...és még annyit, hogy...

Erősen szubjektív írás lesz ez is, közelebb a saját élményeimhez, mint empirikus adatokhoz. Kerestem pedig adatokat, elemzéseket mégis úgy döntöttem a saját élményeim mentén írom meg ezt a bejegyzést (is), mert amit igazából mondani akarok az ezen keresztül jön át. Lehet később ha lesz időm veszem a fáradtságot és megnézem a számok nyelvén ugyanezt a témát. A szó, hogy vállalkozás az én fejemben egyrészt egy közhelyszerűségig elkoptatott kifejezésként él, amit hivatalból mindenki bátorít. Bécsben cukrászdát nyitunk, támogatjuk a kkv-ket (kis- és középvállalkozásokat), valójában azonban érdemi vállalkozói kultúra nem jött létre az országban, sőt a bejegyzésem egyik állítása az, hogy e tekintetben inkább visszalépés történt. Másrészt amikor a kifejezést úgy hallom, hogy vállalkozó, akkor a témában szerzett első élményem a kényszerből kikért adószám, a számlaadásra (és nem egy ötlet vagy üzleti terv végrehajtásására) létrejött Bt-k tömege vagy a kilencven éves elejének makkos cipős, bun...

Egy konkrét példán keresztül szeretném szemléltetni miképpen zajlanak hihetetlenül intenzív fejlesztések Észtországban. Harmadik napja tart a Garage48 nevű startup hub hackathonja csakhogy itt ezt az IT területen ismert fejlesztési módszert kiterjesztették más területekre is. A hackathon egy olyan intenzív 48 órás rendezvény, ahol szoftverfejlesztők, programozók, marketing szakemberek és dizájnerek dolgoznak együtt egy ötlet megvalósításán a nullától az indulásig. Ez a munkamód sokak számára ismerős lehet, akik IT területen dolgoznak, az észtek azonban igyekeznek ezt a hihetetlenül effektív és intenzív módszert átültetni más területek gyakorlatába. Ezalkalommal a fogyatékossággal élő emberek életét helyezték középpontba és egy olyan rendezvényt szerveztek, amelyen IT és marketing szakemberek, dizájnerek és szociális munkások valamint fogyatékossággal élő emberek dolgoznak együtt új eszközök és megoldások fejlesztésén. Amikor péntek délután megérkeztem a rendezvény helyszínére a Ta...

Szükségem volt egy kis időre mielőtt nekiültem az észtországi élményeimről szóló bejegyzések harmadik részének. Egyrészt elkezdődött az egyetem, sokkal kevesebb időm van, de az igazi ok az, hogy az érkezett visszajelzések alapján úgy érzem tisztáznom kell egy-két dolgot. A bejegyzés sorozat első része itt megtalálható:  https://www.annyit.com/2014/08/esztorszagba-mentem-majd-jovoki.html A bejegyzés sorozat második része itt megtalálható: https://www.annyit.com/2014/08/esztorszagba-mentem-majd-jovokii.html Alig pár nappal Észtországba érkezésem után egy könyvesbolt kávézójában üldögéltem és ült velem szemben egy másik asztalnál egy 50-es nő. Engem pillanatok választottak el attól, hogy odamenjek hozzá és megkérdezzem segíthetek-e valamiben, vagy egyszerűen kihívjam a mentőket. Annak a nőnek az arckifejezése maga volt a depresszió és a kétségbeesés. Mély barázdák szántották az arcát, kopottas ruhájában úgy ült ott, mint aki elnézést kér a létezéséért. A kabátját sem vette le, teát ko...

Egy három részből álló bejegyzés sorozat második része ez az írás. Az első részben személyes viszonyulásomat próbáltam tisztázni és azzal a gondolattal zártam le az írást, hogy Észtországot azon kevés posztkommunista országok egyikének tartom, amelyiknek hányatott múltja ellenére – nekem úgy tűnik – jövője is van. Nem fanyalogni akarok, a receptet keresem. Azt gondolom, hogy nem reménytelen a kelet-európai lét, és azért érdekel Észtország példája olyan nagyon, mert részleteiben kíváncsi vagyok arra, hogy miképpen lehetséges a hányatott múlt, a rossz gazdasági és társadalmi kiindulóhelyzet ellenére is egy ígéretes jövőt építeni. Ez a bejegyzés elsősorban objektív információkra épül. Sokak számára talán száraz, unalmas lesz, viszont ebben a bejegyzésben tények szerepelnek. Pár adatnál, ahol több forrás is rendelkezésre állt, néha enyhe eltéréseket véltem felfedezni, de a trendeket ezek egyrészt nem befolyásolták, másrészt igyekeztem a „hivatalos” EU statisztikákat használni, ami a legtö...

Tavaly szeptemberben érkeztem Észtországba, hogy egy évet töltsek el a Tallinni Egyetemen vendégoktatóként. Számomra múlt héten ért véget az oktatás, a nyári egyetem két kurzusával, most augusztus közepéig szabadságon leszek. Lejár az egy év…. azonban nem megyek haza. Megpályáztam és megnyertem egy megüresedett oktatói állást, 2014 szeptemberétől a Tallinni Egyetem főállású oktatója leszek. Most, hogy egy kicsit több időm van, összefoglalom az élményeimet. Három külön bejegyzést készítettem. Az első rólam szól. Az elmenésről, maradásról, visszamenésről. A saját identitásomról és arról, miképpen küzdök, hogy a magam számára az maradjak, akinek tartom magam. 2013 szeptemberéig Magyarországon éltem. 1991 december 16-án léptem be életem első munkahelyére Tatabányán, s habár később sokat utaztam, soha nem laktam máshol. Munkával töltött életemből majd 23 évet (az egy fél emberöltő) Magyarországon dolgoztam, oda fizettem az adómat és jobbára ott költöttem el a megkeresett pénzemet. Magyar ál...

Ez az egyik jellegzetes szójáték, ahogy Észtországról manapság beszélnek, nem minden alap nélkül. Személyes élménnyel kezdem megint. Tulajdonképpen az első vagy második nap, miután megérkeztünk Tallinnba, szembesültem azzal, ami azóta az én életem hétköznapjaivá is vált. Gyakorlatilag a teljes észt közigazgatás az interneten van. Elmenni egy hivatalba olyan élmény, mint amikor kis költségvetésű filmben nem jutott már pénz statisztákra, ettől ugyanaz a néni szolgál ki mindenhol, és kétszereplős minden történet, mert senki más nincs a helyiségben. Négyszer voltam az önkormányzatnál 3 hónap alatt (jobbára a magyar papírok miatt). És mindig ugyanaz a hölgy volt, és soha egyszer sem volt előttem senki. Bankban is akkor van sor, ha nyugdíj kifizetés van, mert az idős emberek egy része ha másért nem hát megszokásból még bemegy felvenni a nyugdíjat. EUs állampolgár lévén én két héten belül megkaptam az észt személyi igazolványt, ami itt minden további tranzakció alapja. Az interneten. Az igazo...