Vertikális farmok, vagy mégse?
Érdekesen alakul a modern formában újjáéleszteni kívánt mezőgazdaság helyzete Szingapúrban. Pár évvel ezelőtt (2019-ben) nagy lendülettel nekiláttak városi körülmények között, modern technológiák alkalmazásával egy teljesen új mezőgazdasági koncepciónak, ami most megrekedni látszik. Szingapúr területének mára mindössze 1%-án zajlik mezőgazdasági tevékenység vagy állattenyésztés. Ezen az 1%-on három tojásokat adó tyúktelepet, 115 zöldségfarmot és 131 haltenyészetet találunk. A szigetország a 70-es évektől kezdve, tehát tulajdonképpen a függetlenné válás után közvetlenül felszámolta a korábban egyébként kiterjedt mezőgazdasági tevékenységét. Elég hamar meghozták azt a döntést, hogy a rendelkezésükre álló kis helyen elsősorban a modern iparosításnak (ez ma már inkább elektronikai illetve újabban biotechnológiai csúcstechnológiát jelent) és az urbanizációnak adnak teret. Az itt jellemző voluntarista módon szinte egycsapásra beszüntették a mezőgazdaságot és az állattenyésztést, a...