...és még annyit, hogy...

Már két és fél éve tart az ukrajnai háború, de eddig én még nem vettem rá maga, hogy cenzorálatlan Telegram csatornákon harctéri videókat nézzek. A hírekben követem az eseményeket, olvasok, nézek elemzéseket, olykor katonaiakat is és a Youtube-on szoktam látni dokumentumfilmeket vagy rövid, gondosan megvágott felvételeket.  Most azonban, talán a Telegram vezetőjének letartóztatása kapcsán először kerestem rá ukrán csatornákra és hát nagyon mellbe vágott. Nyilván önmagában is traumatikus élmény akárcsak nézni véres felvételeket. Létezik ez a fajta másodlagos trauma. Egyszer én rákattintottam egy lefejezős videóra még az ISIS idejéből. Évek múlva és kísértettek a képek. Igaz én horror filmeket se szeretek nézni, mert belémégnek a képek.  A 90-es évek végén, pár évvel a jugoszláv polgárháború után hallottam vagy olvastam valahol, hogy Boszniában videókölcsönzőkben évekig lehetett a pult alól olyan kazettákat/CD-ket kölcsönözni, amin foglyokat kínoznak, embereket feszítenek keresztre. És a

Ha az ember a sajtót olvassa, akkor egyrészt a föld már kétszer leolvadt és doom day-ek sokaságán vagyunk túl a szalagcímekben. Másnap ugyanazzal a lendülettel ugrik fel egy átütő találmány, új energiaforrás, vagy éppen egy olyan hír hogy Norvégiában vagy Kínában (!) már több elektromos autót adtak el/gyártottak, mint hagyományosat.  Akkor most mégis hol állunk? Megsülünk vagy nem sülünk? Elkéstünk vagy jól haladunk? Van-e remény, kezdjek-e vastagabb könyvbe? Hát nézzük meg a nyilvánosan elérhető globális adatokat: A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) számításai szerint a jelenlegi tempóban 2030-ra a világ energia igényének mintegy 30%-t fogjuk tudni megújuló energiával fedezni. Az átállás ma már megkérdőjelezhetetlennek és megállíthatatlannak tekinthető (ez szerintem nagyon fontos!) azonban, ahhoz hogy a 2050-re kitűzött párizsi klímacélok teljesüljenek még a jelenleginél is gyorsabb átállásra van szükség.  Itt én két dolgot tartok nagyon fontosnak: 1. Az egyik az, hogy a "karav

Dolgozom egy vállalkozásfejlesztési projektben a Tallinni Egyetem képviseletében. Grúziában és Ukrajnában segítünk inkubátor programokat fejleszteni hátrányos helyzetű térségekben, fiatalok számára.  Grúziában a hegyek között, kis falvakban és kisebb városokban dolgoznak, Ukrajnában az egész országban de a háború miatt nagyon különleges körülmények között. Mivel nekünk elég sok tapasztalatunk van Észtországban online megoldásokkal és a hátrányos helyzetű térségek illetve hátrányos helyzetű emberek vállalkozási lehetőségeinek fejlesztésére specializálódtunk, minket hívtak meg a projektbe konzultálni és tréninget tartani.  Ebben a minőségemben ülök az online meetingeken.  Lassan 4 éve lesz, hogy Szingapúrban élek és az utóbbi időben kiestem az EUs finanszírozású projektek "romantikus" hangulatából. Nem, mondom a szingapúri finanszírozási rendszer és szabályozás is megéri a pénzét, vannak itt is sajátos történetek, de az a rémálomszerű adminisztrációs teher és bürokratikus szeml

Tölgyesi Péter tenyérbemászónak tűnik Orbán felszopásával a Partizánnak adott legújabb interjújában . Ez a visszatérő szófordulat az interjú alatti komment szekcióban. Érdemes odafigyelni azonban arra, hogy milyen alapokra építve teszi ezt az elemző. Orbán váteszi, látnoki képességekkel való felruházása akkor (lesz) igaz, ha most a nyugati világ egy a Római Birodalomhoz hasonló teljes bukásának küszöbén állunk. A demokratikus kapitalizmus..(azt hiszem ezt a jelzős szerkezetet használja Tölgyesi) mély válságáról beszél, ami már már működésképtelenné, irányíthatatlanná, fenntarthatatlanná tesz nagy és erős országokat, mint Németország, Franciaország, Anglia és mindenekelőtt az Egyesült Államok. És ehhez kántálja az ide illő számokat.  Engedjük meg neki, hogy ő így lássa, így értelmezze a körülöttünk folyó dolgokat, sőt időzzünk el egy kicsit ebben a keretben, mert megérthetjük belőle talán, mind a Trump és mind Orbán jelenségét.  Orbán tényleg láthatóan olyan makacs, kitartó módon szegül

Észt kollégákkal utaztunk pár évvel ezelőtt, és a reptérről egy minibusz vitt be minket a városba. Mi voltunk talán öten, én és négy észt nő, de mellénk beszállt még 3 enyhén kapatos svéd utas is. Jó hangulatukban hamar szóba próbáltak elegyedni és amint kinyitották a szájukat erős alkoholszag lepte be a buszt.  Én a 90-es évek közepén, a kollégiumi évek alatt szinte minden kedden a Podmaniczky utcában lévő Látomás nevű szépemlékű szórakozóhelyet látogattam, ami nevéhez híven tele volt látomás-szerű alakokkal. Csoportársam filozófia szakos barátai 4 nyelven beszéltek de a napi betevőt már akkor sem filozófiával keresték, hanem pornófilmeket szinkronizáltak. A kognitív disszonanciát enyhítendő, vagy hogy rátegyenek még egy lapáttal..aktív törzsvendégek voltak a Látomásban ők is. Az aktív szóra az is utal, hogy egyikőjük erősen foghíjas volt, ami nem annyira dentális betegségnek, mint verekedésnek volt köszönhető. Hát ilyenek voltak azok a 90-es évek, nem kellett nekünk Svédországba menn

Meglepő volt számomra, amikor előszőr szembesültem azzal, hogy Szingapúr folyamatos fejlődésének egyik (de nem egyetlen) motorja az állandó szorongás. Szorongás attól, hogy a megszerzett pozíció, gazdagság, jólét elveszik.  Mert magamtól azt gondoltam, hogy egy bizonyos fejlettségi és jóléti szint az megnyugvással, egyfajta elégedettséggel jár. De nem ez a helyzet. Miközben Szingapúr szinten minden elképzelhető mutatóban toronymagasan kiemelkedik a dél-kelet ázsiai régióban, explicit módon elhangzik kormányzati érvelésekben, interjúkban, elemzésekben, hogy a megszerzett pozíciókat nagyon könnyen elveszítheti. Csak a folyamatos kemény munka és az állandó megújulás biztosíthatja azt.  Az új TUAS-i kikötő építésének példája érzékletesen szemléletette számomra ezt az előremenekülési stratégiát, az állandó versenyt és annak részeként a folyamatos fejlesztéseket.  Szingapúr stratégiai jelentőségét az adja, hogy a világkereskedelem áruforgalmának mintegy 30%-a zajlik a Malaka szoroson kereszt