultúra. Ki a faszt érdekel?)

Hogy szolgalelkű kiszolgálója egy hatalom ideológiájának? 

Mutass egy antik szobrot, domborművet, diadalívet, hamar ki fog derülni róla, hogy a császár hatalmának megéneklésére készült. 

A reneszánsz mesterek legtöbb műve gazdag mecénások egoját szolgálta ki. Játszunk el a gondolattal, hogy Michelangelo-nak nem Medici Kápolnája van, hanem Mészáros Kápolnája. Fércmunka lenne azonnal....

Amikor egy műalkotás kiszolgál egy politikai ideológiát, az lenézendő, kivetendő. De akkor miért van helye mind a mai napig a művészettörténetben az olasz Novecento-nak (még neve is van az irányzatnak), a német fasiszta építészetnek és esztétikumnak, a szocialista realizmusnak? Ezek mind ordas eszméket szolgáltak. 

A művészet igazából nem hazudik. Magának sem. Szolgalelkű..amikor elfogad egy megrendelést. Az, hogy a művészetnek társadalomkritikusnak kéne lennie, na hát az egy nagyon szűk keresztmetszete annak, amit eddig a világtörténelemben művészetnek tekintettünk. Ráadásul a társadalomkritika kritikája könnyen lyukad ki ott, hogy a kritika sem más, mint egy másik hatalom/ideológia képviselete. Amúgy meggyőződésem, hogy Vidnyánszky a maga művét társadalomkritikának tartja.  

Én arról nem nyitnék vitát, hogy Vidnyánszky darabja jó-e. Nem jó. Nekem nem tetszik és nincs kedvem esztétikai kérdésekről vitatkozni (ugyanezen az alapon azt sem akarom megvitatni senkivel, hogy a Torinói Ló az egy jó film-e. Nem az. Nekem nem tetszik. És a modern színház szinte egyetlen darabját sem tudom végigülni.)

Azt nem venném el Vidnyánszky-tól és a modern színház vagy a politikai színház képviselőitől hogy, amit csinálnak művészet-e. Mert attól, hogy nekem, vagy másnak nem tetszik, az attól még az. (Negyedszer jegyzem meg...amit viszont elvennék mindegyikőjüktök az a közpénz. Teljes félreértés a kultúra állami pénzből való finanszírozása. Abból soha semmi más nem lesz, mint pontosan ilyen Vidnyánszky féle seggnyalás illetve öldöklő járadékvadászat.) 

Én nem fogadom el a művészet institucionalista megközelítését. Társadalmi konstrukciónak tartok mindenféle eköré szerveződött szakértelmet, testületet, felkent auktorokat, kurátorokat, elemzőket lófasz. Ezek privilégiumok, melyek hatalmi eszközökkel lettek elfoglalva és e tekintetben nem különböznek Orbán Viktor hatalmától. Hogy a graffiti vandalizmus vagy önkifejezés-e? Amíg csak beszélgetünk róla, megítélés kérdése és bármilyen vélemény elhangozhat egy asztal körül. A 80as évek New York-i rendőreit meg minden reggel valakinek el kellett igazítania a kérdésben. Hogy melyik volt a megítélés az hatalmi kérdés volt. Tehát, hogy mi a sorsa egy műalkotásnak az hatalmi kérdés.

Hogy Vidnyánszky Orbán Viktor seggét (és nem mit tudom én milyen kurátorokét) nyalta hát az egy a sok szabad döntés közül.

Vidnyánszky Attila darabja, ronda, otromba, suta, erőszakos, erőltetett, mélylélektani értelemben mérgező, ízléstelen, gusztustalan, kritikán aluli, színvonaltalan, arcpirító, propaganda ízű, agytörzsi szinten sulykoló.

És mint ilyen, éppolyan tökéletes kordokumentum, mint a Palazzo della Civiltà Italiana (Fascist Palace) Rómában. Brutalitásában, eltorzult, erőltetett hangjában, hamisságában, művieskededő művészeskedésében, politikai ideológiák kiszolgálásában, seggnyalásban egy tökéletes kordokumentum. És abszolút van helye a művészettörténelemben. Hatása is kifejezetten nagy lett. Márpedig azt tartják, ha egy műalkotás felháborít már elérte a célját...