Az új háború

Már két és fél éve tart az ukrajnai háború, de eddig én még nem vettem rá maga, hogy cenzorálatlan Telegram csatornákon harctéri videókat nézzek. A hírekben követem az eseményeket, olvasok, nézek elemzéseket, olykor katonaiakat is és a Youtube-on szoktam látni dokumentumfilmeket vagy rövid, gondosan megvágott felvételeket. 

Most azonban, talán a Telegram vezetőjének letartóztatása kapcsán először kerestem rá ukrán csatornákra és hát nagyon mellbe vágott. Nyilván önmagában is traumatikus élmény akárcsak nézni véres felvételeket. Létezik ez a fajta másodlagos trauma. Egyszer én rákattintottam egy lefejezős videóra még az ISIS idejéből. Évek múlva és kísértettek a képek. Igaz én horror filmeket se szeretek nézni, mert belémégnek a képek. 

A 90-es évek végén, pár évvel a jugoszláv polgárháború után hallottam vagy olvastam valahol, hogy Boszniában videókölcsönzőkben évekig lehetett a pult alól olyan kazettákat/CD-ket kölcsönözni, amin foglyokat kínoznak, embereket feszítenek keresztre. És akkor ennek így keletje volt. Hogy nem elég, hogy benne éltek, még fizettek érte, hogy nézzék. Ilyen egy elbaszott világ ez. 

Ez a háború, a drónok háborúja. Először erről én az örmény-azeri konfliktus legutóbbi összecsapásainál hallottam. Én ugye olyan 7 évig dolgoztam Örményországban, rengeteg embert ismerek ott, jártam ott számtalanszor. Az ottani kollégáim többsége pszichiáter orvos vagy pszichológus és tőlük hallottam, hogy iszonyatos traumák vannak, a katonák (fiatal sorkatonák) halálra rémülten tértek vissza a frontról.

Habár cikkekben olvastam, hogy a törököktől kapott drónokkal kerekedtek felül az azeriek és verték ki az örményeket az évtizedek óta tartott pozíciókból Karabahban, de nem állt össze nekem a kép. Azt hittem a kollégák a háború általános traumáiról beszélnek. Tüzérségi tűz, iszonyatos zaja van a fegyvereknek, állandó halálfélelem. Tehát mint bármelyik első világháborús, lövészárkos filmben és könyvben. Nyugaton a helyzet változatlan....

Az ukrán videókat látva jött át, hogy itt valami egészen új, ijesztő élményben van a harctéri katonáknak része. Tele van a Telegram olyan felvételekkel, hogy az egyszeri orosz katona bújkál a susnyásban, a lövészárokban, fák között, búzamezőn, házromok között, akárhol. A drón felülről látja, mi meg a drón kameráján keresztül látjuk. Ez egy komplex televíziós stáb ugyanis a másik drón, mint egy kis szúnyog a katona körül repdes. Ő azt látja (a távoli kamerás drónt nem is...)...látszik, hogy halálra van ijedve. A drón tényleg mint egy gyors reptű szunyog vagy szitakötő repül körülötte. A fegyverével, vagy talál valami botot, tárgyat azzal próbálja elhajtani. Szalad, próbál elbújni....teljesen hiábavalóan. 

A drón, illetve annak távoli irányítója pedig a szó szoros értelmében játszik. Repdes, elugrik, keresi a megfelelő pozíciót, mint valami darázs, hogy lecsapjon és odaszúrjon. Jelen esetben az odaszúrás egy elég közeli pozícióban történő robbanás, amiben a drón megsemmisíti önmagát és a riadtan csapkodó katonát. Nem is ejt nagy sebet, földhöz vágja, nem robbantja szét mint valami akna vagy tüzérségi lövedék. Ami ha lehet még rosszabb. Mert látjuk, ahogy szenved, még él, vonszolja magát. A ruhája cafatokban, pár másodperc múlva látszik, hogy ömlik a vére, egyre nagyobb a tócsa körülötte amíg aztán ott fekszik letolt gatyával, valószínűtlenül kitekert pózban a saját vérében. 

Iszonyatos nézni. Miközben a felvételen lehet hallani, hogy az operátorok röhögnek, Rammstein stílusú zenét vágnak a videó alá, és a megosztott felvétel alatt olyan szöveg van, hogy "próbált menekülni az ork..." vagy "újabb ork az alakulatunk hálójában".

Miközben értem, hogy ez a háború, ezek a felvételek mégis mellbevágóak számomra. Minden emberi mérce szerint az ukránok honvédő háborúját támogatom, de nem tudom ugyanazzal a rajongással nézni se (nemhogy csinálni) azt, ahogy ezekkel a drónokkal kivégeznek embereket. 

Harcászati szempontból se pontosan értem, mert annak idején, amikor én katona voltam azt tanultuk, hogy egyetlen katona nem célpont. Már egy raj szintjén is azért kellett mindig egymástól nagy (de még halló) távolságban lenni, mert ahol három ember van együtt, oda már érdemes aknavetővel, géppuskával akár tüzérséggel is lőni, gránátot dobni. Egyetlen emberre nem feltétlenül érdemes. És habár a drón viszonylag olcsó, én valahogy nem érzem, hogy egy-drón-egy-ember alapon fogják kipucolni az oroszokat Ukrajnából. 

Ugyanakkor nagyon egyértelmű az, hogy itt majdnem olyan szintű katonai (harcászati, hadműveleti) szintű változásról van szó, mint amikor kézifegyverekről lőfegyverekre váltottak a hadviselő felek. Soha ennyire digitalizált harctér nem volt még. Észtországban láttam, és mindig magamban kicsit mosolyogtam, hogy harcvezetési pontokon, parancsnoki állásokban is a legfőbb eszköz már a laptop. Hát mi még térképtáskával szambáztunk...

De most látom, hogy az van, hogy végtelen mennyiségű szenzor, kamera, érzékelő, éjjellátó, hőkamera, légifelvétel, radarfelvétel, GPS helymeghatározó van a terepen és az összes mozgás, eszköz, álláspont egyenes adásban követhető a kamerán a harctér teljes vonalán és a mélységben is. És akkor ehhez jönnek egyre nagyobb számban azok az eszközök, amik ennek a valós idejű tudásnak és a tűpontos helyzetmeghatározásnak köszönhetően sebészi pontossággal juttatják el a tűzet a kijelölt célpontra. 

A nyugati fegyverek lényege ez. Az orosz típusú tűzérség még inkább területeket fogott le, amin belül az egyes lövések meglehetősen pontatlanok, de tömegével már nagyon hatékonyan marsi tájat lehet csinálni egy adott sávból. Ezt már az első világháború idején is csúcsra járatták. A tüzérség, de kisebb volumenben az aknavetők is alattomos fegyvernek tekinthetők a tekintetben, hogy száz méterekről, vagy tüzérségi eszközök esetén 20-30 km-ről akár kilőnek az állásodból. Van ebben valami unfair. Az általános iskolai történelemtanárom, aki egyben a tornatanár is volt, mindig azon sóhajtozott, hogy az volt az igazi, amikor még kard ki kard, ember az ember ellen ment a küzdelem. Nem fedezékből lövöldöztek egymásra.

De ma már a fedezékből lövöldözés is old school, és ahhoz képest, ami most van még egy kiszámítható és fair küzdelemnek számít. Mert egy lőfegyverrel jobbára egyenesen (most hagyjuk a ballisztikát) lehet lőni, évszázadok alatt éppen elég tapasztalat gyűlt össze arról hogyan lehet fedezékbe bújni előle, hogyan lehet védekezni ellene. Az aknavetőhöz képest a lőfegyvereknek mindig volt egy kezelhető két dimenziós tere. Csapatszállító járműveket mint az orosz BTR-ek például azért mertek gumiabronccsal tervezni mert számtalan adat volt arról, hogy milyen magasságban és milyen intenzitással zajlanak a harctéren a lövések. Egy-egy ilyen jármű igen gyorsan tud haladni a terepen és úgy lettek tervezve, hogy még kilőtt abroncsokkal is elmegy. Ugyanerre a tudásra épült a harchárművek páncélzatának tervezése is.

A drónokkal az lett az új, hogy iszonyatos mértékben megnövekedett azonnali, valós idejű információ alapján bármilyen irányból, bármilyen irányba és a tűzfegyverek széles spektrumát felvonultatva tud pusztítani. És olyan olcsó, hogy tömegével lehet őket bevetni. Egy gépfegyveres katona bevetésénél kockáztatod az előreküldött katonát is (ezért mindig nagyságrendekkel nagyobb a támadó fél vesztesége). Egy drónt biztonságos sátorból irányít valaki és ha megtalálta a célpontját szinte védhetetlen. Nem is merek belegondolni mi felé megy ez, azzal számolva, hogy a technológia még olcsóbb és még hatékonyabb lesz és az AI alkalmazásával akár százával, ezrével lehet egyéni tűzvezetést csinálni úgy, hogy a harctéren található érzékelők mentén kapott adatok alapján az algoritmus maga irányít akár ezernyi zümmögő kis drónt egyszerre. Iszonyatos mértékben felértékelődött a rádió-elektronia hadviselés, a jelek (információs és tűzvezető) zavarása vagy éppen célba juttatása, az eszközöket irányító rendszerekbe való betörés képessége, azok fölött az irányítás átvétele úgy, ahogy annak idején a rómaiak Hannibál elefántjait olykor a saját csapatai felé terelték vissza, amikor rájöttek, hogy sávok létrehozásával ki lehet kerülni a támadásukat. 

Ez az ami halálra rémisztette az örmény katonákat. Nekem örmények nem egyszer, nem kétszer mesélték büszkén, hogy lehet, hogy nagy a korrupció, lehet, hogy hatalmas kátyú van az utakon, lehet, hogy nincs egy állami intézmény, ami rendesen működne, de a karabahi front az rendben van. A hagyományos hadviselés szabályai szerint az örmények magaslati pozíciói annyira biztosak voltak, és hosszú évek alatt olyan erős védelmi vonalakat építettek, hogy azokat csak hihetetlen áldozatok árán lehetett volna áttörni. És hiába lehetett tudni, hogy a gázban gazdag azeriek évente csak a hadsereg fejlesztésére annyit költöttek, mint az örmények az egész országra, távolinak tűnt az az idő, amikor az erőegyensúly átbillen. Aztán jöttek a török drónok és az égből hulló, láthatatlan légvédelemmel kezelhetetlen, megállíthatlan kis sárkányok gyakorlatilag napok alatt kikergették az örményeket. 

Ukrajnában az oroszok és az ukránok is nagy intenzitással használják a drónokat és egy teljesen új harcászati, hadműveleti modellt tanulnak. A tüzérségnek még mindig döntő szerepe van, de már látni az új irányokat. A jövő itt is digitális lesz és olyan szinten sokdimenziós, hogy az egyszeri ember úgy hal meg benne, hogy azt se tudja mi történik körülötte. Ezt látni a Telegramon....