Indonézia betiltotta a Google and Apple új telefonjainak kereskedelmét

Alig egy hét eltéréssel két nagy globális céget is kizárt Indonézia a piacáról. A Google (Alphabet) és az Apple új telefonjai mostantól nem lesznek elérhetőek az országban, külföldről pedig csak jelentős vám kifizetése után hozhatják be a felhasználók. 

A hír jelentőségét drasztikussága mellett az adja, hogy Indonézia a maga majd 300 milliós lakosával a világ negyedik legnépesebb országa és Dél-Kelet Ázsia legnagyobb gazdasága. És habár az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében a magyar gazdasági teljesítmény negyedét sem érik el, a piac összmérete a nagy számok törvénye valamint az azokban rejlő növekedési lehetőségek miatt Indonézia egy fontos országa a térségnek. 

A döntés mögött amellett, hogy igazodik a protekcionizmus globális trendjéhez elsősorban a befektetések ösztönzése áll (ami némileg ellentmond ugye a bezárkozó protekcionalizmusnak). Nemrégiben olyan szabályozást vezettek be Indonéziában miszerint az itt árult elektronikai termékek 40%-át helyi beszállítók bevonásával kell előállítani. Az indonéz kormány közleménye szerint erőteljesebb helyi befektetéseket várnak el az elektronikai cégektől, amit ők a "fairness" kifejezéssel vezetnek fel. 

Sem a Google sem pedig az Apple nem felelt meg ezeknek a kriteriumoknak és eddig hivatalosan egyik cég sem adott ki közleményt az ügyben, de az eddig ismert reakciók visszaszólás helyett inkább arról szóltak, hogy mindkét cég megfontolja, megvizsgálja helyi befektetéseit. Már csak az kérdés ugye, hogy melyik irányba...

Nekem a gondom a "fairness", méltányosság kifejezéssel van. A formál logika szabályai szerint méltányosságról akkor beszélhetnénk, ha Indonézia export termékeinek 40%-át a termékeket megvásárló országokban állítaná elő. Ami nyilvánvaló logisztikai és üzleti képtelenség. Talán ennyivel akkor intézzük is el a témát....innentől már csak levezető jeleggel említek meg pár dolgot:

• Indonéziának több helyi gyártású okostelefonja is van, azonban ezek kivétel nélkül rendelkeznek beszállítókkal más országokból. Egyedül nem (úgy értem ŐK SEM) lennének képesek ezeket a készülékeket legyártani.
• Indonézia számos elektronikai terméket exportál. Ezen termékeket olyan piacokon értékesítik, ahol a termékek előállítási láncában nem vesznek részt 40%-os mértékben a megcélzott országok. Tehát az ország olyasmit kér, amit magára vonatkoztatva nem tart érvényesnek. 

Namost legyünk kicsit elfogadóbbak és illeszkedjünk bele az indonéz kormány szerepébe, ami el nem ítélhető módon a hazai beszállítói láncot próbálja erősíteni. Az intézkedés jogosnak tekinthető, ha azt nézzük, hogy számos nyersanyag elérhetősége és az indonéz elektronikai cégek teljesítőképessége alapján reális lehet az elvárás, hogy a helyben árult telefonok 40%-át helyben gyártsák. 

Én azonban éppen nemrégiben olvastam egy átfogó elemzést arról, hogy a dél-kelet ázsiai térség országai milyen mértékben vesznek részt a felfutóban lévő félvezetőgyártásban. Az összehasonlításban Tajvan, Kína, Szingapúr, Thaiföld, Malajzia és Indonézia lehetőségei és eredményei szerepeltek. És bizony ebben az összehasonlításban éppen Indonézia szerepelt a legrosszabb helyen, annak ellenére, hogy ebben az országban számos, a témában igen fontos, nyersanyag is elérhető. Hogy Tajvan miért viszi a prémet, azt rákenhetjük arra, hogy évtizedes előnye van. Kína nagyon gyorsan jön föl, mert szinte végtelen erőforrása van ha erre a témára akar (és akar) ráállni. Szingapúrnak habár nincsenek a témában fontos nyersanyagai, de a nyitott kereskedelme miatt bármihez hozzáfér és a fejlett elektronikai ipara valamint azt körülvevő ökoszisztéma (beleértve az oktatást, kutatás-fejlesztést, infrastruktúrát) nagyon hamar képessé tette őket érzékelhető kapacitások létrehozására. Thaiföld és Malajzia önmagához képest is nagyon szépen túlteljesítve egyenként majd 9-10%-os piaci részesedést tudtak kihasítani, ami tényleg nagyon szép eredmény. Indonéziának azonban ez nem sikerült (talán 0,9%-os a piaci részesedésük, ha jól emlékszem). 

És mit írnak az elemzések miért? Na vajon miért? Mert nincs képzett munkaerő, ugyanis az oktatás helyett valahova máshova megy a pénz. Hogy nem kifizetődő az országba fektetni (mert olyan a szabályozás és a helyi üzleti kultúra), és mert mondjuk nem az eredményesség, hatékonyság és megbízhatóság a fő mérce. (A szavak szintjén persze az)

Ennek ismeretében már értem, hogy miért egyszerűbb külföldi termékeket kitiltani az országból ahelyett, hogy oktatással, helyi piaci szereplők támogatásával, a bürokrácia visszaszorításával, a korrupció felszámolásával és a helyi üzleti kultúra fejlesztésével csinálnának helyet saját versenyképes termékeknek, vagy találnának beszállítói pozíciókat globális láncokban. 

Ezek ugyanis építő jellegű fejesztések lennének, amiben teljesíteni kell. A bannoláshoz elég az ungabunda humbug és az ökölrázás. Rá is találtak hamar...