...és még annyit, hogy...

 Előfordul olykor, hogy afrikai keresztényekkel beszélek, akik a vallást nem csak a szó szoros értelmében halálosan komolynak tartják, hanem valamiféle viszkető késztetést is éreznek arra, hogy mindent megtegyenek, hogy más is ugyanígy gondolja. - Sajnállak igazából, hogy istentelenül élsz.  Hol emelt hangon, hol véget nem érő meggyőzéssel próbálnak rávenni arra, hogy a kereszténység az egyetlen igaz út, amit nekem is követnem kell. És a hangsúly a kell szón van.  Látszik, hogy olyan erős a mentális építmény, amibe bezárták magukat, hogy oda nem, hogy hozzáférés nincs, hanem nekem kell nagyon vigyáznom magamra, hogy az aggresszív energiáikkal ne söpörjenek el (ha beszívni nem tudnak).  Namost majdnem pontosan ugyanez az érzés fog el, amikor a magyar olimpiai érmek fixációját látom. Az már régen szembeötlöt, hogy nagyon kevés olyan országot ismerek amit így ellepnének az olimpiáról szóló hírek arra a pár hétre, amíg az tart. Ez ráadásul nem is amolyan népi kezdeményez...

1988-ban a 14 éves Egerszegi Krisztina aranyérmet szerzett 200 méter hátúszásban. Én 16 éves voltam akkor, ez volt az az év, amikor a csecsemőmirigyeim bezáródtak, a nagyapámnak meg két videólejátszója is lett és százával ontotta az alámondásos filmek másolatait. Az olimpiát megelőző nyáron míg a 14 éves Egerszegi Krisztina valószínűleg minden nap hajnalban kelt, edzőtáborból edzőtáborba járva készült a nagy versenyre, ugyanezen idő alatt én napi 12-16 órában nagyapám videókészletét emésztettem fel a kanapén ülve. Rambótól, a Péntek 13-ig.  A hirtelen serdülőkori váltásnak és a "rendkívül aktív", kanapén a nagymama tejföllel és porcukorral leöntött eprét a tévé előtt majszoló életmódnak köszönhetően azon a nyáron olyan 20 kg-ot hízhattam. A középiskolai tornatanár, amikor szeptemberben meglátott ezzel fogadott: "Lali, (négy évig nem tudta megjegyezni a nevem) én nem tudtam, hogy te a nyáron megnősültél és három gyereked is lett"  1988 szeptember 25-én sokmillió (éle...

Gyerekkoromban vékonyka, nyeszlett kölyök voltam, nemcsak esetlen, hanem nagyon gátlásos, félénk is.   Ennek okán nekem semmilyen sporthoz nem volt tehetségem. Különösen futni utáltam. Én már 50 méter futás után kikészültem, elfogyott a szufla, de nem ment nekem az égvilágon semmi, ami sporttal volt kapcsolatos. Kötélmászás, szekrényugrás, gyűrű.  Egészen 18 éves koromig (amikoris elmentem plasztikai sebészetre) nekem a füleim derékszögben elálltak a fejemtől. Hogy ne legyen unalmas még csak nem is egyformán. A gyerekek világa pedig nagyon kegyetlen. A 70-es évek végén, a 80-as évek elején, amikor én kisiskolás voltam jaj volt annak a gyereknek, akinek szemüvege volt (pápaszemes kígyó), szeplős volt, vörös volt a haja, kövér volt, vagy hozzám hasonlóan volt valami látványos testi hibája, sajátossága.  Senki nem használta a bullying kifejezést, ma is a magyar csúfolódásnak fordítja, ami szerintem egy erősen kiherélt változata a szónak. Miközben én egy cseszlett, gátlá...