...és még annyit, hogy...

Néztük tegnap ezt a koreai valóságshow-t, amiben 100 sportoló és jó karban lévő celeb méri össze különféle feladatokban az erejét. Van egy kicsi falanszter jellegge a shownak, de nekünk tetszik. A lányommal sokat sportolunk és a konditeremben is folyamatosan téma, szóval jól működik a koncepció.  A második évad első feladata az volt, hogy egy manuális futószalagon kellett futniuk 10 percet. Tehát egy olyan szalagon, ami nem állít be automatikusan egy sebességet, amit aztán követni kell, hanem az ember maga tekeri a szalagot a futásával. Sose futottam még manuális szalagon, de tudom, hogy nehezebb, mint a motorizált változat és a talajon futásnál is nehezebb. Akár 30%-kal több energiát vesz el. Ami jelentős. De nem 10 percen.  10 perc futás egy olyan embernek, aki rendszeresen fut az kb. bemelegítés. Még a rövid interval vagy gyors futások is olyan 15-25 perc között szoktak lenni.  Annak ellenére, hogy lassan 10 éve, hogy futok, nem tartom magam valami nagy futónak. Kifeje...

Nem tekintem magam egy nagy valóságshow nézőnek. Nagyjából tisztában vagyok a műfaj sajátosságaival, annak idején, amikor az MTV-n az első ilyen produkciók megjelentek, vagy amikor a magyar kereskedelmi televíziózásban elkezdték behozni a Big Brother, a Suvivor és a hasonló licenszeket, akkor magam is nagy érdeklődéssel figyeltem őket.  Az volt az első benyomásom, hogy az első pillanatok (napok) érdekesek, de aztán elviszi a dinamikát az hogy a szervezők különféle programokkal struktúrálják a napokat, celebeket vonultatnak fel, idióta feladatokat adnak ahelyett, hogy szabadjára lennének engedve a viszonyok és az emberi viselkedést figyelhetnénk meg a maga pőre valójában.  Ebben is van valami perverz, kukkolás jeleggű, vagy valami rossz értelemben vett emberkísérlet, de az igazság az, hogy ez a része engem érdekelt volna. Hamar leálltam azonban ezeknek a produkcióknak a nézésével mert: - Túl lett instruálva az egész. - Egyre inkább szélsőséges karaktereket választottak, akiket ...