...és még annyit, hogy...

Hosszú beszélgetést folytattam a minap a finn Helsini Egyetem új inkubációs programjainak egyik vezetőjével.  A beszélgetés apropója az együttműködés volt Tallinn és Helsinki között. A jelek szerint a Helsinki Egyetem is arra az útra lépett, amin a tudás gyakorlati hasznosulását várják. Az elsődleges cél, az egyetemen tanuló hallgatók és oktatók tudásának mihamarabb gyakorlatba ültetése, piacra kerülése, vállalkozás alapítása vagy bármilyen mérhető társadalmi/környezeti hatás elérése az új tudással.  Eddig Finnországban az volt a felállás, hogy a piramis csúcsán a Helsinki Egyetem (és néhány más klasszikus kutatóegyetem) volt, és ezt követte párhuzamosan számtalan kisebb, ámde rendszerint sokkal gyakorlatiasabb un. Applied Science (alkalmazott tudományok) egyeteme. Amiket sokszor csak angolul hívtak egyetemnek, a helyi szóhasználatban (Svédországban is egyébként) ezeket a mi főiskoláink státuszához hasonló szerepben futtatták.  Azalatt a 8 év alatt, amit én Észtországban...

Tegnap arról írtam egy bejegyzést, hogy milyen vita zajlik a mesterséges intelligencia és az annak segítségével létrehozott műalkotások szerzői joga körül . Ma a témában zajló másik fontos diskurzusról akarok írni, arról, hogy a mesterséges intelligencia milyen módon alakítja át az egyetemi számonkérések rendszerét, sőt a felsőoktatás egészét.  A ChatGPT berobbanásával ismét fellángolt a vita arról, hogy mennyire működnek az egyetemi számonkérés rendszerei az új technológiák megjelenésével. Ez a vita nem az AI-val kezdődött. Évtizedek óta van diskurzus arról mit kell megtanulni és mihez lehet használni mondjuk a függvénytáblázatot. Másik példa, ami a 80-as évek óta velünk van (tehát több mint 40 éve), hogy lehet-e számológépet használni órán, vagy tessék kockás füzetben kézzel (fejben) levezetni az egyenletet.  Én műszaki szakközépiskolában tanultam a 80-as évek második felében és nekünk még szakrajz órán, hatalmas rajzolótáblák fölött görnyedve kellett egy-egy rajzot beadni. ...

Ilyen toposzok szintjén rengeteg történet kering a Bűvös Kockáról (Rubik Kockáról) és Rubik Ernőről. Eddig én is ezek között éltem, sosem vettem a fáradtságot, hogy komolyabban utánanézzek miképpen is lett a Bűvös Kocka máig a legismertebb magyar találmány.  A toposzok, amiket én eddig ismertem, hallottam: - Rubik Ernő az a tipikus balfasz, aki kitalált valamit aztán mások jól meggazdagodtak rajta  - Jöttek a Hong Kong-iak, hogy akkor rendelnének 10.000 darabot és a szocialista nagyvállalati rendszer nem tudott ezzel mit kezdeni.  - Eladták hát külföldre a jogokat és onnantól kikerült Rubik Ernő kezéből az egész.  Mint minden toposzban ezekben is van az igazságnak valamilyen csírája de önmagában egyik sem állja meg a helyét. És ami a részletesebb igazság az viszont nagyon érdekes és tanulságos. Tanulságos, mert ma is nagyon hasonlóan történne, és nem tudhatjuk hány mai Bűvös Kocka hever fiókokban, sufnikban, számítógépeken és soha nem ér el oda hogy ismert és kereset...

Tegnapi cikkében hosszan tárja fel a The Guardian miképpen fizetett le az Uber egyetemi kutatókat, annak érdekében, hogy aztán a számukra előnyös kutatási eredményeket az ő nevük alatt használják fel lobbizásra a különböző kormányoknál.  A cikk annak a szivárogtatásnak a részeként született, ami kapcsán a magyar sajtóban, de láttam a finn sajtóban is cikkeket az Uber lobbitevékenységéről.  A téma azért érdekelt, mert magam is hangos képviselője vagyok az akadémiai és az üzleti világ együttműködésének. Én nem értek egyett azzal az egyetemefelfogással, miszerint a kutatói szabadság azt jelenti, hogy a kutató azt csinál, amit akar, ugyanakkor azt valakinek (az esetek többségében az államnak) kutya kötelessége finanszírozni. Ez már megint az értelmiségi privilégiumok és a fehérgalléros bűnözésnek egy olyan formája, amiben emberek a markukat tartják olyan dologért, amire senkinek, de legalábbis a finanszírozónak semmi szüksége nincsen. Ilyen márpedig a világon nincsen, mondj nekem...

Megbízást kaptam egy mesterséges intelligenciával foglalkozó szingapúri startup-tól egy értékelő kutatás elvégzésére. Egy pszichológusokból és pszichológus hallgatókból álló munkacsoportot vezetek és már a munka legelején kidomborodott micsoda versenyelőnnyel indulnak a gazdag, fejlett országok ezen a területen is.  22 éve dolgozom a felsőoktatásban, sarkos véleményem van a területről, most ennek egy apró szeletét szeretném kiemelni.  Az egyetemi világban a legfontosabb mérőeszköz, amivel a dolgozók teljesítményét mérik az a publikációs lista, illetve a publikációk idézettsége. Ez önmagában is megér egy misét, mert az egyetemeket oktatási intézménynek tekintjük, és ezek szerint mást mérünk, mint ami a cégérre ki van téve, és habár sokat számítnak nálunk a hallgatói értékelések, visszajelzések ez az indikátor messze nem olyan súllyal kerül latba, mint a publikációs lista.  Ebben mintha egy U-alakú pályát írnánk le, de lehet, hogy csak az általam jobban ismert észak-európai...