...és még annyit, hogy...

Beleakadtam egy bejegyzésbe Komlós Jánosról. A színházigazgató, konferanszié, kabarészerző valamikori AVH-s kihallgatótiszt. Aki, egy nagyon...nagyon zavaró jelenség.  Ő Hofi Géza közvetlen főnöke, bizonyos értelemben a Hofi által alakított kisember (hétköznapi melós) karakterének kidolgozója (Hofival együtt dolgozták ki). Ő szerződtette és alkalmazta Hofi Gézát és ő indította el ezen a politikai kabaré vonalon.  Ez a legfájóbb pont. Hogy összekötődik Hofival. Nem tudom Hofi tudott-e a múltjáról. Tudnia kellett. Egy színházban mindenki mindent tud. A Mikroszkóp Színpadot 1967-ben alapította Komlós. Akkoriban szerződtette Hofit is. 13 évig együtt dolgoztak. Minden este összejártak. Az időszak végére igaz, megromlott a kapcsolatuk. Komlós halála után Hofi átment a Madách Kamarába, a stílusa is megváltozott, kritikusabb lett. Ez nem biztos, hogy Komlós miatt történt, (szerintem) Hofi a 80-as években már nem hitt a rendszerben (a 70-es években pedig igen).  Kavarognak bennem ...

Amikor nekem munkakedvem lesz, gyorsan a sarokba ülök és megvárom míg elmúlik Ezt a vicces feliratot egy közjegyző iroda falán láttam a 90-es évek elején. Messziről indulunk. A méltán nagy sikerű Magyar Retro (együtt a Budapestről és a Balatonról szóló részekkel) dokumentumfilm nagyon érzékletesen mutatja be a munka világát a szocializmusban. Beillesztettem ide egy mellbevágó részletet (1 perc 20 másodperc a vonatkozó rész) : Akiknek nincs kedve a videót megnézni: Az interjúban megszólaltatott építésvezető arról panaszkodik, hogy a munkafegyelem nagyon laza. Arról számol be, hogy ezt se megszüntetni, se korlátozni nem tudja mert nagy munkaerőhiány van. Mindenkit fel kell venniük és meg is kell tartaniuk. Azt mondja a fickó, hogy amíg ez így lesz, addig a munkafegyelemet nem tudja szigorítani. Kénytelenek elnézni lógásokat, kénytelenek elnézni azt, hogy isznak, és kénytelenek elnézni a rossz minőségű munkát. A riportban bemutatott épülethez 1400 darab égőt használtak el az interjú pil...

Megnéztem A Besúgó című sorozatot és nekem nagyon tetszett. Mostanában még a kedvenc sorozataimat sincs időm, kedvem türelmem végignézni. Ha nagynehezen elkezdem néha 5 perc után leállítom így hosszú hónapokba telik egy évad végignézése. Ehhez képest nagy szó, hogy a Besúgó 8 epizódját kettesével nézve pár nap alatt kivégeztem és nagyon sajnáltam, hogy csak ennyi. Nincs kedvem úgy írni, hogy virágnyelven kerüljem a spoilerezést, ezért innentől csak akkor olvasd tovább ha már láttad a sorozatot, vagy nem zavar ha hamarabb megtudsz dolgokat a cselekményről, mintsem látnád azt. Szóval előre szeretném leszögezni, hogy, mint film tetszett. És amikor azt mondom film, akkor azt mondom virtuális fikció, amit színészek játszanak, a média, a képernyő terméke, azé a képernyőé, amin ha a prérifarkasra ráesik a szikla és az még onnan feláll. Ez nagyon fontos. Számomra egy film a popkultúra része, még ha dokumentarista jelleggel esetleg komolyan is veszem, még a legprofibb dokumentumfilm is eg...

Szükségem volt egy kis időre mielőtt nekiültem az észtországi élményeimről szóló bejegyzések harmadik részének. Egyrészt elkezdődött az egyetem, sokkal kevesebb időm van, de az igazi ok az, hogy az érkezett visszajelzések alapján úgy érzem tisztáznom kell egy-két dolgot. A bejegyzés sorozat első része itt megtalálható:  https://www.annyit.com/2014/08/esztorszagba-mentem-majd-jovoki.html A bejegyzés sorozat második része itt megtalálható: https://www.annyit.com/2014/08/esztorszagba-mentem-majd-jovokii.html Alig pár nappal Észtországba érkezésem után egy könyvesbolt kávézójában üldögéltem és ült velem szemben egy másik asztalnál egy 50-es nő. Engem pillanatok választottak el attól, hogy odamenjek hozzá és megkérdezzem segíthetek-e valamiben, vagy egyszerűen kihívjam a mentőket. Annak a nőnek az arckifejezése maga volt a depresszió és a kétségbeesés. Mély barázdák szántották az arcát, kopottas ruhájában úgy ült ott, mint aki elnézést kér a létezéséért. A kabátját sem vette le, teát ko...

Egy három részből álló bejegyzés sorozat második része ez az írás. Az első részben személyes viszonyulásomat próbáltam tisztázni és azzal a gondolattal zártam le az írást, hogy Észtországot azon kevés posztkommunista országok egyikének tartom, amelyiknek hányatott múltja ellenére – nekem úgy tűnik – jövője is van. Nem fanyalogni akarok, a receptet keresem. Azt gondolom, hogy nem reménytelen a kelet-európai lét, és azért érdekel Észtország példája olyan nagyon, mert részleteiben kíváncsi vagyok arra, hogy miképpen lehetséges a hányatott múlt, a rossz gazdasági és társadalmi kiindulóhelyzet ellenére is egy ígéretes jövőt építeni. Ez a bejegyzés elsősorban objektív információkra épül. Sokak számára talán száraz, unalmas lesz, viszont ebben a bejegyzésben tények szerepelnek. Pár adatnál, ahol több forrás is rendelkezésre állt, néha enyhe eltéréseket véltem felfedezni, de a trendeket ezek egyrészt nem befolyásolták, másrészt igyekeztem a „hivatalos” EU statisztikákat használni, ami a legtö...