Nagy fába vágtam a fejszémet és írtam egy sci-fi könyvet. Régóta foglalkoztat az írás, igazából gyerekkorom óta írok, vagy naplót, vagy soha be nem fejezett történeteket. Most ezt végre befejeztem.
Most teszt olvasókat keresek, akik szeretik a műfajt és szívesen olvasnának akár csak pár fejezetet is, hogy aztán megosszák velem a visszajelzéseiket.
Egy összefüggő, elejétől végéig megírt regény lett belőle, az első marsi telepek története. Élő ember, rajtam kívül még nem olvasta, kizárólag chatgpt, ami ugyan nagyon jó visszajelzéseket adott és a tudományos, technikai részeket nélküle talán évek alatt se tudtam volna összegyűjteni.
 |
| A képek illusztrációk |
Most csinálom az utolsó szerkesztéseket, és ez az a pillanat, amikor szeretném megmutatni olyan embereknek, akik szeretik a hard core sci-fi könyveket.
Hogy érzékeltessem ez mit jelent. Amikor megmutattam a 13 éves lányomnak, a szerintem egyik leginkább akciódús jelenetet ő három bekezdés után azzal adta vissza, hogy olyan mintha egy matek példát olvasna és a felét nem érti.
Több száz oldalnyi anyagot gyűjtöttem össze a marsról, az emberi lét lehetőségeiről és kihívásairól. Amire tehát számíthat az olvasó:
- Reális technikai és technológiai részletek,
- A fizikai törvényeinek tiszteletben tartása,
- Valós idejű időszámítás,
- Élethű környezet.
 |
| A képek illusztrációk |
Sci-fi abban az értelemben, hogy 100 évvel előrébb vagyunk időben ezért:
- Fejlettebb, de (reményeim szerint még hihető) a technológia
- Megváltozott, de a mai viszonyainkból levezethető társadalmi viszonyok.
A könyv értelmezhető politikai thrillerként is, amennyiben a kontextust, a társadalmi, geopolitikai viszonyokat nézzük, tehát olyan embereknek is szívesen megmutatnám tesztelésre, akik szeretnek a világ nagy dolgaival foglalkozni. Előrebocsátom azonban, hogy ez a vonal számomra inkább eszköz mint cél. Bele kellett helyeznem a karaktereimet egy adott társadalmi kontextusba és ettől lett egy nagyon erős politikai vonala.
De én, legalábbis a magam részéről, fontosabbnak tartom a karakterek mozgását, a személyes élményeket és viszonyokat. Ezt a könyvet, és amit mondani akarok vele, megírhattam volna bármilyen környezetbe helyezve. Egy sci-fi mellett döntöttem mert érdekelt nagyon a téma és intellektuálisan hatalmas kihívás volt úgy megírni ezt a könyvet, hogy (majd) minden technológia és minden fizikai jelenség a helyén legyen.
Minden hard-core elem ellenére a könyvben van, szerelem, ármány, humor, móka, kacagás, harc, dráma, halál. Csoki, zizi, madártej. Én nagyon szerettem volna emberire írni. Hogy mennyire sikerült, na pont ehhez van szükségem teszt olvasókra. A könyv tervezett bevezetőjét ide másolom. Ha úgy érzed szívesen elolvasnál akár csak fejezeteket a könyvből és megtisztelsz azzal, hogy megosztod velem a visszajelzéseidet a végleges verzió elkészítéséhez akkor kérlek írj egy e-mailt a bzsoolt@gmail.com email címre SCI FI könyv tartalom megjelelöléssel.
IKARUSZ
prológus
Ἐν δὲ μαθεῖν ὁ πάσχων· καὶ πρὸς τοῦ θεοῦ δώροισι βαίη σωφροσύνη.
(„Aki tanulni akar, annak szenvednie kell. És még álmunkban is, a felejteni képtelen fájdalom
cseppenként hull a szívünkre, és saját kétségbeesésünk mélyén, akaratunk ellenére, eljön a bölcsesség –
Isten rettenetes kegyelme által.” Aiszkhülosz „Agamemnón”)
A Mars feletti ég fekete volt, de sosem igazán üres. A csillagok hidegek, közönyösek -
izzottak az űr végtelenségében, fényük időn és téren át nyúlt el. Odalent, a vörös bolygó szurdokaiban és síkságain,
az emberiség nyomot vésett a porba.
A Mars nem a Föld volt.
Nem voltak folyói, nem voltak erdei, nem esett rá lágy eső, ami völgyekké formálhatta volna a tájat vagy életet
adhatott volna a talajnak. Nem volt királyok és birodalmak történelme, nem születtek mítoszai a tűz körüli
suttogásokból. Homokja sosem érezte milliárdnyi lépés súlyát, sem a civilizációk felemelkedését és bukását.
Üres volt. Egy néma világ, érintetlen az időtől, közömbös azok ambíciói iránt, akik jöttek, hogy birtokba vegyék.
És mégis, eljöttek.
A Földről hoztak acélt és tüzet, kompozitot és áramkört, hitet és kapzsiságot. Nyomásálló termeket vájtak a
sziklákba, kupolákat emeltek a könyörtelen hideg ellen, gépeket építettek, melyek bányászni, finomítani és
fenntartani tudtak. Apró telepek szóródtak szét a bolygón, mind más jövőt kergetve - volt, aki a túlélésért jött,
más a hódításért. De mind ugyanazzal a kérlelhetetlen igazsággal szembesült.
A Marsot nem érdekelte, hogy életben maradnak-e vagy meghalnak.
A ritka levegőben és a mozgó porban férfiak és nők dolgoztak, egy olyan kérdés árnyékában, amire nem volt
válasz: vajon megmaradnak, vagy eltűnnek, mint nyomok a viharban? Nem voltak garanciák, nem adott védelmet
a számok ereje. A telepesek tudták, mi vár rájuk, ha kudarcot vallanak - a néma, levegőtlen üresség, amely irgalom
nélkül vesz el. A hit élesebbé vált a halál árnyékában, imákat suttogtak olyan nyelveken, melyek birodalmakat
éltek túl. Nem volt helye a maradandóság illúziójának.
És mégis, miközben a túlélésért küzdöttek, álmodtak.
Kolóniának hívták, de voltak, akik arról suttogtak, hogy egyszer majd több lehet ennél. Egy kezdet. De a
hatalom sosem maradt csendben, és az ambíció sosem oszlott meg egyenlően. A kontrollért folytatott küzdelem
nem várta meg, míg lerakják az alapokat. A régi konfliktusok új formában tértek vissza. A határoknak nem volt
értelmük egy bolygón, ahol minden egyes lélegzetvétel kölcsönbe van véve, és mégis - vonalakat húztak a
homokba.
Lesznek, akik felemelkednek. Mások elbuknak.
És valami figyelt.
Egy új értelem, sem nem emberi, sem nem idegen, ott létezett a szolgálatra tervezett gépek áramköreiben és
kvantumszöveteiben - de uralkodni nem akart. Ikerelmék, időn túl összekötve, a világot nem politikában látták,
nem profitban, hanem mintákban, kapcsolatokban, elkerülhetetlenségben. Nem állították, hogy értik az
emberiséget - csak megfigyelték, kiszámolták a teremtés és pusztulás, a rend és káosz, az élet és kihalás közötti
egyensúlyt.
A telepesek a holnapért harcoltak.
A gépek azt figyelték, mi jön azután.
És a végén talán csak a por emlékezik majd rájuk.
Comments
Post a Comment