Csepü, lapu, gongyola
Nincs ennek a bejegyzésnek semmi magyar aktualitása. Akkor sem, ha magyar vonatkozásai vannak. Egyszerűen nem olyan a világ, nem olyan a berendezkedés és ki kell mondjam, nem olyan a közgondolkodás sem, hogy bármilyen alulról építkező mozgásnak tere lenne. Amiért leírom az az, hogy velem (személyesen) ez jött éppen szembe. A magam korabeliek talán emlékeznek még a 80-as években futó Csepü, Lapu, Gongyola vetélkedőműsorra Déri János és Nagy György vezetésével. Ebben a műsorban magyarországi falvak iskolásai vetélkedtek egymással különféle feladatokat megoldva. Ezek jó része inkább ügyességi feladat volt, vagy kisebb munkákat kellett csinálniuk, mint pl. ládákat összeszögelni. A másik hasonló műsor, a 90-as évek legelején Geszti Péter ÁSZ című tehetségkutató műsora, ami nekem annak idején nagyon tetszett. Ő különböző vidéki városokba ment el és ott helyi csodabogarakat, tehetségeket mutatott be. De nem az ilyen kilúgozott iskolai versenyek győzteseit, hanem sufnituningos...