Boldoggá teszlek ha beledöglesz is - 3

Sokan szokták feltenni nekem a kérdést, hogy miféle diktatúra a szingapúri. Most már lassan 4 éve élek itt és magam is, az első naptól kezdve folyamatosan keresem a választ a kérdésre, hogy mégis miféle hely ez? 

Ez egy bejegyzéssorozat harmadik része. Az első két rész itt olvasható:

1. https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is.html

2. https://www.annyit.com/2024/10/boldogga-teszlek-ha-beledoglesz-is-2.html

A korábban elmondottak alapján (a földrajzi helyhez történelmileg nem kötődő, sokféle vallású és etnikumú lakosság) a modern Szingapúr alapítói, élükön Lee Kuan Yew-val nem kulturális és főleg nem vallási alapon képzelték el az új ország együtt tartását. A hatékony kormányzást és a gazdasági fejlődést tették a figyelmük középpontjába. 

Itt azért álljunk meg egy pillanatra. Szerintem nincs kormány, amelyik ne ezt mondaná. Hovatovább ne ez lenne létezésének indoka. Valójában azonban a világ vezetői szinte mindenhol valamiféle szakrális jelentőséget tulajdonítanak önmaguknak és tevékenységüknek, ahol az olyan hangzatos kategóriák lebegnek a felhők között, mint a nemzet, Isten (haza, család). Külön rétege, dimenziója a politikának a szimbólumok politikája, ami mintegy kiemeli művelőit a napi mérhető rövalóságból. Ráadásul ezek a kategóriák akkor kerülnek leggyakrabban elő, amikor a rögvalóság mérhető számai (demográfia, gazdaság, jövedelmi helyzet) nem állnak a legjobban. Játszunk el a gondolattal, hogy egy takarítónő vagy egy hídat tervező mérnök is nemzetben és Istenben gondolkodna munkája kapcsán. 

- Hát a WC ugyan szaros, de mi magyarok nem vagyunk egy érzékeny orrú fajta. - mondhatná a takarítónő ha létezne szimbolumokban takarítás (ahogy szimbolumok politikája).

- A hidon átmenni félnetek nem kell, statikai számítások helyett a magyar anyák 3000 éves tapasztalataira alapoztam a tervezést. - tarthatna beszédet a hídtervező mérnök.

Vajon hányan mernének egy teherautóval áthajtani azon a hídon? Vagy bemenni a WC-be? 

Amikor Szingapúr induló viszonyait próbáljuk megérteni akkor észre kell vennünk, hogy ebben a kavalkádban nem lehetett belekapaszkodni ezekbe a szimbolikus kategóriákba, mert a földrajzilag esetleg uralkodónak tekinthető nemzet (a maláj) számszakilag nem volt az, és nem kértek Szingapúrból. A többi pedig olyan szétaprózódott szubkulturákból állt, hogy a vallás és az etnikum (nemzet) kategóriái mentén egyszerűen nem lehetett őket összefogni. Nem működtek a nagy szavak, mert sosem szólítottak meg mindenkit.

Nem arról van szó, hogy tehát, hogy egy ma a globális kapitalizmus kozmopolita ideológiája uralta volna le a 60-as évek közepének szingapúri vezetését, hanem tulajdonképpen jobb híján, a hagyományos (nemzeti, vallási) keretek hiányában találtak rá erre az útra akkor, amikor ez még nagyon csak csírájában létezett. 

Amint azonban ez a pragmatizmus lett a vezérelv a hagyományos nemzeti és vallási politizálás keretei közül szemlélve Szingapúr mint valami kaméleon tudott bámilyen irányba alakulni. Azt szemezgettek ki maguknak a világból, amit akartak pontosan úgy, hogy a szüleik szemrebbenés nélkül adtak (és adnak ma is) angolszász neveket a kínai születési név mellé. Milyen identitás az, amikor valakit ha a nevét kérdezik azt feleli, hogy Shu Ting, de szólíts Angie-nek? Márpedig Szingapúrban 10 emberből 9 valami ilyesmit fog mondani. Az vagyok, amit ki tudsz ejteni. Veled angolul beszélek, otthon a mandarin és az angol (vicces és igen kreatív) keverékét, a nagymamával azonban a hokkien dialektusban. Kereszt lóg a nyakláncomon de papírpénzt égetünk a szellemeknek a Ghost Festival idején.

Pontosan ez a sokszor meglepő rugalmasság és alkalmazkodóképesség, az elemek akár legváratlanabb kombinációja jellemezte a szingapúri gondolkodást, lévén nem volt és a mai napig nincs uralkodó kultúra, nemzet és vallás. Ha éppen ahhoz fűződött érdeke, akkor hangos anti-kolonialista nyugat ellenes retorikát vettek fel a politikában, de amikor a kínai kommunizmus terjedésétől tartottak akkor nem okozott gondot az amerikaiakat támogatni például a vietnami háborúban. 

Ebben a kaméleonságban akár Orbán Viktorra is ráismerhetünk, aki szintén fennhangon hírdeti, hogy neki nem elvei, hanem érdekei vannak, aki gazdasági semlegességet hírdet, és aki kelet és nyugat összekötőjének szeretné láttatni magát. Talán volt is pillanat, egy pár tizedmásodperc erejéig, amikor ez el lehetett volna hinni neki, de mára az orosz érdekek akadálytalan kiszolgálása (és nem valami hintapolitika vagy középre egyensúlyozás) és a nyugat folyamatos szapulása maradt meg. Ez azért eléggé egyszínű kaméleon...

 És akkor a korrupcióról még nem is beszéltünk.

Mert a hatékony kormányzás másik nagyon fontos eleme Szingapúrban, a tiszta, becsületes, magas képzettségre, hozzáértésre, rátermettségre (meritokrácia) épülő kormányzati munka. Az 1954-ben alapított és 1965 óta az országot önállóan megszakítás nélkül vezető PAP (People's Action Party) alakuló ülésén a kötelező viselet a fehér ing volt. Azóta is az, a tisztaság jele. 

De miért pont a tisztaság (korrupciómentesség)?

Megint egy olyan tétel, amit a felszínen mindenki a magáének vall. Polt Péter szerint nincsenek komoly gondok a korrupció körül. Most tekintsünk el attól, hogy hazudik, vegyük észre azt, hogy szükségét érzi annak, hogy hazudjon, tehát egyetért azzal, hogy a korrupció rosz.

Ennek ellenére a szingapúri viszonyulás a korrupcióhoz nem valamiféle erkölcsi magasságból eredeztethető. Itt is egy praktikus szempont érvényesül, illetve amögött valami olyasmi húdódik, ami szerintem az egyik vezérlőelve az itteni társadalomnak. 

És ez a folyamatos egzisztenciális félelem. 

Kicsit messzebbről magyarázva...

Amikor ilyen mondatokat mondunk, hogy Szingapúrban minden működik. Hogy a városállam nagyon nagy tempót diktálva, szigorú szabályok között egy robosztus rendszert működtet mégpedig szinte példa nélküli hatékonysággal annak nem feltétlenül valami erkölcsi magasság az alapja. 

Alig pár napja, szinte példátlan módon leállt a kelet-nyugati metróvonal majd fele hosszában a város középső részét a nyugati parttal összekötő rész. Van Szingapúrban jelenleg ha jól számolom olyan 7 metróvonal és emellett kiterjedt busz hálózat is működik. Évtizedek óta nem volt ilyen leállás, valami hat napig állt az adott részen a forgalom, mert az automata járatok egyik vagonjának néhány kereke kisiklott és a vonat nem állt meg. Ettől viszont vagy másfél kilométeren keresztül a kiálló kerekek elvágtak minden vezetéket, törtek zúztak és volt ahol a sínekben is repedés keletkezett. Az utasoknak semmi baja nem történt, a szerelvény megállt, azon a részen éppenséggel a felszínen megy a metró, az orrán kiszálltak és libasorban elgyalogoltak a következő megállóig. 

600 ezer embert érintett a közlekedés felborulása azon az egyetlen szakaszon. Paradox módon az első kommentek között még olyanok voltak többségben, hogy "wow, hogy irígylem azokat akik ezt átlték, mert végre történt valami". :) Aztán ahogy egy éjszaka alatt nem állt helyre a rend kiderült hány embernek kellett az egész napját átszerveznie, nem jutott be munkába. Pont aznap voltak az általános iskolák végzőseinek zárótesztjei (PSLE). Az oktatási minisztérium közleményt adott ki, hogy azok a hatodikosok (itt hat osztályos az általános iskola), akik nem jutnak be időben az iskolába nem szenvednek hátrányt a vizsgán, később kezdhetnek. Egyetlen dominóelem kidől a játékból és az egész organizmus (mármint a város) megérzi. 

Szingapúr annyira kicsi és annyira zsúfolt, ráadásul egy giga méretű infrastruktúrát működtet pl. a közlekedés, az ipari termelés (csúcstechnológia félvezetőgyártás, elektronikai termékek), a pénzügyi szolgáltatások és a kikötői forgalom dimenzióiban, hogy egész egyszerűen nincs tere és ideje a hibázásnak. Mert összeomlik az egész. A metró kapcsán egymást érik az elemzések, publikációk, hogy korábban már szinte kritizálták a közlekedési vállalatot a túlbiztosítás és túltervezés miatt (itt tényleg a protokollnak is protokollja van és azokat tűzzel vassal betartatják), de most kiderült még ez is kevés. X-évente a legnagyobb hatékonyságú rendszerekben is történnek vis major-ok. Egyelőre senki nem tudja hogyan szakadhatott le a kerekeket összetartó box egy metrókocsiban. 

A 60-as évek közepén persze ez a gigászi infrastruktúra és pörgés még sehol sem volt. Viszont a bot másik végén ugyanaz a félelem van. Mert hogy semmi nem volt. Se víz, se homok, se élelem, se hadsereg. A hadsereg tényleg nagyon érzékletes példa. Az angol időkben és a malájokkal közösen töltött három év alatt az egyébként sosem túl népes szingapúri haderő zömében malájokból állt. Tulajdonképpen a sziget 1819-es alapítása (vagy újra-alapítása) óta az angolok látták el a sziget védelmét és mivel stratégiai fontosságú kereskedelmi csomópontról beszélünk ez jelentékeny főleg haditengerészeti erők állomásoztatását jelentette. A második világháború után azonban az angolok fokozatosan kivonultak és végül teljesen felszámolták a katonai jelenlétüket. Amikor Szingapúr kivált Malajziából is, értelemszerűen felajánlották a náluk szolgáló maláj katonáknak, hogy ha akarnak menjenek át Malajziába inkább. És a többség átment. Maradt Szingapúrnak mit tudom én 4 aknavetője, meg három bomba raktáron, meg egy szakasz katonája kb. Innen kellett elindulni....

Egy olyan nemzetközi környezetben, ahol akkoriban még Indonézia azon izmozott, hogy Malajzia (és vele együtt Szingapúr) történelmileg soha nem is létezett, angol kreálmány, az egész terület az indonéz érdekszférába tartozik. Szavaiknak adott némi súlyt, hogy a malájokkal ellentétben, őket nem csak úgy elhagyták a gyamatosítóik (akik az ő esetükben hollandok voltak), hanem 1949-ben fegyverrel űzték ki a hollandokat. Szóval maradt négy aknavető miközben Malajzia az ökrét rázta a kínai többségű szingapúrra és kitette őket az államszövetségből, Indonézia meg kb. mindkettő létét kétségbe vonta. Dél-Kelet Ázsia (is) tele van ilyen helyi feszültségekkel, évszázados konfliktusokkal, az angolok úgy hívták a térséget, hogy Ázsia Balkánja. Ez volt az a pont, ahol Szingapúr felvette a kapcsolatot Izraellel, hogy kéne itt egy hadsereget építeni...olyat mint a tiétek, mert mi is egy kis ország vagyunk nem túl barátságos szomszédokkal. 

De ez legyen már egy következő bejegyzés témája....ide legyen elég zárásnak annyi, hogy a szingapúri pragmatizmust, és a gazdasági fejlődésre való fókuszálást egyszerre befolyásolta az, hogy a nemzeti/vallási szimbolikus politizálás uralkodó vallás és etnikum híján nem tudott működni, az ország léte viszont a kezdetektől fogva egy hajszálon függött és pontosan tudták, érezték, hogy itt kétszer nem lehet hibázni. Nem azért nem korrupt a szingapúri kormány, mert olyan becsületes tagjai vannak. Hanem azért nem, mert ha nem működő rendszereket építenek és azok összeomlanak, nincs egy hátország, amit fel lehet élni, vagy egy jövő generáció, ami majd állja a számlát. Akkor szétszalad az egész. Megint ugye, ha nincs történelmileg ide kötődő, kötött nemzet ('...itt élned halnod kell") akkor nem az van, hogy bármi is történjék velünk, mi itt vagyunk élve vagy halva egymásnak. Akkor nincs, vége...akkor visszanő majd a dzsungel.