...és még annyit, hogy...

Móra Ferenccel és Fábri Zoltánnal töltöttem a hétvégém legnagyobb részét. Tegnap hajnalban kétszer egymás után is megnéztem Fábri Zoltán 1956-os Hannibál Tanár Úr című filmjét és ma pár óra alatt elolvastam a film alapjául szolgáló Móra Ferenc kisregényt.   Mondhatnám, hogy időutazás volt a múltba, de – főleg a film nézése közben – nagyon is a jelenben éreztem magam. A kisregény-film páros tartalmi különbségei és a két alkotás története önmagában elmond mindent, amit ezzel a bejegyzéssel mondani akarok. Móra életében a Hannibál feltámadása soha nem jelenhetett meg, azt 1955-ben erősen cenzúrázva adták ki Szegeden. Én egy olyan példányra akadtam a neten, amin be vannak jelölve az eredeti Móra kéziratból az 50-es években kihúzott sorok. http://mek.niif.hu/05300/05355/05355.pdf A filmhez képest a könyvben sokkal hangsúlyosabb az orosz hadifogságig visszanyúló szál, úgy általában az orosz vonal. És miközben a mű egyértelműen a Horthy-rendszer ostobaságának kritikája az első...

Szerintem az is számít, hogy az ember milyen könyvet olvasott előtte. Mert ezek úgy összeérnek. Összekötődnek. Kurt Vonnegut Virágvasárnapját olvastam, amikor György Péter Apám helyett című könyvét megvettem.  Nem ismertem a szerzőt, szinte találomra választottam ki a boltban. Most, hogy kiolvastam a könyvét már inkább ismerős, de nem annyira ő, hanem a gondolatai. Magamra ismerek néhány apró vonatkozásban. A részletek szeretetében. A pillanat megragadásában, amikor az apró jelenetekben akarom a történelmet akár megragadni. Mindig egy áthidalhatatlan szakadékot éreztem a nagy szavak, eszmék és a hétköznapi élmények között. György Péter könyvében valahol az elején leír egy jelenetet a családjáról, amikor nagyapja feleségével sétál a Duna-parton. A hidak meg a vízbe vannak robbantva. Tavasszal, amikor az első napsugarak megérkeznek én is szeretek kijárni a Duna-partra. Fenn a Citadellán nagy képeken ki van nyomtatva pár korabeli pillanat, az egyik ilyen Dunába dőlt hidat ábrázol...

Pár nap van hátra még a szólásszabadságból, talán annyi se, mert egyszer majd akár visszamenőleges hatállyal is alkalmazni lehet az új médiatörvényt. Régóta tervezem ezt a bejegyzést, kicsit macerás, sok munka van vele, nem is pont úgy sikerült, ahogy terveztem, de nincs időm most igényesebbre megcsinálni. Mégis fontosnak tartom, hogy kiadjam magamból, ami bennem van.   A jelenlegi politikai kurzus számomra legnehezebben viselhető eleme a szimbolikus, semmitmondó beszéd. Ellenzékben sem volt más a FIDESZ, az 1994-es köpönyegátfordítása óta Orbán Viktor beszéde szinte egy csapásra lelassult, a korábban inkább hadaró, tüzes hangvételből patikamérlegen szavanként kimért, az én nyakatekert szóhasználatomban „elpíározott” modoros beszéd lett.   Lehetne ez egyéni kvalitás is, és amíg retorikai eszközről van szó, addig akár a fejlődést is láthatnám benne, hiszen 20 év alatt mindenki sokat változik, egy közbeszédekből élő ember miért ne mehetne el beszédtanárhoz, vagy akár miért ne ...

Egy mecseki tanyán nyaraltam a múlt héten, ami önmagában is időutazás volt, de találtam ott a polcon egy Ferenczi Sándor könyvet, ami a verandán a hintaszékhez tökéletesen passzolt. Ferenczi Sándor számomra a századelő legszimpatikusabb pszichoanalitikusa, a híres budapesti iskola meghatározó alakja. Miskolcon született 1873-ban egy könyvkereskedő fiaként. Ennyi most elég is róla, mert igazából, amiről írni akarok az az ő világa és a miénk közötti különbség. Önmagában is érdekes múlt század elejéről származó vagy XIX. századi tudományos műveket olvasni, de most néhány véletlen együttállás sajátos szemszögből kapcsolt össze bennem világokat. Ferenczi könyvek között nőtt fel. Bizonyára sokat olvasott. Mindezt egyszerre tette magyarul és németül, hisz a Monarchiába született bele. Orvosi iskoláit Bécsben végezte, s mint minden akkoriban magasabb végzettségű ember, klasszikus latin/görög műveltségre tett szert. Mikor egyetemista voltam, halálra frusztráltak az olyan biográfiákban ele...

Olvastam egy interjút a HVG-ben Bernard Girard-dal, akit az újságíró megkérdezett arról vajon leáldozott-e a szuperkarizmatikus egyszemélyes vezetésen alapuló vállalatirányítási modell? „Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is léteztek ezek a héroszok.” hangzott a „Google menedzsment” modell szakértőjeként ismertté vált közgazdászprofesszor válasza. Letettem ezen a ponton az újságot, mert meglódultak a gondolataim. Ugyanis ha nem is a vállalatirányítás szintjén, de engem is régóta foglalkoztat a karizmatikus vezetés témája és ez az egyenes tömör válasz belőlem is kibújtatta az ördögöt, azt a sok fura rossz érzést, amikor a karizmával találkoztam. Meggugliztam a kifejezést és a következőket találtam: Magyar virtuális enciklopédia: http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/teol/karizma.htm karizma – teológiai és vallástudományi fogalom, amely az ember vallásostermészetű rendkívüli lelki képességeinek mint kegyelmi adományoknak a megnevezésére szolgál. Összehasonlító vallástörténet...

Hat éves voltam. Lapátfülű. Ez azt jelenti, hogy füleim derékszögben elálltak a fejemtől. Ma az ilyesmi fel sem tűnik, ha látom, de akkoriban én ezt katasztrófának éltem meg és 18 éves koromban meg is műtettem. A katasztrófa érzésre hat évesen rásegített az is, hogy kedvelt célpontja voltam az iskolában a „nagyfiúknak”, ami a 9-10 éveseket jelentette. Magas, fehér bőrű, jól öltözött újvárosi fiúk voltak ezek. Focizni jártak, menők voltak és jó illatuk volt. De én utáltam őket. Ez nem jó szó, mert ebben van valami agresszív támadás.    Én igazából rettegtem tőlük. El akartam tűnni, fel akartam szívódni és könyörögtem anyámnak, hogy engem vegyen ki az iskolából. Elkaptak a folyosón, de még ennél is megalázóbb volt, amikor egyszerűen utánam jöttek az osztályterembe és a többiek szeme láttára vezettek ki. Az ajtó előtt aztán körbeállva huhogtak, taszigáltak, lapátfülűnek, nyuszinak vagy éppen egérnek szólítottak. Egy cigánygyerek volt az egyetlen társam.    Társnak nem m...

 Hrabali alakjaink márpedig nekünk is vannak! Azt vettem észre, hogy a környékünkön lévő CBA főnöke időnként átvágtat a bolttal szemben lévő kockásterítős vendéglőbe és szolíd szintetizátorkísérettel elénekel egy dalt. Aztán vissza a boltba, kitölt talán néhány megrendelési szelvényt, igazgat kicsit a polcon lévő árukon majd visszarobog egy újabb búskomor nótához. A boltjának sajátos üzletpolitikája van. Az a szabály, hogy ami volt tegnap, az nehogy legyen másnap is. Védeni kell ezt a függőségre hajlamos magyar lakosságot. Nem ám a kaukázusi kefír örökké! Egyik nap van, aztán tessék málnaszörpöt venni. Azt a függő mindenit! És mikor csalódottan távozom egy dobozos tejjel kikanyarodva a boltból még hallom a főnököt a szomszédból: "- szóló!" ...az OTP-ben is új üzletpolitikát vezettek be, egyelőre biztos csak kísérleti jeleggel mifelénk, de a kirobbanó sikert látva biztos hamarosan országos lesz. Mit országos, már látom, ahogy a nemzetközi bankszakmában "Hungarian lalala b...