...és még annyit, hogy...

Észt vendégeink voltak a minap Szingapúrban. Habár online, napi kapcsolatban vagyok észtekkel, személyesen találkozni mindig sokkal erősebb. Sokmindenről beszélgettünk, és előbb-utóbb szóba került Magyarország.  Nem akartam egy ideje leírni, mert vészmadárkodásnak tűnhet és nem éreztem, hogy elegendő forrásból származnak az információim, hogy ilyen súlyos állítást tegyek: - Ha nem történik nagyon gyorsan valami, akkor nagyon hosszú időre helyreállíthatatlanul ránk (magyarokra) ég az, amit Orbán Viktor és rablókormánya csinál.  Ez elsősorban az orosz kérdés mentén ilyen radikálisan erős.  Nem jut el hozzám minden magyar közéleti interjú, de megint Magyar Bálinttal láttam egy kompromisszumok nélküli szókimondó beszélgetést, ahol a szavak a maguk éles valóságukban ütnek: "Orbán egy csicska, akit még a főnőke Putin is megvet". Ez nem ilyen kocsmai odamondás, ezek félreértelmezhetetlen tények és nincs rajtuk mit szépíteni. Orbán egyéni érdekből, az én meggyőződésem szerint sarokba

Olvasom megint az elemzésekben, hogy tavaly is egész szépen nőtt az orosz gazdaság. A 3% körüli növekedésért sok nyugati ország össze tenné a kezét. Akkor ez most hogy? Nem működnek a szankciók?? De, a szankciók működnek. Nem egy intézkedés nagyon fájt az oroszoknak.  Azonban, mint annyi másszor, itt is megint az van, hogy van a narratíva, meg van a valóság. Egy ország gazdasága ha csak a sajtóhírek szóhasználata mentén nézzük leginkább egy a polc szélére sodrodott porcelánra hasonlít, ami azonnal le fog esni ha valaki kinyitja mondjuk az ablakot és huzat lesz.  Ehhez képest a gazdaság (persze nem az újságírói fejekben) olyan inkább, mint egy vitorláshajó, amit nem lehetetlen, de tulajdonképpen elég nehéz felborítani.  Gondoljunk arra, hogy Észak-Korea gazdasága sem omlott össze. Venezuelából hány éve jönnek a katasztrófális összeomlásról szóló tudósítások? Abban az apokaliptikus értelemben, ahogy az újságok szeretnek erről írni ez nem következett be. Argentína minimum 20 (ha nem több)

Fellázadt katonákért nem kell messzire mennünk, a történelem során számtalan példa akadt arra, hogy katonák, egész alakulatok, egykori szövetségesek és jóbarátok szálltak szembe parancsnokaikkal vagy akár magával az uralkodóval. Keresgéltem itt a példákat és tényleg nagyon sokat találtam, de úgy döntöttem ezt a gyöngyszemet osztom meg, mert ebben van aztán minden. Lázadás, győzelem, a korábbi lázadók elleni lázadás(ok) és azok legyőzése, majd a végül sikeres újabb lázadás. Nem tudom a lázadást említettem-e már. Maximimus Thrax és Jevgenyij Prigozsin Ismerkedjünk meg Maximimus Thrax-szal, a Római Birodalom utolsó korszakának katonacsászárával, aki maga is lázadóként jutott hatalomra majd egy lázadás végzett vele.  Maximinus hatalomra kerülését általában a Harmadik Század Válságának (más néven a "Katonai Anarchia" vagy az "Uralkodói Válság") kezdeteként tekintik, amely az időszak a 235 és 284 közötti időszakban bekövetkező több párhuzamos válság következtében a Római

 Nem akarok túl sok szót pazarolni Orbán Viktorra és a beszédére. Én nagyon remélem, hogy eljön az az időszak, amikor nem vele lesz tele a sajtó és nem lesz értelme őt idézgetni, elemezgetni. Már az borzasztóan szomorú, hogy egyáltalán egy ilyen emberrel kell foglalkozni és az ő szintje, az ő gondolatai és szavai határozzák meg egy egész ország közbeszédét.  Van ez a régóta csordogáló vonal arról, hogy Orbánt fogják az oroszok. Volt itt szó valami táskáról, tele pénzzel, arról felvételről, Orbán fel sem akart menni, valami orosz illetűségű de magyarországon székelő maffiózó kapcsán. Nem emlékszem a részletekre. Aztán ez összekötődött azzal, hogy Orbán Oroszországgal kapcsolatos párfordulata azután következett be, hogy ellátogatott Moszkvába és hazefelé menet Putyin személyesen vitte ki a reptérre anélkül, hogy a magyar diplomácia kar vagy a kormány bármelyik tagja ott lett volna.  Egy táskányi pénzzel szerintem még nem lehetne így fogni Orbánt, de én nem is innen közelítenék. Nem tudju

Hosszú (számomra) nagyon szomorú interjú jelent meg egy angol nyelvű észt internetes újságban. Két orosz ellenzéki fiatallal készítettek interjút, akik tartózkodási engedélyét az állampolgárságuk miatt nem hosszabbították meg az észt hatóságok.  Ez nem egyedi eset, az egyetemen, ahol tanítok tiltólistán vannak az orosz és belorusz állampolgárok és azok a hallgatók, akik már Észtországban vannak és ott tanulnak levelet kaptak az idegenrendészeti szervektől (ezt Észtországban a rendőrség és a határőrség intézi), hogy tanulmányaik befejezése után azonnal el kell hagyniuk az országot.  Az interjúban egy fiatal lányt (Maria) kérdeznek az élményeiről és az érzéseiről a döntés után. Ő is a mi egyetemünkön tanul, Liberal Arts szakot végzett a BA képzésben ahonnan a mi karunk Nemzetközi Tanulmányok szakára ment az MA fokozatért. Maria beszél észtül, az állampolgárság belépőjének számító B1 szintű (középfokú) észt nyelvvizsgája van és észt párja (barátja).  Iván, programozó, egy német tulajdonú

Ilyen és ehhez hasonló képek tömege járja be az internetet, ahogy katonakorú férfiak próbálnak menekülni Oroszországból. Teljesen érthető módon. Nagyon sokan vannak, akik számára csak akkor kopog be a valóság az ablakon, amikor értük is eljönnek. Addig minden egy médiaesemény csupán, egy görgetés a közösségi média oldalakon vagy gombnyomás a TV távirányítóján. Ezek a Spin Diktárorok (tetszik ez a kifejezés nekem, eddig ez a legtalálóbb leírás róluk szerintem) mindent megtesznek azért, hogy a lakosság az utolsó pillanatig szinte semmit se érezzen az önkényből, sőt a biztonságnak egy olyan illuzióját próbálják megteremteni, amivel a választók szinte húzzák magukra a diktátorokat.  Az orosz férfiak számára ezzel lett vége a spin diktatúra korszaknak. Ha a határokat is lezárják, akkor az egész átmegy a szovjet időkből jól ismert mezei diktatúrába. Eddig is az volt, a spin előtag csak arra a trükkre utal, amivel ezt leplezni lehetett és aminek a segítségével még a demokrácia látszatát élet

Nagyon aggasztó jeleket látok Észtországban. Az országban élő észtek (kb. a lakosság 70%-a) és oroszok (26%) között a majd 30 évvel ezelőtt kívívott függetlenség óta vannak feszültségek és az ukrajnai események ezeket sajnos újra felszínre hozták.  Nem élek már Észtországban, információim az ottani kollégáimtól barátaimtól vannak, illetve még mindig olvasom a helyi újságokat, híreket, nyomon követem az országban zajló eseményeket. A fő munkahelyem is Észtországban van, ott (is) vezetek bankszámlát, észt bejegyzésű cégem van és ott van nyugdíj és egészségbiztosításom. Ezer szállal kötődöm még az országhoz.  Látom a Facebookon a minap, hogy az egyik észt kollégám megoszt egy lettországi hírt , ami szerint egy orosz ajkú lett Bolt taxi sofőr az orosz himnuszt hallgatta a kocsiban és az utasa megkérte, hogy kapcsolja le a rádiót. A dologból vita kerekedett, aminek az lett a vége, hogy a Bolt sofőr a hajánál fogva rángatta ki a nőt kocsiból. Erre a hírre reagálva írja le saját bejegyzésébe

 Elég sok olyen vélemenyt olvasok Ukrajna lerohanása kapcsán, hogy ezzel nagyjából vége van a globalizációnak. Ez egy olyan olvasata a történéseknek miszerint a COVID jelentette fennakadások a globális ellátási láncban, a politikai jellegû machinációk és trollkodás vagy éppen az állandóan valahol felbukkanó szankciók egyszerûen szétzilaljak az egymásra szorosan épülő globális kapitalizmus termelési és értékesítési láncait. Ezért eljön most a helyi gazdaságok ideje újra, mert a legtöbb szereplő minimalizálni szeretné a kockázatait és biztonságosan kiszámítható üzemben akar termelni, szolgáltatni, értékesíteni. Szamos elemével egyetértek ennek a gondolatnak azonban a nagy képet tekintve szerintem a globalizácionak nemhogy nincs vége, hanem igazábol csak most kezdődik majd. Itt azonban hagy szúrjak be egy megjegyzést. A globalizáció, mint kifejezés kapcsán nekem visszatérő problémám hogy fogalmaink többségét jóval hamarabb használjuk mint ahogy azok életre kelnének. Ilyen fogalom pél