...és még annyit, hogy...

 Ebben a pillanatban fejeztem be a magyar HBO A Híd valóságshowjának utolsó részét. Nem azt kaptam, amit előre elképzeltem és szerettem volna, hanem valami sokkal jobbat. Számomra olyan erősen átjött a kapcsolatok jelentősége és erőssége, hogy igazából az egész show egy megerősítés volt számomra a magyar néplélekről. Ezt annak ellenére merem mondani, hogy nagyon erős gyanúper él bennem, hogy minimum a színészek részvétele és szereplése előre megírt forgatóköny szerint zajlott. Az ő egész konfliktusvonaluk, különösen a köpcös fickó megnyilvánulásai egy drámai szereposztás szövegkönyvét hozta. Szükség volt arra, hogy fontos helyzetekben valaki ellenpontozzon, hogy megjelenítsen olyan szempontokat, amiket a csoportnyomás könnyen elnyomhatott volna.  Ezzel együtt az összetartozás, a beágyazottság (nem véletlenül használom ezt a szót, Polányi Károlyra utalok vele), az emberi kapcsolatok jelentősége az egyéni előrejutás helyett minden tervezettségen átütött.  Van azért pár érde...

Nagyon vártam már ezt a reality showt. Én ugyanis nem tartom haszontalan dolognak a reality showkat, pusztán eddig nagyon rosszul lett használva ez az ígéretes műfaj. Mint majdnem mindenben itt is először az ember alantas ösztöneit mozgatták meg, lévén a műsorkészítők az egész világon tudták az aranyszabályt, miszerint egy nyilvános kivégzésre többen mennének el, mint egy könyvbemutatóra.  Hosszú éveket kellett várni arra, hogy a műfaj kitermeljen magából egy értelmes produktumot is, amiben emberek nem megalázzák, nevetségessé teszik magukat, vagy amiben nem eleve gyakorló pszichopatákat gyűjtenek össze, hanem nagyon érdekes és fontos kérdésekre kaphatunk választ....akár magunkkal kapcsolatban is. Írtam valami hasonlóról korábban ebben a bejegyzésben . Kicsit igazságtalan vagyok persze, mert én a legelső valóságshowkban is találtam ilyen elemet. Akár a Való Világnak, vagy az MTV teljesen trash műsorainak is voltak értelmezhető pillanatai, általában az első epizódokban. De én világo...