...és még annyit, hogy...

Egy kollégám hívta így azokat a munkákat, amik az apró részletekről szóltak. Adatokat kellett gyűjteni mondjuk egy elemzéshez, statisztikai összefüggéseket keresni, táblázatokat szerkeszteni, vizualizációt készíteni, hivatkozásokat rendezni.  Ezeknek a munkáknak két egymással ellentétes tulajdonsága van: 1. Nagyon kell érteni valamihez és azt csinálni kell.  2. Lehúz az apró részletek, a rögszagú valóság szintjére, nincs lehetőség a kontinenseket, évszázadokat, eszmetörténeti korokat, ideológiákat és a horizonton lebegő víziókat átölelő nagyotmondásra.  Ezzel nem leszólni akarom a vízió jelentőségét, a stratégiai gondolkodást, de az én értelmezésemben a cselekvés mindig a tücsökherélés, a víziókba felnéz az ember (a munkából). Másképpen fogalmazva. Nem dolgozik, aki csak a víziók szintjén repked. A legidegesítőbb az, amikor valaki erről a szintről "leszól".  Orbán Viktorról mondják, hogy ő már únja a belpolitikát (talán napjainkban a kegyelmi ügy kapcsán újra lehúz...

Nem fog szépen hangozni, amit mondani fogok.... Hajlamosak vagyunk (igen, én is) úgy tekinteni a Magyarországot évtizedekkel visszavető lépések sorozatára mint, amit a megértés, elképedés, sajnálat, aggódás vesz körül.  "A sírt, hol nemzet süllyed el,  Népek veszik körül,  S az ember millióinak  Szemében, gyászkönny ül." Ha azt gondolnám, hogy a szózat határozta meg, húzta valahogy magával azt a nagyon félrement kollektív tudatot, amit Magyarország jelent, akkor azt mondanám, hogy ez az egyik legkártékonyabb írása a nemzetnek.  De nem így gondolom, szerintem a már félrement kollektív tudatból született az írás, ami méltán lett a nemzeti ünnepek örök második kötelező darabja hiszen tű pontossággal hozza az önsajnálat, a másoktól elvárt sajnálat, a szenvedéstörténet és a folyton mást hibáztató áldozati pozíció kombinációit a röghözkötéssel, a mozdulatlanná merevedő tanult tehetetlenséggel. Én nem tartozom azok közé, akik szerint le kéne cserélni a himnuszt és a sz...