...és még annyit, hogy...

Ez nem egy átfogó bejegyzés lesz a szingapúri oktatási rendszerről, ahhoz még több időre van szükségem, hogy teljesen átlássam a rendszert. Inkább egy személyes élménybeszámoló azután, hogy a lányom két általános iskolai osztályt elvégzett Észtországban (1. és 2. osztály) és két osztályt Szingapúrban (3. és 4. osztályok).  A szingapúri tanév fél évvel el van csúszva az európaitól, a tanév január elején kezdődik és november közepe táján ér véget. Ezt leszámítva a logikája nagyjából ugyanaz, félévkor van egy rövidebb és az év végén egy hosszabb szünet, meg elég sok a nemzeti ünnep, vizsgákra kent szabadnap, vagy a tanárok továbbképzésére kent iskolaszünet.  Szóval nemrég fejezte be a lányom a negyedik osztályt egy helyi iskolában és a minap levelet kapott a helyi kerületi önkormányzattól, hogy jutalmat fog kapni, mert a legnagyobb fejlődést felmutató 10%-ba került kerületi szinten. A jutalommal 150 szingapúri dollár jár (mai áron az olyan 42.000 Ft) és valamikor januárban egy ünnepélyes

A szingapúri oktatási rendszert a világ legjobbjai között tartják számon.  A lányom általános iskolájának egyik tanulósarka Ha a témában sokak számára zsinórmértéknek számító PISA felmérés eredményeit nézzük meg, akkor azt látjuk, hogy a városállam a kezdetektől fogva (2009) kimagaslóan teljesít. Hogy mennyire kimagasló ez a teljesítmény, azt az alábbi ábra mutatja érzékletesen ( de torzan ), összeasonlítva a 2018-as felmérés eredményeit az OECD átlaggal és az (itt sok témában összehasonlítási alapként szolgáló) amerikai eredményekkel. forrás  (vájtfülüeknek ajánlom ezt az ábrát, nem én csináltam, jó példája annak, hogyan kell torzan mutatni az adatokat) :) Magasabb pontértékeket érnek el a szingapúri diákok mindhárom mért területen és az ország oktatási rendszer a világhírű finn vagy a látványosan feljövő észt oktatási rendszernél is jobban teljesít, több mint egy évtizede folyamatosan.  Történelmi távlatból nézve az oktatás a második világháború után, de legfőképpen az 1965-ös függet

Nem fog szépen hangozni, amit mondani fogok.... Hajlamosak vagyunk (igen, én is) úgy tekinteni a Magyarországot évtizedekkel visszavető lépések sorozatára mint, amit a megértés, elképedés, sajnálat, aggódás vesz körül.  "A sírt, hol nemzet süllyed el,  Népek veszik körül,  S az ember millióinak  Szemében, gyászkönny ül." Ha azt gondolnám, hogy a szózat határozta meg, húzta valahogy magával azt a nagyon félrement kollektív tudatot, amit Magyarország jelent, akkor azt mondanám, hogy ez az egyik legkártékonyabb írása a nemzetnek.  De nem így gondolom, szerintem a már félrement kollektív tudatból született az írás, ami méltán lett a nemzeti ünnepek örök második kötelező darabja hiszen tű pontossággal hozza az önsajnálat, a másoktól elvárt sajnálat, a szenvedéstörténet és a folyton mást hibáztató áldozati pozíció kombinációit a röghözkötéssel, a mozdulatlanná merevedő tanult tehetetlenséggel. Én nem tartozom azok közé, akik szerint le kéne cserélni a himnuszt és a szózatot. Hajszá