Posts

Showing posts with the label szociális innováció

Társadalmi vállalkozások fejlesztése Szingapúrban

Image
Tavaly szeptember óta, immár a második turnusban veszek részt társadalmi vállalkozások mentorálásában illetve értékelésében Szingapúrban. Ez a bejegyzés egy kicsit szakmaibb lesz, de megpróbálok közérthetően fogalmazni és általános érvényű megállapításokra szorítkozni.  Az egyik motiváció, ami miatt képes és hajlandó voltam a tallinni egyetemi vezetői állásomat otthagyva Szingapúrba költözni, az az volt, hogy nagyon szerettem volna ezt a területet egy fejlettebb világban, ahol minden nagyobb léptékben csinálnak megtapasztalni. A számításom tökéletesen bejött, olyannyira, hogy habár vezető már nem vagyok, de az észt digitális kultúra előnyeit kihasználva még továbbra is dolgozom a Tallinni Egyetemen azonban lehetőségem nyílt arra is, hogy Szingapúrban közelebb kerüljek ehhez a területhez.  Ennek hátterét egyrészt az adja, hogy saját céget hoztunk létre Szingapúrban társadalmi vállalkozások mentorálására , melynek így most két telephelye is van, egy Észtországban és egy Szingapú...

Ötletmaraton

Image
 Nagy örömömre szolgál, hogy az általunk Észtországban kifejlesztett "social hackathon" módszer elkezdett terjedni Magyarországon. Otthon " közösségi hackathon " illetve " ötletmaraton " néven került bevezetésre. Mi Észtországban angolul a "social hackathon" nevet adtuk neki, észtül "Loometalgud" néven futott, amit leggyakrabban "ötletbörzeként" fordítottunk magyarra, de a "talgud" egy olyan észt kifejezés, amiben sokkal több van.  Azt jelenti ugyanis a szó, amit a mi "kaláka" szavunk jelent, pontosan ugyanazzal a tartalommal. Amikor a helyi közösségek tagjai összeállnak és együtt csinálnak valami olyasmit, amit egyénenként nem, vagy nagyon nehezen tudnak megoldani. Apám még járt kalákába a falujában a 80-as években, mert az ő házának építésében rengeteg falubeli segített, és hétvégenként ezért évekig járt el maga is, másoknak segíteni.  Az általunk Észtországban kifejlesztett módszerről két éve csináltam e...