Meglátni és megveretni

Ezt a bejegyzést eredetileg 16 éve, 2008 október 21-én írtam. Két évvel a NER megjelenése és öt évvel azelőtt, hogy elhagytam az országot. Mikor ezeket a régi írásaimat olvasom, lejátszódik bennem újra miért döntöttem úgy, hogy elmegyek. 

Megvettem Tarjányi Péter könyvét és egy nap alatt elolvastam. Nem a lebilincselő kalandok vagy az olvasmányos stílus miatt. Bár ez utóbbiban nem olyan rossz a könyv. Ebben a műfajban nekem eddig a mélypont Veér András és szerzőtársa szcientológiát leleplező (?) könyvimitációja volt. Mint irodalmi alkotás inkább tűnt egy 12 éves gyerek cetligyűjteményének könyvkötésben. Ez egész olvasható, mintha egy nagyranőtt gyerek mesélne...

Ezt a könyvet a félelem és az elővigyázatosság olvasatta el velem ilyen gyorsan. Az érzés nem új keletű. Tarjányi Péter abban az évben végzett Szentendrén, amikor én elkezdtem ugyanott tanulni ugyanazon a határőr szakon. Sok utalás van a könyvben a jugoszláv polgárháborúról, ami akkoriban tört ki, amikor még ott szolgáltam.

Még pár évvel korábban egy középiskolai tanárom, aki éppen a 68-as beavatkozás idején volt sorkatona, azt mesélte, hogy hihetetlen volt számára látni hogyan válik a bohóckodás véresen komollyá. Az akkor még 2 éves sorkatonaság hétközapjait 68-ban is a fókázás (felmosás), a tisztek nyaralóin végzett rabszolgamunka, meg a nagyüzemi idiótaság tette ki. Egy reggel azonban ugyanazok az alkoholista elhízott szarjankók, akik többségével az ember a buszmegállóig se menne el, nemhogy háborúba, vörös fejjel üvöltöztek a teherautóra hajtott kiskatonákkal: - ketté harapom, mint a szart!

Hasonló jelenetek voltak 90-es évek elején is, amikor kitört déli szomszédainknál a polgárháború. A katonai főiskolán azt tanították, hogy minden hadsereg az előző háborújára készül. Szerintem mi jó eséllyel esetleg a mohácsi csatát nyerhettük volna meg a rendszerváltás környékén. Kevesen tudják csak, hogy milyen hajszálon múlt és mennyire hálát adhatunk az égieknek, hogy ebből kimaradtunk.

A félelmem és elővigyázatosságom már akkor elkezdődött. Éreztem, hogy vége a Bud Spencer korszaknak, amikor a rosszfiúk kettétört dákóval a kezükben merednek maguk elé a vicces hangú pofonoktól. Hogy van az a pillanat, amikor futni kell, hogy gondolkodtam mi lenne jobb, harcolni valahol, vagy elbújni az erdőben? Afelől nem volt illúzióm, hogy ha megint menni kell már senki nem fogad be még 200.000 magyart. Az útlevél majd legfeljebb WC papírnak lesz jó. Nem került rá sor hálistennek, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem futottak ilyenek végig az agyamon.

2001 szeptemberében jött a második impulzus. 6.000 km-re az eseményektől ültem a szobában és vége lett az ártatlan távolságtartás korának. Szörnyű lehetett Irak-Irán, sokkal többen is meghaltak, de nem volt közelebb mint Trója ostroma, ami vagy volt vagy nem, ki tudja. Nem hatott meg senkit. De a szeptember 11-i események úgy áramoltak be a szobámba és úgy remegtették a kezem a távkapcsolón pár percre, mintha a törmelékek és a füst áramoltak volna be. 2001 szeptemberétől rendelek sms híreket a telefonomra. Én gyanútlanul villamosoztam haza. Legközelebb lehet nem lesz ennyi időm képben lenni.

2006 szeptembere, a TV-ostrom nyomta a torkomba aztán azt a gombócot, amit azóta is érzek és, ami olyan érzékennyé tesz, hogy egy nap alatt elolvasok egy ilyen könyvet, és rendszeres olvasója vagyok a kurucinfónak vagy a bombagyárnak. Megintcsak inkább elővigyázatosságból, ahogy az ember az ellenségen tartja a szemét, mintsem vonzalomból.

Olvasva a könyvet azzal nyugtattam magam, hogy ezek a maffiás dolgok engem sosem érdekeltek, mert valójában nem veszélyesek. Többféleképpen értem ezt. A drogkereskedés éppolyan üzlet mint a McDonalds. Nagy világméretű hálózat, amiben emberek dolgoznak.

Mindenki tudja, melyek azok a helyek, ahova nem kell bemenni és akkor közöd nem lesz hozzájuk. Ja, ha mindenképpen bordélyházba vagy sztriptízbárba kell menni az persze más, és persze ha már nem csak szívni akarsz, hanem ebből élsz, vagy ha menő étterem és szórakozóhely tulajdonos akarsz lenni....Középiskolai matektanároktól még nem szednek védelmi pénzt. Magyarán szólva ha kicsi maradsz, láthatatlan maradsz. Ha nyersz a lottón, szaggasd meg a gúnyád mint Gusztáv a rajzfilmben, mert különben tényleg megjelennek. Tehát a maffia (a baseball ütős és a politikus fajta is) csak egy kritikus méret után válik tényezővé, még akkor is ha egyébként ugyanabban a lépcsőházban laksz, ahol ők futtatnak valami kamu irodát.

Másrészt azt gondolom a maffiáról, amit a globalizáció úgynevezett áldozatairól is. Ha a fogyasztó áldozattá válik, akkor ki vesz NIKE cipőt, és ki fog csempészcigit venni? A piacról élnek ők is, az meg sokkal jobban jövedelmez ha nyugi van, és az emberek nem rettegnek hanem vásárolnak.

Mégis szar volt olvasni ezt a könyvet, olyan érzése lett az embernek, hogy egy nagy szemétdomb tetején élünk és minden illúzió körülöttünk. A rendőrség, a biztonság, a jog, a demokrááácia. Kinek van itt kedve felkelni, dolgozni, adót fizetni, ha ekkora a mocsok? Minden közhely életre kelt egy ideje Magyarországon. A politikusok lopnak, hazudnak, a bűnözők kint vannak, az ártatlanok meg ülnek.